Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-21 / 196. szám
GYÁSZJELENTÉS Fájó szívvel tudatják, hogy KISS MIKLÓS villanyszerelő, Kisterenye, Honvéd út 29. szám alatti lakos augusztus 17-én, 55 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 22- én, kedden, délután 16 órakor lesz a kisterenyei temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett , halottunk, SUSAN LASZLO temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, LANTOS N1KODÊMUSZ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD \ A Hazafias Népfront Mgtsz örhalom felvesz: a faipari telepére segédmunkásokat, szalagfűrész-kezelői és szegezői munkakörbe. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet:. Szabó Tibor ágazatvezetőnél, Balassagyarmat, Nyírje». □ □□ A városi tanács vb hatósági osztálya értékesítésre, vevöki- jelölés alapján felajánlja a Salgótarján Baglyasalja, Petőfi úti P l. és P 2. jelű 4 lakásos sorházban lévő személygépkocsi-táro- lóval ellátott 89 mJ-es OTP-s lakásait. A lakások vételára: 2 500 000 Ft. Bővebb felvilágosítást az érdeklődőknek a tanács ügyfélszolgálati irodájában nyújtunk. □ □□ Magántőkével rendelkező vállalkozókat keresünk, szolid, de biztos osztalékra. Jelentkezést levélben „Szövetkezet” jeligére a ki- adóba kérünk. Az AGROFIL ÉSZKT — salgótarjáni és balassagyarmati munkahelyeire — FELVÉTELT HIRDET — kőműves, — ács, — valamint hosszabb ideje egy vállalatnál dolgozó kubikos (komplexbrigádok jelentkezését várjuk), — segédmunkás munkakörökben. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Cím: Salgótarján, Fülemüle út 9. Telefon: 10-999. Balassagyarmat (posta mögött). Telefon: 725. □ □□ Felvételt hirdetünk az alábbi munkakörök betöltésére: KERESKEDELMI ELŐADÓ (középfokú végzettséggel és gyakorlattal) VEGYTISZTÍTÓGÉP-KEZELÖ (érettségivel, vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal) VARRÓNŐ (szakmával, vagy gyakorlattal). Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Bérezés: megegyezés- szerint, illetve teljesítmény alapján. Címünk: NM-i Patyolat Vállalat, Salgótarján, Rákóczi út 227. Telefon: 11-766. □ □□ Madách Imre Általános Művelődési Központ PÁLYÁZATOT HIRDET az. alábbi munkakörök betöltésére: —• oktatási igazgató- helyettes — óvodai igazgató? helyettes — közművelődési igazgatóhelyettes — gazdasági igazgató- helyettes. Az álláshelyek betöltéséhez szakirányú , végzettség szükséges. Az állások betöltésének időpontja 1989. augusztus 25. Bérezés: jogszabályok és megegyezés szerint. A pályázatokat írásban kell benyújtani, Nagy Pál, ÁMK-igaz- gatónak: Szügy, Rákóczi út 99. □□□ □□□ Az MHSZ Nógrád Pásztó határában a Megyei Gépjármű21-es főút mellett a vezető-képző Iskolája Mátrakapu fogadó 1989. szeptember 8-án, (volt Cserhát) az 16.00-kor „B” kategóalábbi munkakörökben riás (személygépkocsivezető) és elméleti FELVÉTELT HIRDET mezőgazdasági vontatói felszolgáló tanfolyamot indít szakács Bátonvterenyén. kézilány. Jelentkezni lehet: Érdeklődni napközben, Nagybalázs István, Bátonyterenye, (telefpn: 598), vagy Iskola út 1. személyesen a Telefon: 130. vezetőknél. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS FIGYELJEM! Műszaki beállítású, jogosítvánnyal rendelkező fiatalember munkát keres. Főállásban, . azonnali belépéssel. Időbeosztás nem számit, kisiparosok előnyben. „Minden érdekel" jeligére a kiadóba. SZAKKÉPZETT varrókat, varróbrigádot egész évi folyamatos munkára alkalmaz gmk. Cim: Bolero Gmk 1084 Budapest, Aurora út 10. Hétfőtől csütörtökig. Reggel 9-től délután 4-ig. A, B, C. E kategóriás jogositvány- nyal rendelkező fiatal gépkocsivezető. IS éves gyakorlattal munkahelyet. változtatna. Ajánlatokat: ..Jó kereseti lehetőség" jeligére kérek a kiadóba. A KOFÉM Kft. Salgótarján külső pályaudvar, lángvágót keres felvételre. Jelentkezni lehet a ienti címen. vag> a 14-826-os telt- ionon. JÁRMŰ KL-ES Trabant, frlKs műszakival, jó állapotban eladó. Érdeklődni : Málra- terenye, Kossuth út 48. ELADÓ 1200-as Zsiguli, vagy Zapo- rozsecre cserélhető, értékegy eztetésseJ. Szurdokpüspöki*. Ady Endre út 24. VOLKSWAGEN 1300-as eladó. Érdeklődni lehet 15-064- cs telefonon, vagy Salgótarján. Zalka Máté út 20. Gl rendszámú 1300 Ford Ex cord eladó. Tóth Imre, Szurdok- püspöki, Radnóti út 13. . LADA Combi-kiutalás eladód Érdeklődni: 18 órától. Telefon : 12-243. KJ-s Zastava jó állapotban. reális áron. eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat.. Csokonai út 28. ELADÓ Lada 1300 S sötétkék, 3 éves. extrákkal, és FIAT 127 üzemképes, 35 000 Ft. Érdeklődni: Rimóc. Temető út 22. NAGYON jó állapotban levő KU 56—74. frsz 1300-as Lada eladó. Érdeklődni: Szvetlik István, Balassagyarmat. Lenin-lkt. 13. ép. 2 1. Esti órákban. PIROS ZY-OS 1300- as Lada, vonóhoroggal eladó. Érdeklődni: mindennap, zagyva-pálfalva, Volán-bázis, Rózsafa út végén. ELADÓ 1 db 2 tonnás, csőrlővel ellátott lassú jármű. Továbbá szerszám - nyél készítéséhez való gépek. Barna, Petőfi út 29. ETZ 250-es motorkerékpár 5000 km- rel, megkímélt állapotban eladó. Cím: Kisterenye, Zrínyi út 119. IS-ES Polski Fiat, 1500-as, üzemképes motorral, lejárt műszakival és hozzá egy PS alkatrésznek. Irányár: 22 000 Ft. Mátrakeresztes, Ovár út 6. 1500- A S Moszkvics, kétéves műszakival ,jó állapotban eladó. Érdeklődni: Nógrádmegyer, Petőfi út 68. GA-S Skoda 120-as személygépkocsi, extrákkal eladó. Irányár: 150 000 Ft. Varga József. Zagyva- szántó. Kossuth út 18. SKODA mikrobusz 6 éves. jó állapotban eladó. Salgótarján, Alsó-Idegér út 11. DAIHATSU Charmant. l.3-as. 6 éves rádiómagnóval, vonóhoroggal. megkímélt állapotban eladó. Telefon: Pásztó. 240 □□□□□□ A NÁÉV HÖVILL Leányvállalat értesíti a lakosságot, hogy zagyvarónai telephelyén kéménybéléscsöveket. hozzátartozó idomokat és szellőzési rendszereket forgalmaz különböző méretekben. Nyitva tartási idő: hétfőtől péntekig 7.00 h - tői 14.00 h-ig. Közületek részére -a termékek a NÁÉV HÖVILL Leányvállalat 3100 Salgótarján, Schuyer F. u. 3. sz. címen rendelhető meg. Telefon: 10-640, telex: 22-9145. Minden kedves vásárlónkat szeretettel várunk. □□□□□□ Rútság ús környék« lakosainak figyelméből Hirdetésfelvétel a NÖGRÁD c. megyei lapba: Rútság, szolgáltatóház, valamint a takarékszövetkezeteknél: TERESKE, ROMHANY, DIÖSJENÖ, NŐTINCS, ÉRSEKVADKERT. RÉTSAG Szécsény és környéke lakosainak figyelméből Hirdetésfelvétel a NÔGRAD c. megyei lapba: Szécsény, szolgáltatóház, Pesti Divat, valamint a takarékszövetkezeteknél: ENDREFALVA, NAGYLÓC, ÖRHALOM, NÓGRÁDMEGYER, LUDANYHALASZI Pásztó és környéke lakosainak figyelmébe! Hirdetésfelvétel a NÖGRÁD c. megyei lapba: Pásztó, Művelt Nép könyvesbolt, valamint a takarékszövetkezeteknél: Tar, Hasznos, Pásztó, Mátraszőlős, Mátraverebély, Ecseg, Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Palotás, Szirák, Buják, Héhalom. TE rendszámú ]200-as Zsiguli, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Pásztó, Hunyadi út 19. Telefon : 329. 1200-AS Zsiguli- alkatrész eladó. Salgótarján, Egri út 3, (Forgács-telep) Honfi. 10 éves Lada Combi eladó. Salgótarján, Fazekas Mihály út 8. Telefon: 13-Tll. VL-ES Skoda S 100-as, lejárt műszakival eladó. Szécsény, Mezó Imre út 30. KX-ES Lada 1200 sürgősen eladó. Pat- varc. Krúdy ; út 7. Horváth. Zl-s 1200-as Lada. videolejátszó eladó. Érdeklődni: Bátonyterenye. Nép- köztársaság út 21. fszt. 1. Gáspárnál. HATEVES Barkas. 8 személyes eladó. Salgótarján, Csehov út 15. (Gorkij) Telefon : 13-309. KF-ES 120-as Skoda eladó. Mihály- gerge. Rákóczi út 75. NULLK1LOMÊTERES Lada 1500 eladó. Simon. Balassagyarmat. rilis 4. Jkt. 43. ApINGATLAN HAROMSZOBAS, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Pásztó. Bajcsy-Zsi- lihszky út 4. ELADÓ 1 - 2 félszobás öröklakás Balassagyarmat. Rákóczi út 77 Ilin. Erdeklöäni: 17 óra után. GARÁZST bérelnék Salgótarján, Beszterce-lakótele- pen. Ajánlatokat: a 12-022-es telefonra kérek. 18 órától. SALGÓTARJÁNBAN 1160 mi-es telken 2 szoba, összkomfortos kisebb családi ház garázs- zsal. műhellyel reális áron eladó. 1990-es beköltözés^' sei. Cím: ifl-977-es telefonon. ELADÓ 540 négyszögöles gyümölcsöstelken levő összkomfortos nagy ház Megtekinthető szombat kivételével mindennap. Zagyvapálfalva. Kálmán Imre út 57. BESZTERCE-LA- KÖTELEPI egy + két félszobás öröklakás kp -- OTP eladó, vagy két kisebbre cserélhető. Salgótarján. Ybl Miklós út 104. II’6. sz. ELADÓ Salgótarján. Karancs út 40. számú ház. Egy há- romszobás és egy kettő -f- egy szobás ♦komfortos családi ház beköltözhetően, áron alul. Érdeklődni lehet: Budapest. 859-720-as telefonon, este 6 órától, vagy a helyszínen. SALGÓTARJÁN zöldövezetében 70 m'J-es közművesített,- telefonos, cse- répkályha-fűtéses, kertes családi ház, azonhali. készpénz- fizetés esetén 10",, árengedménnyel eladó. Tájékoztatás: 14-165. vajjy 15-381 telefonon. 3 szoba összkom- 'fortos, kertes ház eladó. Érdeklődni: szombat és vasárnap lehet Balassagyarmat, Jópalócok út 31. ELADÓ Diósje- nőn,‘ Vörösmarty út 7; (strandhoz közel) 2 szobás, fürdőszobás, családi ház. Érdeklődni: a fenti címen, mindennap. RÉGI típusú 1 szobás lakás, mellék- helyiségekkel, kerttel eladó. Érdeklőd,- ni: Alsótold, Nefelejcs út 17. SALGÓTARJÁNT kertes, garázsos, 80 m'J-es ingatlan eladó. Érdeklődni : Vörös Hadsereg út 53. Váli, egész nap. KEMEROVÓN tehermentes 2 szobás öröklakás sürgősen eladó. Érdeklődni : Salgótarján. Kercseg út 34., fszt. 2. ELADÓ 5 szobás, eltolt szintű, összkomfortos, nagy kertes családi ház, mellékhelyiségekkel, ipari árammal. Kis- terenye. Bástya út 18 Érdeklődni : helyben. A Mátrában 4 szobás központi fűté- ses családi ház eladó. 1600 négyszög- öles kerttel, melléképületekkel, Érdeklődni' lehet: Pásztó. 390-es telefonon 18—21 óra között, hétköznapokon. PASZTÓN másfél szobás, étkezős, 60 m2-es öröklakás eladó. Érdeklődni: Pásztó. Kövicses út 2 a. ADÁSVÉTEL ELADÓ 1 db négyéves magyartarka tehén, l db választási bikaborjú és 15 db anyajuh. Kisterenye, Zalka Májé út 1. PETROF pianínó eladó Balassagyarmat. Április 4. 1 tp. 25. Varga. 30X30-AS salakblokk eladó Szalma- teres. Béke út 42. STIHL 0,75-ös motorfűrész reális áron eladó. Érdeklődni : Kisterenye, Határ út 24. COMMODORE plus 4 számitógép tartozékokkal és programokkal eladó. Cím : Érsekvadkert, Fürst S. út 60. 1 m-es gémkinyúlású sugárfúró gép eladó 3603 elfordulási szöggel Vizslás. Liliom út 18. CASSIÓ szintetizátor 4 oktávos 20 hangszer 20 ritmus. 210 bank adapterrel, fejhallgatóval eladó. Salgótarján. Alsó- Idegér út 11. ESZTERGA 500-as csúcstávval. házilag készült masszív építésű 220 V-os motorral, fa és fém megmunkálására alkalmas eladó. Érdeklődni: személyesen. hét végén, vagy levélben. Szabó István. Pásztó, Tóth Árpád út 8. BIOGILISZTAK legelőnyösebb feltételekkel eladók. Ara 25 fill. db. Nagy tételben 20 fii], db. Érdeklődni: Rácz. Kis- géc. Hunyadi út 16. ELADÓ ! Bic^gi- liszta ^előnyös feltételekkel. váci szerződéssel OTP-re is. Érdeklődni: Bátonytercnye. Juhász Gyula út 29. Varga Tamás. BIOGILISZTA a legelőnyösebb szerződési feltételekkel — OTP-köI- csönre is — eladó. A telepítéshez trágyát biztosítok. Cim: Varga András. Salgótarján, Dobó Katica út 56 Forgács. ELADÓ: Textima típusjí textil gyorsvarró gép. Érdeklődni : a balassagyarmati takarék- szövetkezetben. olcsón eladó csehszlovák gyártmányú MF 70-es komplett fűkasza, 120 cm széles vágóéllel és rotációs kapával. Érdeklődni: Zagyvaróna, Zagyva út 45. KÖTÖSÖK! Mot- ringos fonal kapható, kis és nagy mennyiségben. Telefon : Kararjcslapujtő, 175. este 6- tól. BIOGILISZTA eladó készpénzért, vagy OTP-re. Érdeklődni: egész nap. Bencze Zoltán, Szécsény, Liget út 27. 200 000 törzsállo- mányú biogiliszta 80 000 kp.-ért eladó (megegyezés szerint). Szerződés, OTP-hitel, házhoz szállítás, trágyabiztosítás stb. Etes, Iskola út 3. Csammer. PIANlNÓT vennék. Szécsény, Somogyi Béla út 2. Dénes Jánosné. BÜFÉ teljese® felszerelve, forgalmas helyen eladd M át r a s zen ti stvá - non. Érdeklődni: Budapest, 149-640 telefonon. MOTOR nélküli betonkeverő el** adó. Érdeklődni: Salgótarján, Martos Flóra út 96. TIZENNÉGY csaiád méh eiaúó. Mátranovák, Hégyalja út i. BIOGILISZTA továbbtenyész- tésre, vagy humusz- termelésre eladó. 15—20 fill./db. Telefon: 57 12-999. BIOHUMUSZGI- LISZTÄT szerződéssel. betelepítéssel. házhoz szállítom. Érdeklődni: egész nap. Bre- zovszky Z.. Salgótarján, Zagyvaróna. Hegyalja út 18. VEGYES KILÓN szoba kiadó fiatal nőnek a városközpontban, szeptembertől. Cím : 10-977-es telefonon. NAGYBATONY- BAN bútorozott szoba nő, vagy fiatal házaspár részére kiadó. Ajánlatokat ..Maconka” jeligére a kiadóba kérek. IDEGÉRI garázsomat Beszterce- telepire cserélném. Fekete. Salgótarján. Úttörők út 25. SALGÓTARJÁN, Déryné út 2. szám alatti kétszobás tanácsi bérlakásomat elcserélném salgótarjáni • hasonlóra. Érdeklődni: Salgótarján. Kistarján út 2 II 4. 25 éves lány (164 50) megismerkedne tartós kapcsolat reményében korban hozzáillő, legalább ’ érettségizett fiatalemberrel. Leveleket ..Vadvirág" jeligére a kiadóba kérek, ALBÉRLETI szo- óa. salgótarjáni városközponti, összkomfortos lakásban, két diáklány részére kiadó. Telefon: 32 12-336. 17 óra után. A Nógrad Megyei Autó közlekedési Tanintézet 1989. augusztus 23-án. 15.00 órakor minden járműkategóriából tanfolyamot indu újra a régi helyén. a Karanc^ úriban. J elentkezni lehot: Sál gói a ijén. Karmos út 70. Telefon : 10-643. Olcsón. — Szépet. Reluxa-minire- dőny. 3 nap alatt minden színben. Éger-Felnémet. 3304. Postafiók 14. Telefon: 36-15-964. SALGÓTARJÁNI 1 1 2 szobás, 3. emeleti .tanácsi lakáso- .mat 1 szobás tanácsira cserélném. Cím : Schuyer Ferenc út 35. Kosz- táné. 45 éves, középtermetű, csinosnak, mondott 65 kg súlyú, barna hajú életvidám nő vagyok. Megismerkednék jó megjelenésű, káros szenvedélytől mentes, családcentrikus férfival. 52 éves kong. Akiben én társat, kamasz fiam pedig barátot talál. Csak fényképei levelekre válaszolok. ,,őszirózsa” jeligére a kiadóba. GÉPKOCSIVEZETŐT keresek, 9 f* 1 kategó-ria, Érdeklődni: Gáspár Győző, Nógrádmegyer, Malom út 2. HIRDESSEN ÖN IS A NÓGRÁD-BAN! . , v ,/• ./'V /y ,:f/}»,, '0',