Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-18 / 194. szám

* NYUGDÍJASOKRÓL — NYUGDÍJASOKNAK * Csaknem harminc év után Misi apó pihenőben — Alezredes bajtársi Én, Gál Mihály, határőr százados, a salgótarjáni forgalom-ellenőrzési pont beosztott tisztje a felső korhatár elérése miatt kérem szolgálati beosztásom alóli felmentésemet, és a nyugállományba vonulásomhoz 'tör­ténő hozzájárulást. — lismertetem 'Székely János határőr vezérőrnagy bajtárs, országos parancsnok parancsát — hangsúlyozta Lukács Jó­zsef határőr alezredes, a BM Határőrség balassagyarmati kerületének első parancsnok helyettese■ — „Nyugállomány­ba helyezem az 1971. évi ló. számú törvényerejű rendelet alapján a felső korhatár elérésével a BM állományában végzett eredményes munkája elismerése mellett (1989. július 31-i hatállyal Gál Miháy ‘századost, egyben dicséretben és jutalomban részesítem.” Lukács József másról is beszélt. Egy ember életút­ját ecsetelte a hallgatóság, az ünneplők előtt. Volt is miről beszélni, hiszen Gál Mihály százados csaknem harminc évvel ezelőtt sor­katonaként kezdte határ­őrizeti munkáját Balassa­gyarmaton. Az alezredes bajtárs nem leltárt készí­tett a hivatásos katonatiszt életéről, hanem annak egy izgalmas epizódját idézte a hallgatóság előtt. Azt pél­dául, hogy a katonai aka­démia elvégzése után Gál Mihály mindjárt FEP-es lett, amikor pedig a ceredi őrs parancsnokává nevez­ték ki, a szíve mindég a határállomásra húzta visz- sza. A szolgálatban eltöl­tött mintegy harminc év örömei és gondjai eleve­nedtek meg ebben a kis zösségben. Az útlevélke­zelések, a Polónián eltöl­tött több ezer éjszaka, a hamis útlevéllel utazók, a csempészek tevékenységé­nek lefülelése. Az. hogy a nyugállományú határőr szá­zados a Polónián kapott infarktusakor csak a vonat vizsgálata után vitette ma­gát a losonci kórházba, ahol a gyors orvosi segítség men­tette meg az életét. És vál­lalta tovább a szolgálatot! Az útlevél kezelése mellett a sorállomány tanítását, nevelését Somoskőújfalu lakóinak és a katonák együttműködésének, barát­ságának megőrzését. Lukács József így fogal­mazott: A többszörösen kitünte­tet határőr százados pél­dásan látta el szolgálatát. Ehhez segítséget nyújtott az őt körülvevő családi kör­nyezet, felesége, két gyer­meke ragaszkodása, a két unoka örömteli perceket nyújtó kedvessége adott erőt a mindég kemény szol­gálat elllátásához. A példás munka után Gál Mihályra ráfér a pihenés. A kerület egész személyi állománya nevében kívánom: éljen so­káig a család és környezete javára. . Gál Mihály szemében most megcsillantak a könny­cseppek. Hol a volt pa­rancsnokára, hol a vámo­sok képviselőire, hol a csehszlovák határ- és vám­őrökre tekintett. S ez a te­kintet sokkal többet árult el, mint bármilyen szó, amit pedig nagyon kere­sett — a mindenki számá­ra egyszerűen — Misi apó. Csak a szép dolgokra em­lékeztek, s így mondhatta a csehszlovák vámőr pa­rancsnok is: — Ne felejts el bennün­ket! Kollektívánk nevében hosszú, boldog életet kí­vánok. A szokásoktól eltérően más volt ez a nyugállo­mányba vonulás. Magyar és csehszlovák bajtársak ölel­ték át Gál Mihály határőr­századost. S nem a .proto­kollnak megfelelően, de mindenki ajándékkal ked­veskedett a nyugállomány­ba vonult katonának. Kiss Béla határőr őrnagy, a FEP parancsnoka imigyen zárta a meleg kézszorítá­sokat : ? — Tartsál továbbra is velünk! Maradj erős és op­timista, ami rád mindig jellemző volt! Gál Mihály feleségéről sem feledkeztek meg a ha­tárőrök. Neki virágcsokor­ral köszönték meg, hogy segítette férjét szolgálati feladata teljesítésében. Az asszony fogalmazta meg: — Lesz Miskának mun­kája. Ott a két unoka, a v közéletből sem vonul visz- sza... De végre az enyém marad. .. Somogyvári László Gyógynövényeink A papsajt Nyáridőben oszido — ilyen is volt a közeli hetekben Hivatalosan kerek leve­lű mályva, (Malva neglec- ta) népies nevét kis, kerek sajt alakú terméseiről kap­ta. Szinte mindig lakott hely közelében nő, gyakran látható kerítéseknél, régi N falak mentén, meddőhányó­kon. Legfőbb értéke a levelé­ben, szárában és virágjá­ban lévő nyálka- és cser­zőanyag. Nyálkatartalma szárítással ugyan csökken, — ezért amikor lehet, fris­sen használjuk —, de szá­rított állapotában is igen ha­tásos. Gyógyereje különö­sen a test belsejében lévő nyálkahártyák gyulladásai­nál szembeötlő. A húgyhó­lyag, a gyomor- és a bél- csatorna megbetegedésénél, a tüdő elnyálkásodásánál, hörghurutnál, erős köhö­gésnél, gégefő- és mandu­lagyulladásnál segít az ár­paleveshez ' hozzákevert papsajtlevél. A gyógyteát — a nyálka- anyag védelme érdekében — éjszakai hideg áztatás- sal készítsük elő, egy csé­sze vízhez egy tetézett te­áskanál papsajtot adjunk. Reggel a teát csak leszűr­jük, s napközben 2—3 csé­szényi folyadékot kissé me­legítve kortyonként fo­gyasztjuk. j A légszomjat okoz^ tüdőtágulást is eny­híthetjük, ha a teaivás mellett á leszűrt leveleket éjszakára, melegítve boro­gatásként a hörgőkre és a tüdőutakra helyezzük. A papsajtot külsőleg fe­kélyek, gyulladásba jött láb- és kéztöréshelyek, va­lamint verőérgyulladás ke­zelésére is használhatjuk. E bajoknál a hideg vízbe tett növényi részeket nem en­gedjük forrásig hevüíni, hanem a tűzről való lehú­zás után összerázzuk, és húsz percig állva hagyjuk. Ebbe a növényrészekkel keveredő főzetbe áztassuk a beteg kéz- és lábhelyeket 15—20 percig. Különösen a láb- és kéztörések után túlerőltetett dagadó végta­gokra hat előnyösen ez a fürdő. Gégefőgyulladásnál a teával való öblögetés mel­lett a szüredéket árpaliszt­tel keverve melegen te­gyük a torokra. Ugyanezt tegyük más természetű gégefő-megbetegedéseknél is. A növény levelét legfel­jebb 3 centi hosszú nyél- résszel lecsípve gyűjtsük, de gyűjthető a növény egész föld feletti része is. mivel a nyálka és a csereanyag minden részében megtalál­ható. Kulin Imre Egy nagymama érzelmi hullámverése Délutáni sétám egyetlen célja: megnézem a július végén megnyílt szabadtéri szoborkiállítást a József At­tila Művelődési Központ előtti téren. Az elején kezdem: meg­nézem távolról, majd el­olvasom az alkotó nevét, a mű címét. Az eső csepereg, ezért a fedett előcsarnok alá menekülök. Egy bronz gyer­mekszobor vonja magára a figyelmemet. Gyönyörű. Le­guggolok mellé, Utas Lász­ló: Diana. A zápor eláll, s tovább szemlélődöm, majd vissza­kanyarodom Dianához. Kör­bejárom és önkéntelenül is megsimogatom a fejét. Szí­vemet melegség járja át, eszembe jut Veronika, a kisunokám. Három évvel ezelőtt, má­jus 30-án dísztávirat ér­kezett Budapestről : „Drága nagymami, szerencsésen megérkeztem, mind’ a ketten jól vagyunk puszil Veroni­ka.” Boldog mosoly az arco­mon. Megszületett... Szá­molgatom a napokat. Nekem már csak pár napot kell dolgozni letelik a szerződé­sem. Akkor csak — velük — róluk kell gondoskodni: Györgyiről és Veronikáról. Örömteli várakozás, majd megérkeznek. A vöm, Gyu­ri sugárzó arccal hozza a patyolatfehér pólyában Ve­ronikát. Bennem meghök­kenés. Istenem, de pici, rán­cos, gyűrött a^z arca, vé­konyka, sovány, vörös a teste. Györgyikém pici babának is fehér bőrű volt, telt az arcocskája, karja, teste for­más, arányos. Györgyiké­met az utolsó hónapokban nem láttam — gyönyörű alakja eldeformálódva, ar­ca szürke, az ajka duzzadt, és lilás színű. Nyelem a könnyeimet, majd így csi- títgatom magam: semmi ér­zékenység, majd itthon rend­be jönnek. Veronika felsír, bizonyára éhes, meg kell szoptatni. Nem könnyű, mert az áldott anyatejtől duzzadt mellbimbó pici, és minduntalan kicsúszik a ba­ba szájából. Veszünk egy mellszívót, hátha így jobb lesz. Nem sokat ér. A szop­tatás szenvedés: Istenem, hogyan segíthetnék rajta. A szívem összeszorul.... — Anya, te nem tudsz, vigasztalni úgy, mint Gyu­ri. Nem szólok semmit, hi­szen igaza van. Én is szen­vedek, csak nem tudom sza­vakba foglalni, mit érzek. Közben jóllakik Veronika, s a szája sarkában a vissza­buggyant tej véres. Györ­gyi kétségbeesik: — Anyu, miért véres a tej? Mi baja Verának. Gondolkodom az okon. Rájövök, hogy a megpat­tant mellbimbó vérzik. Megnyugszom. Anyatej van bőven, de a mellszívóval nem lehet rendesen lefejni. Szerencsé­re Kisterenyéről befut Babi ő aztán nem szívbajos. Jól megnyomkodja a kőkemény mélleket, és megtanítja Györgyikét, hogyan kell le­fejni a megmaradt tejet. Aztán jön az újabb baj. Veronika szeme vörös, vá- ladékos. Taxival a kórház­ba visszük. A doktor, amíg vizsgál, kiküld bennünket. Három szívettépő sikítás. Györgyi és én egymásnak hátat fordítunk, titkoljuk eleredt könnyeinket. Ve­ronikának szemfertőzése, és kötőhártya-gyulladása van. A szemcseppektől egy hét múlva Veronika szeme meggyógyul. Egy hónap elmúltával rendbe jön Györgyike mel­le, már nem jelent szenve­dést neki a szoptatás. Ve­ronika pedig gyönyörűen fejlődik, öröm ránézni. Közben Györgyike alak­ja visszanyeri természtes voltát: teltkarcsú, az arca fehér, az ajka piros. Augusztus van és meleg. Űj ruhát varrók Györgyi­kének, kék-fehér csíkosat, princeszszabással. Csinos lett. Tizenkilencedikén lesa Veronika keresztelője... A napok gyorsan röpül­nek,, Györgyike is megerő­södött. Most már közösen végezzük a házimunkát. Tudtam, hogy nem marad­nak végleg itthon, mégis amikor ázt mondta: „Anya a jövő héten visszaköltö­zünk” — potyogtak a köny- nyeim. Fenyvesiné Unatényi Magdolna Salgótarján összeállította: Sulyok László M eseszép kertje és hűséges házőrzője volt az öregember szemeíénye. A gyümölcs­fáit nap mint nap körül­járta, ha beteg termést talált, fejcsóválva kézbe vette, és szemrehányón feltekintett a roskadozó ágakra. összefutott a nyál a szájában annak, aki meglátta bő termésű al­mafáit. A korai, fehér, borízű alja mindig te­rítve volt. nem győzte etetni az állatokkal a hullottját, a javát meg szétadta, a szomszédok­nak. ismerősnek, és a sok apró cigánygyerek­nek. Volt ott aranysárga té­li fajta, jonatán, de a pálmát a bordó héjú, pi­rosas bélü, csörgős vitte ei. mely arról kapta a nevét, hogy ha megráz­ták. a magháza hangot adott. Valóságos tá­maszték erdő. sűrűsö­dött a fehér szilvafák alatt, szinte lomb nem is látszott azokon annyit termettek. Óriás ringló, szagos besztercei, hamvas boldogasszonyi voltak a szomszédaik- Olyan nagyszemű és mézédes egrest még sen­ki nem kóstolt máshol, sárgabarack, otelló és csemegeszőlő zárta a sort. A málnás az öreg­ember nyári fekhelye; a kalyiba mellett díszlett, a füves udvar két sar­kába ültették a fehér és a fekete eperfát, amelyek később a házat is túlnőt­ték. Szezonban lépni sem lehetett a darazsak lepte eperszőnyegen. — A csendes, hófehér hajú gazda szívesen szemel- gette, fogatlan ínyének HŰSÉG jólesett a puha finomság, de a legjobban azt sze­rette, ha unokái meg­lepték a fa alját. Hajlongástól fáradt derekával, meg-megpi- hent a favágató tőkén, bütykös ujjaival, olyan­kor a kedves négylábú vörhenyesbarna bun­dáját simogatta. Ók ket­ten némán is értették egymást. Az eb figyelt minden rezdülésre, s szinte mosolyogni lát­szott. ahogy hátrahúzott fülekkel felnézett arra. akinek a lábainál he­vert: „Nincs baj. vigyá­zok.” Tudott mást is a jólne­velt korcs, mely a „Vi­gyázz” névre hallgatott: lábaival elhúzta a kapu­reteszt. s ha ráparancsol­tak. három napig is el­őrizte a mezőn a kuko­ricát, ha fosztogató szarvasoktól kellett tar­tani. Békésen éldegéltek együtt: a nagy kert, a kutya, és a hajlott hátú. töpörödött, nevetős sze­mű ember. Az idillt csak egyvalaki zavarta meg; zsémbes szájú asszonya, kinek lábai öregségére, teljesen elnyomorodtak, a sok mezítlábas hóban- fagyban gyaloglástól. Bottal is éppen csak von­szolta magát, legköny- nyebben úgy tudott jár­ni. ha egy alacsony ho­kedlira támaszkodott. Néni is titkolta hát irigységét, ha a másik kettőre nézett; amazok­kal nem bánt úgy el az, élet. jöhetnek-mehetnek kedvükre, a fájdalom nem köti gúzsba őket. A más öröme felbőszítette* és sokszor — látszólag ok nélkül — hangoskodott, és a botjait rázta tehe­tetlenségében. Olyankor a két barát nem tehetett mást. mint elhúzódott a kerti ka­lyibába. Csak akkor merészkedtek elő, ami­kor látták: az asszony kínkeservvel az eperfák alatt elhelyezkedett. s bűnbánóan morzsolgat- ja olvasóját. M. .?.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents