Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-18 / 194. szám
1989. AUGUSZTUS 18.. PÉNTEK 3 NŐCÜKAI) 's.-v-s/s/,•////////////////, Utón* útfélen ff Miért nem mentél miniszternek? ff Vaskor István Bábel László «MUmuttHM« 1989. augusztus 16. szerda, 6 óra 55 perc. Fotós ikollégámmal elindulunk szerkesztőségünkből, hogy tegyünk légy 'rövid körutat megyénkben• Tanácstalanok vagyunk, merre is menjünk, aztán néhány pillanat alatt döntünk: lesz, ami lesz, induljunk a hatvani úton, a többi meg magától jön! És jön is. mert alig pár perces autózás után ílekanyarodunk a főútról, iNagykeresztúr felé véve az irányt. / Nyugodt reggel Sámsonházán Sámsonháza határában Bacsa Mihályné legelteti jószágát Zsigulinkkal döcögősre vesszük a tempót, ám semmi különöset nem tapasztalunk. Gyér a forgalom, néhány vontató és munkagép jelzi csak, hogy a mezőgazdaságban javában folyik a munka. Sámsonháza előtt aztán tgy idős asszonyt pil-, lantunk meg a réten, amint tehenét legelteti. Megállunk, de amikor kiszemeltünk megtudja, hogy újságírók vagyunk, nem akar semmit sem mondani. Aztán gyorsan kötélnek áll és elmeséli, hogy ez a fránya tehén sehogy sem akar a falu gulyájában maradni, így ő kénytelen minden reggel és délután kihozni őt — „falatozni”. A kölcsönös bemutatkozás után megtudjuk, hogy a 61 esztendős Bacsa Mihályné naponta hatkor hozza a rétre a jószágot és kilenc óráig el sem mozdul a tehén mellől, majd délután négykor hasonló időtartamban ismétli ugyanezt. — Tudják — így az idős asszony — van biz elég dolgom e mellett is. Művelem a háztájimat, meg otthon még tartok három tehenet is. Fejni kell. etetni ezeket, alig van pihenőm. De így volt ez egész életemben. Megszoktam a munkát. Aztán elbúcsúzunk, s ő még utánunk szól, mit mondanak majd a faluban, ha megírjuk amit beszéltünk. Megnyugtatjuk: mit is szólnának? Ha egyszer csak vele találkoztunk, ki más lehetett volna az alanyunk. Autózunk tovább, a hatvani útra kanyarodunk visz- sza Pásztó határában Mát- raszőlősre is benézünk, de semmi különöset nem tapasztalunk. Van aki kertjében tesz vesz, mások a ház előtt, az utcán takarítanak. A vegyesboltban is csak né- hányan vannak. Fordulunk, indulunk tovább. Üjabb kanyart teszünk. Nagymezőpuszta felé kocsikázunkZárt kapuk Nagymezőn és a Bableves csárdában Mondom kollégámnak, most két legyet ütünk egy csapásra. Megnézzük a nagymezőpusztai tábort — az országos kéktúra útvonalához tartozó „objektumot” — és az alig egy kőhajításnyira lévő Bableves csárdát is. Mozgalmasabbnak tűnik errefelé az élet. A forgalom nagy, az Ecseget jelző elágazónál Rába-Steigerek tárcsázzák a földet Ám ideiglenes úticéljainknál csalódás ér bennünket. A nagymezőpusztai tábor hétpecsétes lakattal zárva. Szívfájdító csend honol ebben a gyönyörű környezetű szálláshelyen. Sehol egy lélék. Hogy miért, erre nem tudjuk a választ. A bejáratnál ellenben ott lóg áz országos kék-túra pecsétje, azaz a természetbarátok igazolni tudják kirándulásuk során, hogy itt is megfordultak. A Bableves csárdánál szintén Iákat lóg a bejárati kapun. Hogy örökre bezárták-e, vagy mikor nyitnak újra, azt egy kis cetli sem tudatja az ide tévedővei. Pedig néhány évvel, évtizeddel ezelőtt hangulatáról, ellátásáról, nem utolsósorban bableveséről is híres volt e hely... De hol van már a tavalyi hó? Leltároztak Bokorban Folytatva utunkat. Alsó- toldnál Cserhátszentiván felé kanyarodunk. Csendes e festői környezetben lévő falucska. A kocsma és a vegyesbolt zárva, s i nemhogy emberrel, még járművel sem találkozunk... Nemsokára az útjelző tábla Mohora felé mutat, mi azonban Bokor felé zöty- kölődünk. Mondván, hogy egy kávé ránk férne már, keressük a faluban az italboltot, de csalódásunkra éppen leltároznak. A vegyesbolt és az italbolt — mely közös üzemeltetésű —- vezetője, Fekete Istvánná azonban betessékel. Mondja, bár szabadnapos, mégis kijött befejezni a hétfőtől tartó leltárt, a pásztói áfész hálózati ellenőrével, Mucsina Anitával. Kíváncsiskodva érdeklődöm: jó, jó, hogy szükséges a leltár, de mi történik ilyenkor a tej- és a kenyér- ellátással? — A faluba kétnaponta szállítanak kenyeret, naponta pedig tejet — mondja a boltvezető —. Ebben egyébként a leltár alatt sem volt fennakadás, mert menetrendszerűen megérkezett mindkét áru és azt a lakosok el is vitték. Mucsina Anita balra) és Fekete Istvánné leltározik a bokori boltban. Nem volt tehát fennakadás Bokorban az alapvető élelmiszer-ellátásban a leltár alatt sem. Miközben a boltvezető által gyorsan elkészített kávénkat fogyasztjuk. beszélgetünk még sok mindenről, ám sietnünk kell, és búcsúzunk. Balassagyarmat felé tartunkA herencsényi „vonal' A következő település He- rencsény,' itt nem állunk meg, miként Cserhátsurány- ban sem, bár tervünk, hogy megörökítjük az i tten i evangélikus templom felújítását, de senkit sem találunk. Tovább hajtunk, majd Cser- háthalápon a kocsma előtt parkolunk. Az ivóban jó fél ház, a torkokon csúsznak le a féldecik és a sörök. Egy fiatalember elégedetlenkedik a honi életviszonyokról, mondja, hatezer forintért ő bizony nem dolgozik, amikor mások meg tizenöt-húszezRégészeti kutatások Csesztvén Lakat a nagymezőpusztai tábor bejáratán Továbbindulva gyorsan határozunk : legközelebb Csesztvén állunk meg, belátogatunk a Madách-emlék- házba. Egyedné Ricsei Anna készségesen válaszol kérdéseinkre és többek között elmondja, hogy mióta a balassagyarmati Palóc Múzeum zárva tart, érezhetően megnőtt a forgalmuk. Panaszait sem rejti véka alá, mikor megemlíti, hogy mivel az emlékpark természetvédelmi terület, a látogatók többsége csupán „átfutó” vendég, mert nincs lehetősége ' a sátorozásra, vagy esetleg egy szalonnasütésre. Pedig ha pihenő, vagy kiránduló jelleggel térhetnének be ide a vendégek, bizonyára jóval többen keresnék fel a Ma- dách-kúriát. De van itt élet — így Egyedné —. az emlékház mögötti. területen éppen őskori leletek feltárása folyik, s ha már itt vannak, nézzék meg. Több se kell nekünk, kisétálunk a domboldal! kukoricásba, »hol helybéli emberek serénykednek Kató Ásatások Csesztvén Sára régész irányításával. A szakember örömmel veszi látogatásunkat és pontos információkkal szolgál— Három esztendeje kezdtem meg ezen a nagy területen egy ötezer évvel ezelőtti neolitikus telep feltárását. A hely az úgynevezett „későlengyeli kultúra terepe”, s az elmúlt két esztendőben rengeteg kerámiát, kőeszközöket és kultikus tárgyakat találtunk/ Csak érdekességként említem, hogy két éve például' egy neolitikus hamvasztási sírra is rábukkantunk. Munkánkat egyébként augusztus 14- én kezdtük és várhatóan hat héten át folytatjuk. Abban rparadunk a szakemberrel. hogy ez idő alatt ellátogatunk még hozzá. Hátha megrörökíthetünk egy „nagy fogást”... Fiirdözok a Nyírjesben Árnyékban is lehet vagy 35 fok, így mintegy üdítőként egyben levezetőként a Balassagyarmat melletti Nyírjesbe autózunk. Lubickolásra nincs időnk, igaz a tó mellett lévő tábla egyértelműen közli: „Fürödni tilos!” Ennek ellenére ezen a hétközi napon jó százan napoznak, úszkálnak itt-.. Miközben sóvárogva figyeljük a jókedvűen „pan- csiholó”, napbamította pihenőket, újabb döntés elé kerülünk: hol folytassuk tovább? 0'V reket keresnek. Kortyol egyet, pálinkájából, s a másik asztaltól megkapja a frappáns választ: — Miért nem menté] miniszternek? Aztán heves szócsaták fültanúi vagyunk. Vitatkoznak arról, miért kerül 1,10- be a kifli, miért olyan drága minden. Közben pedig rendelnek a nem éppen olcsó alkoholból... Bennünket itt egy meglepetés ér- Kólát kérünk, amikor az eladó visszakérdez: inni? Egymásra pillantunk fotós kollégámmal és bólintunk : | igen... Napozók a Nyírjesben * Nincs vita közöttünk. Majd másnap a szerkesztőségben. Mára elég volt. |És különben Is más alkalmakra is hagyni kell élményeket. iBehuppanunk a Zsiguliba és Salgótarjánig meg \sem állunk. Ez a nap *s jól sikerült.
