Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-07 / 158. szám
1989. JÚLIUS 7., PÉNTEK noc;kai) 3 QlyíLt Lenéi „...az etika ábécéjét is csak megtanuljuk egyszer...” Olvastam öninterjuját a Tarjani Tükörben, amelyben mai életünk és munkájuk néhány kérdésével foglalkozik. Számomra is szimpatikus az olyan felfogás, amelyből az ember kiolvasni vélheti társadalmunk égető kérdéseinek megoldásáért érzett felelősséget. Mi is volna ma nagyobb dolog. mint a társadalmi-gazdasági reformokat megvalósítani? Csakhogy a kérdést többféleképpen lehet megközelíteni. Úgy is, hogy a valóságból indulunk ki és nem a képzeletből. hogy a hangoskodás helyett inkább cselekszünk, hogy az intrikák helyett együttműködünk. Sajnos szépen felduzzadt azok tábora, akik a mai átalakuló világunk Változásnak indult, de még kiforratlan hullámaira felülve lovagolnak, egy számunkra kedvezőbb pozíció elnyeréséért. De legalábbis megalapozásáért. Hallom, amint mondja: azt azonban nehéz eldönteni, hogy ki tartozik ide és ki amoda? De különben is kimondja meg, hogy mit tartalmaz az ..itt" és mit az ..ott"? Azt hiszem az értékkiválasztásaban kinek-kinek tmagának kell szorgoskodni Az a vágyunk, hogy egy olyan világot építsünk fel. amelyben az emberi szubjektum külső irányítás nélkül maga tudjon dönteni, maga találja meg a leghelyesebb cselekvési módot. Nem féledve, hogy bármely társadalomról szólunk is. az emberek eligazodását, elért értékeink mindig rendezőként segítették. De hát a szubjektum, mégiscsak természetesen egyéni. Éppen ezért egyre inkább előbbre tolakszik gondolataim közt az ismert magyar közmondás : Ki mint él. ügy ítél. No. de félre az elmélkedéssel, öninterjújában rám egy nagyon konkrét kérdés, vád? rágalom? is vonatkozik. Erre külön is ki akarok térni levelemben. Igen, már biztos emlékszik #s pissza, hogy mire gondolok, a salgótarjáni helyi járati menetrend NÓGRÁD-ban történt közlésére. Tudom, a; ügy folyamatát ismeri, hiszen az egyik munkatársam, ezt önnek egyrészt pontosan elmondta, másrészt az ön több eres szerkesztői gyakorlata idején bizonyára hasonlóval többször is találkozott. Hogy azonban az olvasó is valóságosan tudjon ítélkezni, részletesen leírom az esetet. Lapunk minden olyan hirdetés, reklám közlését vállalja, amely az olvasók érdekeit szolgálja. Ezért amikor a Volán képviselője azzal a kéréssel keresett meg, hogy közöljük le a helyi járatú menetrendet, akkor mi készséggel elvállaltuk. Egyrészt mert ez a Salgótarjánon kívüli lakosoknak is segít amikor itt járnak, -másrészt-, mert ez bevételi forrás is. (Osztom nézetét, mely szerint senki ne az alamizsnából akarjon élni, ne úgy szerezzen pénzt, hogy egy délutáni fröccsözés. pszichikai nyomás — még ,sokféle módszer lehet — alapján kényszeríthessen ki bárki könnyelmű ígéretet a támogatásra.) A Volán tehát szabályosan megrendelte. hogy 29-én közölje lapunk a menetrendet Mi ezt készséggel teljesítettük. Véleményem szerint teljesen etikusan jártunk el az ügyben, ezért állítását rágalomnak tartom és visszautasítom. Ami a kéziratok leadása utáni folyamatokat illeti, az már nem a mi dolgunk. Végezetül még egy dologra szeretnék utalni. Az öninterjúja alapján nehéz eldönteni, hogy valóban felkérték-e önt főszerkesztőnek. Tanúsíthatom hogy igen, felkérték. Ezt akkori kollegámmal együtt tettük meg. Az ön válasza, indokai közt első azonban az volt. hogy nem magát kérte fel az első titkár elsőként, ezek szerint ,nincs igazi bizalom a részéről, s igy ezt ön nem vállalja. Hogy végülis én kerültem ide. nem rajtam múlott. De ha elvállaltam, szeretném etikusan, emberi tisztasággal, kollektívánk tehetségére és szorgalmára építve végezni e megbízatást. Kívánom, hogy munkája legyen sikeres, éppúgy mint mindannyiunké, remélem, az etika ábécéjét is csak megtanuljuk egyszer, és nem a csatabárd, a kard villogtatása lesz a szomszédság cégere. hanem az együttműködés. Gortlos János A megyeszékhely egyik legnagyobb és legkorszerűbb lakótelepévé vált a déli városrész. A Gorkij-telep mellett a bányagépgyár felé vezető szakaszon többszintes házak és magánerős építkezések jóvoltából családi otthonok valósultak m,eg az utóbbi esztendőkben. —kulcsár felv.— A munkás bőrére megy a „károgás” Lovon üljön végre a magyar! Annak rendje és módja szerint — kettős' jelölés alapján, a második fordulóban — megvá' lasztottuk a városi pártértekezlet küldöttét, majd tájékoztatást hallgattunk meg Grósz Károly párt" főtitkár salgótarjáni pártaktíváján elhangzottak’ ról. A tájékoztató személyes élmények alapján született, így magával ragadta a tagság figyelmét. van s volt az elmúlt negyAz észrevételek, megjegyzések arra irányultak, hogy miért nem volt nagyobb nyilvánossága a fő-, titkár látogatásának, miért nem ismerhette meg a szélesebb pártközvélemény a jelenlegi bonyolult helyzetben Grósz Károly véleményét. A' televízióból, rádióból mindig mások — a számunkra kevéssé szimpatikusak — hangját, véleményét hallani. így a tagság csak vár, vár, hogy mi lesz, miként alakul ott fenn a helyzet. Aztán eljött a temetés, a június 16-ai szónokok nem éppen kegyeletet tisztelő beszédeinek véleményezése, hogy ez azért már túlzás. Ha jól tudjuk temetésről, a végtisztesség megadásáról volt szó s nem pedig a rendszer szidalmazásáról. választási fogásokról, ahol* bizony temetés ide s oda —. hacsak elvétve is, elcsattant egy-ké’t taps. Az egyik párttagunk — mintegy a vitát eldöntve, a véleményt lezárva. — javasolta, tiltakozzunk mi is. hallassuk a szavunkat, intézzünk felhívást az alapszervezet nevében a vállalat, majd a város kommunistáihoz, mert egyre inkább újabb szélsőség felé sodródunk. Mások is bekapcsolódnak: tiltakoznunk azért nem kellene, ellenkezést vált ki a felhívás közzétele is. bár valóban nem tudjuk elfogadni az olyan szélsőséges megnyilatkozásokat, mint amilyenek az ellenzéki kerékasztal-tárgyaláson elhangzanak, vagy éppen, amilyeneket Orbán Viktor és társai elmondtak a temetés alkalmából. Nem hisszük, hogy hazánkban szovjet uralom ven évben, hogy eredményeinkből semmit sem kell figyelembe vennünk csak a rosszat, hogy igy le kell járatni Kádár Jánost, aki a rzocialista országok azon vezetői közé tartozott 1988 májusáig, akit a Nyugat is elismert, aki fellazította a dogmákat, a gazdasági merevségeket, aki kompromisszumokra képes vezető volt húsz-huszonöt éven át. Nem tetszik, hogy egyszerre ennyi ember lett „túl okos" ebben az országban, s eddig csak az „analfabéták, a bábuk"-vezették a pártot, az országot. Nem hisszük, hogy országunk tekintélyét szolgálja, hogy immár Románia és Csehszlovákia után a Szovjetuniót támadják. Azt a Szovjetuniót, amely korábbi eiveit feladva, elfogadja, mi több támogatja a magyar megújulást, a magyar reformtörekvéseket. Nem hisz- szük, hogy csak magyar bel- ügy lenne a szovjet csapatok kivonása hazánkból, mert tudjuk — a józan nyugati politikusok is nem egyszer elmondták már —, hogy ennek nemzetközi, vonzata. hatása van. Félünk, mert bár állandóan jogállamiságról ..papolnak" egyesek — a jogokat ismételgetve, a kötelességekről szót sem ejtve. —, ha netán hatalomra kerülnének, megismétlődhetne 1956 vagy az azt követő megtorlás. Ezt senki nem kívánja és nem is kívánhatja. Aggódunk. ' Megítélésünk szerint kisebb-nagyobb csoportokban, az emberek egymás közötti kapcsolatában nagyon sok gyűlölet, harag halmozódott fel. Gyűlölet egymás ellen : magyar a magyarral, párttag a párttaggal szemben, gyűlölködünk határainkon belül és kívülre egyaránt. Pedig most volna igazán szükség az összefogásra, a mértéktartásra, a higgadtságra. Nekünk párton belül és kívül egyaránt arra kellene törekednünk, hogy a múlt hibáin okosodva, azokat az értékeket fejlesszük, amely az egész magyar nép érdekeit szolgálja. Az egész magyar népét, s nem azo- két, akik hangosabban, vagy éppen hangzatosabban kiabálnak. Nem azt akarjuk, hogy a valamilyen módon vagy okból — joggal vagy jog nélkül — megsértett csoportok, egyének vegyék át az ország irányítását. Mi azt szeretnénk, ha olyan konszenzus jönne létre, amelyben egyre kevesebben lennének a sértett oldalon, s végre elkezdődne az ország felzárkózása a fejlett államokhoz. Azt akarjuk, hogy végre lovon üljön a magyar s legyen hitelünk és tekintélyünk Nyugaton, éppen úgy, mint Keleten. Ne más nemzet kárára, hanem a magunk erejéből, velük együtt. Nem tiltakozunk tehát, nem intézünk felhívást. Dolgozunk, tesszük a magunkét. de munka közben ezek a vélemények, gondolatok foglalkoztatnak. S mi tagadás egy kicsit elvonja a figyelmet a napi munkától, éz a gondolkodás. Nagyon jó lenne csak a munkára figyelnünk. Nem fenyegetünk senkit sem, de ahol ennyi „értelmes ég jót akaró” ember van. ott minél előbb el kellene érni, hogy adósságunk megállapodjon végre. hogy életszínvonalunk. közérzetünk legalább olyan legyen, mint korábban. abban az igen rossz és diktatórikus világban volt, mint például a hetvene«- évek. Nem tiltakozunk és nem fenyegetőzünk. Tiszteljük az ellenzék, még az ellenség véleményét is, de azért azt kikérjük magunknak, hogy ne nevezzenek bennünket rákosistának, ne hasonlítsanak Pol-Pothoz, 9 ne mondják már. hogy itt csak diktatúra volt 32 éven át. Mi sem felejtettük még el a múltat! Támogatjuk a reformgondolkodást. a politikai intézményrendszer. a párt mielőbbi megújulását. Hiszen mi magunk is tudjuk, szükség van rá. De a dolgozó, a kétkezi munkás aggódik is, már megint az ő bőrére megy az egész, a hatalmi harc, a ..károgás". — Juhász László — Habzó szájjal nem lehet szerelmet vallani Szövök, szavak, szövök! Az ember nem győzi kapkodni o fejet, alig kap levegőt, a fülledt mondatok miatt. Információáradat zúdul homlokunkra. Konjunktúralovagok vágtatnak el mellettünk, majd ködbevesznek. Minden kimondható, leköphető. Személyeskedéssé fajulnak a viták, gondolatban kardot rántanak az emberek. Gyalázkodásbon sincs hiány, szitkot szórnak egymás hajába a jóbarátok. Negyven év keserűsége tör a felszínre, s mindent elsodor. Magával ragadja a folyam a tisztességeseket is. Pont én mondom ezt, a reformer, a másképp gondolkodó. Nagyon régen vártam már, hogy vége legyen a vúágnyelvnek, hogy nyíltan beszélhessünk bajainkról. Hogy ne szamizdatként terjedjenek igaz gondolatok. Hogy ne kelljen nyelvünkbe harapni, ha bírálni szeretnénk - mondjuk a pártot, lm elérkezett a szabad véleménynyilvánítás ideje. Mégsem vagyok boldogabb, pedig örülnöm kellene, mert eljött az időm. Valóban eljött vagy már el is vágtatott mellettem?! Nem tudom. A cselekvést hiányolom, a fedezet nélküli szavakat elvetem. Habzó szájjal nem lehet a menyasszonyi ágybán szerelmet vallani. Mert nincs az a hableány, aki engedne a lucskos mondatoknak. Azt is tudom, nem lehet a sivatagban monolitpaplannal takarózni, mert bepállanak az eszmék. És az íróasztalba dugott fej sem helyes. Édesapám csendes, szóta- lan ember volt. Amikor hazaért a munkából, fogta a fejszét és kiballagott az erdőbe, fát vágni. Kormos este tért hazo, vállán hatalmas forönköt cipelt. Hajnalban kelt, elsöpörte a havat, enni adott az állatoknak, aztán tovább dolgozott. Egy helyütt volt olykor hangosabb; József napkor a kocsmában énekelgetett. Amúgy a véleményét sohasem titkolta határozottan kiállt igaza mellett. Ha kellett neki- dült a szélnek. Bizony néha tévedett, mégis tisztelték az emberek. Édesanyám a téeszben dolgozott, gyűjtötte a munkaegységeket. A cséplőgép porában szívósan gereblyézte a töreket. Munka hiányában napszámban kapált a tehetősebbeknél. Reggel meleg tejjel várt, a konyhában pattogott o tűz, este vasal- gatott. Néha szidta a kommunistákat, főleg, ha édesapámmal volt baja. A kukkokra viszont kifejezetten haragudott, mégsem becsmérelte őket. Szúrós tekintetével vádolta a gazdagabbakat. Szegénységének okozóját látta bennük. Szavak nélkül is világosan, egyértelműen kifejezte, hova tartozik. Jó pár évvel ezelőtt azt írtam az egyik versemben: „A nyíltság ideje lejárt, fedezék mögül csattannak el a szavak." Sajnos még mindig érvényes a régi megállapítás. Csak más a nyíltság, és más a fedezék. Most a szavak mögé bújnak egyesek, hogy ne kelljen cselekedni. Felbolydult a világ, megváltozott oz értékrend. Ma már a rend sem érték. Szavak, szavak, szavak! Szaporodnak a szóforgócspk, begyűjteni nincs erőnk. Reformretorikát gyakorol az MSZMP és más szervezetek. Harsonák, fanfarok szólnak, visszhangzik a kanyon. Ha minden összejön, talán kibírjuk ezt a hangzavart. Majd megnyugszanak a hongosko- dók, letisztulnak a gondolatok és meghalljuk egymás szavát. Talán. Adóm Tamás A tudás hatalom Megboldogult gimnazista koromban az osztályunk falát diszitette a jelmondat : ,.A tudás hatalom’’. Mi tagadás, akkor, a jelmondatok világában nem nagy hatást gyakoroltak ránk a különböző tömör kinyilatkoztatások. De ez az egy mondat kivétel volt, eljutott az értelmünkig. Főiskolás fejjel már egyre inkább éreztük, tapasztaltuk: a mondat önmagában üresen cseng. Az a paradox helyzet állt elő, hogy azok. akik ezt a gondolatot a mi szívünkbe próbálták bevésni, disszonanciáját a mindennapok megélhetésén keresztül érezték. Mitagadás, szívből örülök és lelkesedem minden olyan intézkedésért, ami ezt a gondolatot erősíti. Amikor Százhalombattán az erőműben jártam, elmondták, hogy a kinevezésnél, a kezdő fizetés meghatározásánál figyelembe veszik a tanulmányi eredményt. Ez az intézkedés nemcsak az én igazsagérzetemmel találkozott. Kis megyénkben is van rá példa, hogy a több tudást feltételező, jobb előmenetelő bizonyítványt forintokban is kifejezik. Örömmel értesültem az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának alapítványáról, amelyet jó tanulók, pontosabban a 4.5 fölötti átlagot elért közép-, illetve felsőfokú intézményekben tanuló fiatalok pályázhatnak meg. Ez újabb konkrét érv a tudás elismerése mellett. A tudás megszerzése a kiművelt emberkoponya, nem csupán egyéni, sőt, egyre inkább közösségi érdek. A jól képzett, kiművelt, magasszintű reál és humán műveltséggel, szakismeretekkel rendelkező személyekből lesznek a személyiségek. ö általuk válik az ismeret termelőerővé. S így lesz a tudás hatalom. Kinyilatkoztatás helyett valós, mindannyiunk közös ügyéi szolgáló hatalom. — szenográdi —
