Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-31 / 178. szám

COADT » gtnm,v x -.4« pn aakHa I M " ■ 1 9 J • ^ QPOH 1 •:v.' vv y v •• -tv , •. SPUR 1 * SPURI-v*__ Nagy Feró is indult a Palóc Trianonon! Kitettek magukért vasemberek ff Tájfutó Hungária Kupa Tegnap győzteseket avattak A tegnapi versenynappal befejeződött a Hangária Ka­pa nemzetközi tájfutóverseny küzdelemsorozata. A Pásztó . környékén megtartott ötnapos viadal legvégén I« nemzet 1436 sportolója haladt át a célvonalon. Ha szombat, akkor Nyír- jes, és ha Nyirjes, akkor triatlon. A harmadíziben megrendezésre került Palóc Triiatlon résztvevői vették ezen a napon birtokukba Balassagyarmat festői szép­ségű üdülőhelyét. Számukra már korán, reggel hét órakor megkez­dődött a nap programja. Le­adták a nevezéseket, ellen­őrizték a felszerelésüket — készültek a nagy erőpróbá­ra. Arra az erőpróbára, amelyre nemcsak az ország majd’ minden részéről, de külföldről is szétó számmal érkeztek. A szomszédos Csehszlovákián kívül Len­gyelországból, azi NSZK-ból, Hollandiából, sőt) még a tri­atlon őshazájából, az USA- ból és Kanadából is többen eljöttek. Az ünnepélyes megnyitót követően—fiz órakor rajtolt az első futam, a diákok ver­senye, majd egy órával ké­sőbb a sprint mezőnye. Ez utóbbi elnevezése nem iga­zán szerencsés, hiszen nem a verseny tempóját, iramát, hanem a rövidségét jelöli. Talán minitriatlonnak le­hetne inkább nevezni. Nem akartunk hinni a szemünknek, de végül is kiderült, hogy valóban az indulók között volt Nagy Feró, a magyar rockzene nagy öregje is! Vajon ho­gyan került egy ilyen triat- lonversenyre a Beatrice- egvüttes ifjúsági díjjal ki­tüntetett vezére? Mint el­mondta, a szervezők kérték fel, hogy ittlétével népsze­rűsítse a viadalt. Ennek ő örömmé] tett eleget, bár majd két hétig naponta ke­mény edzésekre kellett fog­nia magát, hogy végig tudja küzdeni a távokat. És, mint büszkén újságolta, ez sike­rült neki. Jövőre is indulni akar, de akkor már a csa­ládját is magával hozza. Délután két órakor raj­tolt a viadal fő száma, a középtávú verseny. Itt in­dultak az igazi menők, kö­zöttük nem kevesebb, mint tíz magyar válogatott ke­rettaggal. Nagy Feró jelére az úszás­sal kezdődött a küzdelem. A ból.vákkal kijelölt pá­lyán két és fél, egyenként hatszáz méteres kört tettek meg a résztvevők. Kavar­góit, szinte forrt a víz. Eny- nvien talán soha nem vol­tak még egyszerre a tóban. Az első kör után szétsza­kadt a mezőny, a legjobbak jócskán elhúztak a többiek­től és külön versenyt vív­tak. »«mÍ Az úszópróba teljesítése után a kerékpár nyergébe szálltaik a triatlonisták és Szügynek vették az irányt, majd Magyarnándoron ke­resztül a szandai elágazóig hajtottak. Ott megfordultak és máris mentek vissza a rajthelyre. Ez a fajta biciklizés sok mindenben különbözik a kerékpársport versenyszabá­lyaitól: bolyban nem szabad haladni, csak libasorban, minimum tíz méterre egy­mástól. Előzés közben sem lehet huzamosabb ideig a másik versenyző mellett hajtani. Rögtön el kell men­ni mellette, vagy ha ez nem sikerül, vissza kell zárkóz­ni a háta mögé. A menőb­bek kerékpárján speciális kormány van, amely lehe­tővé teszi, hogy a nyereg­ben ülők pihentessék a fel­ső testüket és csak a láb dolgozzék. A sebesség egy­általán nem sétatempó. Át­lagban negyvennel haladnak, a vezető helyen levők, még ennél is gyorsabban. A 40 kilométer megtétele után — már ismét a Nyír- jesben — cipőt váltottak a versenyzők. Ittak egy kis frissítőt, lelocsolták forró testüket, majd megállás nél­kül kanyarodtak a kijelölt útra, hogy lefussák a har­madik, befejező távot- En­nek célegyenese, a tóparton lett kialakítva. Itt várták a befutókat a családtagok, az ismerősök és a nézők. Első­ként Emhő Balázs, a hazai mezőnyben az egyik legte­hetségesebbnek tartott, 19 éves triatlonista érkezett, és befutója után azonnal nyi­latkozott lapunknak. Mint elmondta, nagyon örült- a győzelemnek, mert ezjfl tel­jesítette azt, amiért idejött. Tavaly ugyanitt harmadik lett, most pedig egy annál erősebb mezőnyben sikerült nyernie. Legtöbbet a kerék­pározás közben küszködött, annak ellenére, hogy a szá­mot több mint egyperces előnnyel nyerte. Feszített a versenyprogramja, a jövő héten már Avignonban, a világbajnokságon áll rajt­hoz. Amíg vártunk az első női befutóra, feltűnt egy idő­sebb úr, aki boldogan ölel­getett magához egy imént beérkezett fiatal versenyzőt. Zsódér László elmondta, mindenhová elkíséri 18 éves fiát, aki az országos baj­nokságon a 4. lett, ezen a versenyen pedig megnyerte az ifjúsági kategóriát. Az idén ez a harmadik verse­nyük és még legalább ugyanennyit terveznek. Mint említették, a triat- lonczás nem tartozik az ol­csó sportágak közé. Egy jó futócipő legalább ötezer fo­rintba kerül, a kerékpár pe­dig egyenesen egy vagyon­ba. Ausztria a legközelebbi hely, ahol beszerezhető. Ott pedig 25 ezer forintnak megfelelő summát kell fizet­ni egy jó kerékpárért. Közben beérkezett Lenti Anita, a magyar triatlono- zás 24 éves koronázatlan ki­rálynője. Most is kitett ma­gáért, hiszen rajt-cél győ­zelmet aratott. Neki a futás ment a legnehezebben, mert nem ízlett neki a talaj, amely főleg az elején na­gyon homokos volt- Ó is uta­zik a vb-re, s ha már ott lesz, az első tíz között sze­retne végezni. Jöttek a többiek is. Kissé elcsigázva, izzadtan, de né­hány perc múlva már moso­lyogva és boldogan hajto­gatták egymásnak: megcsi­náltam! Végül az utolsó he­lyezett, egy budapesti orvos is befutott. Késve érkezett a versenyre, nem- ta'álta meg idejében a helyszínt. Mire kiért a Nyírjesbe, már el­rajtolt a mezőny, ö azonban 19 perces késéssel is neki­vágott, hiszen mint elmond­ta, számára nem is annyira az eredmény a fontos, ha­nem maga a teljesítmény, amelyet egy triatlonversenv sikeres leküzdése követel. Bizony, ezt az erőpróbát végigcsinálni — sporttelje­sítmény a javából! A hár- maspróbázókat nem hiába titulálják vasembernek. . . Eredmények: Diákok, 35 induló (úszás 250 m, kerék­pár 8 km, futás 2 km). Fi­úk, 11—12 évesek: 1. Bol- váry Tibor (Budai 11) 47:09, 13—14 évesek: 1. Körösi Ta­más (Szekszárdi Vízmű). 42:17, Lányok, 11—12 éve­sek: 1. Száy Emese (Bp.) 55:43, 13—14 évesek: 1. Var­ga Zsuzsanna (Szekszárdi Vízmű) 42:71. Sprint, 47 ind- (úszás 500 m, kerékpár 16 km, futás 4 km). Fiúk. (16 évesek): 1. Kiss István (Szekszárdi Víz­mű) 53:55, 17—18 évesek: 1. Solti Imre (Szekszárdi Víz­mű) 55:19. Férfiak 19—39 évesek: 1. Bolváry Tibor (Budai 11) 54:55, 40 év fe­lett: 1. Cselz László (Szen­tes) 58:39. Lányok, 16 éve­sek: 1. Vörös Réka (Toldi) 68:32, 17—18 évesek: 1. Et- ler Andrea (Bp.) 75:24. Nők, 19—34 évesek: 1. Bognár Zoltánné (Lábatlan) 77:21, 35 év felett: 1. Magyarné Fagi Andrea (Győr) 75:10. Középtávú verseny 135 in­duló. Versenytávok: 1600 úszás, 40 km kerékpár, 1Q km futás. Abszolút végered­mény. Férfiak: 1- Emhő Ba­lázs (Budai 11) 2 óra 10:31, 2. Kindl Gábor (Budai 11) 2 óra 11:19, 3. Urbán Ede (Bu­dai 11) 2 óra 11:33. Nők: 1. Lenti Anita (Oxi­gén Debrecen) 2 óra 22:16. 2. Baranyai Judit (Budai 11) 2 óra 26:44, 3. Tercel Zsófia (Budai 11) 2 óra 28:38. A Nógrád megyei indulók közül legjobban a salgótar­jáni Széli József szerepelt. Szilágyi Norbert Eredmények. 1. nap, Balassi Kupa (Kisbárkány—Zsunypusz­ta térsége), győztesek: H—21 E: Lantos (BEAC), H—21 A: Nagy (Videoton), H—1,9 A: Soós (Vi­deoton). H—17 A: Baraesi (Ti­pográfia) H—15 A: Vida (DVTK), H—35 A: Kéri (Törekvés), H— 40 B: Kómár (Tipográfia), H—45 B: Kuoflach (osztrák). H—55 B: Kivistik (szovjet), H—60 B: Kiing (Svájc), H—50 B: Mardis- <o (szovjet). D—21 A: Ciesiaro- va (csehszlovák). D—19 A: Mi­st vkyte (szovjet), D—17 A: Kó­már (Tipográfia). D—15 A: Ma­rosfalvi (Sopron). D—35 B: Fritschi (svájc), D—40 B: Koidu (szovjet), D—21 B: Krasznai (OSC), D—19—20: Makadi (Tipog­ráfia), D—15 B: Oláh (MGF), n—45 B: Cser (Sopron), ' D—50 R: . Hűmbe] (svájc). 2. nap, Pásztó Kupa (Kisbárkány— Zsunypuszta térsége). győzte­sek: H—21 E: Viniczai (Video-' ton). H—21 A: Rózsa (OSC). H—:21 B: Petró (Jászárokszáí- lás). H—21 C: Dósa (Jászárok- száliás). H—19 A: Panyi (Pos­tás). H—17 A: chifiriuc (Törek­vés), H—17 B: Néda (Video­ton), H—15 A: Farkas (OSC), H—15 B: Mezei (Jászárokszái- lás). H—35 A: Hegedűs (BEAC), H—40 B: Rafzer, H—45 B: Már­ST. SÍKÜVEGGYÁR- UNIÓN TEPL1CE 0—1 (0—0) Salgótarján, Sugár út, 250 néző. v.: Gáspár. Síküveg­gyár SE: Hiesz (Molnár) — Zsély, Babcsán (Tarlósi), Gyetvai, Szalai — Bódi, Bal­ga (Tolnai), Králik (Jaszik), Stark (Paumann Zs.) — Ga­rai. Mohácsi. A szemmel láthatóan kép­zettebb játékosokat felvonul­tató és tetszetősebben kom­bináló hazai csapat uralta a játékteret az első félidőben. A vendégek kevés húzásból játszották át a középpályát, gyors megugrásokkal kísér­leteztek. Helyzet akadt mind­két oldalon, ám a támadók hadilábon álltak a befeje­zésekkel. Szünet után Szalay edző hozzáfogott kísérletezni — mikor tegye, ha éppen nem egy ilyen előkészületi talál­kozón —, sorra hívta le a pályáról legjobb játékosait, és ez alaposan rányomta bélyegét a mérkőzés további alakulására. Nagyot zuhant a játék színvonala, főleg a hazaiak játszottak kevés elképzeléssel és sok hibával. Fölénybe kerültek a vendé­gek, és akár több góllal is megterhelhették volna az üvegesek hálóját. Az utolsó tíz percben még nekidurál- ta magát a Síküveg, sorra vezette akcióit, de egyenlí­tésre már nem futotta sem az erőből, sem az időből. Gólszerző: Calta. (Balás R.) SBTC—ZTS KASSA 0—3 (0-2). Salgótarján, tóstrandi pá­lya, 200 néző, v.: Kriston. SBTC: László (Szén) — Vá- radi (Tóth). Juhász, Sági, Kajli — Németh (Molnár), Tóth E., Paksi (Tamási), Sándor — Kölln, Skoda. Ion (Kaposvár), H—50 B: Heik- kiia (finn), H—55 B: Kivistik, H—60 B: Küng (svájci). D—21 A: üveges (BEAC). D—21 B; Angszter (Pécs), D—21 C: Lász­ló (BEAC), D—19 A: wengrin (Szombathely), D—19 C: Török (Balassagyarmat). D—17 A: Nagyági (Tipográfia), D—15 A: Botor (Pécs), D—15 B: Fábics (Postás), D—35 B: Fritchi. D—40 B: Cser (Sopron). D—45 B: Huggler, D—50 B: Babákova (csehszlovák). 3. nap, Petőfi Kupa (Hollóskút térsége), győz­tesek: H—21 E: Sziver (PVSK), íH—21 A: Oláh (Nyíregyháza), H—21 B: Nagy (Pécs). H—21 C : Dósa (Jászárokszállás). H—19 A: Panyi (Postás), H—17 A: Chifiriuc (Törekvés), H—17 B: Hajnal (Kecskemét^. H—21 C: Fábián (Postás). H—15 A: Len- nert (Veszprém). H—15 B: Si­mon (Fabulon). D—21 A: Pri- bakowicz (jugoszláv). D—21 B: Jenei (Tungsram), D—19 A: Varjasi (Fabulon). D—17 A: Nagyági (Tipográfia), D—15 A: Veres (DVTK). D—35 B: Fri­scht (svájci), D—40 B: Koidu (észt). 4. nap, Mátra Kujta (Hasznos kenyéke) ; győzteseíT: H—21 E: Humbel (svájci), H—21 A: Ró­zsa (OSC), H—21 B: Drese A rekkenő hőségben le­játszott találkozón már, az első percektől kezdve a ven­dégek birtokolják többet a labdát. Érettebbnek, takti- kusabbnak tűnt a játékuk, bár jónéhányszor túlmentek a megengedhető keménység határán. A hazai védelem könnyen zavarba hozható- nak bizonyult, a szlovákok mindkét első játékrészbeli góljukat kijátszott akció­ból érték el. A fordulást követően sű­rűsödtek az események: az 54. percben Skoda tizen­egyest hibázott, majd Bod­nár, a vendégek csatára so­rozatos durvaságai miatt a kiállítás sorsára jutott. A 62. percben már-már a ta­lálkozó folytatása is veszély­be került: Popovec belerú­gott Juhászba, aki nem volt rest és fojtogatni kezdte el­lenfelét. Kriston mindkettő­jüket kiállította. Három percig állt a játék, míg vé­gül a bíró és a két csapat vezetői a mérkőzés folyta­tása mellett szavaztak. In­nentől azonban már szenve­dés volt minden további játékperc, és a harmadik kassai gólon kívül semmi említésre méltó dolog nem történt. Gólszerzők: Blahusiak (18. p.l, Popovec (43. p.), Duncsko (70. p.). (Balázs J.) RECSK—SKSE 7—4 (3—2) Recsk, 100 néző. Az SKSE az első félidőben a követ­kező összeállításban játszott: Oláh — Mihály, Kerényi, Andó, Tamás — Forgács, Sági, Bérezi, Palkovics — Horváth. Tőzsér F. Szünet után a Somodi — Turányi, Kerényi, Hajdú, Tamás — Bódi Gy., Nyerges L., Bér­(NSZK). H—19 A: Dénes (Kalo­csa), H—17 A: Szifilisz (Törek­vés). H—35 A: Hegedűs (BEAC). H—40 B: Dierer (NDK), H—45 B: Balogh (GSSE).. D—21 A: Cieslarova (csehszlovák). D—21 B: Krasznai (OSC). D—19 A: Varjas (Fabulon). D—17 A: Komár (Tipográfia). D—15 A: Bátor (PVSK). D—15 B: Oláh (Nyíregyháza). D—35 B: Frit­schi (svájci). D—40 B: Csel (Sopron). A Hungária Kupa kategória­győztesei: H—21 E: Szieberl (PVSK), H—21 A: Rózsa (OSC), H—21 B: Blézer (Eger). H—21 C: Dósa (Jászárokszállás) H—18 A: Soós (Videoton), H—17 A: Chirifiuc (Törekvés). H—17 B: Ágoston (Videoton). H—15 A: Vida (DVTK). H—15 B: Mezei (Jászárokszállás). H—13 B: Uhrik (GSSE). H—35 A: Hege­dűs (BEAC). H—40 B: Kómár (Tipográfia). H—45 B: Balogh (GSSE). H—50 B: Heikkila (finn). H—55 B: Kivistik (észt), H—60 B: Küng (svájci). D—21 A: Üveges (BEAC), D—2i B: Krasznai (OSC), D—21 C: Som­iamé (Volán). D—19 A: Misei- kota (észt). D—19 C: Karagim (OSC). D—19 A: Nagyági (Ti­pográfia), D—19 C: Kiinger (PVSK). D—15 A: Marosfalvi (GSSE), D—15 B: Oláh (Nyir- egyh.), D—13 B: Lux (KFKI), D—35 B: Fritschi (.svájci), D—40 B: Cser (Sopron), D—45 B: Huggler (svájci), D—50 B: Humbel (svájci). Zentai József Totóeredmények 1. St. Paulf—Werder B. 0-0 x 2. Bayer L.—Dortmund 1-0 1 3. Mayern M.—Nürnberg 3-2 1 4. Bochum—l. FC Köln 0-1 2 5. Eintr. F.—Waldhof M. 3-1 1 6. Düsseid.—Hamburger SV 1-1 x 7. Hertha BSC—Münster 2-0 1 8. Alemannia A.—Duisburg 1-2 2 9. Essen—Schalke 04 0-0 x 10. Freiburg—Unterhaching 2-3 2 11. Saarbrücken—Stuttg. K. 1-0 1 12. Kassel—Blau-W. 90 l-l x 13. Osnabrück—Meppen 1-1 x Pótmérközések : 14. St. Pauli—Werder B. I. f. 0-0 x 15. Bayer L.—Dortm. I. f. 0-0 x 16. Mayern M.—Nürnb. 1. f. 1-1 x czi, Palkovics — Tőzsér Zs., Tőzsér F. összetételű csapat volt a pályán. A hazaiak agresszív, ám emellett eredményes és jó játéka gyenge játékvezetés­sel párosult. A kohászok góllövői: Mi­hály, Tamás, Hajdú, Pal­kovics. BGY. HVSE—NAGYLOC 1—0 (1—0). Balassagyarmat, 100 néző, v.: Madarasi. Bgy HVSE: Kovács — Gyetvai, Pingi. ezer, Paumann Cs., Slech- mann, Szűcs, Simon, Hor­váth. Miskolczi, Ladjánszki, Zsidai. cs. : Mátyás Gáspár, Hutter, Varga, Jámbor, Kaliczka. Nagylóc: Ispán — Oláh Sz., Oláh E., Kozma, Lászlók, Strehó I., Szőke, Strehó S.. Csík, Makkai, Ko­losi. cs: Bartus. Péter, Sza­bó. A felkészülést jól szolgá­ló mérkőzésen meglátszódott az idény eleji forma. Gól: Horváth. NAGYBATONY—ZTS KASSA 1—5 (1—2) Bátonvterenve, 300 néző, v.: Ágoston. Nagybátony: Rédei (Kozma) — Kiss K. (Varga), Mihalkó (Bocsi), Mákos (Molnár), Nagy (Je­nei) — Hajdara, Utasi (For­gács), Verebélyi (Orosz Z.) — Kiss Gy (Kovács), Ra­dies (Szőke). A jó iramú és igen sport­szerű találkozón kiütközött a két csapat közötti osz­tálykülönbség. A mérkőzés előtt búcsúztatták el az ak­tív játékkal felhagyó két ré­gi harcost, Bertókot és Szabó Lászlót. A hazaiak gólját Kiss Gy. szerezte. (Veres) Ekkora sebességgel a rendőr Is felírna Képek: Rigó Tibor Balázs Dénes sikere az atlétikai OB-n A 94. országos atlétikai bajnokságot a hét végén rendezték meg a Bp. Honvéd Tüzér utcai sportte­lepén. A versenyekről természetesen nem hiányoz­tak az SKSE legjobbjai sem. Közülük a még ifjúsági korú középtávfutó Balázs Dénes — folytatva idei siker- sorozatát ' — az 1500 méteres síkfutás döntőjében 3:45,13 másodperces, nógrádi léptékekben nagyszerű idővel ' nagy taktikai versenyt követően a 6. helyen érkezett célba. Labdarúgó előkészületi mérkőzések Jöttek a csehszlovákok...

Next

/
Thumbnails
Contents