Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

4

NOÍÜRAD

1989. JÚLIUS 29., SZOMBAT

„Csak” a szellőztetés és a fűtés rossz...

Könyvtár kontra építők

Ebben a tengerkígyó-ügyben úgyszólván képtelenség igazságot tenni, ámbár ez nem is lehet tiszte az újságírónak. Végigbogarászva a vaskos kötetre rúgó jegyzőkönyveket, e sorok írójának olyan érzése támadt, hogy a történtekért szinte valamennyi érdekelt hibás, csak a vétkesség milyenségét lehet vitatni. Vitatják is, méghozzá peres úton. Mindeközben az idő telik, a mulasztások szenvedő alanyainak helyzete azonban cseppet sem változik. Értük íródott ez a riport.

Tájékoztatók alkalmával szekták mondani : KözépEurópa egyik legszebb és legkorszerűbb információs intézménye a Salgótarjánban lévő Balassi Bálint Nóg- rád Megyei Könyvtár. Kétségtelenül impozáns építmény, amely kitűnő lehetőségeket biztosít a művelődni szándékozóknak. Hogy mást ne említsünk: 300 ezer kötet könyv és közel 700 újság, illetve folyóirat között válogathat az olvasó.

Arról azonban már jóval kevesebbszer esik szó, hegy milyen komoly műszaki gondokkal küszködik a létesítmény. Ott kezdődtek a bajok, hogy a fővállalkozó, a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat a határidőhöz képest jelentős késéssel és hiányosan tett eleget szerződéses kötelezettségének.

Az átadás-átvétel csúszása döntően hozzájárult, hogy elmaradt a város ékességének számító könyvtár 1988. május elsejére kitűzött ünnepélyes avatása. Igv aztán szépen csendben csak június 6-án nyitották meg a tájékoztatási központot a nagyközönség előtt.

Ám napok múltával bekövetkezett a malőr. Minden további szószaporítás helvett idézünk két olvasói véleményt az erre a célra rendszeresített füzetből. Az első: „Párás, forró a levegő, mintha fürdőben volna az ember. Másfél órát alig lehet kibírni.” A második: „Igazi strandidő. de nem a strandon vagyunk!”

Egyszóval: a nagy kánikulában a" gutaütés kerülgette a csodálatos „palota" vendégeit, s nem kevésbé a vendéglátóit. Az okot így fogalmazta meg Noskó Sándor. gazdasági igazgatóhelyettes az egyik feljegyzésében: „A szellőzőberendezés nem megfelelő, nem egyenletes a terekben, a munkaszobákban a befúvás, az elszívás. A rendszer túl zajos, a legutóbbi bejárásnál a nem megfelelő kivitelezést és beszabályozást állapítottuk meg."

Most, 1989 nyarán jelenthetjük : a helyzet változatlan! Egy év alatt semmi nem történt, a szellőztetés jelenleg is rossz. A problémák: lásd mint fent. . .

Tudvalevő, a baj nem jár egyedül. A könyvtár illetékese június 29-én telexen jelentette be a NÁÉV-nek, hogy meghibásodott a befú- vó szellczőventillátor meghajtó motorja, s kérte annak öt napon belüli kijavítását. De csak két és fél hét múlva helyezték ismét üzembe a szellőztetőt. mégpedig úgy, hogy az intézménynek a saját költségén kellett újratekercseltetni a motort. A kivitelezőtől, a sz'ellőztetési és a fűtési rendszert alvállalkozóként megépítő NÁÉV-HÖVILL- tő] mindössze annyit tele- xeztek vissza: nem az ő cégük a hibás.

Szlatincsán Gyuláné. az olvasóterem kedves és készséges könyvtárosnője emí- gyen panaszkodott :

— A június végi, július eleji íorróságban 30 fok hőségben szenvedtünk olvasók és ittdolgozók egyaránt. Most ugyan nincs ekkora meleg, de a szellőztetőberendezés nem hűt. csak forgatja a langyos levegőt, ráadásul zajos. Vannak olvasók. akik inkább lemennek a szellősebb és csendesebb földszinti lapozgatóba. Mit csináljunk azonban mi, akiket ide köt a munkája?!

Kojnok Nándor, a létesítmény igazgatója a NOM- BER igazgatójához írt levelében így fogalmazott: „Az éves garanciális, szavatossági munkák alól a kivitelező úgy bújik ki, ahogy akar, minden következmény nélkül. Az ön vállalata számtalan esetben fenyegetőzött kötbérrel, de ismereteim szerint ilyen lépésre a mai napig nem került sor."

Viszóczky Ernő válaszából megtudtuk: perelik a fővállalkozót. amely aztán érvényesítheti a jogait az alvállalkozóval szemben. A kivitelezőnek kötelessége teljes egészében megszüntetni a szellőztetés hibáit, részintézkedésekkel nem éri be a beruházó.

Horváth János termelési osztályvezető ekképpen foglalta össze a NÁÉV álláspontját :

— A ventillátor motorjának leégése a mi hibánkból történt, ezért vállaljuk a javítás költségét. Ám semmi másért nem vagyunk elmarasztalhatok. Alvállalkozónk a LA.KÔTERV dokumentációi alapján, a NOMBER felügyelete mellett építette meg a szellőztetési rendszert. Körültekintően meg kell tehát vizsgálni, kinek a lelkén szárad a mulasztás, s érdemi döntésre csak ezután kerülhet sor.

— Ezj a szellőztetési rendszer olyan, mint a magyar

ipar: lehetne sokkal jobb! — így Juhász Géza, a Hö- V1LL épületgépészeti építésvezetője. — De hát magyar gyártmányúak a berendezések. Egyébként klimati- zálás csak a könyvtár stúdiójában, klubjában és előadótermében van, a többi helyre szellőztetést kértek. Ez volt az olcsóbb. . .

Bobák László, a HOVILL főmérnöke közölte:

— Hajlandók vagyunk az ágankénti elosztók beépítésére, a szabályozókat már megrendeltük a Fűtőber csongrádi gyárától. Mivel azonban a gyártó csak 1990. első negyedévére igazolta vissza a szállítást, ezért az idén már nem tehetünk semmit a szellőztetés javítása érdekében.

Itt tart napjainkban a könyvtár kontra építők ügy. Ki-ki igyekszik a felelősség alól kibújni, megy az. egy- másramutogatás. Per van. előrelépés nincs. Lassan elmúlik a nyár. beköszönt majd az ősz, aztán a tél. Akkor már vélhetően nem izzadni, hanem fázni fognak Közép-Európa legszebb és legkorszerűbb információs intézményének látogatói és dolgozói. Mert a múlt télen ez történt...

— Nagyon gyakran csak 13—is fok volt az irodákban, az előirányzott 20 fokkal szemben — ■ emlékezett Bánkúti József gondnok. — Hasonlóan zimankós volt az időjárás a portásfülkében és a gépkocsi-vezetői pihenőben. Hősugárzókkal kellett elviselhetőbbé tenni a levegőt.

De nemcsak az irodaszar- nyon volt elégtelen a fűtés, hanem a gyermekrészlegen is. Csak minden második radiátortest sugárzott meleget. Ugyanakkor az olvasóteremben és a galérián ingujjra vetkeztető meleg volt. Egészen egyszerűen: szabá- lvozhatatlannak találtatott a rendszer. . .

A fűtés ügyében is több bejárás, ellenőrzés történt, feljegyzések mentek, válaszok jöttek. Ezekben szó van tervezői, kivitelezői hibákról. hiányosságokról. s olyan utalás is fellelhető, amely azt sugallja, rosszul üzemeltették a rendszert.

Kérdésünkre, hogy az illetékesek megszüntették-e már a fűtési rendellenességeket, Erdei Gyula, a NOMBER műszaki osztályvezetője így válaszolt:

— Ügy tudom, a fűtéssel már nincsenek gondok.

Ezzel szöges ellentétben áll Bánkúti József vélekedése :

— Rossz az a mai napig. Majd megtapasztaljuk...

Aggódva tesszük fel a kérdést : újabb per van a láthatáron ? !

Kola.j László

Az országban egyedül állítanak elő anyakönyveket az gyáregységében. Egy-egy alkalommal ütvén darab születési, házasságkötési és halálozási anyakönyv készül el, melyet képünkön Puszta Károlyné és Huber József- né készít.

—HT—

Válasz egy rabtársnak

Maradtam, ki voltam, de

■ ' - Jf : : ' ' III ;

Rccsket nem lehet elfelejteni

— Én a Balaton mellett, Badacsonytomajban születtem 1920. augusztus 7-én — meséli Németh István. — Kőbányászcsaládból származom. Apám kővágó volt. Én a veszprémi ipartestületnél szabadultam fel 1936- ban kőfaragóként. A kettő rokonszakma. Három testvérem között volt még egy fiú, aki szintén kőbányász lett. Az öcsém először a kővágó-, aztán a kőfaragószakmát tanulta ki, majd a HM-be került. Az én ügyem kapcsán nagyon összetörték őket, az apámat is kirúgták a bányából.

— „A magát még mindig kommunistának valló Németh" olvashatjuk a könyvben. Eszerint párttag volt, mégis elvitték. Miért?

— Erről most nem akarok beszélni.

— Mikor lépett be a pártba ?

— 1945 tavaszán, mindjárt a felszabadulás után. Családunk elkötelezetten baloldali, munkás- és kommunista érzelmű volt. 19 évesen beléptem a szak- szervezetbe, aminek aztán a katonaságnál ittam meg a levét. Többet voltam fogdában, kis túlzással, mint a szabad levegőn. Pedig egyszerűen csak annyit tettem, hogy rendesen fizettem a tagdíjat.

— Recskre, a kőbányába minden bizonnyal azért került, mert szakmabeli volt. Ezt jegyzi meg Erdey Sándor könyvének 85. oldalán, abban a részben, amelyikben a harmadik kistar- csai csoportról, a kapókról és brigádvezetőkről ír. Nem éppen hízelgő ebben a körben szerepelni, még akkor sem, ha Németh Istvánról egyetlen elmarasztaló szó sem hangzik el. ..

— Pontosan erről szeretnék beszélni. Engem 1949. júniusában tartóztattak le, és augusztus 25-ig vallattak az Andrássy út 60-ban. Ra- pitvára vertek. Ügy hogy, amikor kiszállítottak Kis- tarcsára, két és fél hónapig feküdtem a gyengélkedőszobában. Összetörve a fejem, az oldalbordám. Ez, a szám széle — mutatja a .több oldalit — itt volt, a másik helyén. A gyengélkedőszoba internált orvosa, a Bajusz mondta is: Fiam, tebelőled sose lesz ember. Ezután egy jó esztendőre aztán kivittek Recskre: 1951 januárjában. Azzal indokolták, hogy a kőbányában egyáltalán nincs szakember. Ez igaz is volt. Egyedül én értettem az ottani munkához. Én a sziklák között születtem, kilencéves koromtól a sziklák között szaladgáltam. Recsken. a műszaki osztály vezetője lettem. Függetlenített. Senki nem tartozott alám, senkihez nem tartoztam, csak a parancsnoksághoz. A munkáért én voltam a felelős. Jártam munkahelyről munkahelyre, megbeszéltem a tennivalókat a brigádvezetőkkel, megmutattam a munkafogásokat az embereknek, figyelmeztettem őket az óvatosságra.

Amikor Recskre kerültem, 1180 ember volt ott. Ezt onnan tudom, hogy nekem össze kellett írni a létszámot. Körülbelül a harmadik napja lehettem ott, összehívtak egy csomó embert a nagy barakkba, nekem kellett beszédet mondani. Nekem, akinek szókincse sincs, meg aztán meg is voltam illetődve a rengeteg sok ember előtt. Csak annyit mondtam a Vipla őrmester noszogatására: Emberek.

Legyenek fegyelmezettek, a szikla nem játék. A szikla nem viccel, nem isNemrégiben jelent meg, az NSZK-beli kiadások után hazánkban is, az egykori recski haláltábor rabjának. Erdei Sándornak a visszaemlékezése. A recski tábor rabjai című memoárban két helyen is olvashatunk a Salgótarjánban élő

Németh Istvánról. A 188. oldalon található:

...... a miskolci, borsodi

b

ányászról, Németh Istvánról szeretnék megemlékezni. A repedés nélküli, formásabb kőtáblákat az ő brigádjának munkahelyére szállították. Itt a magát még mindig kommunistának valló Németh a legprimitívebb eszközökkel formás útburkoló kockákat és szegélyköveket készített belőlük."

mer könyörületet. Ügy dolgozzanak, ahogyan azt én maguknak az irányelvekben megadom. . . Persze mégis előfordultak balesetek. Volt akinek a szemét verték ki. így folyt ki a Vicziánnak az egyik szeme: fiatal, derék gyerek volt, szúpataki... De hát volt vagy hat-hét brigád, kilométeres sávban fogta át a bányát. Hogy lehetett volna ott az ember mindenhol. Meg aztán a tá- borparancsnokság semmiféle védőeszközt nem adott, még azt az utolsó drótháló szemüveget se, amelyik a legprimitívebb, és még valamikor az egyiptomiak használták. Az emberek egymás mellett bunkózták a köveket, pattogott a szikla. Hat-hét kilós smólos kalapáccsal ütötték. Mindnek olyan merev volt a nyele, hogy a pontatlan ütéseknél agyonrázta a kezet. Ínhüvelygyulladást is kapott vagy nyolcvan ember. De nem volt mese, dolgozni kellett.

— A műszaki osztály vezetője bizonyára kiváltságos embernek számított. Jól gondolom?

— Hát. ha annak lehet nevezni, hogy egy darabig a műszaki barakkban laktam?! De ott lakott az ösz- szes spicli, az összes vam- zer, ami csak létezik. Egyszer, amikor elmondtam, hogy gyerekek én kommunista vagyok, nekem ez a világnézetem, másnapra megfagyott körülöttem a lévegő. Minden brigádon végigfutott a hír, vigyázzanak tőlem, mert én kommunista vagyok. így aztán mindenki tartózkodóvá vált velem szemben, kerültek, féltek tőlem az emberek. Előttem nem beszéltek semmiről, csak a legszükségesebb dolgokat. Attól tartottak, hogy spicliskedem.

— Ilyet nem állít Erdey Sándor sem.

— Mert nem is állíthat. Én sohasem voltam besúgó. De nem mondhattam mást nekik, mint ami a meggyőződésem. És ezt nem is titkoltam. Nálunk Badacsonyban, a kőbányában olyan volt a légkör, hogy mindenki kívánta, várta, mikor jön el a szabadabb, igazságosabb élet. Ezért léptem én be a pártba.

— Amelyből aztán kizárták a letartóztatása után. Erdey azt írja: „Németh itt a táborban alaposan átalakult, mint mondta; megismerte a szocializmus »vívmányait« és nem kér belőlük. A saját bőrén tapasztalta, milyen az igazi kizsákmányolás."

— Ebből egy sor sem igaz. Én nem beszéltem ilyenekről senkivel, Erdey- vel sem, én nem alakultam át a táborban. Nekem a világnézetem most is az, ami volt.

— El kell, hogy higgyem. Mi másért állna akkor ott, a szekrény tetején Lenin jól ismert, sapkás mellszobra.

— Voltak már látogatóim. akik kifogásolták, mit keres ott az a szobor. Erre én kinyitottam előttük az ajtót. Ne bántsa senki azt a szobrot, jó helyen van az ott. Ezt az embert én szeretem. Ennek az embernek ismertem a műveit. megvannak a főbbek nekem is. Ez az ember nem azt akarta, amit később csináltak, ami ez a sztálini hogyishívják lett. . . Én nem vagyok párttag, de nekem ez a világnézetem. Lehet, hogy tévedek, de én elkötelezettnek érzem magamat, és az is maradok, amíg egyszer majd be nem tesznek a falba.

— Erdey említi a kőfaragást is. Miért? "A műszaki osztály vezetőjének ilyen feladata nem lehetett.

— Amikor a kockaköveket faragtam, akkor már nem voltajn az osztály vezetője. Leváltottak. Amikor odakerültem, akkor már sok emberben volt egy csomó rafi- náció. A brigádvezetők a legtöbbször nem úgy csinálták, ahogy mondtam, ezekből származott aztán a baj. Sokan ügyeskedtek. Esténként beszéltük meg a másnapi munkát, aztán a kis- tamások meg a nagytamások — így hívom őket — szaladtak a bányamester elé, szarvaskői, részeges, civil ember volt, és újságolták neki, mint a saját ötletüket. Kezdtem észrevenni, hogy mellőznek, a bányamester velem szóba sem áll. Aztán a SZOT-ból kint járt a titkár, a Somoskői Gabi, aki korábban nekem, amikor az Országos Kőbánya Vállalat vezetője voltam, a beosztottam volt. Gyere, sétáljunk egyet, mondta, aztán beszélgettünk. Később mindent visszamondott. Álmomban sem gondoltam volna ezt róla. Mellém tették aztán Dudás Józsefet, aki a parancsnokságon azzal kérkedett, hogy neki tizenhét kőbányája voit Erdélyben, és úgy látja, hogy itt nem jól mennek a dolgok. Nemsokára engem leváltottak, és az 5-ös barakkba raktak át... Volt a táborban egy dögtest: Borzas hadnagy, a defenzívaosztály vezetője. Tőle még a táborparancsnok is tartott. Ebbe kapaszkodtak bele sokan. Az meg maga mellé ültette a férgeket, és azok jól éltek a Borzasból, meghíztak. Sok kis féreg lett ebből a dögtestből, és elárasztották az egész tábort.

— Élete során sok keserűséget megtapasztal az ember. Németh István hogyan összegzi ezeket?

— Teljes mértékben egyetértek Omar Khajjám perzsa klasszikussal, aki azt mondja, hogy a társadalomban vannak olyan elemek, akik szeretik az igazságot a hamissággal jól megkeverni, és azt a keveset, amit tudnak, aljas és mocskos céljaikra használják fel, miközben az igazságszerető embert megvetik és gyűlölik.

Omar Khajjám csaknem ezer éve fogalmazta meg ezeket a gondolatokat. Mintha semmit sem változott volna a világ!

Sulyok László

• :• v