Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-26 / 174. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP LAPJA XLV. ÉVF.. 174. SZÁM ÁRA 4,30 FORINT 1989. JÚLIUS 26.. SZERDA Nyers Rezső és Grósz Károly moszkvai tárgyalásai Szaga van az Eddának Már egy hónapja tart az Edda nyári turnéja. A zenekar az idén először találkozik „testközelből” kö­zönségével. De mivel telt az együttes első hat hónap­ja? (Megtudhatjuk a 4. oldalon.) Parádfürdői képeslapok Elszorul ia szomszédos nógrádi ember szíve, ha a Heves megyei mátrai paradicsomban, a Kékes tetőn, illetve alatta jár. (Képes beszámolónk az ő. oldalon.) Kicsoda ön Zanini úr? A közelmúltban Salgótarjánban rendezett Volán­kupa nemzetközi serdülő-labdarúgótornát olasz fia­talok részvétele tette rangossá. A milánói csapat fe­lelős igazgatóját, Valerio Zanini urat sokan kedves ismerősként üdvözölték Salgótarjánban. (Interjúnk a 7. oldalon) Hazaérkezett a magvar küldöttség Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, a párt főtitkára —, akik hétfőn este érkeztek egynapos baráti munkalátogatásra a szovjet fővárosba — keddi moszkvai programja korán reggel, a Lenin-hegyi kormányszálláson megtartott munkareggelivel kezdődött, amelyen a magyar vezetők a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetőivel folytattak kötetlen eszmecserét. A korábbi párttalálkozók programjához képest új elemnek tekinthető talál­kozó is jelzi a magyar ve­zetésnek a két nép kapcso­latai ápolására irányuló törekvését. A találkozón szovjet részről jelen volt Georgij Szmirnov, a Szov­jet—Magyar Baráti Társa­ság elnöke, a marxizmus— ieninizmus intézet igazga­tója, valamint az SZMBT alelnökei, más vezető mun­katársai. Nyers Rezső és Grósz Ká­roly a munkareggelit köve­tően az SZKP KB székhá­zába indult: itt moszkvai idő szerint délelőtt tíz óra­kor kezdődött meg tárgya­lásuk Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának elnökével. Nyers Rezső, Grósz Ká­roly és Mihail Gorbacsov keddi moszkvai tárgyalá­sán egyebek között megál­lapodott arról, hogy foly­tatódnak a megbeszélések a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok további kivonásáról. Az MSZMP két vezetője és az SZKP KB főtitkára két órán át tartott rendkí­vül kötetlen, baráti légkö­rű tárgyalásáról Nyers Re­zső és Grósz Károly ta­nácsadói tájékoztatták a magyar újságírókat. Mint elmondották, Mihail Gorbacsov vázolta magyar tárgyalópartnereinek a szov­jet belpolitikai helyzet idő­szerű kérdéseit, így a töb­bi között kitért az ország­ban kibontakozott sztrájk­hullám következményeire is. Nyers Rezső röviden szólt a pártkongresszus elő­készületeiről, arról, hogy az MSZMP legfelsőbb fóru­mán a pártban létrejött platformok elismerése mel­lett egyfajta gondolati, cse­lekvési egységet szeretné­nek teremteni. A megbeszélésen a tár­gyalófelek szóltak arról, hogy komoly gondok van­nak a KGST működésével, és úgy foglaltak állást, hogy csak akkor szükséges magas szintű KGST-érte- kezletet tartani, amikor va­lamennyi résztvevőnek konkrét mondanivalója lesz a továbblépés lehetőségei­ről. Szovjet és magyar részről egyaránt törekedni fognak az együttműködés újszerű megközelítésére. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban és Magyarországon minden gond ellenére határozottan kívánnak előrehaladni a peresztrojka, illetve a de­mokratizálás útján. A meg­(Folytatás a 2. oldalon.) Amerikai üzletféllel Kölcsönös szándéknyilatkozat Kubinyi Csilla és Kollárné Tari Erika a reumakenöcsöket csoma­golja. Sorozatgyártásban készül a babaolaj.. Képek: Rigó Döntően a Gyógyért for­galmazza, de másutt is lehet vásárolni a Mátramed Közös Gazdasági Társaság (Semmel- weis Orvostudományi Egyetem és a Mátraaljai Állami Gazda­ság) által gyártott reumake­nőcsöt, amelyet a piac oly módon ismert el, hogy befo- gadott és egyre többen kere- sik. Bizonyítja, hogy öt fővel - a patikatisztaságú, nevezzük illatszergyártó részlegben - évente 15 milliós árbevételt érnek el. Ebben az összegben szerepel az ugyancsak soro­zatgyártásban itt készülő ba­baolaj is. A meglévő paletta színesíté­sét, bővítését szolgálja a mostani tevékenységek bővíté­se. Egy amerikai üzletember és a gazdaság vezetősége köl­csönös szándéknyilatkozatban kifejezte üzleti együttműködé­si szándékát. Amennyiben a felek megegyeznek, a mindkét fél számára kölcsönös előnyök alapján zöld utat kap a so­kat ígérő üzlet, akkor a reu­makrém - amelyet birkózók, gyógytornászok használnak -, emellett útjára indul az új recept alapján készülő sport­krém, amely nemcsak a hazai kínálatot gazdagítja, hanem az elképzelések szerint a tő­kés országokban is bővíti a választékot. Ezzel egy időben továbbfej­lesztik, illetve kialakítják a babakrém-családot, amely az olajon kívül magába foglalja a krémet, a szappant és a sampont. Az ezzel kapcsola­tos kísérletek nemcsak meg­kezdődtek, hanem jól halad­nak. Mindkét termék sorozat- gyártásánál felhasználják a gazdaság által termesztett gyógynövények egy részét. A hazánkban nem található, vagy csak kismértékben fellelhető alapanyagokat - például roz­maringolaj, - importból szer­zik be. Amennyiben a kölcsönös szándéknyilatkozatban foglal­tak valósággá válnak, akkor két'három év múlva az árbevé­tel, megfelelő létszámnövelés­sel együtt, eléri az évi 50 mil­liót. Magyar ellenzéki politikusok Angliában Az angol parlament elnö­kénél tett látogatással kezdő­dött a magyar ellenzéki po­litikusok angliai látogatása. A küldöttséget a brit kül­ügyminisztérium és a Kelet- Európa Intézet hívta meg. Tagjai: Jeszenszki Géza (Ma­gyar Demokrata Fórum), Krasznai Zoltán (Bajcsy-Zsi- linszky Endre Baráti Társa­ság), Lukáts Miklós (Keresz­ténydemokrata Néppárt), Rajk László (Szabad Demok­raták Szövetsége), Ravasz Károly (Független Kisgazda Párt), Tirts Tamás és Vág- völgyi András (FIDESZ), Varga Csaba (Magyar 'Nép­párt), Vidos Tibor (TDDSZ), valamint Király Zoltán kép­viselő és Ruttner György szociáldemokrata ügyvéd. A küldöttség látogatást tett a parlament mindkét házában, ahol fogadta ■ őket Bemard Weatherill, a parla­ment elnöke. A barátságos beszélgetésen a brit parla­ment évszázados működésé­ről, az abból levonható és Magyarországon is megfon­tolásra érdemes tapasztala­tokról, a demokrácia hagyo­mányairól volt szó. A magyar ellenzéki politikusok a kö­vetkező napokban valamenv- nvi brit politikai párt mű­ködését tanulmányozni fog­ják, ismerkednek a közvéle­mény-formálás angliai gya­korlatával, s fogadja őket William Waldegrave, kül­ügyi államminiszter is. Ma a holnapért! U NODISZ képviseleti és cselekvési programja A Nógrád Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a KISZ" Nógrád Megyei Bizottságának jogutódja, a DEMISZ alapító tagszervezete. A mintegy kiloncezer- hatszáz tagot számláló szövetség a megyében élő és dolgozo fiatalok politikai, közéleti képviseletét kí­vánja ellátni: azoket, akik azonosulni tudnak azok­kal a eélokkal és alapelvekkel, hajlandók elfogadni azon értékeket, amelyeket a NODISZ alábbi prog­ramja is tartalmaz. Ez a program széles korú tag­sági vita alapján lett kialakítva és megyei küldött­gyűlés fogadta el. ☆ Célunk: Hatékonyan működő, valódi demokrácián alapuló szocializmus megvalósítása, szervezetünk ak­tív részvételével. Ennek érdekében haladéktalan vál­tozásokra van szükség a társadalom és a gazdaság minden területén, s ezzel összefüggésben az ifjúsági szövetség szervezeti és tartalmi keretének meghatá­rozásában is. I. Politikai viszonyok, intézményrendszer A társadalom, a politikai intézményrendszer ma átmeneti állapotban van. A túlzott központi irányítás már nem. a demokratikus — az emberek és szer­vezetek esélyegyenlőségén alapuló — mechanizmus még nem működik megfelelően. Ezt az állapotot hosszabb folyamatnak tekintjük, és ebben áz átme­netben szervezetünk részt kíván venni. (Folytatás a 3. oldalon ) Kevés a magánvállalkozást segítő kezdeményezés Á megyei tanács vb-ülése A Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága keddi ülésén kereken egy tucatnyi napirendet tár­gyalt. Ezek között akadt olyan is, amelynek előter­jesztését hosszú vita után a testület nem fogadta el. A nevelési-oktatási intézmények működési feltételeit, az önálló gazdálkodásra, illetve bérgazdálkodásra történt áttérés tapasztalatait „összegző” beszámolót a végrehajtó bizottság azért utasította vissza, mert nem válaszolt az előterjesztés címéből adódó kér­désekre. A tárgysorozatban többek között szerepelt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Nógrád Megyei Igazgatósága munkájáról szóló tájékoztató; a termőföldek védelmének, hasznosításának helyze­te; döntöttek munkahelyteremtő beruházások foglal­koztatási alapból való támogatásáról. A végrehajtó bizottság megvizsgálta, hogy egy el­múlt évi határozata alapján milyen a magánvállalkozás szerepe az ipari termelés­ben gs a lakosság ellátásá­ban. A határozat óta több, a vállalkozások kibontako­zását elősegítő intézkedés történt, jelentős figyelmet fordítottak a tanácsok ezek megismertetésére is. Az eltelt időszak alatt 15 helyi tanács testületi döntést ho­zott a magánvállalkozások segítésére, és 25 ajánlott fel térítésmentesen, vagy csökkentett ' áron, illetve bérleti díj ellenében telket, épületet. A tegnapi értékelés kitért arra is, hogy nem tapasz­talható a magánvállalkozá­sok élénkülése. Néhány esettől eltekintve döntően csak az „óvatos vállalko­zók” köre bővült, ök tevé­kenységüket munkaviszo­nyuk fenntartása mellett általában érdemi befektetés nélkül folytatják, egziszten­ciájukat csak minimális mértékben kockáztatják. A kisipari vállalkozási hajlam kissé erősödött, ez azonban csupán néhány szakmára és főként a városokra jel­lemző. A községekben az el­érhető igen alacsony jövede­lem miatt a hiányszakmák­ban is tovább csökkent a kisiparosok száma. Mindez természetesen azzal jár, hogy növekedtek a feszült­ségek a lakossági igények kielégítésében. A kiskeres­kedelemben és a vendéglá­tásban az elmúlt évben 163 új működési engedélyt vál­tottak ki, az idegenforga­lomban a magánszállások férőhelyeinek száma 63, a fizetővendég-szolgáltatás­ban bejelentett férőhelyek száma 13 százalékkal emel­kedett. Az önálló és vállalati gaz­dasági munkaközösségek száma az idén már csök­kent, mérséklődött az ipari, építőipari szakcsoportok száma is. Az egyes ágaza­tokban tapasztalható kedve­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents