Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-17 / 166. szám
NÓGRÁD Naptár 1989. július 17. Hétfő. Endre, Elek napja. A Nap kel 5.04, — nyugszik 20.37 órakor. A Hold kel 20.12 — nyugszik 3.00 órakor. r Évforduló Százhuszonöt éve halt meg Salzburgban Szalay László (1813—1864) történetíró, reformpolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Várható időjárás A többnyire rövid napos időszakok mellett gyakorin lesz erősen felhő* az ég. szórványos záporeső, délutánonként néhol zivatar is valószínű. Az északi, északnyugati .szél napközben élénk, időnként erős. éjszaka többnyire mérsékelt lesz. Folytatódik a július közepéhez, mérten hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20—25 fok között alakul. V — Az MSZMP Salgótarjáni Reformkoré, ma tartja soi on következő foglalkozását. 16.30 órai kezdettel, a Hazafias Népfront székházának 3. emeleti tanácskozótermében. Az összejövetelen egyebek mellett megvitatják az új szabályzattervezetet is Ügyeletes riporterünk : Komhányi Tamás lel.: 10-977 — Tiltott határátlépés miatt. a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya, szombaton, őrizetbe vette R A. NDK állampolgárt, aki Magyarországon keresztül az NSZK-ba kívánt eljutni. ÉGI TV“ JELEK Sky Channel: 6.30: Üzleti hink. 7.0(1: DJ Kát Show. 8.30: Fanéi Pot Pourri. ll.Oü: Sulli- vanék. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond f orum 13.00: Egy másik világ. 13.55: Landscape Channel. 14.50: Változó világ. 15.45 : Szeretni. 16.15: The Lucy Show. 16.45: Fürtöskc. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00; Eurosport. 01.30: Landscape Channel Super Channel: 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek 7.45: Hírek. 8.00: Egyveleg. 15.30; Chart Attack. 16.30: Forró drót. 18.30: Off the Wall. 19.30: Foley Square. 20.00: High chaparral. 20.55: Cassie an Co. 21.50: Világhíradó. 22.00: Terme-/• (film-sorozat. 23.00 : YÍ'íi. Lián. TV’j.: 16.05: Riportok. 17.00: Sportmagazin. 18.05: Hírek. 18.10: Pihenőidő 18.30: Alomváltók. 19.00: Számok és betűk. 19.30: Kalandor naplója. 20.00: Nyári varieté. 21.00: Újvilág 22.00: Tv-híradó. 22.35: Frankofon játék. 22.50: Kirándulóinak. 23.15: Aktualitások. 00.00: Vendégségben Frednel. — Vakációakció-totó. A balassagyarmati ' úttörő- elnökség és a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ közösen szervezett nyári programsorozatának részeként minden hétfőn egészségügyi totót tölthetnek ki a gyerekek a városi Vöröskeresztnél. A helyes megfejtők között tárgyjutalmakat sorsolnak ki. — Farkas András festőművész. kiállítása nyílik ma délután, 16 órakor, a salgótarjáni Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtárban. A balassagyarmati művész rajzait és illusztrációit augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Szíven szúrta elvált férjét. Szombaton, az esti órákban Novinics ,Józsefné, 44 éves foglalkozás nélküli, VIII. kerületi — Hungária körút 18. szám alatti — lakos lakásán szóváltás közben konyhakéssel szíven szúrta elvált férjét, Novinics József 46 éves segédmunkás, VIII. kerületi Diószegi Sámuel utca 18. szám alatti lakost. A férfi a helyszínen meghalt. Novinics Jó- zsefnét, a rendőrség őrizetbe vette, és ügyében folyik a vizsgálat. Útépítők — útelzárók Ismét nem hazudtoltuk meg „ősi" magyar szokásainkat építésből, szervezésből sikerült megint a bonyolultabbat ésszerűtlenebbet megvalósítani. Salgótarjánban, a köztudottan egy- utcás városban építik a 21- es út új szakaszát, ezzel együtt az Arany János út és a Kossuth Lajos utca kereszteződését is korszerűsí, tették. Néhány hónapos hercehurca után végre fellélegeztek az autósok, hogy megnyitották a főutcáról a megyei pártbizottság felé vezető útszakaszt, minekutána most ismét elzárták e helyet s forgalom elöl. Miért? Mert inost kezdtek hozzá a vasúti kereszteződésnél lévő terület átalakításához, a Fel- szabadulás úton lévő híd készítéséhez és még ki tudja mihez. Bizonyára hozzá nem értők állítjuk, hogy máshol, valahol nyugatabbra, esetleg ahol a gyakorlat nem válik el az. elmélettől, ott tehát egyszerre készült volna el az egész úthálózati rendszer, s az egyébként is szűkös áteresztőképességű városban nem kellene most megint még jobban szoran- gani a járműveknek Útépítők. önök ugye értik, hogy miért így teszik? —kulcsár— * HÍREK * ESEMÉNYEK * Számlái hegyek —kép: kulcsárHolnap a NóGRÁo-ban! Négyszemközt az alkotói díjassal (3. oldalon) Gyilkosság kísérlete, legyverrejtegelés (5. oldalon) Tábor Pásztó érdekességeiért Az amerikai ..magán posta Magyarországon Amerikai üzletfeleik igénye és a kedvező magyarországi reagálás indokolja, hogy az UPS első kelet-eu- lópai képviselete Budapesten nyílik meg — mondották a vállalat illetékesei. A United Parcel Service a világ legrégibb és legnagyobb „magánpostája": az 1907-ben, Seattle-ben alapított kézbesítőcégnek napjainkban a világ 122 országát átfogó hálózata, 220 000 alkalmazottja, százezer autója és 360 repülőgépe van. A cég budapesti képviselete a tervek szerint szeptemberben nyílik meg és forgalmat nyit mind Budapestre, mind Budapestről. Totóeredmények A totó 28. heti játékszelvényén szereplő Intertotó-mérkózések eredményei : 1. FCS Tirol—Váci Izzó 1-0 1 2. Rába ETO—IF Bröndby 1-0 1 3. Tatabánya— IFK Göteb. 5-3 1 4. Siófok—SK Örebro 1-3 2 5. Karlsruha—Luzern 4-2 1 6. Stuttg. K.—Stal M. 1-1 x 7. Bellinzona—Etir 1-1 v 8. Kaiserslautern—Vienna 2-0 i 9. Grazer AK—Vejle 1-1 x 10. Slavia Praha—Wettingen 4-0 1 11. Hansa R.—FF Malmö 2-2 x 12. Admira W’.—Grasshapp. 2-2 x 13. Rapid B.—Wiusmut A. 2-1 1 pótmérközések : 14. RKC W.—Carl-Z. J. 2-0 1 15. Plastika N.-BK 1903 K. 1-3 2 16. Bánik O.—Hannover 2-1 1 Ma kezdődik Pásztón a második nyári városvédő tábor. Huszonöt - vállalkozókedvű gyermek és fiatalember vesz részt a következő tíz nap játékos, de komoly munkát is ígérő programjaiban, melyhez a szükséges anyagiakat a „Pásztó Város Ifjúságáért Alapból" teremtették elő a szervezők. Mindjárt holnap dologhoz is látnak a táborozok, aműA taxisofőr embersége Egy szerető férj kopogtatott a szerkesztőségben és hozta az alábbi történetet: valamelyik nap rosszul lett a felesége, annyira leesett a vérnyomása, hogy le kellett szállnia a buszról. A friss levegő azonban már nem segített, hanyatt zuhant; s fekve maradt a földön. Ki tudja meddig feküdt volna úgy Kárpáti József taxisofőr nélkül, aki nemcsak feltámogatta de haza is szállította a gyengélkedő fiatalasszonyt. A fuvart — talán mondanom sem kell - ezúttal a sofőr fizette. emlékj övezetben várja őket néhány feladat. A továbbiakban felkeresik az Oskola- mester-házat és a hatszögletű kápolnát, rendbe teszik az I. világháborús emlékmű környezetét, megismerkednek az üveghuta felújítási munkálataival, és a kolostor belső helyreállításának folyamatával. Persze nemcsak munka vár rájuk, hanem egv egész napos túra is a Szombaton este, nyolc órakor Balassagyarmaton, Szabó Péter Endre, nem adott elsőbbséget az őt kerülő, Fancsik Ferenc által vezetett autónak, úgy fordult be balra. A két gépkocsi összeütközött, s Fancsik Ferenc nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérültést szenvedett. Két és fél órával később ugyancsak Balassagyarmaton, Mindszenty Gábor kanyarodott úgy balra személygépkocsijával, hogy közben nem adott _ elsőbbséget a kereszteződésben egyenesen áthaladó autónak. Az eredmény: ötvenCserhát völgyében, majd környezetvédelmi őrjárat a városban és egy hosszú várostörténeti játék. Tíz nap eltelte "után, ha minden igaz. magán a településen is meglátni majd: városvédő tábor volt Pásztón. Bár. ha csak annyi eredménye lesz e kéthetes programsorozatnak, hogy negyedszázán alaposan megismerik lakhelyük környékét, már megérte a táborozás. ezer forintos kár, a járművekben, s Mindszenty könnyű sérülést szenvedett. Salgótarjánban szombaton éjjel a 22-es számú főúton, az úttest szélétől kétméter- nyire gyalogolt Balázs Béla, akit a vele egy irányba haladó, Bozók Csaba által vezetett személygépkocsi egy autóbusz oldalának lökött. A gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel „úszta meg" e kellemetlen kalandot. A balesetek körülményeit vizsgálja a rendőrség. Szomorú hétvége Egy súlyos és két könnyebb sérülés Gyermekgyilkosság Csepelen Elfogták a tettest Szombaton a késő esti órákban a rendőrség széles körű nyomozás után elfogta Blonski Imre 19 éves betanított munkás budapesti lakost, akj alaposan gyanúsítható azzal, hogy pénteken este megölt egy 7 éves kisfiút. Mint ismeretes, pénteken este Budapest XXL kerületében a Védgát utcával szemben lévő, úgynevezett „Francia-öböl” területén súlyos gyermekgyilkosság történt. Egy férfi, feltehetően fahúsánggal. számtalan fejre mért ütéssel, agyonverte Armán Roland, Budapest, XXI. Árpád 6á szám alatti lakos 7 éves kisfiút, aki a helyszínen, koponya- és agyroncsolódás következtében szörnyethalt. Ezt követően egy ismeretlen férfi telefonon bejelentést tett a Heim Pál gyermekkórház ügyeletére, és elmondta, hogy az est folyamán megölt egy kisfiút a csepeli Védgát utcában. A bejelentést követően a rendőrség nagy erőkkel megkezdte a terület átvizsgálását, s megtalálták a kisfiú holttestét. Ezzel párhuzamosan hozzálátták Nem tartom magam vérszomjas embernek, de most azt kívánom, a tettesen teljesedjék be a legszörnyűbb ítélet, amelyet Isten, és az emberek előtt megérdemel. Istenről szólok, bár nem vagyok vallásos — de hiszek néhány bibliai tanítás igazában: a békében és a szereiéiben. S ha ez sokak számára túl fennköltnek tűnik, ám legyen; megelégszem az egyszerű, normális viselkedéssel, ha azt (nemcsak a paragrafusok írják elő, de íratlan és örökérvényű törvéa tettes megkereséshez. A nyomozás rövid időn belül eredményesnek bizonyult. A gyanúsított Blonski Imre cselekményét beismerte. ügyében a BRFK vizsgálati osztálya folytatja a további eljárást. nyék szabályozzák. Hiszen hiába u tudat: bosszút áll majd értem egy erőszakszervezet, amikor minduntalan rettegnem kell, mikor, ki támad meg a szembejövök közül; ücsörögjek bár kedvenc kávéházam teraszán, üljek szerkesztőségi írógépem mögött, vagy sétáljak a karancsi erdőben — ha egy illetőnek éppen őrült kedve támad... Én félek a Blonski-félék- töl. Nem szégyellem bevallani. félek ettől a fajtától, s elsősorban nem saját testeIrgalmatlanul! met féltem. A veszély rendszerint a kicsik népére les: a gyermekekre. Azokra, akik nem ütnek vissza, ha bántják őket, akiknek be lehet fogni a szájukat, ha sikoltozni kezdenek, vagyis akikkel könnyű... Undorodom az ilyen alakoktól, bár ez L-. sajnos — nem segít. Amerre ezek járnak, a bizalmatlanság homálya üli meg a szíveket. Nyomukban rettegő szülők félénk és agresszív gyermekeket fognak felnevelni, s az új nemzedék élete éppen a beléjük oltott gyanakvás miatt lesz sivár. A gyermekgyilkos mindig a jövő egy darabkáját öli ki belőlünk. Nemcsak az Ar- mán szülőktől. de tőlem és (majdani) gyermekeimtől is elvett valamit i— egy őrült. „örült vagyok” — milyen könnyű kimondani! örült vagyok — mondta a telefonba egy szadista, bár bennem nincs kétség: tudta mit csinált. Hogy meg is értette-e, nos erre talán kiderítik a választ az elmegyógyászok, engem ez már nem érdekel. Teljesedjék be rajta az az ítélet, amelyet bízvást megérdemel Isten és az emberek színe előtt. Mohai Barna-------------^--------------:---------------------------------------------------------------------------------------:---------—---------------------------------------------------------------------------. 1 \ I ) az MSZMP lapja, alapítói jogok gyakorlója a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága. Főszerkesztő: Dr. GOROOS JANOS. _________________________ Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. F elelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229-109. Irányítószám: 3101.Terjeszti a megyei posta. Előfizethető: bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel ut 10/a. 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HUISSN 0133-1558.--------- -- ---