Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
SPORT x SPORT — .... o r V/ n 1 SPORT 4 Fociforduló... Fociforduló... Fociforduló... Segít-e barátságból a Stécé a Síküveggyárnak? Vasárnap este háromnegyed hétkor bizonyára jóval többet tudunk az NB III. Mátra-esoport küzdelemsorozatának végkifejletéből, mint ma! Az utolsó előtti forduló mérkőzéseire kerül sor e hét utolsó napján, 17 órai kezdettel és várhatóan közelebb kerülünk a hetek óta nyitott kérdéshez: ki kerül lépéselőnybe a bajnoki címért folytatott versenyfutásban? SBTC—H. Köteles SE: a forduló „kulcsmérkőzése". Ha ugyanis győznek a hazaiak — feltételezve, hogy à Síküveggyár SE három pontot szerez Bélapátfalván — a fővárosi katonacsapat hátrányba kerül. Nemcsak a Síküveggyár SE iránt tanúsított barátságból(?), hanem presztízsből is győzni illenék Szabó Géza fiainak. Más kérdés persze, hogy az utolsó játéknapon van még egy rangadó a megyeszékhelyen — Síküveg—SBTC —, ahol új fent történhet váratlan dolog. Mindenesetre jó meccsre van kilátás a tóstrandi pályán. Tipp: 1. Bélapátfalva—Síküveggyár SE: Sok szót nem érdemes vesztegetni erre az összecsapásra. Kötelező a Szalay- legénvség győzelme. Tipp: 2. Recsk—SKSE: Rosszul megy a Kohász-gárda szekere. Amit a legutóbbi négy fordulóban produkáltak, az könnyen felejthető. Néhány hete még az ötödik helyről ábrándoztak, ma meg örülhetnek a kiesés biztos elkerülésének. A már kiesett Recsk ellen illene legalább egy pontot szerezniük. Tipp: x. Balassagyarmat—Bag: A tavasszal feltámadt Ipoly- parti gárda a kiesés elkerüléséért hadakozó Pest megyei csapatot látja vendégül Utolsó hazai összecsapásukon a kék-fehérek győzelemmel szeretnék meghálálni az idényben mellettük kitartó szurkolóik bizalmát. Erre a papírforma alapján reális esélyük van. Tipp: 1. Nagy bá tony—Romhány : Megyei presztízscsata, az ilyenkor szokásos abszolút három eséllyel. A pontok ellenben a hazaiak számára fontosabbak, hisz a biztos bentmaradáshoz legalább egyre még szükségük van Feltételezhetően ezt meg is szerzik Toldi Miklós tanítványai, bár a jó játékerőt képv'iselő Kerámia nem lesz könnyű dió. Tipp: 1, x. A megyei bajnokságban n legnagyobb kérdés is eldőlhet: bebiztosítja-e most már végleg bajnoki címét a Né- zsa? Amennyiben legalább egy pontot szereznek a Sző- nyi SE ellen Jobbágyiban, büszkén koccinthatnak idei teljesítményükre, s arra. hogy a település sporttörténetében először harmadosztályú együttest köszönthetnek a szurkolók. Mind a két osztály mérkőzéseire vasárnap, 17 órai kezdettel kerül sor. Kivétel egy van: az Öblös SC—Balassi SE mérkőzést szombaton 10 órakor rendezik. (v. i.) Négy nógrádi első hely Az évenként sorra kerülő úttörő honvédelmi többtusa és honvédelmi kupa lövészverseny országos bajnokságának az idén megyénk adott otthont. Tizenkilenc megye és a főváros legjobbjai Salgótarjánban vetélkedtek a helyezésekért, a minél eredményesebb szereplésért. A nógrádi kisdiákok — úgymond — visszaéltek a pályaválasztói joggal, hiszen kitünően szerepeltek. A tíz versenyszámból négyet megnyertek, s egy második és két negyedik helyezéssel gyarapították Ősszpontjaikat. A lányoknál a terepfutásban Nógrád együttese végzett az élen. A Lengyel Ágota, Vadas Mária, Bekecs Zsuzsa trió biztosan nyert, miként az egyéni versenyben Vadas Mária is. Bekecs Zsuzsa második helvezést ért el. Az akadályváltóban szintén nem találtak legyőzőre a nógrádiak, megszerezve ezzel harmadik győzelmüket Az i-re a pontot Bálint Veronika tette fel, aki a nyílt- irányzékú légpuska 20 lövé- ses számában 257 körrel lett első. A fiúk légpuskás versenyében Ferenez Róbert negyedik, míg a csapatversenyben a Bálint, Fodor, Ferenez hármas szintén negyedik lett. Jelenet a légpuskások versenyéről Megkönnyezte szeretett klubját Mondja, hogy van, kedves Ede bácsi? Hová is beszélhetnénk meg a randevút Boskó Edével, az SBTC aktíváinak korelnökével, mint a klub székházába. Maholnap — pontosan augusztus 7-én — nyolcvanadik életévét tölti be az öreg. a sokak által szeretett és tisztelt Ede bácsi. Személyét, egyéniségét Tar- jánban mindenki jól ismeri. Klub- szeretete, hűsége, a fekete-fehér színekért végzett munkássága példaértékű lehet a ,ma fiataljai számára. Kalandjairól, sportügyei- ___ ről már-már leellenben kevésbé ismert az őt tisztelők számára. Ülünk egymás mellett, az SBTC ügyvezető elnöki irodájában. Ede bácsit arra kérem, most aztán őszintén, minden kertelés nélkül meséljen életéről, annak örömteli, esetleg szomorúbb pillanatairól’is. Nem kell sokáig faggatni az öreget. Belekezd mondókájába, megszakítani is nehéz lenne. Mint egy nagy mesemondó, úgy adja elő életét. f— Hunyad megyében, a Petr.ozsény melletti Lupin- ban születtem. Temesváron voltam ipari tanuló, 1927- ben kerültem Bukarestbe. Ott kereskedőként, azaz szakmámban helyezkedtem el. 1931-ben nősültem. Az asszony budapesti születésű, első gyermekünk, a lányunk Bukarestben látta meg a napvilágot. Szóval, csak úgy. túl vagyunk az aranylakodalmon. Feleségem 78 éves, s hál’ istennek egészséges ő is.) A Bukarestben töltött évek alatt Boskó Ede, hasonlóan a sok-sok fiatalhoz, ha tehette, a labdát kergette a zöld gyepen. Egy harmad- osztályú csapatban védett. Mondja, vakmerő egv típus volt. Kétszer súlyos sérülést szenvedett, így nagyon fiatalon kellett abbahagynia a játékot. Jobb kezén és homlokán egykori sportpályafutásának nyomai jól láthatók. (— Egyszer turbánnal a fejemen mentem haza. Mondta az asszony, na végre. Abbahagyod a focit! Nekem se kellett több. Lehúztam uj- jamról a jegygyűrűt, a sarokba vágtam és azt mondtam: hát kit ismertem én előbb? A labdát, vagy téged? No, persze nem lett harag a dologból, s talán ez volt életünk leghevesebb vitája.) 1941-ben pakolhatott Bukarestben a Boskó család. Magyar származásúak lévén megkapták az 50 kilogrammos úticsomagot. Irány Magyarország. Biharkeresztes- nél lépték át a határt és végén Füleken telepedtek le. Fiúk is itt született. A Salgótarjánhoz való közelség pedig létrehozta a nagy szerelmet Ede bácsi és a Stécé között. (— ’43-ig a füleki zománcgyárban dolgoztam. Ekkor be kellett vonulnom katonának, bár „román katona” is voltam két vig. Kikerültem a frontra, a Don partján az első vonalban teljesítettem szolgálatot. Aztán megsebesültem, nyakamat, bal kezemet érték szilánkok és hazahoztak.) Sokáig Füleken sem tartózkodhattak. Üjra kezükbe kapták a Romániában már megismert elbocsátó szép üzenetet és a félmázsás csomagot: áttelepítették őket a „hazai földre", Magyarországra. 1945-től élnek Salgótarjánban. (— az SBTC-t Füleken eltöltött éveim alatt a szívembe zártam. Hazai mécseseikre hol biciklivel. hol valamilyen járművel állandóan eljártam, ideköltözé- sünk után pedig idegenbeli összecsapásainkon sem hagytam magukra a fiúkat. Emlékszem, volt amikor fapados teherautóval utaztunk NB I- es meccsre. De rég is volt már!) Ede bácsi nem maradt hűtlen szakmájához sem. A kereskedelemben dolgozott, egy budapesti vállalat vidéki üzletkötője — akkori kifejezéssel: utazója — volt. A városban mindenki „a nagy- táskás emberként” ismerte őt. Kezéből sosem hiányzott az iratokat, számlákat tartalmazó táska. Ez egyébként legtöbbször a tarjáni feketefehér egyesület sok intézni való dolgát is magában rejtegette. (— A Stécé első és második csapatának intézőiéként sok tennivalóm akadt. Arra is volt példa, hogy egy hétig cégem érdekében egyszer sem vettem elő a dossziékat. Intéztem a csapat ügyes-bajos tennivalóit, az utaztatástól. a szállásokig sok mindent. Közben még játékvezetőként is tevékenykedtem az NB 111-ban. 1969-ben vonultam nyugállományba, de az egyesület körüli munkámat nem szüntettem meg. Nem bírom ki, ha nem jövök be egy nap a héten a klubba, hogy érdeklődjem a labdarúgók felől.) Ede bácsi maga sem tudja, hány edzőt, egyesületi ej" nököt szolgált ki. Annyit azonban elárul, hogy neve és a klub története a negyvenes évek elejétől teljesen összeforrott. És mondja, hogy amíg él, addig az ő szíve, szerepeljen bármilyen osztályban is az együttes, csak a Stécéért dobog. (— Április 4-e tiszteletére a sportban végzett tevékenységemet állami szinten is elismerték. A Magyar Nép- köztársaság Sportérdemérem bronz fokozata kitüntetést vehettem át Budapesten. És tudja ki adta át? Hát a Gabi gyerek, a Deák Gábor államtitkár. Hej, de sok meccset vezettem neki, amikor a bányagépgyárban, meg a tűzhelygyárban rúgta a labdát. És nem felejtett el, mert érdeklődött felőlem, hogy vagyok? Jót beszélgettünk.) Már búcsúznék Ede bácsitól, s amúgy tréfásan odavetem: mikor megyünk újra NB 1-es Stécé-meccsre? Az öreg lehajtja fejét, s csak annyit látok, hogy zsebkendőjével megtörli szemét. Könnyezik. Mondja, ha ez így megy tovább, akkor ő nem éli meg ezt az álomnak tűnő vágyat. Mert elszálltak a régi szép idők. Nincsenek Szojkák, Oláh Gézák, Répások és Bástik. A mai labdarúgókat pedig nem akarja megsérteni. És kérdésemre az öreg elmondja: köszöni, jól van... Vaskor István Kálvária, a másik oldalról közelítve eglepve olvastam a NÓGRÁD június 3-i, szombati számában a karancskeszi sportvezetők panaszait, mellyel igazukat szeretnék bizonyítani ország-világ előtt. Az ügy szépséghibája: ez a módszer etikailag kifogásolható, mivel a másik fél meghallgatása nélkül a saját szemszögükből kértek nyilvánosságot. Magam is meggyőződéssel vallom, hogy az igazságért küzdeni kell. Úgy tűnik, hogy a cél érdekében választott eszközök nem minden esetben fair play-díjasok. A szóban forgó újságcikkhez szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni. A legfontosabb: a Salgótarján Városi Labdarúgó-szövetség elnöksége és bizottságai egyetlen csapatban sem látnak „ellenséget" és mindenkivel a legjobb kapcsolat kialakítására törekednek. A szövetségben dolgozók döntéseiknél minden esetben figyelembe veszik a hivatalos labdarúgó-szabálykönyv alapvető és általános előírásait. Az általuk irányított bajnokságok versenykiírása alkalmazkodik a helyi igényekhez, adottságokhoz, figyelembe veszi lehetőségeinket. A bizottságok önállóan végzik munkájukat, melyet az elnökség hangol össze. Az elnökség tagjai évek óta nagy hozzáértéssel, szabályismerettel végzik munkájukat. Mindenkor érvényesül a sokoldalúan előkészített döntés elve és nem szoktak „szent és sérthetetlen" döntéseket hozni. Az elnökség tagjai közül többen is felelősségteljes beosztásban dolgoznak és végzik társadalmi munkában szövetségi megbízatásaikat. Ezt a feladatot a sport sze- retetéért, a labdarúgás imádatáért önzetlenül vállalják. Fel sem merül bennük, hogy bármelyik csapatnak elvtelenül segítséget nyújtsanak. Éppen ezért köszönetét érdemelnek és nem rágalmazást, felelőtlen vádaskodást. A karancskeszi sportvezetők úgy keresik igazukat, hogy közben ártatlan embereket vonnak be vélt, vagy valós igazságuk bizonyítására. Az viszont minden jó érzésű, sportot szerető állampolgárt elgondolkoztat, hogy minden alkalommal csak s^ekik van problémájuk. Ha az érdek úgy kívánja, még saját maguk ellen is megóvják a mérkőzést. A sok óvás közepette, ha lenne egy kevés idejük, átértékelhetnék helyzetüket a városkörzeti bajnokságban. Nagy elismeréssel szólhatok tevékenységükről, mely- lyel fellendítették a falu sportéletét. Ezért a sportkör elnökét a közelmúltban erkölcsi és anyagi elismerésben részesítették. A mindenáron való pontszerzés azonban jogosan váltja ki a többi városkörzeti csapat ellenszenvét, hiszen a labdarúgó-mérkőzéseknek a legtöbb esetben a pályán kellene eldőlni sportszerű vetélkedés formájában. önkritikusan elismerjük viszont, hogy játékvezetőink több esetben nem állnak feladatuk magaslatán. A pályákon kialakult légkör sokszor nehéz helyzetbe hozza őket és előfordul, hogy az adott pillanatban nem a legjobb döntést hozzák. Sajnos. a csapatok és sportvezetők részéről sem kapják meg azt a segítséget, amivel sikeresebben oldhatnák meg feladataikat. Kevés a játékvezető. Ez manapság nem tartozik a sikeres „foglalkozások” közé. A korábban meghirdetett tanfolyamokra — pedig saját költségünkre szerveztük volna — nem jelentkezett senki. Csupán egyetlen kikötésünk volt, hogy a jelölt legalább középfokú végzettségű legyen. Felmerül a kérdés: miért nem jelentkeznek azok az -aktív és pályafutásukat már befejezett labdarúgók, akik alkalmasak lennének ezen feladat ellátására és hozzájárulhatnának a színvonal emeléséhez? Mindig csak a kifogásokat keresni és mást hibáztatni, olcsó megoldásnak tűnik. A felesleges energiákat inkább a város és városkörzet labdarúgásának fel- emelkedésére kellene fordítani. A „presztízscsatákra” mai helyzetünkben semmi szükség! Becsületes és szorgalmas munkával javíthatnánk labdarúgásunk válságos állapotán. Ilyen vonatkozásban maximálisan megvédem a városi labdarugó-szövetséget, mivel, ismerve a korábbi cikkben jelzett mindhárom óvás körülményeit, nyugodt szívvel mondom, eddig egyetlen döntés sem született, mely a szabályokkal ellentétes lett volna. A játék tisztaságát említve, az a javaslatom, hogy a karancs- kesziek után, meg lehetne hallgatni mondjuk a vtes- lási sportolókat, sportvezetőket is, akik vétlenül csak szemlélői ezeknek az eseményeknek. Azt hiszem, hogy, ha valakivel, akkor a városkörzeti csapatokkal „packáznak” karancskeszi kollégáik, mivel sorozatosan újabb és újabb meglepetéseket okoznak számukra, általában vesztett mérkőzéseik után. A munkastílusról még egy gondolatot. Aki ismeri a meiso-t és azon belül a sportcsoport munkáját, az igazolhatja legjobban, hogy a pejoratív értelemben vett bürokrácia mennyire nem jellemző munkastílusára. Ennek jelét munkatársaim már ■számtalan esetben bizonyították. Nem akarunk tengeri kígyót ebből az ügyből. Akik a sportban dolgoznak, egymásra vannak utalva, csak közösen, egymás munkáját segítve tudnak eredményeket elérni. Az értelmetlen vádaskodás, egymásra mutogatás tovább rontja a sport amúgy is megtépázott tekintélyét. A z ilyen események nem alkalmasak a sport emberformáló, szórakoztató funkciójának betöltésére. (Az említett újságcikk megjelenése előtt, 1989. május 31-én kelt határozatban — miután többszöri vizsgálattal beigazolódott a játékvezető vétsége — a városi labdarúgó-szövetség elnöksége 1989. június 14-re elrendelte a Rónafalu—Karancskeszi mérkőzés újrajátszását.) Farkas Szabolcs Salgótarján városi sportfelügyelő
