Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-07 / 132. szám
1989. JÚNIUS 7.. SZERDA NOGRAI) 3 Salgótarjáni valóság Ë* a várost ellepő a por, a szenny, a gyilkos gáz Egy nem feledhető MBRanácskozás margójára „A környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályok kirakat jellegűek, (védik ' a környezetvédelmet!), a kirótt büntetések csak a pénzt vonták el a vállalatoktól, ugyanakkor nem volt meg (s ma sincs meg) a teljesítés minden feltétele. A korszerű villanegyedekben megindulnak a vállalkozások, s ezzel szinte egy időben kezdődik meg a környezet szennyezése; a lakóterület ne váljon iparteleppé! A város közlekedése ma annyit tesz, mintha egy szennyező gyárat telepítettek volna ide. A vérben kimutatható ólomtartalom duplája a határértéknek, ezt bizonyítja a mérések 98 százaléka. Kompromisszumot e tekintetben csak a bürokrácia tűr el, a szervezetem nem !” Többek között ez a véleménycsokor is elhangzott a Magyar Demokrata Fórum salgótarjáni szervezetének környezetvédelmi tanácskozásán. Az idézett gondok dr. Dömsödi Pétertől, a Köjál megyei igazgatójától származtak. Hozzátette azt is, hogy a szálló por 150 centiméteres magasságban mérve az esetek nagyobbik hányadában lépik túl a megengedett (?) legmagasabb értéket. A környezet- védelemért részben felelős közterület-felügyelők munkája jórészt abban merül ki, hogy büntessék a tilosban parkoló autósokat: Salgótarjánban nem érezni a jelenlétüket. El egy „nehéz!’ város... A riasztó adatok, folyamatok a város iparjellegéből következnek, — emlékszem vissza dr. Ispán András, megyei környezetvédelmi titkár vitaindítójára. Csak néhány példa, az elhangzottakból: főként a felszíni vizek szennyezésében jár élen a Salgótarjáni Kohászati Üzemek. A páclevek és a rúdvas-üzemben keletkező, egyéb savas kezelőanyagok szinte tisztítatlanul jutnak a Salgó-patakba, immár évek (évtizedek) óta. Ugyanakkor tettek a légszennyezés csökkentése érdekében : leállították öntödéjüket, s elkezdődött egy 86 millió forintos beruházás is, a legjelentősebb szennyezőanyagok lekötésére. A síküveggyár a keverőüzem rekonstrukciójával lépett előbbre, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár pedig a kupolók rekonstrukciójával kívánja megszüntetni a porszennyezést. Az öblös- üveggyárban is léteznek környezetvédelmi beruházások, de csak az ólom- és a portartalom csökkentését érték el, a megszüntetését nem. Az SKÜ-ben a befejezetlen technológiai folyamatok okozzák a bajt — hallottuk egy ott dolgozótól. Hasonló az öblösüveggyáriak alapbaja is — kontrázott egy másik résztvevő. Alapvető közlekedési szennyezés ve-. szélyezteti a csecsemők, gyermekek életét — hangzott el dr. Oroszlán György, megyei gyermekfőorvos véleménye. Mint mondotta, sok a vérszegény csöppség, melyért az ólom: a felelős! A jelenséget már a terhes anyák szervezetében észlelik. . Hol késik a troli? Az egy főutcás város potenciális veszélyforrás; megoldást jelenthetne a trolibusz-közlekedés megszervezése: (Ez a téma már évek óta porondon van, számos tanulmányterv született, mégsem valósult meg. Az ellene szavazók között volt a Seniorok megyei szervezete is !) A főorvos szerint túl sok manapság a véleményező, az irányító a környezetvédelem területén, ugyanakkor a hatáskör elmosódik. Mlinár Pál — a fórum egyik vezetője — szerint is: „Sok a bába, a gyerek viszont mosdatlan marad!” Az egyik hallgató azt kérdezte: illegális szemétlerakásért vontak-e már felelősségre valakit? Másikuk a csernobili katasztrófa után a város felett megjelent sárgásbarna felhő eredetére volt kíváncsi. A válaszok túlnyomórészt csak a felvetett gondokat tudták megerősíteni. A szervezeti bürokráciára jellemző, hogy az SVT által kidolgozott, veszélyes hulladékok elégetésére alkalmas kazán csak hosszadalmas tortúra után kap telepítési engedélyt, pedig a licenc- adó hazájában, Svájcban tökéletesen megfelel. Balogh Iván, a városi tanács műszaki osztályvezetője elmondta, hogy 10 éve a Jászberényi Aprítógépgyár 900 millió forintért szállított volna egy égetőművet Salgótarjánba. Ma ez az ösz- szeg a duplája lenne! A közterület-felügyelet a magyar közfegyelem csődje, nem ér semmit! — nyugtázta. A szemét többnyire az erdőkben rakódik le, ott ugyanis nincs „fennhatóság” —- mondotta. A troli — számításai szerint — ma 2—300' millió forintba kerülne, de azt is látni kell — fűzte hozzá,—, hogy 1000 családnak nincs otthona, csomóan élnek kolónialakásokban. Majd ironikusan megjegyezte: igenis van hatóság, dr. Ispán András az, egy személyben.... A vitaindító előadás előterjesztője szerint a hatósági jogkörök megoszlanak, de már készül a koordináló szervezet kialakítása. Elmondta, hogy a közterület- felügyelet kb. 100 ezer forintot szedett be illegális hulladékelhelyezésért. Csak 10—12 év múlva Csernobillal kapcsolatban a Köjál igazgatója kijelentette: hamis az a kép, miszerint már most érződik a rákos megbetegedések növekedése. Ha létezik is utóhatás, az 10—12 évvel később mutatkozik meg, de nem ugrásszerűen. Megerősítette a sárgásbarna felhő megjelenését, de a jelenlévők közül ennek az eredetére senki nem tudott választ adni. Az új 21-es út építése feltehetően segít majd a város közlekedési gondjainak orvoslásában, s maga a miniszter tett ígéretet a pénz folyamatos biztosítására. A környezetvédelem ma leghatásosabb (?) módja a bírságolás — tudtuk meg. A megye évente 10 milliót fizet be a közös kasszába, s ennek 10—15-szörösét kapja vissza, védelmi bruházásra. A hulladékmentes technológia ma még illúzió. ☆ A tanácskozás bizonyíték volt arra is, hogy nincs környezetvédelmi koncepció a városban: az intézkedések leginkább tüneti kezelésnek foghatók fel. Sajnálatos, hogy — ezen belül — még prioritások sincsenek kijelölve. Az ipari üzemek egyik napról a másikra tudják meg, hogy amit a szemétre hordtak az szennyezőanyag. A témában nincs megfelelő propaganda sem, így fordulhat elő, hogy népszavazásra viszik a hulladéktározók ügyét, ahelyett, hogy a .szakemberek eldöntenék a szükségességét. Mert attól, hogy nincs átmeneti, vagy végleges hulladékelhelyező, a veszélyes szemét még gyűlik; ez tehát nem lehet kívánság kérdése! Cserébe viszont garanciát kell vállalnia a hulladéktároló üzemeltetőjének, s a veszélyesség ellentételezéséül fontos szempont, hogy a lakosság kapjon valamit annak elviseléséért. T. Németh László Átalakulási törvény Nem kötelező — csak lehetőség M egint sikerült egy tetszetős csónakot fabrikálni, csak éppen a víz hiányzik alóla, no meg néhány evező hozzá — így vélekednek sokan az átalakulási törvényről, amelyet a napokban fogadott el a parlament. A hajósnyelven fogalmazott kétkedések közgazdászul olyasvalamit jelentenek, hogy Magyarországon egyelőre nincsenek meg az átalakuláshoz szükséges piaci feltételek, és igazából még hiányzik az átalakulást ösztönző tényezők rendszere is. Mások szerint a csónak alatt már csordogál a víz, és legalább egy törött tollú evező is akad. Akárhogyan is az átalakuláspártiak nem reformisták vagy baloldaliak, s akik az átalakulás lehetőségével nem kívánnak élni, nem sztálinisták vagy fundamentalisták. Egyszerűen azért, mert az átalakulási törvény nem ideológiai-politikai kérdés, hanem szigorúan technikai, szakmai probléma. „Ez még nem tulajdonreform” — állítják a törvény készítői. Az átalakulási törvény létrehozásának gondolata a társasági törvény előkészítése során nem gazdasági reformlépésként, hanem jogi problémaként merült fel. A társasági törvény, amelyet tavaly fogadott el a Tisztelt Ház, enélkül is betölti funkcióját, s a világ legtöbb országában nincs is átalakulási törvény. Akkor hát minek ez nekünk? — kérdezhetnénk joggal. Azért mert ha — elsősorban az állami szektorban — ösztönözni szándékozzuk a hagyományos szervezeti, vagyis vállalati és szövetkezeti formákban működő vállalkozások gazdasági társaságokba való átmenetét, akkor célravezető egy segítő-támogató törvényt életbe léptetni. Lássunk egy példát. Jogi értelemben nem nevezhető átalakulásnak, ha egy állami vállalat vagy szövetkezet megszűnik, mert csődbe jutott és felszámolják. Ezt követően pedig a csődbe ment vállalat vagyonának felhasználásával a volt alapító másokkal új gazdasági társaságot hoz létre. Hasonlóképpen nem számít átalakulásnak, ha egy vállalat vagy szövetkezet több egysége szétválik és ezek gazdasági társaságot — Rt-t vagy Kft.-t — hoznak létre. Átalakulásról akkor beszélünk, ha a gazdálkodó szervezet „egy az egyben” valamiféle gazdasági társasággá alakul. Voltaképpen ez az átalakulás törvényes tárgya. Ilyenkor az általános jogutód az átalakuló szervezet lesz. E folyamat során nem járnak le a hitelezői követelések, érvényben maradnak a korábban megszerzett hatósági engedélyek, semmilyen pótlólagos adó, vagy vagyonátruházási illetékkötelezettség sem keletkezik. A piacgazdaság kialakításához szükséges a piaci szereplők számának a növelése. Ezért az államnak jól felfogott érdeke fűződik ahhoz, hogy — elsősorban a nagyobb vállalatok körében — támogassa a gazdasági társasággá való átalakulást. Ám ez nem jelentheti azt, hogy központi utasításokkal kampány alakuljon ki „felülről”, mintegy tömegesen kényszerítve a gazdálkodó szervezeteket az átalakulásra. A törvény lehetőséget ad mind az állami vállalatoknál, mind a szövetkezeteknél, mind pedig a társadalmi szervezetek, érdekképviseletek, egyesületek vállalatainál, illetve leányvállalatainál az átalakulásra. Lássuk ezek közül a legnagyobb kört, az állami vállalatokét. Jelenleg három formában működnek az állami vállalatok. Ezek közül a legelterjedtebb a vállalati tanács irányítása alatt működő, valamint a kisebb vállalatoknál a dolgozók közgyűlése által irányított önigazgató vállalat. A harmadik csoport az államigazgatási felügyelet alatt álló vállalatok köre. A korábbi túlállamosítás korrekciójaként az állami tulajdon egy része „privatizálható”, vagyis véglegesen vagy bérleti rendszerben társadalmi szervezeteknek, magánvállalkozásoknak vagy külföldieknek adható át. A többség azonban változatlanul állami tulajdonban marad, de a működés javítása érdekében az állam közhatalmi és tulajdonosi minősége egymástól elválasztandó. A törvény szerint az önkormányzó vállalatoknál az átalakulás döntése a kollektív, azaz vállalatvezetési fórumot illeti meg. Van azonban olyan kivételes eset, amikor az alapító szerv is elrendelheti az átalakulást. I lyen például, ha a vállalat nem megfelelően gazdálkodik és vagyona meghatározott idő alatt jelentősen csökken. Figyelembe véve a még kialakulatlan piaci viszonyokat, és a vagyonértékelés problémáit, bizton állítható, hogy ez a törvény sem csodaszer nem valamiféle általános gyógyír a magyar gazdaság bajaira, de á korábbiaknál jobb lehetőséget teremt a piackonform gazdaságirányítási és vállalati magatartás kialakulására. H. A. Válaszolt a bátonyterenyei tanács fi PÜLŐCKER a ludas... Lapunk május 29-i számában jelent meg „Megkondult a lélekharang Szorospatak felett” című riportom. A minap levelet kaptam Gyetvai Györgyné dr.-tói, a Bátonyterenyei Városi Tanács vb~ ti tikárától, melyben közli; nem értenek egyet írásomnak a városi tanács kereskedelmi ellátáséi érintő részével. Tudniillik: „A szorospataki boltot a PALÖCKER Vállalat 1989. május l'vel — gazdaságtalan üzemeltetése miatt — valóban meg akarta szüntetni. Ezt az erre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hat hónappal előbb a városi tanács hatósági osztályának bejelentette. A tanács vezetése és az illetékes szakigazgatási szerve a vállalat bejelentését követően többfordulós tárgyalásokat folytatott a PALÖCKER-rel, a helyi Áfésszel — emellett tnás lehetőséget is keresett —, annak érdekében, hogy a településrész kereskedelmi ellátását egyetlen nap kiesése nélkül biztosítsa. Tárgyalásaink végül sikerrel zárultak. A PALÖCKER Vállalat — tanácsunk anyagi segítségével — a boltot tovább üzemelteti. Tehát írásával ellentétben a tanács népi hátrált meg, hanem minden számára rendelkezésre álló eszközzel arra törekedett, hogy Szorospatak lakosságának kereskedelmi ellátása megoldódjon és folyamatos legyen.” Köszönöm Gyetvai Györgyné dr.-nak riportomra való gyors reagálását, lapunk őszinte örömmel teszi közzé kiegészítését. Annál is inkább, mert így kiderül: a lakosság által nem kevésszer elmarasztalt bátonyterenyei tanács igenis sokat tesz a településen élők — köztük a szorospatakiak — érdekében. De szabad legyen megjegyeznem: érdemes, mondhatnám: „kifizetődő” volna minderről a helybelieket is tájékoztatni. Mert meggyőződésem* ráfér a tanácsra egy kis pozitív propaganda... (kolaj) Negyvennyolc tanuló sajátítja el a bőrdíszműves szakmát Pásztón a Fővárosi Kézműipari Vállalat Bőrdíszmű Gyáregységében. A három éve üzemelő tanműhelyben két szakoktató irányításával dolgoznak a d'ákok, akik az elméleti anyagot Bátonyterenyén a Zsinkó Vilmos Szakmunkásképző Intézményben tanulják meg. — Rigó Tibor felvételei —