Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-06 / 131. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tu­datjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARKERTI NANDORNÉ (Valetné) 96 éves korában elhunyt. Temetése 1989. június 8-án csütörtökön, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett férj édesapa, MOLNÁR SÁNDOR 70 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt Temetése 1989. június 8-án csütörtökön, 15 órakor lesz a zagyvapálfalvai al­só temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a drága édes­anya, szerető nagyi, déd- mama, jó testvér, EGRI PALNÉ szül.: Bauer Emma, a moziüzemi vállalat nyug­díjas dolgozója, 75 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni temetése 1989 június 9-én pénteken, ll órakor lesz, a salgótarjá ni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak ismerősöknek és mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, KÖFALVl FERENCNÉ temetésén részt vettek sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. GYÁSZOLÓ CSALÁD Nagykereskedelmi tevékeny­séget végző budapesti kis­szövetkezet felvételre keres üzleti kapcsolatokkal ren­delkező, kereskedelemben jártas üzletkötőket. Gépko­csi, telefon szükséges. Je­lentkezés: 8—14 óráig a 202-630.37 telefonon. Paszományárugyár azonnali belépéssel felvesz berke­nyéi telephelyére: (Berkenye, Petőfi S. út 1.) hurkolóipa­ri szakképzettséggel rendel­kező szakmunkást 3 mű­szakra, anyagmozgatót 3 műszakra. Jelentkezés a te­lephely vezetőjénél. ÁRAMSZÜNET Értesítjük t. fagyasztóinkat, hogy feszültségmentes háló­zat és berendezéseinek kar­bantartása miatt az alábbi időpontokban és helyeken lesznek kikapcsolások. Az érintett területeken kérjük fogyasztóink türelmét. Június 12-én, 6—16 óráig, Szirák, Bér, Buják, Sóshar- tyán, nógrádmegyeri ktsz. Június 13-án, 6—16 óráig, Szirák, Sóshartyán, nóg­rádmegyeri ktsz. Június 14-én, 6—16 óráig, Kishartyán, Sóshartyán, Bér, Buják. Június 15-én, 6—16 óráig, Karancsság, Buják-üdülő, erdészet. Június 16-án. 6—16 óráig, Karancsság, Becske, Szan- daváralja. A felsorolt községek, illetve városok közigazgatási terüle­teit érinti az áramszünet be­leértve tsz-eket, állami gazL daságokat és egyéb üzeme­ket, intézményeket. SZINOR GT. VÁLLALJA megsüllyedt síremlékek kiemelését, helyre- állítását. Járda, alap, támfal készítését. Cím: Mrázik, Zagyvaróna, Fenyvesalja út 44., ill. Bácskái, Rónafalu, Rónai út 32. MAGYAR HONVÉDELMI SZÖVETSÉG NÓGRÁD MEGYEI VEZETŐSÉGE pályázatot hirdet SZÉKHÁZGONDNOKI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A pályázat előfeltételei: — kettőszobás lakás­csere (56 m2), '— jól kondicionált, kvalifikált munkaerő. Részletes felvilágosítás : MHSZ Nógrád megyei vezetősége,, Salgótarján, Bartók B. út 10. Tel.: 14-045. Már most biztosítsa helyét az őszi isztam­buli IBUSZ-utakra. SZÁMOS LEHETŐSÉG: 1. IBUSZ-valutakeretre szept. 23—28. okt. 14—19. okt. 21—26. Részvételi díj : 9045 Ft. 6 nap Mercédes autó­busszal, félpanzciós ellátás. 2. Egyéni válukeretre (6 nap) sze,pt. 9—14. Részvételi díj 3785 Ft -f- 129 Dgm. Elhelyezés : a város központjában 2—3 • csillagos szállodában. Gazdag program (tv- torony, Boszporusz, KÉK-mecset, Hipodrom, teázás, hajókirándulás.) Fakultatív program- lehetőség: — Topkapi palota 9 Dem fő. — Aya Szófia 9 Dem/fő. JELENTKEZÉS az IBUSZ salgótarjáni és balassagyarmati irodáiban! * Hirdessen 0§1 is lUÖGVtÄO­bani A BALASSAGYARMATI bútorboltban szekrénysorokból, kárpitozott garnitúrákból nagy választékot talál! ERRŐL KÖNNYŰ MEGGYŐZŐDNI. • Keresse fel boltunkat Balassagyarmaton. MOST EGYES BŰTOROK ENGEDMÉNNYEL KAPHATOK. Cím: Balassagyarmat, Táncsics út 2. Telefon : 224. s\i <,( rrxRjAM CEWTHUM ÁRUHÁZ j AKCIÓK CSAK fl CENTRUMBAN ! OTP-HITEL KERETÉBEN ismét vásárolható minden készletünkben • lévő SZÍNES TELEVÍZIÓ. Mgcsek és Junoszt FEKETE-FEHÉR TELEVÍZIÓ és a HIM által gyártott ENERGOMAT AUTOMATA MOSÓGÉP. Befizetendő előleg 40 százalék, törlesztés 12 hónap, kamat -j- kezelési ktg. is. OTP-ügyintézés helyben! 40 százalék engedménnyel vásárolható több fajta Videoton és osztrák autórádió, autórádió -f magnó — amíg a készlet tart. A MŰSZAKI OSZTÁLY VÁRJA VÁSÁRLÓIT. A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ NÓGRÁD MEGYEI IGAZGATÓSÁGA munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: — jogtanácsos, — műszaki kárszakértő, — gépjármű-kárszakértő. Képesítési követelmény: felsőfokú szakirányú vég* zettség. Jelentkezés személyesen a személyzeti vezetőnél. (III. emelet 309. szoba.) Cím: Hungária Biztosító, Salgótarján, Nógrádi S. tér 14. III. emelet. V&RÆNCS A „KARANCS” Mgtsz szúpataki mészkőbányája jó kereseti lehetőséggel FELVESZ: — lakatost, — villanyszerelőt és — segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a szúpataki mészkőbányában, Ta­más András ágazatvezetőnél. A NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK ANYAGÜZEME, BÁTONYTERENYE felajánlja szabad darabolókapacitását LEMEZDARABOLÁS 1,5-től—14 mm-ig, 3000 mm vágási hosszúságban. RŰD- ÉS IDOMACÉL darbolását (minden profilt) KÖRACÉLOK darabolását 300 mm-ig. MÁGNESTAPOGATÖS AUTOMATA MÁSOLÓ LÁNGVÁGÓN minden méretű és alakú lemez darbolását rövid határidőre vállaljuk. Érdeklődni lehet: Bátonyterenye, Népköztársaság út 17. * Telefon: 12-395. Az ÉMÁSZ V. salgótarjáni üig. értesíti Salgótarján, Somlyófelső lakóit, Rimóc község lakóit, hogy Salgótarján, Somlyófelső 20 kV-os szabadvezeték és OTR-állomást, Rimóc Vízmű 20 kV-os szabadvezeték és OTR- állomást, 1989. június 6-án feszültség alá helyezzük. „A VEZETÉK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÉRINTÉSE ÉLETVESZÉLYES” APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS KŐMŰVES kis­iparos felvételre keres szakkép­zett kőművese­két. Érdeklőd­ni : Nógrádme­gyér. Dankó Ú1 16., egész nap. DEBRECENI kis­vállalkozás gép­kocsival rendel­kező főállási üzletkötőket ke­res, termékei or­szágos • értékesí­tésére. Jelent­kezni részletes önéletrajzzal le­vélben. Debre­cen, 4015. Pf. 38 ..Szécsényi II. Rákóczi” Mgtsz, ludányhalászi műanyag-fröccs­öntő üzemébe — gyakorlott szer­számkészítőket keres felvételre. Érdeklődni lehet : Morvái Béla ipa­ri igazgatónál. Telefon : Szé­csény, 92. Telex: 229212. Szécsény és Sal­gótarján körze­téből azonnali belépéssel. ma­gas kereseti le­hetőséggel fel­veszünk kőmű­ves- és kubikos­brigádokat. Je­lentkezni lehet az ÉPSZÖV Szé­csény, munka­ügyi csoportjá­nál. A Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár pályá­zatot hirdet könyvtárosi állás betöltésére. A könyvtáros fel­adata a helytör­ten ti. helyisme­reti részleg ve­zetése. illetve a könyvtár hely: történeti szol­gáltatásában va­ló részvétel. A Dál.vázat feltéte­le: felsői oki­könyvtárosi vag\ egyetemi. főis­kolai történe­lem szakos vég­zettség. Előny­ben részesülnek azok. akik már • eddig is végez­tek a megye tör­ténetéhez kap­csolódó kutató­munkát Jelent­kezni június 15- ig lehet szemé­lyesen. az intéz­mény személyze­ti osztályvezető­jénél. (Salgótar­ján. Felszaba­dulás út 2.) FIATAL üzemgaz­dász balassagyar­mati munkahelyet keres. ..Szeptem­ber” jeligére a ba­lassagyarmati taka­rékszövetkezetbe. KÜLKERESKE­DELMI végzettség­gel. felsőfokú orosz-, francia nyelvvizsgá­val fordító-tolmács fiatal nő, állást ke­res ..Tengiz” jel­igére a balassagyar­mati takarékszö­vetkezetbe. JÁRMŰ PN frsz. 120 L Skoda eladó. Pász­tó. Homok út ll. Ugyanitt 600-as szalagfűrész is. TF-ES 1200-as La­da 1991-ig érvényes műszakival 105 000 Ft-ért sürgősen el­adó. Érdeklődni: 17 órától. Salgótarján. Kemerovo krt. 29. Ill 1. Károlyi. „0” km-es Zasta- eladó. Érdeklőd­ni:* Balassagyar­mat. Rákóczi űf 49. Órás üzlet. HOSSZÜ platós IFA munkaszerző­déssel eladó. Sal­gótarján, Déryné út 9/A. IV/19. PE rendszámú 1500-as Lada eladó. Szi rá esik Zoltán, Balassagyarmat, Domb út 14. HÉTÉVES, 1200 S Lada eladó. Salgó­tarján. Malinovszkij út 39/B., fsz. 3. 412-ES Moszkvics olcsón eladó. Pásztó. Gábor A. út 34. NÉGY és fél éves 1200-as Lada eladó. Zagyvapálfalva, Ró­zsafa út 38. PZ Wartburg meg­kímélt állapotban eladó. Salgótarján, Gorkij krt. 23. II/l. 15 órától. IY frsz. Zsiguli Combi, friss műsza­kival eladó. Érdek­lődni Pásztó, vas­bolt. Tel.: 21 SIMSON 4 sebes- séges, 2 hónapos sürgősen eladó! Ér­deklődni Magos Nógrádi-ltp. 12. ép. 1. ih. Balassagyar­mat. ZR-S Zsiguli el­adó. Irányár: 65 00C Ft Szécsény, Csépe Sándor út 48. HÁROMÉVES Vol­ga Mercedes-mo- torral eladó. Salgó­tarján, Sugár út 72 A. LADA 1200-as TU-S Jó állapotban el­adó. Érdeklődni : Sal­gótarján. 14-657 tele­fonon, 16 órától. ELADÓ másfél éves 120 L Skoda, mogyorószínű. Pász­tó. Arany J. út 4. UV-S 100-as Skoda, 1990-ig müszakiztat- va eladó. Nagybá- tony. Alkotmány út 14. (Falu.) JÔ állapotban le­vő IZS furgon el­adó. Érdeklődni 17 óra után. Pásztó Rózsa út 28. INGATLAN KÉTSZOBÁS te­hermentes lakás el­adó. Salgótarján Arany J. út 21. V 7. ELADÓ kétszobás, II emeleti, össz­komfortos, telefo­nos lakás Egerben. Érdeklődni: (C-36­20-908. ELADÓ 1 -f 2 fél­szobás, OTP-lakás. Balassagyarmat, Rá­kóczi út 30-36. 11/15. Érdeklődni: dél­után, 17 óra után. Tel.: 8-441 mellék. SALGÓTARJÁN központjában 2 la­kásos. 6 szobás sa­rokvilla, garázzsal. 515 négyzetméteres telken eladó. Tele­fon: 06-1-342-218 MATRASZÖLÖ- Sön, azonnal be­építhető telek el­adó. Érdeklődni Mátraszőlős.“ Fel- szabadulás út 199. LICITÁLNI lehet 2 db Salgótarján. Kistarján út 4. sz. alatti, 56 négyzetmé­ter. összkomfortos lakásra. A lakások forgalmi értéke 1 M Ft körüli. Előny­ben van aki több készpénzt ajánl Ajánlatokat, a H-577 telefonra kérünk. ELADÓ PÖstény- ben 1000 négyzetmé­ter zárt kerti telek 90 db termő gyü­mölcsfákkal. faház­zal. bekerítve. vil­lany van. Az Ipoly- tól 200 méter. Ér­deklődni : Salgótar­ján. Csokonai Ú1 47. Telefon: 12-319. BESZTERCE- TELEPI egy -f két fél szobás, OTP- öröklakás eladó Cím: Salgótarján. 10-977 telefonon SALGÓTARJÁN központjában, két­lakásos. 6 szobás sarokvilla garázs- zsal. 575 négyzetmé­teres telken eladó Telefon : 06-1-342-218 VEGYES EISENIA FOLT I- DA BIOGILISZTA előnyös szerződési feltételekkel eladó. Humuszfelvásárlás. OTP-kölcsön és a szaporulat tovább­értékesítése bizto­sított. Korlátlan el­adási lehetőség. Ingyenes házhoz szállítás. szakta­nácsadás. Szak­könyvet melléke­lek ! Érdeklődni : Tóthpál László, Szanda, Rózsa út ll. VERMONA For­mation 1 elektro­mos orgona. Re­gent 300 H típusú erősítő és Selmer típusú dobgép el­adó. Érdeklődni le­het: Patak, Rákóczi út 62. Matyasovszky. BIOGILISZTA OTP-re is eladó, szerződéssel. Fa- ludi, Balassagyar­mat, Rákóczi út 87. Telefon : 83-93. 16 óra után. OSZTRÁK futó­muskátli kapható. (Hétfő, szerda, szombat, 14—17 óra között.) Virágker­tészet, Balassa­gyarmat, Honti 87. Tel.: 761. JÓL jövedelmező biogiliszta, tDVább- tenyésztésre eladó. Érdeklődni : Örha­lom, Ságvári út 73. KÉT tüágyas Naumann kötőgép eladó. Pásztó. Nagy­mező út 68. BIOGILISZTA el­adó. Nógrádmegyer, Petőfi út ill., egész nap. MEGVÉTELRE keresünk 6 m fesztávú. 36 m hosszú, könnyű­szerkezetes szint. Bontást is válla­lunk. nagyobb nlapterület is ér­dekel 7 m-es ge­rincmagasságig. Cím: Agrodrop emk. Balassa­gyarmat, Böjtös S. út 19. ALIG használt PI­ONEER PL—6 le­mezjátszó eladó. Géczi László Kiste- renye. Szomszéd út 8. IT. ELADÓ 80 db fél­idős vemhes anya­juh. Salgótarján. Pécskőpuszta. Tele­fon 11-294. 18 órá­tól. BETONKEVERŐ eladó. Jobbágyi. Rá­kóczi út 16. RÁNTANI VALÓ csirke és tojótyúk kapható. Balassa­gyarmat, Somogyi Béla út 13. (Vasút melletti sétány.) Petrovszkiné. ELADÓ 30 méh­család. középboco- nádi rakodókaptár­ban. valamint 20 méhraj kaptárral vagy anélkül. Mol­nár István, Csitár, Kossuth út 56. NAGY, fehér vi­rágú krizantém­palánta (Ondine) kapható Musztrai. Zagyvapálfalva. Kál­mán Imre út 97. Újtelep. PETÉZŐ méh­anyák június 15-től egész idényben, fo­lyamatosan kapha­tók 25-0 Ft db áron. Szandai József, 2677 Herencsény, Lisnyai út 15. MÉHCSALÁDOK idei festett méh­anyával, 8 keretben eladók. Ar: 3500 Ft db. Szandai. He­rencsény, Lisznyai út 15 KEMEROVO k Tt­on kétszobás, össz­komfortos. gázfű­téses. bútorozásán lakás kiadó. Ér­deklődni: Salgó­tarján. 11-609 tele­fonon. este 5 óra után. 37 éves, 175 cm magas, elvált, egy gyermek után tar- tásdíjat fizető, érett­ségizett szakmunkás megismerkedne szo­lid, házias nővel, házasság céljából. Városhoz közel, la­kás^ van. Leveleket ..Bizalom” jeligébe a kiadóba kérek. KIADÓ városköz­ponti. bútorozat­lan lakás iúliustól Salgótarjánban. Te­lefon: 76-24-690 este ÖZVEGY, 63 éves férfi keresi házas­ság céljából 63 éves korig, függet­len hölev ismeret­ségét. Levélcím : K. Pál Drégelypalánk, Tákóczi u. 91. 59 m-'-es, VI. kér. budapesti lakásom elcserélném balas­sagyarmati hason­lóra megegyezés­sel. Balassagyar­mat, Jókai út l/a, Kürtössy. 26 éves. 170 cm magas, 76 kg-os, el­vált nő, egy gyer­mekkel. megismer­kedne házasság cél­jából magas, józa* férfival, 33 éves korig. Leveleket ..Nyár” jeligére a kiadóba kérek. SALGÓTARJÁN­BAN, 50 négyzet- méteres. helyiség . bérbe kiadó, hosszú távra. Cím: 10-977 telefonon. PÁLYAKEZDŐK FIGYELEM! Most érettségiző fiúk részére a Salgótarjáni Síküveggyár jó kereseti lehetőséggel felvételt hirdet 6 fő részére a Z.—III. húzóüzemébe, folyamatos munkarendbe, segéd­gépész munkakörbe. Bérezés: 40 Ft/óra, plusz folytonos munkarendben dol­gozó műszakpótlék 50%. 1 év után jár melegüzemi pótlék­Érdeklődni lehet folyamatosan a gyár személyzeti és ok­tatási osztályán a 32/11-655/228-as telefonon, vagy sze­mélyesen, naponta 7-14 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents