Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-24 / 147. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRAD XLV. ÉVF.. 147. SZÁM AZ MSZMP LAPJA ARA: 5,30 FORINT 1989. JÚNIUS 24.. SZOMBAT Ülésezik az IUISZIUIP Központi Bizottsága Kimmel Emil szóvivőhelyettes nyilatkozata Az MSZMP Központi Bizottsága pénteken reggel 9 órakor megkezdte ülését. A kongresszus összehívására és előkészítési rendjére a Politikai Bizottság megbízásából Grósz Károly főtitkár tett javaslatot. Kim­mel Emil, a párt szóvivőhelyettese az MTI- nek elmondta: a főtitkár beszámolója és az ezt követő vita nem pusztán a kongresszus időpontjáról és annak lebonyolításáról szólt, hanem arról is: mit kell tenni azért, hogy a párt legfelsőbb fóruma a megújulás szelle­mében végezhesse munkáját. A Központi Bizottság mélyreható elemzés igényével vizsgálja a belpolitikát, a párt bel­ső helyzetét és azokat a problémákat, ame­lyek a párttagságot és az egész közvéleményt egyaránt foglalkoztatják. A vitában húsznál többen jelentkeztek hozzászólásra, s a tájé­koztatás időpontjáig délután 4 óráig hatan kaptak szót. A feltehetően elhúzódó ülésen már elhangzott hozzászólások szenvedélyessé­get, elszánt, tisztázó egységkeresést tükröz­nek. A testület várhatóan nem tárgyalja meg azt a már előre bejelentett témát, amelynek során meg kívánta fogalmazni az MSZMP vi­szonyát az egyházakhoz és a valláshoz. Ezt egy későbbi időpontra halasztja. Ugyanakkor az első napirendi pont keretében véleményt cserélnek annak a bizottságnak a jelentésé­ről. amelyet Fock Jenő vezet és a megüre­sedett párttisztségekre tesz javaslatot. Tényszerűbb. teljesebb információ, híradás tehát valószínűleg csak szombaton a vita le­zárását és a döntéshozatalt követően lesz. (MTI) Ismerkedés a várossal — gyárlátogatás Balassagyarmatra látogatott a portugál pártdelegáció Tegnap Balassagyarmat­tal ismerkedett a Portugál pártdelegáció. Délelőt* José Marques Simoes Inácio, a Portugál Kommunista Párt Leiria megyei bizottsága titkárságának tagja és An- tunes Canais, a párt Leiria ■városi bizottságának tagja az MSZMP városi bizottsá- ga épületében tájékoztatót hallgatott meg. Demufe Iván, a pártbi­zottság titkára Balassa­gyarmat múltjával ismertet­te meg a vendégeket, majd a város mai arculatát mu­tatta be. Kiemelte Balas­sagyarmat iskolaváros jel­legét. Szólt a város és von- ; záskörzetének ipari struktú­rájáról. Az MSZMP-ről el­mondta, hogy a vonzáskör­zetben és a városban két­ezernégyszáz párttag száz­tíz alapszervezetbe tömö rül. Ma a párt megújítása, demokratizálása folyik. Az MSZMP szakít a régi gya­korlattal, s kialakítja új munkamódszerét. Dr. Csonka Tibor, megyei főügyész, az igazságszolgál­tatás szervezeti felépítésé­ről beszélt. Külön szólt a bíróságok, az ügyészség és az ügyvédség szerepéről. Megyénkben huszonhét ügyvéd tevékenykedik, kö­zülük hárman párttagok. Az ügyészek száma húsz,, eb­ből tizenheten tagjai az MSZMP-nek . Dr. Győri Sándor tanács­elnök Balassagyarmat in­tézményhálózatáról adott tá­jékoztatót. A tanácskozás munkájáról szólva kiemelte, hogy új modell szerint dol­gozik az apparátus. A ta­nácson elnökhelyettesek nincsenek, ezáltal az osz­tályvezetőkre nagyobb fel­adat hárul. A hivatalban dolgozók hetven százaléka egyetemi, főiskolai végzett­séggel rendelkezik. A tá jékoztató után a ven­dégek kérdéseket tettek fel. José Marques Simoes Inácio (Folytatás a 2. oldalon.) Megegyezés hiányába! Békés termelői tüntetés lesz Mégis lesz aratási demost- ráció június 29-én, Péter- Pál napján, mivel a terme­lők képviselői a pénteki egyeztető tanácskozáson sem tudtak megállapodásra Jutni a kormány és a MÉM kép­viselőivel a gabona felvá­sárlási árának soron kívüli. 30 százalékos emelésében. A június 19-én, a MÉM- ben átnyújtott tízpontos pe­tícióról — amelynek egyik tétele az áremelés — újabb megbeszélést tartottak a szakminisztériumban, ahol a kormányt Medgyessy Pé­ter miniszterelnök-helyettes, Hütter Csaba mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi minisz­ter, valamint Vissi Ferenc államtitkár, az Országos Ár­hivatal elnöke; míg a terme­lőket Szegő László, a Tur- kevei Vörös Csillag Tsz el­nöke, a demonstrációt elő­készítő bizottság vezetője, valamint Szabó István, a TOT elnöke és Lehoczki Mi­hály, a TOT főtitkárhelyet­tese képviselte. Az üzemek érdekeit figyelembe véve a bizottság továbbra is fenn­tartotta álláspontját és kö­veteléseit. Ezekre a főható­ságok képviselői részletes, kimerítő válaszokat igen, ám nagyobb engedményt nem adtak, mivel a gabona felvá­sárlási árának viszonylag je­lentős emelése egyes fontos élelmiszertermékek fogyasz­tói árának növelése nélkül nem volna megoldható. >z etesi templomba* „Az egyházközség két 'művész nevére lehet büsz­ke: Feszty Masa, a híres és hányatott sorsú Feszty-kőrkép ’alkotójának, Feszty Árpád­nak a lánya festette 1963- iban a Szűzanya a kis Jézus- |sal című képet és a Jézus 'Krisztust ábrázoló alkotást. A szentélyben látható — iszínvilágában tudatosan al- kolmazkodva a meglévőekhez I— Somos Miklós Munkácsy- díjas festőművész seccója, amely az utolsó vacsorát je­leníti meg úgy, hogy közben mutatni az etesi templomot résztvevőit egy-egy rájuk jel- máshonnan érkezőknek is. ilemző tárggyal ábrázolja. (Képes riportunk a 4. E munkáért érdemes meg- oldalon.) „Talán ezzel kellett volna kezdenem: ma már az 1 NB 11-ben a heti két edzés, az igazán jó eredmények- « hez kevés! Márpedig nálunk heti két edzés van, s I így a minőségi munkára nincs idő, s nem liehet az el- I R várható szintre hozni a gárdát! Pedig állítom, ez a S csapat a jelenlegi játékosokkal, egy intenzív felké- I szüléssel még :a bajnokság megnyerésére is képes eb- B ben a mezőnyben.” (Interjú a 7. odalon.) II galibái vadásztragédia nyomában ■ „Miért mászott le a lesről, miért a búzaföldön át | indult Takács felé? Miért volt üresen hátára vetve a Is fegyvere, ha esetleg vad után indult? Válaszra váró kérdések. Szerettük volna Takács Győzőt is megkér­dezni, ám — érthetően? — ez nem sikerült. Sem a lakásán, sem a műhelyében nem találtuk. Azt viszont megtudtuk, egy percig sem tagadta, hogy hibázott. Társát, a búzában mozgó vadnak vélte, — indokolta a I lövést.” (Írásunk a 12. oldalon) Miirt maradtak le a dobogóról az SVT lányai? Kétszer annyi munkahelyet kereső PARA LET Az aisó-szászországi szabadtéri néprajzi múzeum anyagából nyílt kiállítás a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban, ahol felvételeink készültek. —Rigó Tibor képriportja— A betanított és a segédmunkások várakoznak — Létszámleépítésre is fel kell készülni — Megelőző intézkedések Nógrád munkaerőhelyzeté­ben a középtávú tervidőszak kezdete óta alapvető válto­zás nem következett be, a megye lakónépessége és munkaképes korú lakossága a demográfiai jellemzők és az elvándorlás miatt folya­matosan csökken. Ezzel a megállapítással kezdődött a megyei tanács legutóbbi ülése elé készült jelentés, s a bevezető gondolatokat el­lentmondásosnak minősítette Perczc Dezsöné tanácstag. A megjegyzés alighanem más tényekre is érvényes. Nógrádban a munkaképes korú népesség nyolcvan szá­zaléka folytat keresőtevé­kenységet, az egyes népgaz­dasági ágak között a mun­kaerő-mobilitás kicsi, a fog­lalkoztatottak aránya alig változik. A helyzetképhez hozzátartozik, hogy csökken az iparban, a mezőgazdaság­ban dolgozók aránya, s va­lamelyest nőtt a szolgálta­tásban tevékenykedők lét­száma. Továbbra is megma­radt a megyén, belüli és a megyén kívüli nagyarányú ingázás. A megye iparszer­kezetére a magas kitermelő és alapanyaggyártó ágazati részesedés jellemző, lassú a termék- és termelési szer­kezetváltás. A munkahelyet keresők száma több mint kétszere­sére nőtt, míg a bejelentett álláshelyek száma csak 23 százalékkal emelkedett. A vállalatok a hagyományos szakmákban keresik a szak­embereket, az állást várók pedig főleg a betanított és segédmunkások köréből ke­'rülnek ki. Csökken a közép­fokú végzettségű nem fizi­kai dolgozók iránti kereslet is. A tanácsülés napirendje rávilágított arra is, hogy to­vább nehezedett a hátrá­nyos helyzetű rétegek el­helyezkedése. Ezek között emiítették a pályakezdő szakképzetleneket, a meg­változott munkaképességűe­ket, a nehezen beilleszke­dőket. Pásztó térségében így minősíthető a helyzet: a munkaerő-kínálat tartósan és növekvő arányban megha­ladja a keresletet. A gazdálkodó egységek ea évben sem terveznek na­(Folytatás a 2. oldalon) T I

Next

/
Thumbnails
Contents