Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-17 / 141. szám

IRODALOM

Csillogó emlékek

Aranyleltár a vidéki múzeumokból

Az aranyból, ezüstből készült ékszerek, kultikus eszközök, dísztárgyak, érmek, pénzek, a drága- és féldrágakövek a múzeumok gyűjteményében azok az értékek, amelyek a közgondolkodás minden szintjén felté- telnélkül elismertek. Ebben nem a történeti, esztétikai megítélés tudományosan bizonyított tételei a meghatározók, hanem az anyag, s az abból következő egyértelmű csereérték, A különböző anyagok kincsként való megbecsülése ugyan társadalmi közmegegyezés eredménye, de ez a közmegegyezés a múzeumra is érvényes, s nem befolyásolja a tárgyak funkcióját, történetét feltáró elemzés sem — írja a katalógus előszavában Berecz- ky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója annak a kiállításnak az apropóján, amelyet a magyar vidéki múzeumok anyagából állítottak össze. A kiállítás címe: Aranyleltár (ez egy múzeológiai szakkifejezés, számokat és megnevezéseket tartalmazó dokumentum, a műtárgy kincsként való kezelését tanúsító „írott bizonylat”.)

Egy-két kivétellel szívesörömest kölcsönözték erre az országos bemutatóra kinmegmutassák, milyen gazdag anyagot őriznek.

Gondosan védve, vastag üveg alatti tárlókban, vitrinekben sok száz aranyból és nemesfémből készült műtárgy látható, többségükben olyanok, amelyek ritkán vagy egyáltalán nem szerepelnek kiállításon.

Debrecenből kölcsönözték az időszámítás előtti 3. évezredből származó, hat aranylemezes, korongos csüngők- ből álló együttest, a henci- dai kincset, amely a legrégibb hazai aranylelet. Az i. e. 1500 körüli évekből való az a kincslelet, amelyet a Jászdózsa—Kâpoln a -halom bronzkori település feltárásakor leltek. Az 1929-ben előkerült velemszentvidi kincs — aranylemez diadém és négy aranykorong — egy késő-bronzkori király jelvényeihez tartozott. A római kort egész sor gyűrű, medallion, ezüsttárgy, jáspis- és karneolgemma képviseli, zömében a tatai Kuny Domokos Múzeumból. A ritka hun kori fejedelmi lelet (Pécsüszögről), 53 tárgyát Pécsről, a Janus Pannonius Múzeumból adták kölcsön. S a hazánkban ismert leggazdagabb hun kori fejedelmi leletből (Szeged-Nagy- széksós) is láthatunk 134 tárgyat. Az V. századi keleti germán temető néhány fontos leletét (kapolcsi lelet) a veszprémi Bakony Múzeum jegyzi.

Alighanem az egyik első salzburgi térítő püspök — talán Theodericus — tulajdona volt az az aranyozott bronz, illetve vörösréz kehely, amely Petőházi-kehely néven vonult be a szakirodalomba, és a soproni Liszt Ferenc Múzeum tulajdona. Számos aranykincs, ékszer, lószerszám, övveret, meg az újonnan feltárt karosi temető 136 tárgya (a miskolci Herman Ottó Múzeumból) tanúskodik honfoglaláskori kultúránkról. És itt van az az elefántcsont kürt, amely mai ismereteink szerint a X. században készült Bizáncban, s amely mint Lehel kürtje vált a Jászság szimbólumává.

A későbbi évszázadokból is bőséges az Aranyleltár. Egyházi relikviák, fejedelmek kincsei, kardjai, céhedények, főúri és kisnemesi családok aranytárgyai teszik változatossá a látványt. Bécsi, olasz, spanyol, német, magyar mesterek munkái, s egy ezüstkanna, a legnagyobb magyar ötvösművésztől, Szentpéteri Józseftől. A XIX. századot íróknak, művészeknek, politikusoknak, egyesületeknek adományoA szeged-nagyszéksósi lelet ruha- és övkapcsai. (V. századi)

zott, nevükkel jelzett tálak, díszkelyhek idézik. Kiállították Erkel Ferenc jubileumi aranykoszorúját, Munkácsy Mihály ezüstkoszorúját, amelyet szülővárosától kapott 1882-ben. Kossuth szenátusi beszédének emlékére készítették Washingtonban azt a gömbös végű arany nyakkendőtűt, amelynek belsejében Kossuth Lajos mikrofotója látható.

Figyelmet érdemel vala- menyi arany-ezüst tárgy, hiszen ezek a műkincsek nemcsak szépen csillognak, hanem múltunk megannyi emlékét őrzik.

Az augusztus 20-ig nyitva tartó tárlat teljes bevételének negyedét a Magyar Nemzeti Galéria és a kiállító múzeumok a Pethő-alapít- vány javára ajánlották fel.

K. M.

Az országgyűlés csírái a rendi Magyarországon

Első királyaink korlátlan uralkodói hatalmuknál fogva, önkéntes elhatározással hozták parancsaikat, szabták meg az ország életét.

Ennek ellenére előfordult, hogy egyik-másik uralkodó az országlakosak véleményére is kíváncsi volt, mint I. Béla (1060—1063), aki minden megyéből két ékes beszédű öreg birtokost rendelt Fehérvárra tanácskozni. I. Szent Lászlót — Salamon ellenében — a főpapok, ispánok és birtokos urak országos gyülekezete kiáltotta királlyá Fe- hérvárott. Ekkor halljuk először megnyilatkozni,

(1077) a volt királlyal, Salamonnal szemben a nemzet akaratát. Kálmán (1095— 1116) a velencei dózséhoz írt levelében erőtlen kötésnek mondja azt, amit az egész ország véleményének megkérdezése nélkül kötöttek. II. (Vak) Béla (1131— 1141) Aradra hívta 1132-ben az országot, hogy ott leszámoljon ellenfeleivel. A véres gyűlésen ott helyben 68 urat vágatott le.

Mégis, a rendi országgyűlések első csíráját a II. Endre által kibocsátott Aranybullát megelőző tárgyalásokban kell keresnünk, A Fehérvárott, 1222-ben folyó tárgyaláson az erejüket érezni kezdő szerviem sek — a későbbi nemesek ■— itt fejezték ki először, hogy részt követelnek az ország ügyeinek intézéséből. S kicsikarták az Aranybullának nevezett kiváltságlevelet. Ennek 1. szakasza kimondja, természetesen a király nevében, hogy „évenként a szent király ünnepén (Szent István napján), hacsak váratlan nehéz ügy vagy betegség nem akadályoz, Fehérvárott tartozunk ünnepelni... És az összes szerviensek, akik akarnak, oda szabadon eljöhetnek...”

Bár az évenkénti fehérvári gyűlés kezdetben nem törvényhozó, hanem törvénykező, tehát igazságszolgáltató feladatot töltött be,

fokozatosan politika; rendeltetésűvé vált : résztvevői kezdték maguknak követelni a királyi főtisztviselők — mindenek előtt. a nádor — felelősségre vonásának jogát.

A rendi országgyűlés kialakulásának következő

láncszeme az 1267. évi esztergomi gyűlés, amelyen „.. .az ország összes nemesei, akiket királyi szervi- enseknek mondanak...” IV. Bélával (1235—1270) megerősítették az Aranybullába foglalt kiváltságaikat. (Ez az ún. harmadik Aranybulla; a másodikat 1231-ben adta ki II. Endre.) Formailag ez is királyi elhatározás, amely azonban fontos lépést tartalmaz, amennyiben, természetesen a nemesség kívánságára, most már a nemességnek kötelezővé tette a Szent István-napi országos gyűlésen való megjelenést, vármegyénként két-három követ útján. A korábbi jogból így vált kötelezettség. A nemesség ugyanis csak tömeges és fegyveres fellépésével tudott kiharcolni fontos engedményeket a bárók — oligarchák — ellenében.

Ez az országos gyűlés tehát már gyakorlatilag törvényhozó országgyűléssé vált.

Ezeken az országos gyűléseken a nemesség a főpapsággal tanácskozott. Határozataikat a király és a bárók elé terjesztették, s a király azokat megvitatás után jóváhagyólag szentesítette, és mint saját elhatározásából született akaratot hirdette ki.

III. Endre (1290—1301), IV. Béla unokája, koronázása évében, 1290-ben szeptemberre, az akkor még teljes pompájában álló óbudai királynéi palotába ország- gyűlésre hívta a főpapokat, nemeseket és bárókat. Az itt alkotott, talán már törvénynek nevezhető dekrétum kimondta: „...Az ország összes bárói és nemesei minden évben egyszer gyűlésre tartoznak Fehérvárra összejönni, hogy ott az ország állapotáról tanácskozzanak, megvizsgálják a bárók működését (amolyan miniszterfélék voltak a hivatalt viselő bárók), s megállapítva, hogy miként jártak el hivatalukban, és miképpen szolgálták az ország javát, érdemük szerint jutalmat, érdemtelenségükért és mulasztásukért pedig büntetést rójanak rájuk a király és tanácsosai ítéletével. A nádort pedig, a tárnokmestert, az országbírót és — a fehérvári egyház jogának és kiváltságainak sérelme nélkül — az alkancellárt is az ország régi szokása szerint, nemeseinek meghallgatásával fogja a király kinevezni...”

Ezt tekinthetjük talán az első rendi országgyűlésnek. Ennél a törvénynél már nincs egyházi garancia, csupán a királyi szó és pecsét a biztosíték. Bár igaz: e törvényt még mindig a királyi privilégiumlevélnél megszokott szövegezéssel hirdették ki 1291 februárjában.

1298-ban III. Endre általános gyűlést hirdetett.

Ezen, augusztus 5-én ....a

k

irály úrnak és az ország báróinak hozzájárulásával és felhatalmazásával a pesti ferences minoritatemplom mellett egybegyűlt főpapok és egyházi személyek Magyarország összes nemeseivel, s a szászok és kúnok mindegyikével a Szentlélek kegyelmét segítségül hívva tanácskozván...” üdvös határozatokat kívántak hozni a romlásnak indult ország megsegítésére. Vagyis a cél: visszaszerezni az oligarchák által elorzott királyi, egyházi és nemesi birtokokat, várakat és más javakat.

Az itt és ekkor alkotott törvénycikkek szövegezésükben és megerősítésükben kifejezik a törvényhozás új formáját: a főpapi és nemesi rend határozatait papok foglalták írásba, és saját, valamint néhány nemes pecsétjével megerősítve terjesztették a király és a bárók elé, akik saját pecsétjüket ráütve adták meg a határozatoknak a törvényerőt.

Ezt a gyűlést most már valóban igazi rendi ország- gyűlésnek tekintjük, mert az itt alkotott törvénycikkek szövegezésükben és megerősítésükben ekkor juttatták először kifejezésre a törvényhozás új formáját, vagyis, hogy a király és a rendek (nemesi, főpapi és főúri) alkudozásainak gyümölcse az országgyűlésen megfogalmazott szabály, amelynek megtartása akái; fegyverrel is kikényszeríthető.

Cs. K.

ös-jí *-*•>--’ <—?■! f-» —-d»,» « !x->

h _ x&.C'*'" jtf-1 »—•<**> sü-Mo-#»»' *«*<•* - “**> «► ai „ij, £ jMVÄ ■*' *s

æîWî-îo'o»4** «a*« *';■>* ^ aísS »«te«.

“T " "r * ^ fr**^*-- «ww, *-*»*, ^>.<4

ctíi» £ Xí, -Zé «íífcf. **3, «t &&■ ■?<•&■■ **&-.*.{*,

■-f**f*«>j »-*‘•■^,’4 rt::1~- '-$■&*<**■*•£*»

'y 4 — *-«*>■-* »ÄÖÄ; »44«.,.'-T- ^ áUys*,

ff -rf* y—^

__

IV. Béla és fiai Magyarország nemeseinek szabadságát megerősítik.

CSANÁDI IMRE:

Hazaszállingózók

2ámoly népe három hónap múlva szállingózhatott vissza Zámolyra, Nadapról már, meg ki tudja honnan, elcsigázott, rongyolt csapatokban.

Húzkodták a szekeret, — hisz marha nem maradt: azt fölélte-fölfalta vagy a had, vagy maga az éhes nép.„ Üj életet kezdeni no tessék!

Mentek, mint az Ígéret földjére... Puszta falut leltek odaérve.

Ügy nagyjából állnak már a házak, fölösleges minden magyarázat: arcuk üres, sem ajtó, sem ablak, — eszelős-ijesztőn tátogatnak.

Fogadtatás? a küszöbön lódög, — az őriz légy istentelen gödröt, benn, az egyik tar szoba közepén, — rányerít a gazdára: jövevény!

Bútor? no, azt vígan föltüzelte sokféle náció, amíg lelte.

Fűrészelni majd bolond lett volna! mászkálni ki a favágítóra!

Dunyha, vánkos tollát a határban szél kergeti, bunkerok sarában; az ajtók is oda vándoroltak, onnan hordja, aki amit hordhat.

Éhes tyúk, lúd, gazdasszony szavára, dehogy szalad, — pedig az ól tárva. Ne ítélje mégse lakatlannak házát senki: patkányok surrannak.

Hogy bődülne istállókban barom? Csak kutya sem ugat az udvaron. Egész falu félvad kutyát hármat számlál, — ez az összes háziállat.

Dob neszére fejüket fölvetik az érkezők: Közhírré tétetik, holnap vasárnap, húsvét mégpedig, ki-ki ünnepöljön... Tudattatik továbbá, hogy hétfőn rendes robot, — Dibi-dobi, pontot rak rá a dob.

RASZVL GAMZATOV:

Könnyem értük pereg

— Avar leányka, drága gyöngyöm, ki bántott, áruld el nekem! öklömnyi hollószín szemedből hullong a könny keservesen...

Kit hívjak népünkből halálos párbajra? Hadd halljam nevéti Szikláinkon büntetni mármost kit kell e forró könnyekért?

— Ne állj bosszút, kérlek, miattam,; apám és bátyám gyászolom.

Hazájuk védték, háborúban pusztult e kedves két rokon.

— Avar vitéz, ne ródd nekik fel, hisz könnyem értük pereg: apámért, bátyámért, akikkel együtt többé nem élhetek.

Csorba Győző fordítási

TAKÁCS IMRE:

Hold, csillag, üstökösök

Hajnalban nem kelhet föl a telehold,

Ezért hát fölösleges a vad érzet;

Rossz alkonyok és esték pedig nem látnak pl odáig,' Zenitre se figyelnek, hol pedig áll a Vega.

Mis-más az élet, miskárolt, Atszikrázni csak nagyritkán tud Robogó vonat egy másikhoz — Igyekezvén baleset nélkül csiholni A gyorsan hamvadó csillag-üstököket.