Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
IRODALOM Vili. országos színházi találkozó A „helyzet’’ tükörképe A magyar színházak egy- egy évadját áttekintő szakmai szemlék, találkozók létrehozásuk óta nemcsak arra voltak jók, hogy kiemeljék az adott időszak előadás-rengetegéből a legjobb produkciókat, hanem arra is, hogy tükrözzék a hazai színházművészet pillanatnyi helyzetét. A szervezés módszereit, a kiválogatás, a találkozókra kerülő előadások előzsűrizése rendjét illetően az évek során többféle variációt is kipróbáltak. Volt, amikor a színházak maguk ajánlották valamely bemutatójukat, s ezt elfogadták a szervezők. És volt, amikor népes szakmai testület nézte végig a megfelelőnek vélt előadásokat, s jelölte ki a véleményük szerint legjobbakat, abból a nézőpontból is megítélve, hogyan fest ez vagy az az előadás országos összehasonlításban. Mint minden válogatásnak, előzsűrizésnek, összehasonlító teljesítménymérésnek, úgy e találkozó előmunkálatainak is, nemigen lehetne mindenki számára egyaránt elfogadható, tökéletes módszerét kitalálni. Nem tökéletes az a megoldás sem, amelyet az idén alkalmaztak: szakmai zsűri válogatott, de úgy, hogy egy-egy színház akár két előadással is jelen lehetett a találkozón, míg mások egy produkcióval sem. Mindenesetre, az így kialakult lista nem érdektelen, mert ismét csak azt a bizonyos helyzetet tükrözi. A találkozón bemutatkozott Szolnok, Kaposvár, Nyíregyháza (két-két előadás), Eger, Győr, a budapesti Katona József Színház, a Pesti Színház, a Vígszínház, a Radnóti Színház (egy-egy előadás), és újdonságként, a találkozók történetében első ízben, egy főiskolai vizsgaelőadás, pontosabban: vizsgarendezés. Más szóval: a vidéki színházak közül Zalaegerszeg, Békéscsaba, Debrecen, Miskolc, Kecskemét, Szeged, Veszprém, Pécs, a budapestiek közül a Nemzeti, (és vele a Várszínház), a Madách és a Madách Kamara, a József Attila, a Népszínház, a Játékszín, a Vidám Színpad, a Thália, nem tudott olyan produkciókat felmutatni, amelyek a válogatást végzők ítélete szerint joggal vehettek volna részt a találkozón. A kérdés már most az: valós helyzetet tükröz-e ez. az arány,/ez a válogatás? Aki az évad bemutatóit yidéken és a fővárosban is ismeri, alighanem egyetért azzal, hogy igazán kiemelkedő előadás igen kevés született. Ezek viszont jelen voltak a találkozón. A szolnoki Ghelderode- vagy Székely János-bemutatö (A titkok kapujában. illetve a Caligula helytartója), a kaposvári Kihallgatás (Eörsi István drámája), vagy Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabja, az egri Róze- wicz-bemutató (Fehér házasság), a vígszínházi Spíró— Másik szerzőpáros darabja, az Ahogy tesszük, vagy a Pesti Színházban a Süskind- monodráma, A nagybőgő, kétségtelenül az évad legmagasabb szintjét képviselte.Azt azonban, hogy sok, kitűnőnek ismert színházunk — a Nemzetitől Miskolcig — nem nyújtott igazán kiemelkedő teljesítményt, szintén nem tagadhatja az évadot jól ismerő szakember. És itt lép be a „helyzet”. Ha ugyanis tudjuk — márpedig tudjuk — meúnyi gonddal, szakmai, személyi, gazdasági, szervezési, olykor egyszerű technikai (leromlott színházépület) nehézséggel küszködött a találkozóról kimaradt színházak legtöbbje, talán nincs- is okunk a Csodálkozásra, amiért nem hoztak létre kiemelkedő teljesítményt ebben az évadban. Hogy gond és nehézség mindig volt, s van és lesz is a színházak táján? Igen — de az 1988 89-es évad az átlagosnál sokkal súlyosabban vetette fel mindezeket. Túlságosan gok volt a működési zavar. Értendő ezen az olyasfajta, már az évad kezdetekor súlyos helyzetet okozó vezetői kérdés, mint ami Pécsett vagy Debrecenben előállt. Értendő a későbbi pécsi pénzügyi hercehurca, melyben szinte kétségessé vált a színház további léte. Értendő a Nemzetiben bekövetkezett személycseré az igazgatói poszton, s az ezzel járó további személyi következmények. Értendő a miskolci színház új művészeti vezetésének — fogalmazzunk finoman — nem mindenben kielégítő működése, a kecskeméti társulat ismét megindult lassú erodálódása, satöbbi, satöbbi. S idesorolható néhány legújabb fejlemény : a Madách Színház folyamatban lévő igazgatócseréje, a Katona József Színházban bekövetkezett személyi változás — hogy csak a legfontosabbakat említsük. A magyar színházművészet' sosem volt független az őt körülvevő társadalom, a magyar „helyzet” adott szituációitól. Nem lehet független most sem. Könnyű belátni: ami a színházi életben jelenleg probléma, bizonytalanság, kapkodás és kényszerlépés, elválaszthatatlanul függvénye a társadalmi problémáknak, bizonytalanságoknak, kapkodásoknak, kényszerlépéseknek. A színház ebben az értelemben is tükröt tart nekünk. Vegyük észre: ha p színházi találkozó sajátos tükörképe olyan, amilyen, akkor az egyben az országos helyzet tükröződése is. • Azt pedig már Gogol megmondta:. „Ne a tükröt szidd, ha a képed ferde!’’ T. I. Román Judit és Csonka Ibolya Rozewicz Fehér házasság című színművében Ötágú síp Üzenetek a Kárpátok alól A második világháború után még hosszú évtizedekig alig hallott valamit a magyarországi olvasó a kárpátaljai magyar irodalomról. Ha mégis, úgy főként Bállá László és Kovács Vilmos munkáival azonosította az ottani irodalmat. A fenti helyzet a hatvanas évek közepén módosult, amikor is az ungvári egyetem magyar szakán tanuló diákokból egycsapatnyi tollforgató ízlelgetni kezdte a „rajban felrepülés” örömét és gyötrelmeit. Később ez a csapat alkotta a (Forrás Stúdió törzsgárdáját, maguk köré gyűjtve a terület magyar középiskoláiból a tehetséges, az irodalom vonzásába került i diákokat. A hetvenes évek elején azonban a kultúrpolitika szigora szétzilálta a Forrás Stúdiót, egyúttal szilenciummal büntetve a társaság mentorát, Kovács Vilmost, is. Rövid interregnum után a Forrás Stúdió helyett a Kárpáti Igaz Szó című napilap égisze alatt megalakult a József Attila Stúdió, amely ma József Attila Alkotóközösség néven tömöríti Kárpátalja magyar íróit, a társművészetek alkotóit. Mára a József Attilá-sok alkotják a kárpátaljai magyar irodalom derékhadát. Közülük mutatunk be néhányat az alábbiakban. Bállá Gyula Évgyűrűk ’88 ' Szemre is tetszetős és terjedelménél-súlyánál fogva is jelentős az immáron sorrendben másodszor megjelenő Évgyűrűk ’88 című kiadvány, amelynek Beköszöntője egyszerre fogódzó és eligazító is az olvasó' számára. E rövid lélegzetvételnyi írásból, azt tudjuk meg többek között, hogy a tavaly még évkönyvnek szánt irodalmi gyűjtemény az idén már időszaki kiadvánnyá lépett elő. Persze, jel tudjuk, ahogyan azt velünk együtt a kedves olvasó is, hogy a szerkesztői szándék legfeljebb csak eltökéltséget és nemes törekvést fejez ki, ellenben magában hordozza a megvalósulás reményét is. S úgy hiszem, ez sem kevés. Talán még érvnek sem,, ahhoz legalábbis, hogy, ha egyelőre netalán - még ritkábban is, de idővel valóban irodalmi folyóirattá rangosodjon a gyűjtemény. Hiszen a mai jo'gos bizakodás mellett éppen maga a kiadvány az, amely a lehetségest bizonyossággá erősít-' (het)i. S ennek hitelét*még az sem gyengíti, hogy az írások jelentős része sokunk (sokak) számára ismerősként köszön vissza, mivel korábban már megjelentek az Üj Hajtás oldalain. De miért is ne így lenne, hiszen az Évgyűrűk ’88 egyelőre egy év publikációinak az ismereté- ben-birtokában jelenik meg, s így mindenképpen erényére váliik, ha az időközben leközölt legjobb alkotásoknak újra teret és fórumot ad. Az Évgyűrűik ’88. szerkesztési elveinek másik nagy erénye a változatosságra való törekvés ; a vers, a novella mellett tanulmányt, szociográfiai riportot, alkotóműhelyi beszélgetést, szatirikus meséket is közöl. És kétségtelenül figyelemre méltó közleménye a Krónika, amely az augusztustól augusztusig, tehát egy kerek esztendő alatt területünk magyarságának kulturális életében történt eseményeit foglalja össze. Könnyen mondhatja ugyan valaki, hogy nincs ebben semmi rendkívüli, miivel az ilyen és az éhhez hasonló szándékkal készülő egyéb kiadványok is megteszik ezt. így igaz, csakhogy ez a Krónika ezúttal sokkal több ,egy szokásos emlékeztetőnél. Már önmagában, azaz tényszerűségénél is, mert korábban talán évtizedekig nem történt annyi érdekes és örömteli esemény a kárpátonfúti magyar nemzetiségű dolgozók életében, minit éppen az eltelt egy esztendő alatt. A rövid szócikkeket. olvasva, önkéntelenül is úgy érzi az ember, hogy felgyorsul az idő kereke, eleddig soha nem tapasztalt lendületet vettek az események. Az első hírt, a Nyelvművelők és Irodalom-barátok Dráva! Gizella Körének megalakulását további hasonló egyesülések, klubok: szerveződésének híre követi. Közben pedig íróink és költőink több magyarországi meghívásnak tettek eleget, ma még inkább csak hírmondóként vive a híreket önmagukról és rólunk, magyarokról és nem magyarokról, akik itt, a Kárpátok alatt élnek. S, hogy volt és van mit mondaniuk gondjainkról és örömeinkről egyaránt, abban nem kételkedhetünk,- hiszen ezeknek a látogatásoknak és találkozásoknak is \elévülhetetlen szerepük van abban, hogy határainkon túlról is mind nagyobb érdeklődéssel és jóindulatú figyelemmel követik életünket, munkánkat, boldogulásunkat. A Krónika egyetlen szépséghibája az utolsó' hír, hiányának mindannyian csak örültünk volna. A sors azonban másképpen döntött, akaratunk ellenére iánk kényszerítetite a fájdalmat — Behun János elvesztését —, amit mindannyian súlyos teherként viselünk. S, hogy milyen színvonalat képviselnek az írások? Nos, egyikre sem mondhatjuk, hogy jobb híján került bele à kötetbe, amint azt a korábban me,gjelent hasonló kiadványok esétében gyakran megjegyezhette a kritikus. Ám a gyűjtemény jelentősége nemcsak a képviselt jó színvonallal mérhető, hanem elsősorban azzal a majd minden írásiban tetten érhető többlettel is, mellyel a legpontosabban Kecskés Béla fogalmazott meg A mi Időnk című versében ekképpen: eljött a mi időnk, barátom :/Könnyebb a lélegzet, s a szó. E. G. vari Fábián lászlö: E földről... Farkas Árpádnak E földről én el nem futhatok, S meg nem halhatok készakarva. Feszül rajtam a bánat inge Kikeményítve, kivasalva. Égzengés moraja hömpölyög, Dobhártyám vérzik beszakadva, És e magos mennybéli fényben Alig ösmerek önmagomra. Rám mered sok oktalan állat, Kik inni keresztvízre gyűlnek, De elsáncolnak a farkasok, Villámló szemmel körbeülnek. Annakokáért elvadulva Élek köztük a hegyek hátán, A téboly rángat dombról dombra, S lent a'Völgyben dühöng a sátán. Mert Farkas Árpádként beszéltem, Irgalom számomra ne legyen. Tömöm e verset puskacsőbe, És szétloccsantom a fejem... BALLÁ D. KÁROLY: Tiltott fintorok 4 Dinnyés Józsefnek az arcon újraéled minden tiltott fintor és elszabadul minden őrzött gesztus és hangszáladra rászáll ingerlőén a hímpor és nem tüsszögsz csak felkiáltasz jesszus és eltalálva arcul ütve gáncsba hullva taníthatsz torzult arcot hallgatásra és szűz vagyok kiáltja minden tépett és súllyal zárul rád egy aktatáska és bennrekedsz a túllélegzett fulladásban míg szónokolnak kinn a büszke latrok és tiltott fintorokból mindig új és más van és akta-mélyen egyre többen vagytok NAGY ZOLTÁN MIHÁLY: TÉNYÁLLÁS ablakom előtt szégyenkező akác pőrére fosztva menekítné magát dühöngő őszben dérmarta áldozat rémület-sárgán föllángol az arcom akác vagyok én is szakadó parton kifordult gyökérkoszorú-zuhanás vigasz? elhullatott szél-űzte magvak valahol talán zölden fölfakadnak új lomb ,új remény újra szakadó part — FÜZESI MAGDA: BIZTATÓ Felgyújtják lombjukat a fák, szikráznak rőtszín levelek. Arcomba csap egy csonka ág, mint élő lelkiismeret : Mi ellen óvod önmagad, hisz tél tör rád könyörtelen? Hideg lesz, kemény s hallgatag a rettegés a szíveden. Csak énekelj, míg van dalod, a lángot el nem fojthatod. Ha fénye rád nem tündököl, a félelem kerékbe tör. Légy bölcső, aggnak szemfedél, vándornak utolsó kenyér, munkásnak szeg vagy kalapács, földművesnek piros kalács. Légy vetés, dúsan viruló, nagy víznek játékos hajó. Égesd magad, hogy megmaradj, másképp halálra mar a fagy.
