Nógrád, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-13 / 86. szám

Mátrakeresztesen Falugyűlés volt a közel­múltban Mátrakeresztesen, ahol Holtner Győzőnje, kör­zeti tanácstag ismertette azt a munkát, amelyet a tele­pülésfejlesztésben végeztek. Mint kiderült, nem volt iga­zán sikeres az elmúlt esz­tendő. Mint Holtner Győző" né említette, hogy az Óvá­ri út építése évek óta késik, annak ellenére, hogy a tele­pülésfejlesztési hozzájáru­lás bevezetésének idején ez volt a legfőbb cél. De az autóbusz-megállóhelyeknél. is vannak bizonyos gondok. Többek között egy megállót, közvetlenül az emelkedő út élére helyeztek, mintegy 400 ezer forintos költséggel. Ám a megállóban nem állnak meg a buszok, mert igen nagy a balesetveszély. Ügy ) tűnik, az építők annak ide­jén nem kérték a szakem­berek véleményét. A felszólalók közül töb­ben is számon kérték a be­fizetett 380 ezer forint tele­pülésfejlesztési hozzájáru­lás felhasználását. Szóvá tet­ték az orvosi rendelő szűkös helyzetét, egy nyilvános te­lefonfülke felállítását a Békás-tó környékén, az óvo­da, az iskolai út felújításá­nak hiányos munkáit, amely­re pedig nem kevesebb, mint 200 ezer forintot költöttek. A legtöbb szó talán a kriti­kus televízió-vételi lehető­ségekről esett. Részt vett a falugyűlésen Tolnai Béla, Pásztó város megbízott tanácselnöke, aki maga győződhetett meg ar­ról, hogy az el nem végzett munkát, vagy a rosszul el­végzett tevékenység bizony, erőteljesen befolyásolja a la­kosság hangulatát. S a gon­dok megoldásában a megbí­zott tanácselnöktől várnak segítséget a városkörnyék, így Mátrakeresztes lakosai. Szűcs Ferenc Hég egyszer a hazai ff I F ¥ . . Ff« / ft I nőnevelés uttorojerol Örömmel olvastam Pro- hászka László A nőnevelés hazai úttörője című cikkét a NÓGRÁD április 8-i szá­mában. Nagy tisztelője va­gyok és vagyunk mi vanyar- ciak Veres Pálné Beniczki Herminnek, de szegénynek érezzük magunkat akkor, amikor Vanyarc község nem szerepel az emlékek sorá­ban. Az sajnos tény, hogy a Veres Pál-féle kúria csak emlékeiben él, egy része le­bontásra került, a másik, fennmaradó része szinte csak egy romhalmaz. Ez a „kastély” a XIX. szá­zadban Nógrád vármegye szellemi központja volt. Gya­kori vendége volt a háznak Madách Imre, Mikszáth Kál­mán, Szontág-h Pál. Itt ol­vasta fel Madách Imre a ház asszonyának ajánlva először az Ember tragédiája sorait. Veres Pálné emlékének adózva Vanyarcon utcát ne­veztek el róla 1962-ben. A tanács 1974-ben körülkerí­tette és rendbe hozatta a Veres család sírkertjét. Ve­res Pálné Szocialista Brigá­dok és az iskola úttörőcsa­pata, védnökséget vállaltak a sír gondozására. Halottak napján minden diák, de min­den volt és jelenlegi va- nyarci egy-egy szál gyertyát gyújt Veres Pálné sírján. Az 1983-ban épült nyolc tantermes-tornatermes ál­talános iskolánk Veres Pál­né nevét viseli. Ezzel is tisz­telegve méltó emlékének. 1984-ben a Nógrád Megyei Tanács Veres Pálné dóm­borművet adományozott az iskolának, mely az iskola előcsarnokában lett elhe­lyezve. Az evangélikus templom­ban található Veres Pálné bronz domborművű képmá­sa az alábbi szöveggel : „VERES PÁLNÉ Szül.: BENICZKI HERMINNEK MAGASABB NŐNEVELÉSÜNK ÚTTÖRŐJÉNEK A MINTA- ASSZONYNAK NÓGRÁD VÁRMEGYE ÖRÖK BÜSZKESÉGÉNEK EMLÉKÉRE ÁLLÍTOTTA A VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGE A NÓGRÁD VÁRMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET KEZDEMÉNYEZÉSÉRE. 1902. szept. 27.” Iskolánk minden év de­cember 13-án Veres Pálné születésnapján — Veres Pál- né-emléktúrát szervez, mely a vanyarci temetőben levő nyugvóhelyénél fejeződik be. Író-olvasó találkozó kere­tében hívtuk meg Kertész Erzsébet írónőt, aki megírta Veres Pálné életét. • Veres Pálnéval kapcsola­tos mindennemű újságcikket, emléket kegyelettel őrzőnk, és szívesen elfogadunk. Ügy érezzük, hogy Veres Pálné Beniczki Herminnek állított emlékek sora így tel­jes. Büszkék vagyunk, hogy őt magunkénak vallhatjuk és emlékét tisztelettel és ke­gyelettel őrizhetjük. Hugyecz Andrásné tanácselnök Á „krimi -irodalomról Irodalmáraink és kritiku­saink bizonyára felhördül­nek, ha valaki a krimi­irodalmat említi a sajtó ha­sábjain. Jómagam is, csak azután vettem a bátorságot ehhez, amikor egy televízió­műsorban egy professzor in­terjúját hallgattam, s a kamera az asztalon felfede­zett egy könyvet. Krimi volt. A professzor pedig kissé szégyenkezve vallotta be, hogy túlfeszített munka után jól elszórakozik egy' ilyen könnyű fajsúlyú könyv­vel. Így vagyunk ezzel jó- néhányan. Szemléletesen mu­tatja ezt az a tény, hogy amíg Salgótarjánban a Nóg­rádi Sándor könyvesboltban az igazi irodalmi értéket nyújtó műveket 20—40 példányban elég nehéz érté­kesíteni, addig Lőrincz L. László Labirintusát 400 példányban három-négy nap alatt elvitték. De nézzük meg a Balassi Bálint megyei könyvtárat, ahol egy kis polcsoron alig 50—60 krimi, illetve fan­tasztikus regény árválkodik. Megfigyeltem, hogy a köny­vet kölcsönzők zöme elő­ször e kis polchoz zarándo­kol... Én a könyvtárakat nem ítélem el. Az igaz, hogy se­gíteni kell a valóságos iro­dalmi értékek terjedését, de igény van a krimire is, s akik nem tudják megvásá­rolni, azok a könyvtárban keresik. S a könyvtárnak ezt az igényt is ki kell elégíteni. Mucsi Lajos Salgótarján ég január yégén tör- tént, hogy' a zárás előtt röpke szemlét tartotta műhelyben Simonffy And­rásné gazdasági vezető, ak­kor az állomás titkári teen­dőkkel is felruházott irányí­tója. Ö így emlékszik: — Nyolc kocsit láttam a csarnokban, s mindössze egy szerelőt, Vincze Istvánt. Az aknában tett-vett. Azt sze­rettem volna megtudni, hogy megvárjam-e, vagy ő zár. Azt mondta, mindjárt végez. Arra lettem figyel­mes, hogy hiányoznak a munkalapok. Nem volt rá kiállítva, csakúgy, mint a többi kocsira. Felírtam a rendszámokat, s másnap reggel közöltem a kollégá­immal, hogy nyolcuk ellen fegyelmit indítók. Nem léte­zik, hogy ez az állapot egy ember bűne: erkölcsileg va­lamennyieket felelősnek érez­tem. Simonffyné már a koráb­bi titkár távozása után be­jelentette egy termelési ta­nácskozáson, hogy ő szakmai­lag nem felkészült a szer­vizmunka irányítására. Kér­te. saját körből válasszanak megbízott vezetőt, de egyi­k-ük sem vállalta. így ma­radt rá a teher, legalábbis február elsejéig, az új tit­kár kinevezéséig. — Tudtam, hogy a fe­gyelmik kiosztásával nem aratok osztatlan sikert —, folytatja —, mégis meg kel­lett tennem. Tudtára adtam valamennyilüknek már ko­rábban, hogy csakis közös anyagi felelősségvállalással dolgozhatunk együtt. Végül is nyolcuktól 500 forint bün­tetést vonattam le a követ­kező fizetésből. Az autóklubnál ennél ko­rábban jelentkeztek a „rossz­indulatú daganat” tünetei. Először a volt műhelyveze­tőnek „ajánlották fel”, hogy keressen más munkahelyet, majd később —, látván, hogy a korábbi titkár, Vaj- voda György sem képes ren­det teremteni a szerelők te­vékenységében —, őt is fel­mentették. — A fegyelmi eljárás el­len fellebbezéssel éltek a dolgozók — fonja tovább a gondolatot az új titkár. Fü­zesi György. — A munkahe­lyi döntőbizottság ennek alapján meghozta az; ítéle­tét. Az első fokú döntés sze­rint négyen nem vonhatók Legalizálódott a „fekete"-munka? Á REND alapja: nyolc fegyelmi! Fellebbeznek az elmarasztalt autószerelők Néhány hónapja az egyik szerviz művezetője azzal fogadott: nem állít ki munkalapot, minek is az „ismerő­sök” között, rendezzem a javítási költséget a szerelővel. Magyarázatként hozzáfűzte, hogy csak ilyen módszerek­kel képes megtartani az embereket, ha úgy tetszik: ösz­tönözni, hiszen a keresetük — hol van már a fétisi/.ált szakma! —, szégyellnivalóan kevés. A legalizált „fekete”, munka természetesen elítélendő, de, ha kialakul, akkor annak nem elég a tüneti kezelése. Mélyebbre kell ásni, mint azt a Magyar Autóklub salgótarjáni szervezetében is tették. felelősségre, egy dolgozó ügyét pedig betegség miatt nem tárgyalhatták. Hármó­juknál bizonyosodott be a vétkesség. Időközben kide­rült, hogy az eljárás végéig nem szabad lett volna Le­vonni a kirótt büntetést. Így valamennyien felvehet­ték a februári fizetésből le­tiltott összeget. A vétkeseik­nek természetesen anyagi­lag is felelniük kell, persze, csak a „jogetős” ítélet után, Vincze István a rangidős szerelő a műhelyben. Ö már megfogalmazta azt a hatolda­las levelet, amelyet az első fokú döntés fellebbezéseként kíván benyújtani. — Szerintem nem jogosa döntés — mondja —, mert már munkaidőn túl, ponto­san negyed ötkor jött oda hozzám Simonffyné. Mond­tam is neki, hogy már csak a szerszámokat töröligetem meg, s megyék. Munkaláp? Mintha azt nem érnénk - rá másnap reggel, munkaidőben kitölteni! A kocsit semhágy- hattam kint, hiszen nem tudhattam, hogy fagyálló ván-e benne, vagy víz. Janu­árban ez nem mindegy! Kü­lönben meg jogtalannak tar­tom, hogy fölénk helyeznek valakit, aki nem ért a szer­vizmunkához, s a fizetése háromszor annyi, mint a miénk. Koczka Ákos mindössze két éve került az állomásra. Ő is vétkesnek bizonyult, — Elkapkodott ítélet volt, ez a véleményem — áll meg egy szóra. — A „kocsimon” ugyan nem volt munkalap, de vizsgalap az igen. Vélet­lenül azt is bezártam a fió­komba. de hát bizonyíté­kom nincs rá. Ettől függet­lenül fellebbezni fogok. Az indulatok még nem csillapodtak a műszaki állo­máson, ám a rend érződik. Indulat fűti a szerelőket, ám teszik a dolgukat. Az új tit­kár kemény és határozott fel­lépése tetszik nekik, még, ha bűnhődnie kell egynémelyi- küknek is. „Üj seprő!” — mondogatják, s érződik : gaz­dára leltek. Az esetnek azonban más tanulsága is van. A kellő érdekeltség hiányában ehhez hasonló torzulások máshol is előfordulhatnak, S ennek egyetlen kárvallottja az a mit sem sejtő klubtag, aki a gyors javítás reményében fordul a szervizhez. Ö mind­addig hátrább szorul *a sor­ban, míg _van előtte „fizető­képes”, s főleg hallgatag kuncsaft. Öröm- és remény­teli a hír, hogy legalább az autóklubban szembe mertek nézni a tényekikel. Talán máshol sem ártana a feketemunkát átfesteni! T. Németh László A Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat salgótarjáni cuk­rászüzemében ebiben az évben 3 millió forint nyersanyag- értékű süteményt készítenek, -melyet a város harminc üz­letébe szállítanak, ezenkívül a cukrászati termékekből me­gyénk iskoláinak és kollégiumainak még jelentős mennyi­séget. A tíz dolgozó napjában mintegy tízféle édességet ál­lít elő. Képeink az ő munkájukat mutatja be. (Rigó Tibor felvételei) O Az ízeslevelek alapanyagát formálja’ Czikora I Zol­tánná és a cukrászszakmát tanuló Baranyi Tamás. © Sándor Lászlóné és Miklós Béláné a sós teasüte* ményt készítik.

Next

/
Thumbnails
Contents