Nógrád, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-01 / 77. szám
Naptár 1988. április 1. Szombat. Hugó napja. A Nap kel 6.24 — nyugszik 19.13 órakor. A Hold kel 4.14 — nyugszik 13.06 órakor. Várható Évforduló Százhetvenöt éve született az egykori Üng vármegyei Kiskaposon és Sárospatakon * halt meg Erdélyi János (1814—1868) költő, kritikus és filozófus, ismert népköltési gyűjtő. időjárás Észak felől megnövekszik a felhőzet, esők, záporesők várhatók. A nyugati, északnyugati szél nap- közben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17 és 22 fok között alakul. — A házi bctegápolási távoktatásban —, amit az MTV és a Vöröskereszt kezdeményezett —, 280 Nóg- rád megyei lakos vesz részt. A tanfolyamhoz szükséges könyveket a Vöröskereszt- szervezetektől kapták meg a résztvevők, az előadásokhoz kapcsolódó konzultációkat pedig körzeti orvosok és ápolónők vezetik. — Ünnepséget tartottak pénteken a BRG szécsényi gyáregységében, felszabadulásunk 44. évfordulója tiszteletére. A megjelenteket Huszkó Sándor, az üzemi pártbizottság titkára köszöntötte, Róka Miklós, a gyár. egység igazgatója pedig kitüntetéseket adott át: Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott az üzem dolgozói közül Oláh Ferenc, Makkai Pálné és Heizer Lászlóné. — Lottónyercmények. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13. játékheti lottónyeremények, a nyereményilleték levonása után, a következők: 5 ta- táltos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 125 189 Ft.ot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 752 Ft-ot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 31 Ft-ot fizetnek. — Halálos balesetek. Kölesd külterületén, egy útkereszteződésben Stengeli And- rásné 61 éves kisiparok, helyi lakos, személygépkocsijával összeütközött egy személyautóval, amelyet Csuto. rás Tibor 59 éves közös képviselő, szekszárdi lakos vezetett. Csutorás Tibor, a kórházban meghalt, utasa súlyos, Stengeliné könnyű sérülést szenvedett. Sormáson egy útkereszteződésben, egy kamion elütötte Fritzius Ádám 61 éves portást, sze- petneki lakos segéd-motor- kerékpáróst. A férfi a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint, a motorkerékpáros megsértette az elsőbbségadás szabályait. — A Magyar—Szovjet Baráti Társaság salgótarjáni városi munkaközösségének tagjai tegnap időszerű feladatokról tanácskoztak. Az ülésen szó esett egyebek mellett a szervezet megújulásával kapcsolatos helyi tennivalókról, a májusi békehónap tervezett városi programjáról, valamint a Szovjet Tudomány és Kútára Házával a közelmúltban kötött együttműködési megállapodásból eredő újszerű kezdeményezésekről. — Méhcsaládok akácra történő előkészítése, az egyesület váll ala tál api t á si tevékenysége szerepel napirenden a méhészklub április 3-j foglalkozásán, a salgótarjáni áfész tanácstermében. A tagság emellett előzetest is meghallgat a gödöllői mé. hészakadémia témáiról. , — PR-bankot hozott létre a József Attila Városi-Megy ei Művelődési Központ, a megyében tevékenykedő zenekarok technikai és személyi információinak ingyenes közvetítésére. A Pop.rock információk bankját telefonon a 14-367-es számon érhetik el az érdeklődők, postacím: 3101 St., pf. : 100. • — Szovjet megrendelés. A Szvetotechnika szovjet gyár képviselői 150 ezer rubel értékű világítási búrát rendeltek a Salgótarjáni öblösüveggyártól, itteni tárgyalásaik eredményeként. Áz üzlet érdekessége, hogy ezúttal közvetlen export- megállapodást kötöttek. Divatbemutatót tartottak a napokban a bátonyterenyei ruhagyári fiataljai » Bátonyterenye várossá nyilvánítása alkalmából rendezett ünnepségsorozat keretében. A gyár termékeit az érdeklődők a Bányász Művelődési Házban tekinthették meg. * HÍREK * ESEMÉNYEK * A tavaszi tüzek ára Égnek, füstölögnek a legelők, az út- széli gazosok, a nádasok. Nincs is már tavasz e sokkal több kárt, mint hasznot hozó tüzelés nélkül. Lehet, hogy szebb lesz a frissen fakadó üdezöld fű, könnyebben legel a jószág, jobban lehet kaszálni. Csakhogy a tavaszi égetéssel tovább fokozzuk a lég- szennyezést, elfüstöljük a növényzet által felhasznált tápanyagot, utánpótlásáról pedig ritkán gondoskodunk. Nagy kár éri egyik legfontosabb természeti értékünket, a termőtalajt. Nedvessége jórészét elveszíti, szerkezete is károsodik, és a talaj felszínén, valamint felső rétegeiben parányi élőlények milliárdjai pusztulnak el. Pedig nélkülük nincs termőtalaj : az itt élő mikroszkopikus gombák és baktériumok bontják le az elpusztult növnéyeket és állatokat, újra felvehető tápanyagokat készítenek a növények számára. Egyetlen köbmilliméternyi talajban is több millióan lehetnek! A tavaszi tüzekkel fokozatosan tönkretesszük a termőtalajt, létünk egyik alapját. Sok féreg, ízeltlábú, gerinces és élőhelyük is áldozatul esik, pedig fontos szerepet töltenek be a tápanyag-visz- szajuttatásban és — mint más állatok tápláléka — az életközösségekben. Arról már nem is szólva, hoigy — miután gyakran nem sikerül időben eloltani a tüzet — áldozatul esnek értékes területek, fiatal erdők is. Még a kerti hulladékot is érdemes komposztálni, s a benne lévő tápanyagot visszajuttatni a talajba, mintsem elégetni! Ezen a tavaszon is megjelent a tűzoltóság figyelmeztető felhívása a tűzkárok csökkentése érdekében, de a másodlagos károkozás még ezt is felülmúlja. Legyünk meggondoltabbak, lelkiismeretesebbek természeti környezetünkkel szemben ! Langa József megkérdezte: Miért változik az ügyeleti rend? MOGÜRT-Salgó rali: Négy nap helyett három Elsősorban a versenyzőket érinti az a változás, melyet a MOGÜRT—Salgó rali idei futamának versenybizottsága döntött el legutóbbi ülésén. A gépátvételt április 21-re tették át. a délelőtti órákra, így a távolról érkezők egy napot megspórolhatnak. A látványosság emiatt nem szenved csorbát, azaz a rajt 21-én 15 órakor várható. Előtte félórás ünnepségen nyitják meg a két ■ napos eseménysorozatot. Április 22-én az első kocsi 8 órakor startol, s emiatt a Ceredre közlekedő autó- I buszjárat egy órával később indul Salgótarjánból. A befutókat a délután folyamán várják majd » megye- székhelyre, ahol a díjátadó ünnepség 23-án lesz, a Bányász Művelődési Házban. A kisiparosok és a vám Az április 8-án életbe lépő új vámjogszabály értelmében a kisiparosok a kereskedelmi vámtarifa körébe kerülnek át. Ezzel kapcsolatban a KIOSZ-ban az MTI munkatársának elmondták, hogv a változás kedvezően érinti a kisiparosokat, mert a jövőben könnyebben juthatnak külföldről származó anyagokhoz, eszközökhöz, szerszámokhoz, mérőműszerekhez. A kisiparosok és gmk-k — amennyiben önálló exportjogot kérnek és kapnak — a jövőben a vám szempontjából a vállalatokkal azonos elbírálás alá kerülnek. Ezzel egyidejűleg megszűnik a kisiparosságot korábban kedvezően érintő vámkedvezmény, miszerint ötévenként egy alkalommal 290 ezer forint értékig hozhattak be vámmentesen a munkájukhoz szükséges gépeket, berendezéseket. Kedvező viszont az, hogy a belföldi forgalmi érték helyett ezentúl a számlaérték alapján kell megfizetniük a vámot a magánválalkozóknak. Az előzetes felmérések szerint elsősorban a vasiparI ban, a számítástechnikában, és a kézművesszakmákban dolgozó kisiparosok szerzik majd be a tevékenységükhöz szükséges alapanyagokat, mérőműszereket és más berendezéÁprilis elsejétől megváltozik az orvosi ügyeleti szolgálat rendje: Salgótarján, illetve Bátonyterenye és környékéről délután 16.30- tól reggel 7.30-ig, hétvégeken és ünnepnapokon az előző munkanap délutánjától — 16.30-tól — a következő munkanap reggeléig — 7.30-ig hívhatók. Dr. Tóth Máriát, a megyei kórház-rendelőintézet főigazgató-helyettes főorvosát arról kérdeztük, mi tette szükségessé az intézkedést. — Az ugyancsak április elsejével bevezetendő 40 Április és május hónapokban valamennyi népfrontbizottságnál tisztújítás lesz, ugyanakkor új, helyi népfrontprogramokat hirdetnek meg. — Egyebek közt az ezzel kapcsolatos tennivalókat beszélték meg pénteken Salgótarjánban, Pász„ Hozzatok magatokkal négy tojást, felmosórongyot, -nagyméretű munkásruhát, fityulát, fehér zoknit” stb; így invitálták a Hl. A tanum lói társaikat az egészségügyi szakközép- és szakiskola kétnapos rendezvényére, amely a jelekből ítélve — ha rövid időre is — meghozta a diákok uralmát az alma materben. \Március vége az iskola életében immár évek óta -vidám eseménysorozattal zárja az évközi órás munkahét miatt kezdenek korábban az ügyeletek. Így tudjuk biztosítani a folyamatos ellátást a megyeszékhelyen és környékén, illetve a Bátony- terenyén és vonzáskörzetében élők számára. A salgótarjáni gyermekorvosi ügyelet is más rend szerint működik elsejétől: hétköznapokon 16.30-tól 23 óráig, ünnepnapokon és hétvégeken reggel nyolctól 23 óráig hívható, illetve kereshető fel — adta meg a választ dr. Tóth Mária. tón és Balassagyarmaton, a városi népfrontmizottságok összejövetelein, ahol a nép- írontválasztások előkészítése volt napirenden. Rét- ságon, Szécsényben és Bá- tonyterenyén a napokban hasonló értekezleteket tartottak. szakmai tanulmányi versenyeket. Szakmai is, hiszen csütörtökön a Kun házaspár szexuális felvilágosító előadását vethették \össze a tananyagban foglaltakkal, majd terítéssel egybekötött főzőcskében mérték össze tudásukat egészségünk leendő őrei. Videofilm, egészségügyi vetélkedő egészítette ,ki a napi programot, s közben előadás hangzott el a drogok káros hatásáról. S mivel ebben az Alternatív szervezetek a pártbizottságon Az MSZMP Nógirád Megyei Bizottságának székhá- zábaa pénteken délután Dev* csics Miklós, a megyei párt- bizottság első titkára két alternatív szervezet képviselőivel találkozott. A pártbizottság kezdeményezésére létrejött eszmecserék sorában elsőként a Münnich Ferenc Társaság salgótarjáni vezetőségével folytatott beszélgetést. Ezután a Magyar Demokrata Fórum salgótarjáni elnökségének tagjaival folyt az eszmecsere a késő délutáni órákban. A téma aktuális politikai kérdések, így többek között a jogállamiság, a reform, a politikai kultúra volt. Újabb magfúzió szobahőmérsékleten Salt Lake City amerikai város Brigham Young egyetemén egy harmadik tudósnak is sikerült tartós fúziós folyamatot elindítania szobahőmérsékleten — jelentette be csütörtökön az egyetem. Steven Jones pénteken New Yorkban sajtóértekezleten tart részletes beszámolót a kísérletről. Egy hete Stanley-Pons, amerikai és Martin Fleischmann brit tudós végezte el először ezt a szenzációs kísérletet. A nehézvízben elhelyezett platina — és palladium — elektródák segítségével végzett kísérletnél az elektrolízis táplálására felhasznált meny- nyiségnél négyszer több energia termelődött. Az ismertetés szerint a nehézvíz dentériumatomjai az elektromos kisülés hatására a palladium-elektródán koncentrálódva szorosan egymáshoz préselődnek, majd tömegük elindítja a fúziós folyamatot. intézményben lányoké a főszerep, el nem maradhatott a hajápolási, körömgodozási bemutató. Péteken KlSZ-nap egészítette ki a rendezvény- sorozatot. Stúdiósaik erre az alkalomra készítették el az „EÜ MATER” című iskolai lav próbaszámát, benne természetesen horoszkópokkal. Mivel most a 'KOS aktuális, idézünk belőle: „Légy makacs! Mindenesetre légy makacsabb, mint egy vírusos infulenza.” seket külföldről. (MTI) mm já I* a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNÉ < ■ Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kledó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telez: 229 109. Irányltószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel út 10/a. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre: 1212 forint. Előállítja e Nógrád Megyei Nyomdslpari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre téré. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1558 Tisztújítási előkészületek Csúcsra ért a suliélet az „egészségügyiben”