Nógrád, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-24 / 95. szám

Naptár 1989. április 24. Hétfő. György napja. A Nap kel 5.40 — nyugszik 19.45 árakor. A Hold kiél 23.35 — nyugszik 6.45 árakor. r Évforduló Négyszázihetvenöt éve, ezen a napon iktatta be Bakócz Tamás esz­tergomi érsek a török ellen induló keresztes had parancsnoki tiszté­be Dózsa Györgyöt. Várható időjárás Napos idő lesz, számottevő csapadék nélkül, illet­ve legföljebb keleten valószínű egy-egy gyönge zá­poreső. A szél jelentősen mérséklődik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 15, 20 fok között ala­kul. — Üt törőgárda tűzoltó- szakalegységek versenyé­nek megyei döntőjét tartot­ták meg szombaton Salgó­tarjánban, a tűzoltóság bag­lyáéi gyakorlópályán, amelyen tíz csapat mérte össze tudását. A résztvevők teszteket töltöttek ki, majd gyakorlati feladatokból „vizsgáztak”. Ügyeletes riporterünk : Balás Róbert Tel.: 10-977 V---------------­— Tizenkét szekcióban, díjkiosztással' szombaton befejeződött a külkereske­delmi főiskolám a három­napos XIX. országos tudo­mányos diákköri konferen­cia. Neves közgazdászokból álló zsűri értékelte azt a közel 200 tudományos pá­lyaművet, amelyet egyetemi, főiskolai hallgatók a ma­gyar gazdaság és társada­lom gondjairól és aktuális feladatairól írtak. — Szombaton megkezdte tevékenységét a közelmúlt­ban Szegedem alakult Ae- rocaritas Országos Légi Ku­tató-Mentő és Elsősegély- nyújtó Egyesület. Az Ml-es fűútvonal Budapest—Győr közötti szakaszán a 43-as, az 55-öSí, és a 83-as kilomé­terszelvénynél, Június 16- áig minden hét végén, pén­teken délután 2 órától este 7 óráig, szombaton és va­sárnap reggel 7 órától este 7 óráig, június 16-ótól au­gusztus 31-ig, ugyanebben az időközben, de naponta, augusztus 31-tőli október 29- ig pedig ismét hét végeken vehető igénybe a segítsé­gük. — Űj rendszerű foglal­koztatással kísérleteznek szombattól a Rábatext Győ­ri Textilipari Vállalat szövő- déjébem. Ennek lényege, hogy a hét végi pihenőna­pokon kétszer tizenkét órás műszakot szervez­nek azoknak a dolgozóknak, akik ezt vállalják s erre je­lentkeznek. Az újszerű vál­lalkozás célja többek kö­zött, hogy a korszerű szövő­gépeket maximálisan ki­használják, a technológiák hét végén se álljanak. — Lottónyeremények. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 16. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. A lottónye- remények — a nyeremény­illeték levonása után — a következők : 4 találatos szel­vénye 70 fogadónak volt, nyereményük egyenként 192 968 Fit, 3 találata 9219 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 725 Ft, a 2 találatos szelvények száma 212 512 db, ezekre egyen­ként 32 forintot fizetnek. (MTI) Méreteiben Is párját Ritkító két darab óriás vázát készí­tettek H«renden, la porcelángyárban. Magassága mindkettő­nek >2 méter [18 centiméter és a vázákat PalkDvics Imre mesterfestő által tervezett és kivitelezett Iszlám motívu­mokkal -kombinált fényképhűségű festmény díszíti. Meg­rendelőjük egy magát megnevezni nem akaró keféit feje­delem, aki az angol királyi ,ház és a walesi herceg ékszer­készítő cégéhez fordult kívánságával. Az angolok a magyar gyárat választották, mert hasonló alkotást eddig csak egyet ismertek, az is flerenden készült évtizedekkel ezelőtt Bruck Tibor tervei alapján. Fotó: Arany Gábor ❖ HÍREK * ESEMÉNYEK * Tíz év alatt ötödször Elüssem a pásztói 1. számú postaitíuatal A hétköznapok során ke­vés elismerés jut a posta dolgozóinak, már csajt azért is, mert manapság nem ép­pen divatos arról szólni, ha valahol rendben mennek a dolgok. Meg különben is olyan természetesnek vesz- szük, hogy a postás esőben, hóban, sárban, meg mit tu­dom még milyen gátló idő­járási körülmények között is kikézbesíti a küldlemé- nyeket, s a reggjeli újságot, mire felkelünk, ott találjuk a levélszekrényben. Nevük általában csak a rossz tele- fomhelyzet kapcsán kerül szóba, vagy akkor, ha né­mi fennakadás támad a szolgáltatásokban, Szerencsére azonban, ha csinnadratták nélkül is, de az eredményesen dolgozó kollektívák megkapták a méltó elismerésit. Szombaton Pászrtón, az 1. számú körze­ti postahivatal mintegy hat­vanfős dolgozógárdája, s azok családtagjai abból az alkalomból találkoztak a Mátra étteremben, hogy az elmúlt tíz év során immár ötödször élüzem kitüntető címet kapott a kollektíva. Az ünnepi összejövetelen jelen volt Tolnay Béla, a városi tanács megbízott elnöke, Sol­Az igazgatóhelyettes ünnepi beszédét tartja. tész Sándor, a városi párt- bizottság titkára, valamint Katona István, a Budapest— Vidéki Postaigazgatóság pos­taforgalmi igazgatóhelyette" * se. Miután a helyi Mikszáth Kálmán Gimnázium és Pos­taforgalmi Szakközépiskola diákjai ünnepi műsorral ked­veskedtek az egybegyűltek­nek, az igazgatóhelyettes át­adta a kitüntető címet Tóth M'ikiósnénak, a hivatal ve­zetőjének. Ünnepi beszédé­ben méltatta a hivatal mun­káját, különösen a lapter­jesztésben elért eredménye­ket, kiemelve, hogy az utób­bi tíz év sikerei egyedülál­lók az igazgatóság területén, majd elismerően szólt a ta­valy a kollektíva által telje­sített ezerhaitszáznegyvenöt társadalmi munkaóráról. Ezt követően Katona István két brigádnak Kiváló szo­cialista brigád címet ado­mányozott, négyen kiváló dolgozó, ketten a Szakma ifjú mestere címet vettek át. a megkérdezte: Napjainkban sorra ala­kulnak azok a szervezetek, csoportok, amelyek egy-egy kisebb réteg, vagy társa­ság érdekeit képviselik. Ugyanakkor a tanácsoknak, amelyek végül is a lakosság legszélesebb rétegeivel érint­kező, önkormányzati szervek, semmiféle érdekképviselete nincs. Ez a meggondolás hívta életre idén márciusban a Tanácsi önkormányzatok Országos Szövetségét, amely­hez a Balassagyarmati Városi Tanács csatlakozott. Mit je­lent ez a tagság a városnak, mivel tartozik, s mit kaphat a szövetségtől. A válaszokat dr. Tóth Jánostól, a végre­hajtó bizottság titkárától kértük. — A szövetség első számú feladata, -hogy a központi döntések előkészítésekor je­len legyen, hallathassa a Átadták a Kazinczy- érmeket Vasárnap ünnepélyes ered­ményhirdetéssel és a Kazin- czyérmek átadásával befe­jeződött Győrött a Szépma­gyar beszéd elnevezésű ver­seny országos döntője. A fináléba 61 gimnáziumi és szakközépiskolás, valamint 60 szakmunkásképző intéze­ti tanuló jutott be. Közü­lük 30-an kaptak Kazinczy- érmet. A bírálóbizottság elnöke dr. Deme László, a nyelv- tudományok doktora a ver­senyt magas színvonalúnak értékelte. Most 24. alkalom­mal rendezték meg a vetél­kedőt és az érdeklődés to­vább fokozódott. Az iskolai, a városi, a megyei, vala­mint a fővárosi kerületi elő­döntőkön több mint 30 ez­ren szerepeltek, s a legjob­bak kerültek az országos döntőbe. A győri versenyre mind a 19 megyéből, őt vi­déki nagyvárosiból és Buda­pestről érkeztek diákok. Miért jó, hogy Balassagyarmat a szövetség tagja? hangját, s a tanácsok érde­keit képviselhesse. Erre jó alkalom lesz a most készülő tanácstörvény módosítása kaptuk a választ. Az ideiglenes alapszabály értelmében önkéntes alapon bármely tanács, vagy elöljá­róság tagja lehet a szövet­ségnek — ez az írásban nem szerepel, de szóbeli ki­kötése volt az alakuló ülés­nek — kivéve a megyei ta­nácsokat. — Van-e tagdíj, s ha igen, mire fordítják? — A megegyezés szerint a tagdíj két forint lakoson­ként, vagyis ez Balassagyar­mat esetében 36 ezer forint körüli összeg. A bevételből egyrészt a szövetség függet­lenített alkalmazottait fizet­né, másrészt szakmai progra­mokat, továbbképzéseket fi­nanszírozna belőle — vála­szolt dr. Tóth János. — A tanácsülésen is felve­tődött a kérdés: kikkel szemben kívánja védelmez­ni a helyi tanácsokat, elöl­járóságokat ez a szervezet? Lehet-e számítani rá? — A szembenállás he­lyett pontosabb a már em­lített érdekképviselet. Bele­szólni tanácsi szemszögből a költségvetési vitába, s min­den olyan döntésbe, amely érinti a helyi önkormányza­tokat. Azonkívül nemcsak az országos döntésekben, de egyedi esetekben is segíti tagjait. A végleges alapszabályt az elképzelések szerint a má­jus—júniusra tervezett kö­vetkező közgyűlésen fogad­ják majd el. Létük hasz­nát pedig majd az ember- léptékű törvények alkotásá­ban kifejtett munka mutat­ja meg. (—hr—) Baj van a szépséggel A szépség ártalmas. Ezt a tanulságot von­hatnánk le a firenzei Santa Maria Nuova kli­nika nemrég nyilvános­ságra hozott statiszti­kájából. Miszerint az elmúlt tíz esztendő so­rán 106 külföldi turistát szállítottak az ideg­osztályra, mert rosszul lettek a műélvezettől. A kórház főorvosasszonya azt is elmondta, hogy az élmény jobban meg­viseli a nőket, erősebben érinti az európaiakat, A tünetek: szo­rongás, pánikhangulat, látászavarok, eufóriás öröm, erős szívdobogás, hallucinálás. Mint a fel­sorolás is tanúsítja, elég sokféle baj lesel­kedik szegény turisták­ra, akik mindennek el­lenére tömegesen kere­sik a veszélyforrást, Michelangelo, Botticelli, . Giotto és az itáliai mű­vészet más klasszikusai­val való találkozást. A betegség neve: Stendhal- szindróma. Azért, mert a műélvezet, útinaplója szerint, őt is beteggé tette. „A megindultság- nak arra a magaslatára jutottam, ahol a művé­szet adta mennyei élmé­nyek a szenvedélyes ér­zelemmel találkoznak. Szívdobogás fogott el, amikor kiléptem a Santa Crocéból, ez az amit Berlinben ideg- feszültségnek neveznek; teljesen kimerültem, s attól féltem, menten összeesem” — írta 1817- ben oly tökéllyel, hogy — mint tudjuk — az útiélményt világszerte jegyzett káresetté tette. A lényegen mit sem változtat Henri Marti­neau francia irodalom- történész kiegészítése: „Stendhal leírása teljes egészében Párizsban készült, rendszeresen felhasználva tíz hónapi bibliográfiai tanulmá­nyát... A múlt minden formájában érdekli; ka­landokat eszel ki, talál­kozásokat rögtönöz, ki­rándulásokat ír le, me­lyeket nem tett, műal­kotásokról ítélkezik, melyeket nem is látott." Megtalálták Józsa András holttestét ' ff Mr Suit «rt w 9ZIwviS IwTfw EWIOÇpO 1 a kétszeres gyilkos öngyilkos lett a gyilkos — így fejeződött be az a drá­ma, amely napok óta foglal­koztatta a közvéleményt. Mint isméi etes, Józsa And­rás Szécsény külterületén pisztollyal fenyegetve gép­pisztolyt rabolt egy határ­őrtől, egy leállított Trabant utasait is túszként fogva a Pest megyei Kösd községbe hajtatott, ahol megölte volt feleségét és annak jelenle­gi férjét Az ügy természe­te miatt — további esetleges vérontást is megelőzendő — igen nagy erőket mozgósítot­tak Józsa kézrekerítésére. Holttestét végül a Kösd kör­nyéki erdőben találták meg. — Igen nehéz volt a fel­derítés, ' mert Józsa Andlrás egy kialakított rejtekhelyen lőtte szíven magát az elra­bolt géppisztollyal — hal­lottuk vasárnap délelőtt Czé- gényi József rendőr őrnagy­tól, a Belügyminisztérium sajtóosztályának ügyelete­séitől. Hallatlan nagy rendőri munkára volt szükség, hi­szen Józsa fenyegetése alap­ján további gyilkosságoktól :s leheteti tartani, így a rendőri akciónak a kutatás mellett blokkírozásra, sze­mélyek és lakások figyelé­sére, őrzésére is ki kellett terjednie Nógrád megye több településén, is. A segí­tőkész bejelentések között pedig még olyanról is hal­lottunk: Józsa leborotválta a bajuszát, parókában és női ruhában próbál egérutat nyerni. — Ilyen megszállott em­ber esetében mindenre fel kellett készülni — fogalma­zott Czégényi József rendőr őrnagy. — Jól példázza ezt, hogy információink szerint Józsa András a géppisztoly- lyal még a telefonfülkét is szétlőtte, amelyből a kettős gyilkosságot bejelentette. Itt és a gyilkosság helyszínén' megtalált lőszerhüvelyekből pedig arra lehetett követ­keztetni, hogy még tíznél több lőszer maradt nála. Az öngyilkossá lett gyil­kos holttestének megtalálása után fe'iélegezhetnek mind­azok, akik vélhetően veszély­ben voltak. Az éjjel-nappal dolgozó rendőrökre pedig jó okkal ráfér egy kis pihenés. — k — m.m L a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a NOgrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon. 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-59$. Kisdia a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÂLINT TAMÁS, a Nógrád Megyal Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkázbesftő postahivatalnál, a hirlapkézbasftőknál, a Posta hírlapüzleteiben ás a Hírlapeiőflzetáal ás Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII., Lehel út 10/e. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: I01 forint, negyedévre 303 forint, egy évre: 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1556

Next

/
Thumbnails
Contents