Nógrád, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
4 NOGRAD 1989. ÁPRILIS 22., SZOMBAT Barátságbusz Besztercebányán Két iskola kézfogása Vidám, (elszabadult társaságot repít a Rak-visz gazdasági munkaközösség alkalmazottjának, -Palla Andrásnak az autóbusza Besztercebányára. A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium vegyes kara tesz eleget a fellépési meghívásnak, amely a testvériskolából, a Ta- jovszky úti gimnáziumból érkezett. Az együttműködés három esztendeje született, még Csik Pál, a jelenlegi Madách jogelődjének az igazgatója kötötte, s hagyományozta át a mostaniakra. — Régi baráti kapcsolat fűzi össze a két várost, s úgy gondolták a vezetőink, hogy iskolai szinten is ki kellene építeni — emlékezik vissza dr. Petronella Meli- choriová, a közép-szlovákiai gimnázium igazgatóhelyettese. — A profilunknak megfelelő iskolát kerestünk, és mivel megvolt a fogadókészség a másik oldalon, már csak a részleteket kellett kimunkálni. — Nagy fantáziát látunk ebben a kapcsolatban — fűzi tovább a szót Fran.tisek Adamcsa igazgató. — Mindkét fél nyer általa, természetesen elsősorban az érzelmi, szellemi értékekre gondolva. A kétnapos, hét végi találkozó mindezt egyértelműen bizonyítja. Igaz, a gyerekek, a kísérő tanárok — két besztercebányai nevelő tolmácsolt — nem értették egymás nyelvét, de ez nem akadályozott meg senkit abban, hogy jól érezze magát. a dalban, vagy a táncban egymásra találjon. A magyar vegyes kar és a szlovák leánykar közös hangversenyét a gimnáziummal egybeépített közgazdasági szakközépiskolának a pazar, színházi termekre emlékeztető, nagy előadójában tartották. Külön mutatkoztak be először a házigazdák, majd a vendégek, végül ez utóbbiak karnagyának, Radnai Zsuzsának a vezényletével együtt énekelték el a középkori ismeretlen szerző Soli Deo Gloria című művét. A magyarok ízelítőt adtak zenei tudásukból is. A kórust zongorán Tóth Emília kísérte. A zongorista eljátszott egy lírai dalt az elsőosztályos Tóth Tímeával is, aki fuvo- Iázott, illetve Szabó Agnes tanárnővel, aki a furulyát szólaltatta meg magas színvonalon. Gershwin, Dvor- zsák és más ismert, vagy is* ir.sretlen szerzők művei szórakoztatták a helyi iskolásokból álló, rendkívül lelkes és hálás közönséget. Valódi csemegének, egyben kuriózumnak számított egy amerikai népdalnak az el- éneklése a szlovák énekkarosok által Besztercebányán magyar nyelven. Ennék egyebek között az is magyarázata, hogy a mű kottáját a dr. Ján Petrus és Janka Schnsiderová karnagyok vezette együttes a magyar iskolától kapta. A vendéglátók egyébként nagy figyelmet fordítottak arra, hogy barátaik jól érezzék magukat. Ünnepi étkekkel, finom és változatos összetételű italokkal traktálták a magyarokat, s elvitték őket a közeli, mintegy7 25 kilométerre fekvő Donovalyba, ahol a tánccsoport adott ízelítőt tudásából. A szezonban oly népes sí- paradicsom most meglehetősen csendesnek mutatkozott, ami érthető, hiszen már csak a csúcsokon virított elszórt foltokban a hó. Adamcsa igazgató irodájában lehetőségünk nyílt az iskolai vendégkönyv — itt krónikának hívják — átlapo- zására. Elolvashattuk a Madách vezetőjének, Molnár Györgynek 1987. október 9" én, az első látogatáskor tett bejegyzését, amelyben többek között ez áll: „Kívánom, hogy együttműködésünk szolgálja országaink és népeink kapcsolatának erősödését. legyen hasznára mindkét iskolának!” Dono- valyban ugyancsak szép és igaz, politikus szavakkal köszönte meg a táncot és a vendéglátást, kifejezve abbéli meggyőződését, hogy az internacionalizmust is —, amelyről oly sokat beszéltünk — csak úgy lehet helyesen értelmezni és mélyen átérezni, ha először tisztában vagyunk saját népünk múltjával, néprajzával, gondolkodásával, igényeivel és törekvéseivel. S úgy érzékeli, a szlovák gimnáziumban jó úton járnak ebben is. — Ha nemcsak könyvekből, hanem saját tapasztalatokból ismerjük egymást, az páratlan érték — összegzi véleményét Frantisek Adamcsa. — Az államok és iskolai rendszerük izolált szerkezetét a közvetlen kapcsolat törheti át. Mi azért kezdeményeztük az együttműködést, hogy — eddig sportban és művészeti nevelésben létezik — mind jobban elmélyüljön, pedagógiai téren is megmutatkozzon. Azt szeretnénk, ha végképp nem lenne határa a barátságnak, ahogyan nem kellene érez- nünk létezését a két ország között sem, amikor átmegyünk egymáshoz. A Madách Imre Gimnázium és a Jozef Gregor Ta- jovsky Gimnázium (a századfordulón és a századelőn élt író nevét, az utca után, októberben veszi fel az iskola) sokat tett a közeledés érdekében. Az énekkarok közös fellépésének számomra legnagyobb élménye volt: lényegében nem éreztem, hogy két iskola, két náció tagjai énekelnek, olyan harmonikusan olvadt össze a dallam, a szó. Sulyok László A Palóc Múzeum felújítása Rézcsalorna, hódfarkú cserép WÊÊÊÊÊÊKÊÊÊÊKÊÊÊÊÊÊÊtlKÊB3ÊÊÊÊÊIÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊtÊÊ A Nógrád vármegyei Múzeum Társulat választmánya Balassagyarmaton Nagy Iván előterjesztése alapján 1898. április 11-én határozta el, hogy új múzeumot építtet. Az elhatározás után jó néhány év a pénz előteremtésével telt el. Végül 1910-ben meghirdették a pályázatot a tervek elkészítésére. A beérkezett 15 pályamunka közül Wälder Gyula egyetemi tanár tervét találták a legjobbnak. az építkezés kivitelezésére 140 ezer koronát lehetett fordítani. Gondként jelentkezett, hogy a legolcsóbb építési vállalkozó is 180 ezer koronában jelölte meg a kivitelezés költségét. Mivel a társulat ennyi pénzzel nem rendelkezett, felkérték a tervezőt, hogy a tervben szereplő központi fűtést, az igazgatói és szolgalakást, valamint a raktárakat törölje az építés költségvetéséből. A megcsonkított tervű múzeum építését 1914. március 6-án kezdték. Még ez év nyarán tető alá került az épület. Az elmúlt évtizedek alatt — kortól függően — sok mindenre felhasználták az épületet. Nem tett ez jót az állagának —, napjainkra megérett a felújításra. Nem készült el a központi fűtés sem. Hidegebb időben összehúzott nyakkal gyönyörködtek a látogatók a gyűjteményben. Ha olykor hósapka került a tetőgerincre, néha roppanás hallatszott. A balassagyarmati Palóc Múzeum felújítási munkálatai múlt év november 10-én kezdődtek. A kivitelezést a helyi építőipari kisszövetkezet végzi. — Első lépésként a bontást kezdtük meg — mondja Trepinszki Ferenc művezető. — Kizárólag ott bontottunk, ahol szükségessé vált. Különösebb gondunk nem volt ezzel a munkafázissal. Mindössze egy helyen találkoztunk komolyabb nehézséggel. A véséseknél olyan gerendák jöttek elő, amelyekre nem számítottunk, de nem estünk kétségbe. Statikust hívtunk, aki megvizsgálta az épületet, és utána haladhattunk tovább. Mára már a szerkezeti kőműves- munkákat befejeztük. Az aljzatburkolatok fele elkészült, a víz, a villany alapszerelvényezése is megvan. Jelenleg a központi fűtés csöveinek a szerelése folyik. Ez körülbelül hatvanszázalékos állapotban van. Az építőipari kisszövetkezet szakemberei párhuzamosan végzik a munkafolyamatokat. Elkészült a bejárat előtt a járda, a tetőszer- kezet pótlása, cseréje is jó ütemben halad. Üj hódfarkú cserepek kerülnek az épületre. Anyaghiány miatt nem kellett leállni. Egyetlen hiánycikk okozott kisebb fennakadást —, a kéményhez inoxid béléscsövet nem lehetett kapni. A fűtési rendszert olajra tervezték, de minden különösebb bonyodalom nélkül átállítható lesz majd gázra. Hogy milyen fűtést alkalmaznak, az attól függ, mikor ér ide a gázvezeték. Mindenképpen üdvös lenne ez utóbbi, márcsak a Palócliget kímélése miatt is. Hiszen az olajtartály feltöltésénél óhatatlanul szennyeződne a liget. — A régi, elhasználódott bádogcsatornákat rézcsatornákra cseréljük — folytatja Trepinszki Ferenc. — Tartósabb, szebb lesz ez. Tíz egyedi kivitelezésű ajtót építünk be. Ezek az öreg nyílászárók hasonmásai lesznek. A tervezett ütemben halad az építkezés, lemaradás nincs. Tartani tudtuk a részhatáridőket. Decembertől márciusig harmincán, azóta 15—20-an dolgoznak a múzeum felújításán. A tervezett időben fogjuk átadni az épületet. Nem kételkedhetek a művezető szavaiban. Mégis elgondolkodtat a kevés munkáskéz. Jómagam a 15—20 emberből mindössze néhányat láttam. Meglehet, rossz helyen kerestem őket. A hatalmas termek állapotát látva kissé elbizonytalanodom —, vajon 1990. május 30-án átadják az épületet? Annyi határidőcsúszással találkoztam már, hogy sokszor meginog a hitem. Remélem, itt alaptalan a félelmem. Adám Tamás Egy kitüntefeHszínész Dr. Mágenheim Jágó Kulka János aa Othello próbáján. — hosszú éveken keresztül, ott voltak minden jelentős bemutatón ; négy-ötszáz kilométereket is utaztak egy- egy emlékezetes este kedvéért. Ehhez az indíttatáshoz társult még a tehetség, a szorgalom, és a színháznak, a mesterségnek az a tisztelete, amély — nem kis szó! — szinte zökkenőmentessé tette számára az új közösségbe való beilleszkedést, nem csak Pécsett, Kaposváron is. Mindezek ellenére az, hogy a teLeregény- ben már-már „nyugdíjig kitartó” feladatot kapott, inkább a szerencsének, a főiskolai évekből származó impresszióknak köszönhető, semmint színpadi sikereinek... Doktor Mágenheim, azaz Ku’ka János jelenleg a kaposvári Othello-előadásban lép színre esténként. Bár sokak szerint alkata inkább a címszerepre predesztinálná, Jágöt személyesíti meg. Jágót, azt a látszatokból építkező, már- már zseniális intrikust, aki ördögi tehetségét jelentéktelen sérelme értelmetlen bosszúlására fecsérli el. A színész megküzdött a szereppel; az eredmény — siker. Cs. I. Közel két esztendeje, hogy a Szomszédok, a Magyar Televízió jóvoltából kéthetenként képernyőinken „szom- szédolnak”, de két hónap is elég volt ahhoz, hogy Mágenheim doktort, azaz Kulka Jánost egy ország szívébe zárja. Rokonszenves egyénisége, színészi kvalitásai egyaránt szerepet játszottak abban, hogy ne csak elfogadtassa, meg is szerettesse a nézőkkel, e vázlatosan megírt figurát. A teleregény szereplői közül ő az egyik, aki a távoli „végekről”, egy Budapesttől ugyancsak messzire található színház társulatából került a játszó személyek közé. Valljuk be, nem túl gyakori jelenség, hogy a mégoly kiváló, ám nem fővárosi székhelyű együttesek valamelyik tagja rendszeresen feltűnjön, állandó vendég legyen a képernyőn; alighanem ezért is tűnt úgy, mintha Kulka János az ismeretlenség teljes homályából pattant volna ki, a színészmesterség tökéletes vértezetében. Azok viszont, akik már színpadon is láthatták, Pécsett vagy Kaposváron találkoztak valamelyik alakításával, nem csodálkoztak. Csak örültek, örültek, hogy kedvelt művészük végre ország-világ előtt bemutatkozhatott. Előttük ugyanis Kulka János már nagyon sokszor bizonyított. A kétfejű fenevad című Weöres Sándor- drámában nyújtott teljesítménye a pécsi nézők számára sokáig emlékezetes marad; a kaposvári alakításait — így például Az öngyilkos búbánatosan önmarcangoló, szelíden erőszakos orosz értelmiségi figuráját, vagy a Tom Jones menet közben átvett narrátorát —: szűkebb pátriáján túl is sokan láthatták, hála az örvendetesen szaporodó vendégjátékoknak. Kulka János otthonról hozta magával a művészet, a színház szeretedét. Szülei — így tartja a fáma Caitani újra nyomoz S zabái, az szakái A japán Kokushikan egyetem megköveteli diákjaitól, hogy a magatartási szabályokat állandóan magukkal hordják, lehetővé téve, hogy a pihenés perceiben is meditáljanak az egyes pasz- szusokon — írta a Panorama. Íme néhány előírás: — A diák szeme a lélek tükre. A rossz gondolatok rontják a szemet. — Szünetben a diák köteles nyugodt .helyre vonulni, hogy magatartásának javításán elmélkedjen. — Órán és tízpercben tilos a lányokhoz szólni. Ugyancsak tiltott a hazárdjáték, a dohányzás és a köp- ködés. — A tanulás kemény feladat. Éppen ezért a diáknak, mint a jó katonának, egyenesen, feszes tvállal, vigyázz- ba kell állnia akkor, amikor tanárát megszólítja. Satöbbi. Ahány ház, annyi szokás. Van aki a marsallbotot hordja magánál, van aki csak a szolgálati szabályzatot. Az olasz televízió legújabb sikerembere ismerős személyiség: Corrado Cat* tani felügyelő. Az a nyomozó, akit Polip című tv- sorozatban, a magyar közönség is megismert és megkedvelt. A „Piovra 4”, vagyis a Polip-széria negyedik sorozata már az első este több mint 12 millió nézőt vonzott. A magyarázat bizonyára árnyaltabb, mint ami egy átlagos tv-siker- hez fűzhető. A közönség ez esetben a nemzet testében pusztító kór, a maffia elleni küzdelem valóságát keresi a fikcióban. A film a játék eszközeivel közelít az újságokban unalomig ismételt tényékhez: a szicíliai bűnszövetkezet kilátástalannak tűnő felgöngyölítéséhez. És reménytelenül. Cattani felügyelő ugyanis már azokkal a láthatatlanokkal vívja harcát, akik Szicília földjét is elhagyták, és jól öltözött, megbecsült urakként bankokat irányítanak. Vagy legalább is nagy múltú pénzintézetek elismert ügyfeleiként igyekeznek tisztára mosni a maffia bűncselekményekből származó piszkos pénzét. Az első kritikák elismeréssel nyugtázzák Cattani felügyelő újbóli színre lépését. Figye'emre méltó azonban, hogy a „szakma", a n al'fia elleni küzdelem főhadiszállásán, Palermóban, másképpen látják a cselekményt. A nyomozók szerint az olyan magányos és reményt vesztett rendőrtisztnek, mint amilyen Cattani, nem sok esélye marad Szicíliában. „Néhány jelenet a gerillaháborúra emlékeztet, márpedig a maffia elleni harchoz csendre, hozzáértésre, és tisztességre van szükség.” A palermói rendőrök egy dologban osztják véleményüket a rendezővel: „A régi maffia már nem létezik.” Vagyis megváltoztak, korszerűsödtek az alvilág módszerei is. Palermo főügyésze lakonikusan így nyilatkozott: „A valóság egészen más. A valóság olykor minden képzeletet felülmúl. Példáúl a maffia esetében is.” A film értékét azonban semmi esetre sem gyengíti, hogy a „kritikusok” az élet forgatókönyveit kénytelenek tanulmányozni.
