Nógrád, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-20 / 92. szám

1989. ÁPRILIS 20.. CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 Romhányi Pál igazgató Tollár Ferenc művezető Jávor Gyula lakatos Megszondáztuk a bányagépgyártókat Milyen a munkahelyi közérzetük? Mottó : Az ember munkahelyi közérzetét alapvetően meghatá­rozza, hogy vállalata eleget tud-e tenni a .Ve­le szemben támasztott termelési és gazdálkodá­si követelményeknek. — Jobban érzem maga­mát, minit mondjuk három hónappal ezelőtt, s remé­lem, még kellemesebb lesz a közérzetem az éves mér­leg készítésekor — válaszol­ja érdeklődésemre Romhá­nyi Pál, az Országos Bánya­gépgyártó Vállalat salgótar­jáni gyárának nem egészen fél esztendeje hivatalban lé­vő igazgatója. Érthetőek a mindössze 34 éves, gépészmérnök-végzett­ségű fiatalember lelkivilágá­ban végbemenő változások. Elvégre a mélyponton vette át a jelenleg ötszáz főnyi kollektíva irányítását. Jel­lemző a válságos helyzetre, hogy a gyár minden eddigi­nél rosszabbul, 30 millió fo­rint veszteséggel zárta a múlt évet. A nagy múltú munkáskö­zösség két év alatt csaknem 200 millió forint árbevétel­csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Az ok: a pénz­ügyi gondokkal küszködő ha­zai szénbányák a korábbi­nál kevesebb megrendelést adtak, miközben az alap- anyagárak növekedése miatt a költségek megugrottak. A gyártó ugyanakkor nem emelhette termékei árát, tekintettel a vásárlók zilált anyagi állapotára. A kör ez­zel bezárult, a végeredmény nem is lehetett más, mint ráfizetés. Ám, nem csak sal­gótarjáni sajátosságról van szó, az egész vállalatot ko­moly érvágás érte, nyeresé­ge az egynegyedére mérsék­lődött. Kérdezem Romhányi Pált: miért kívánkozott a hullám­völgyben lévő gyár igazga­tói székébe? — Korántsem önös ér­dekből tettem. Azért adtam be a pályázatomat, hogy megpróbáljak segíteni. Néz­ze, most már elárulhatom: korábban foglalkoztam a tá­vozás gondolatával. Olyan állásajánlatom volt, ahol másfélszer annyit kereshet­tem volna. Sőt, tovább me­gyek: jelenleg kevesebb a jövedelmem, mint egy évvel ezelőtt volt. Most azonban úgy gondolom: az egyéni érdekemet a közösségi ér­dek mögé kell rangsorol­nom. Nekem ez az első munkahelyem, itt váltam iga­zi szakemberré. Szeretem ezt a kollektívát, az itt dol­gozók megérdemlik, hogy szebb napok köszöntsenek rájuk. Hiszem, elérjük a célunkat... Ennek érdekében nem napi nyolc órát fáradozik az ifjú igazgató, akinek már ez idáig is több hálátlan intézkedést kellett hoznia. Csökkentették a létszámot, s ez a kétkezi munkásokat és a vezetői állományt egy­aránt érintette. Sor került gyáron belüli áthelyezésekre, új vezetőket neveztek ki. A munkafegyelem megszilárdí­tását célozza a számítógé­pes kártyarendszer beveze­tése: munkába lépéskor és munkából való távozáskor mindenkinek muszáj blok­kolnia. A termékszerkezet átala­kítása is megkezdődött. A kevesebb anyagot és több munkaráfordításlt igénylő gyártmányok kerültek elő­térbe. Ezáltal növekszik a jövedelmezőség. Minden új szerződés megkötésekor ter­mékenként állapodnak meg az árban^ s ma már ráfizeté­ses gyártásra nem vállalkoz­nak a bányagépesek. Igaz, a régi, megállapodásoknak is kénytelenek eleget tenni. Ez évre a veszteség 20 millió forintra való csökken­tését kapta feladatuk a gyár, de az igazgató úgy véli : megszüntethető a ráfizetés. Ehhez 380—400 millió fo­rint termelési értéket kell a munkásgárdának produ­kálnia. Mivel van elegendő megrendelés, nincs akadálya a merész terv teljesítésé­nek. — Úgy érzem, sikerült visszaadni az emberek hitét — mondja a fiatal kora el­lenére elismertségnek ör­vendő igazgató. — Ma már mindenki bizakodik, s kedv­vel, akarással dolgozik. Jó­magam különösen hiszek ab­ban, hogy véget érnek a szűk esztendők... Felkeressük a termelés szempontjából döntő jelentő­ségű lakatosműhelyt, ahol először Tollár Ferenc műve­zetővel váltok szót. A 45 éves gépésztechnikusnak szintén első kenyéradó gaz­dája a bányagépgyár. Neki is felteszem a címben sze­replő kérdést: milyen a munkahelyi közérzete? — Van munkánk, a gyár­tás feltételei biztosítottak. Szeretem a gyárat, megta­lálom a hangot a beosztott­jaimmal. Ezek után csakis jól érezhetem magamat! — feleli a félszáz embert irá­nyító művezető, aki mind­össze tavaly decembertől tölti be jelenlegi posztját. Mondom neki: azért csak van valamilyen gondja, baja. — A kelleténél kevesebb a bányagépgyártáshoz spe­ciálisan értő lakatos — közli Tollár Ferenc, aki elkötele­zett híve a szakszervezeti mozgalemnak. Többi között főbizalmi, tagja a vállalati bizalmitestületnek. — Így aztán külső embereket, ter­melőszövetkezeti dolgozókat is muszáj foglalkoztatnunk, akik viszont nem érzik át a mi problémáinkat. Rá­adásul az ő magasabb bérük irritálja a mi embereinket. Akkor leszek igazán nyugodt, ha .^önellátók” leszünk szak­emberekből. A véletlen úgy hozta, hogy harmadik beszélgető- partnerem is a tősgyökeres bányagépgyártök közül ke­rült ki. Jávor Gyula laka­tos immár 39. éve hűséges a gyárhoz, sőt a szakmát is itt tanulta meg. Ö is régi szakszervezetes; főbizalmi, tagja a vállalati szb-nek. — A múlt év végén na­gyon nekikeseredtünk — fe­leli közérzetét szondázó kér­désemre —, de mostanra sokat változott a hangula­tunk. Nagyon remélem, már az első fél évet is nulla ered­ménnyel sikerül zárnunk, s akkor megkapjuk az igaz­gatónk által ígért béreme­lést. Április elsejétől köz­pontilag három-négy száza­lékkal növelték a bérünket, s ezt júliustól még 8—10 százalékkal tetézheti meg a gyár. Hiszem, ha jobbak lesznek a kereseti lehetősé­gek, akkor idővel a szak­emberhiány is megszűnik. A javuló munkahelyi köz­érzet a termelési eredmé­nyekben kamatozik. Az első negyedévben 85 millió fo­rint termelési értéket pro­dukált a salgótarjáni bá­nyagépgyár, közel 50 száza­lékkal többet, mint a múlt év ugyanezen időszakában ! Kolaj László Fotó: Bábel László Bérbe adták a nagykani­zsai állatkórházat. Az első vidéki magán-állatklinika működtetésére dr. Pálfi Jó­zsef vállalkozott. A fiatal állatorvos csak egy részét hasznosítja az épületnek, nevezetesen a laboratóriu­mot, a műtőt, a vizsgálót és a panziót, ahol a beteg Ifcis állatokat tartják. A for­galomra — bár a kezelések szabadárasak — egyelőre nem lehet panasza, hiszen még a hét végeken is rend­szeresen akadnak pácien­sei. Magán-állatklinikák Munkája nagy részét a különféle műtétek teszik ki. A legtöbb operációt sérves sertéseken kell elvé­gezni, az ilyen állatokat ugyanis egyébként nem veszi át a húsipar. Eddigi legérde­kesebb esete egy papagáj hasfali sérvének műtétje volt. A kedvező nagykanizsai tapasztalatok nyomán július 1-jétől a zalaegerszegi állat­kórház is magánklinikaként működik. Évezredes jövendölés: a szegénység néni légy ki a löldrnl A nincsből lett a pénz? Társadalmi ás létminimum • Városon vagy falun jobb? • Jövedelmünk a megyék átlaga alatt Napjainkban sok szó esik a lakosság anyagi helyzeté­ről, az életszínvonal', s a fogyasztás mérséklődéséről. A jövedelmek ellentmondá­sosan alakultak. Miközben a reálbérszint ötödével lett kevesebb az egy évtizeddel ezelőttinél, tovább fokozód­tak, szélesedtek az igények. A gazdaság egyelőre még adós a szerkezetváltásból, vagy a termelékenységja­vulásból fakadó többlettel­jesítményekkel. A főmun­kából származó jövedelmek hiányát külön keresetek szerzésével a lakosság egy része pótolja, ugyanakkor a legrászorul tabbaknál az állam erősítette a szociális védőhálót. A tett erőfeszí­tések ellenére újra felszín­re került a szegénység­gazdagság emberi dilem­mája. Úgy vélem, beszélni kell róla, s tenni valamit a szegénység leküzdéséért. Sok ezer évvel ezelőtt azt jövendölték, a szegénység nem fogy ki g földről. Ha bízhatnánk is abban, hogy majdcsak megszűnik e „kó­ros állapot” a világon, most azt tapasztaljuk, ez az idő nincs karnyújtásnyi távol­ságban.. Természetesen a szegénység tartalma koron­ként más és más. Megszab­ják az anyagi erőforrások, a jövedelemszerzés lehető­ségei, a változó igények. Bízvást sokan ismerik Se­neca bölcs tanítását, mely szerint nem az a szegény, akinek kevés a vagyona, hanem az, aki többet kí­ván. Azaz, aki tovább akar nyújtózkodni, mint amed­dig a takarója ér. ☆ Mai elanyagiasodott éle­tünkben érezzük a pénz — vagy hiányának — meghatá­rozó szerepét. Karinthy egy szellemes megjegyzése sze­rint a nincs szócskáiból ala­kult ki a pén,z szócska. Így bizony a több évszázaddal ezelőtti intelmek legfel­jebb amolyan „lelkizésnek” hatnak. A szegénység, s ellentéte a gazdagság nagyon iá lé­tező, jelenvaló kategória, s nem elhanyagolhatók a hozzá kapcsolódó emberi érzületek sem. Tu Fu er­ről így meditál: szegény vagyok, nincs kocsim, de vannak hű lábaim. Idő­szerűségéből semmit sem veszített. Azt senki sem tudja pontosan megmondani, há­nyán élnek a szegénység határmezsgyéjén vagy „kü­szöbértéke” alatt Magyar- országon, s szűkebb ha­zánkban Nógrád megyében. Az viszont tény, hogy a korábban meghirdetett élet­színvonal-politikai célkitű­zésekkel ellentétben a sze­gények száma és aránya emelkedik. Elsősorban a kisfizetésűek, a nagycsaládosok, a tört és csonka családban élők, az egyedülállók, az alacsony nyugdíjukat beosztó idős­korúak, a gyesen, gyeden levők, valamint a pályakez­dők és az önálló életet kezdő fiatalok azon csoport­ja él szűkös anyagi helyzet­ben. akiknek szülei kevés vagy semmilyen támogatást nem tudnak számukra nyúj­tani. A sort még ki-ki jö­vedelmi helyzete és tapasz­talatai alapján folytatni tud­ja, gondolva az alkoholisták családjára, a kábítószert fo­gyasztókra — és újabban a munkanélküliekre is. ☆ A Központi Statisztikai Hivatal 1984-ben — figye­lemmel a nemzetközi gya­korlatra és a hazai lehető­ségekre, igényekre — javas­latot készített a társadal­mi és létminimum fogalmá­ra, a számítások módsze­rére és arra, milyen réte­gekre, illetve családtípusok­ra célszerű a számításokat elvégezni. Az így kapott eredmények kettős célt szol­gálnak: egyfelől a rászo­rultság feltárásával a rö­vid távra szóló szociálpoli­tikai döntések, intézkedé­sek számára biztosítanak tájékozódási pontokat, más­felől a hosszabb távú élet­színvonal-politikai koncep­ció megalapozásához járul­nak hozzá. Ám a statisz­tika elsősorban átlagokkal dolgozik és az is jogos igé­nye az embereknek, hogy a kapott információk sze­rint ki-ki elhelyezhesse sa­ját magét a társadalom igen színes jövedelempalettá­ján. Mármost tekintsük át rö­viden, mit takarnak az egyes fogalmak. A társa­dalmi minimum egy meg­határozott összegű számí­tott jövedelem, amely a ha­gyományos, alapvetőnek mi­nősülő szükségletek kielé­gítésén túl — figyelemmel a társadalmi, gazdasági és kulturális fejlettségi szint­re — lehetőséget ad a már tömegigénnyé vált javak és szolgáltatások szerény mér­tékű fogyasztására, az ön­álló lakás meglétét feltéte­lezve. A számok nyelvén kifejezve 1987-ben például az egy főre jutó társadal­mi minimum 3410 Ft volt, egy családra aktív kereső­vel 11 310 forint jutott, ugyanez nyugdíjas családok­nál közel 5 ezer forintot, az összes család átlagá­ban pedig 9340 forintot tett ki. Teljesen eltérő a helyzet családtípusionkéní és lak­hely szerint is. Azokban a családokban, amelyekben csak az egyik szülő neveli a gyermekét, az egy csa­ládra — két főre — számí­tott társadalmi minimum kö­zel 7800 forint volt 1987- ben. Városi házaspároknál, akik gyermek nélkül él­nek, mintegy ötödével ma­gasabb, tehát 9180 forint, viszont a községekben élő házaspároknál 7560 forint ugyanannak a mutatónak az értéke. Egy városban élő magyar családnak, aki­nek két gyermeke van, 14 320 forint a társadalmi minimuma, és különös mó­don három gyerek esetén sem szárnyalja túl a 14 500 forintot. Erre szoktuk mon­dani, a harmadik gyerek már szinte észrevétlenül nő fel. ☆ Legalacsonyabb a társa­dalmi minimum számított mutatója a községekben élő házaspároknál, és ugyan­csak falvainkban az egye­dülállóknál. Valószínűsíthe­tően nem az igényeik, ha­nem a lehetőségeik szeré­nyebbek. Gyakran emlegetjük a lét­minimum fogalmát, amely kisebb összegű a társadal­mi minimumnál. Ez egy olyan mutÜtó, amely tük­rözi a folyamatos életvitel­ihez nélkülözhetetlen ja­vak és szolgáltatások igen alacsony szintű kielégítését. A lakás megszerzéséhez szükséges jövedelmet vi­szont a létminimum ada­tai sem tartalmazzák. A szóösszetételből — azaz a lét minimuma — arra gondolhatunk, hogy ettől kevesebből nem lehet meg­élni. Ez természetesen nem így van.. De az biztos, hogy aki kevesebből él, az na­gyon nehezen tengeti nap­jait. Magyarországon 1987-ben az egy családira jutó lét­minimum 7700, egy főre vetítve 2810 forint volt. Olyan családiban, amely­ben egy szülő egy gyer­mekével él együtt, összes­ségében 6340 forint a szá­mított küszöbérték. Egy vá­rosi házaspár gyermek nél­kül 7700, községi házaspár 6040 forint jövedelemnél süllyed a létminimum szint­jére. Amíg egy kétgyer­mekes városi család egy fő­re számított létminimuma alig több mint 3 ezer fo­rint, három gyermeknél ötödével kevesebb, s legala­csonyabb a községi házas­pároknál. Egy kéttagú, falun élő család összjövedelmének 4600 forintot kell elérnie ahhoz, hogy a létminimu­muk biztosítva legyen. Hang­súlyozni kell, ezek az ada­tok 1987-re vonatkoznak, az azóta jelentkező infláció napjainkra tovább emeli nagyságát. A családok szociális hely­zetét, pusztán folyó jövedel­meik alapján nem ítélhet­jük meg reálisan, bár két­ségkívül ez a legfontosabb tényező. Vagyoni helyzetük, lakáskörülményeik, a család­tagok kora és egészségi ál­lapota, a családok összeté­tele, belső kohéziója, a he­lyi munkalehetőségek mind­mind szempontok az egyé­nek és családok helyzetében. És a kevesebb jövedelem is lehet több egy harmoniku­san élő, egymást segítő csa­ládban, ahol az erők meg­sokszorozódnak és fordítva, sok pénzből is lehet viszony- * lag rosszul élni' ha rosszul bánnak vele. ☆ A KSH előzetes számítá­sai szerint az összlakosság ötödé élt a társadalmi mi­nimum szintje alatt, és 9 százalékuknak volt a lét­minimumnál kevesebb jöve­delme. Megfordítva az is­mert reklámot, ők azok, akik alacsonyabb fordulat­számmal élnek. A fogyasztói árindexszel évenként ponto­sítva a társadalmi és létmi­nimum alatt élők száma és aránya változik. A lakosság jövedelmi ré­tegződéséről 1987-ben egy reprezentatív felvételt ké­szített a KSH közel 20 ezer háztartást felölelő mintán. Az így nyert százalékos megoszlásra vonatkozólag megfelelő kép rajzolódik ki Nógrád megyéről is. Nevezetesen az egy főre jutó havi személyes jövede­lem nagysága Nógrád me­gyében kisebb-nagyobb mér­tékben tér el az országos­tól. Például 2600 forint alatt országosan a vizsgálatba be­vont személyek 6,4 százalé­ka, Nógrád megyében csak 5,9 százaléka tartozott; 2600 és 4200 forint között orszá­gosan 32,3, a megyében 34,1 százalék jutott, 6600 és 8200 forint közötti jövedelemmel országosan 11, Nógrádban 10,1 százalékuk rendelkezik, 10 ezer forint felett egy fő­re számítva országosan a la­kosság 4,7, míg a megyében 2,3 százalékuk keres. Nógrádban a jövedelem­szint 1987-ben 4 százalékkal volt alacsonyabb a megyék átlagánál. Ebből arra is kö­vetkeztethetünk, hogy ha nincs is alapvető eltérés a megyék között, azért akad még tartalék, hogy e kis­mértékű hátrány a jövőben mérséklődjön, elsősorban helyi kezdeményezésekkel, a gazdálkodósban még meg­lévő tartalékok okos kihasz­nálásával. Dr. Gyöngyösi István KSH Nógrád megyei ^ igazgatója

Next

/
Thumbnails
Contents