Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
4 NOGRAD 1989. MÁRCIUS 11., SZOMBAT égi/ gazda a falunak! Politizálóest Patakon Kiskunfélegyházán felállították BajcsyZsilinszky Endre szobrát, a róla elnevezett általános iskola előtt. A szobor Eskulits Tamás kecskeméti szobrászművész alkotása. MTI-íotó: Stekovics János Csikász István tárlata Berfa néni kacsingat Kéne Három és fél órán át folyt a szó Patakon. A nép* frontmozgalom megújulási törekvéseinek megvitatására jöttek össze a helybeliek, több mint húszán, zömmel a 24 embert számláló népfrontbizottság tagjai közül. A hozzászólások ugyan nem kötődtek szorosan a HNF Országos Tanácsának októberi ülésén megfogalmazott, s később közzétett megújulási javaslataihoz, mégis elmondható, hogy a falu legidőszerűbb gondjai fogalmazódtak meg itt. S, ha nem lett volna több politizálóestnél ez az összejövetel, akkor is érdemes volt leülni és vitázni azon a néhány órán keresztül. Vitaindítóját —, vagy inkább beszámolóját — mindjárt azzal kezdte Barna László üzemmérnök, a népfront községi titkára: Ha mi nem teszünk a községért valamit, helyettünk mások nemigen fognak. Ennek jegyében adta meg az alaphangot a beszélgetéshez. no, és persze szólt az. utóbbi esztendők sikereiről és eredménytelenségeiről is. — A falu életében a 'Ties tanácsi egyesülés volt a holtpont, azóta ötszáz fővel csökkent Patak lakossága: Elment a pedagógusgárda, a tanácsi apparátus, s az egyesített téesz sem Patakot tette vonzóvá a szakembereknek. Azok hagyták el a községet, akik mozgósítani, szervezni tudták volna a lakosságot. A falu összefogását azért mégis jelzi, derült ki a beszámolóból, a sportkör, az MHSZ-klub munkája, s az hogy , létrejött és , működik a tűzoltó-egyesület, s a kezdeti zökkenők után mára zöldútja van az egy éve alakult öntevékeny művelődési körnek. — Tizenöt éves. halódó, társadalmi munka nélkül eltelt időszak után, tavaly rendbe tettük a kultúrházat — mondta Barna László. — S, ha már kimozdultunk a holtpontról, a további ösz- szeíogásra jó lenne ide Patakra egy főállású tanácsi ember. Mert a távirányítás nem oldja meg a gondokat. . A múlt szólódban alig volt szegedi csalód, amely Iónt ne virrasztód volna március 12*e éjszakáján. Mögvár" ni még a horangszót, szép, erős hangjának bugása fölidézte a lelkekben a régi emlékeket, a megpróbáltatás éjszakájáról” — írta Tömörkény István. Kéne egy gazda a falunak, hogy ne legyen megint teljes leépülés ! Nem mondható, hogy a titkár bevezetője nem mozgatta volna meg a jelenlévők fantáziáját, s ugyanez áll Letovai Ildikó kérdésfelvetéseire is. A népfront megyei titkára ugyanis akként fogalmazott, szükség van-e ma egyáltalán az ötven évnél idősebb népfrontra, amikor gomba módra szaporodnak a különféle új szervezetek. S, van-e tekintélye Patakon a népfrontnak? Felvetette a megújulás egyes elemeit, az előrehozott kongresszus jelentőségét, s a helyi népfrontbizottságok személyi megújítását is. — A patakiakat az jellemzi, hogy elmondják a véleményüket — kezdte a hozzászólások sorát Imre Józseíné, nyugdíjas, a községi pártalapszervezet titkára. — Szükség van a nép- írontrá, mert szinte csak ez az, ami nekünk maradt, a téesz, az áfész, a tanács központja mind máshol van. Gregor László, a dejtári közös tanács adóügyi főelőadója ugyancsak a mozgalom létjogosultságát erősítette : — Most, a többpártrendszerben kell csak igazán a népfront, hogy érdekegyeztető, érdekütköztétő fórum legyen. Merőben ellentétes véleménye volt a pataki elöljárónak, Oravec Imrének, a termelőszövetkezet gépészeti agronómusának : — A körzetesítéssel elvesztette tekintélyét a népfront a faluban. Ahhoz, hogy megszervezzünk egy társadalmi munkát, a paphoz kell mennünk- — majd azt fejtegette, a körzetesítés nem tett jót a falunak, s felvetette. — Hol volt a népfront, amikor a körzetesítés ellen fel kellett/ volna lépni? Most nem lehet más célunk, mint visszaszerezni az emberek bizalmát. — A bizalom visszaszerzésében legfontosabb a személyes példamutatás — toldotta meg az elhangzottakat szinte azonnal Koszorús Ez o megpróbáltatás 110 évvel ezelőtt, 1879. március 12- én éjszaka volt, amikor a gátakat átszakító Tisza elöntötte Szeged városát. A petresi Ti* szo-töltésen mementóként ott állnak az emlékeztető sorok, hogy ezen a helyen szakadt át 1879. március 5'én este 7 órakor oz akkori töltés, s az így Sándorné, a tanács igazgatási előadója, az öntevékeny művelődési kör aktív tagja. (Megjegyzése egyetértésre talált.) A megújulási vitát szabadon értelmezve a közös tanács, a társközségi lét és a körzetesíté^ hátrányait ki- sebb-nagyobb hevességgel csaknem valamennyi hozzászóló szavakba öntötte. Ezzel kezdte Sajgó Ferenc téeszelnök is: — Dózer nélküli falurombolás folyt nálunk. Iskolatársaink nagy része Budapesten, Balassagyarmaton, vagy Salgótarjánban talált magának munkát és telepedett le. S egy elindult folyamatot visszaállítani már nagyon nehéz. Majd a mezőgazdaság és a falu helyzetének szoros összefüggéséről beszélt, erre példaként említette, hogy a sportkörnek ma mái nem tudják ingyenesen adni a buszt, hanem azért az üzemanyagköltséget számolják fel. Szorgalmazta, hogy a/ tanács bátrabban éljen a megyei pályázati rendszer nyújtotta lehetőségekkel, ö is foglalkozott azzal, hogy valóban kellene egy függetlenített községi vezető, aki lehetne például az elöljáró is. Ennek az állásnak a költsége a falu összefogásának megteremtésével minden bizonnyal mdjfctérülne, mondotta. — A pártonkívüliek tömörítésére nagy szükség van á népfrontra — folytatta Sajgó Ferenc. — A falvakban még tapasztalható, hogy az. emberek félnek a pártba belépni, akkor is, ha mondjuk, egyetértenek a programjával. S, most különösen azért kell a népfront, mert a választásokra majd nagyon oda kell figyelni. És egyik célja lehet, hogy a kisközségek és a városok fejlődésének esélyegyenlőségéért harcoljon. Ezenkívül meg lehetne szervezni a népfront keretében a patakiak baráti körét. Nem volt könnyű helyzetben Pintér Ferenc, a Dejtári Községi Közös Tanács elnöke. Nem egy kritikus széles nyíláson kitörő ár, átszakította a sövényházi keresztgátat, elsodorta oz algyői vasúti töltést, elmosta a baktói töltés egy (észét és március 12*ére virradó éjjel Szegedre zúdult. A Tisza habjaiban 160 ember lelte halálát, Szeged 6350 háza közül 6000 rombadőlt és több mint 6000 ember vált hajléktalanná. Ennek a napnak, a mentésnek, az újjáépítésnek emlékét őrzi a Dóm téren a Fogadalmi-templom is, amely Szeged népének 1883‘ban tett fogadalmából épült. Ez úgy szólt: ha a város feltámad romjaiból, templomot szentel majd a Boldogasszony tiszteletére. Emlékmű áll az újszegedi temetőben is azon a tömegsíron, ahol az árvíz áldozatai nyugszanak. „Végben haltatok el. Szeged él! Emléketeket őrzi.” Mert Szeged népe kiheverte a megpróbáltatást. Kemény munkával, nemzetközi össze" megjegyzést kapott ugyanis a tanács, s a mondatok mögött ott bűjkált a tanácsi szétválás gondolata. Részletezte a tanácsi feladatokat, majd azzal zárta: — Lehet, hogy az egyesülés, a körzetesítés nem volt jó, de a szétválás most nem időszerű. Az iskolakörzetesítés hátrányait a lakossági érdeklődés elmaradásával villantotta fel Pincze Nándor építésztechnikus. — Azelőtt tíz tanító volt itt, akik foglalkoztak a fiatalokkal. S, ha valamelyik gyerek egy este valamilyen ünnepségen elmondott egy verset, oda elment az egész család. Most, ha Dejtáron mondja el, arra esetleg csak az anyuka megy el. Kovács József kisiparos, a horgászegyesület elnöke akként vélekedett, a dejtári- ak—patakiak ellentétét nem oldja meg, hogy most pataki születésű a közös tanács elnöke. — Függetlenített valaki kellene nekünk. Például legyen az a népfrontos. Ha megújulásról beszélünk, akkor ezzel újítsunk! — mondta. — Ha úgy döntene a népfront, hogy minden ezer főt meghaladó községbe függetlenített titkár legyen, akkor megint ott tartanánk, felülről mondják meg, mi legyen. Egyébként szeretnék ebben a faluban látni 24 embert, aki aktívan dolgozik a mozgalomban, társadalmi munkában a faluért — vetette fel Koszorús Sándor, a központi iskola tanára. A hozzászólók nemcsak egyszer kaptak szót, s bár nem mondható, hogy egymás szavába vágtak, de saját véleményük bizonyítására többször is replikáztak. A tanácsi szétválás szorgalmazása ugyan nem mondatott ki, ám nem is íelejtődött el. Mondta is a vita után Barna László legalább irodarotáció lenne: egyik évben Dejtáron, a másikon Patakon lenne a tanács székhelye. fogással újjáépült a város. Az utókor büszke orra, hogy a hullámsírból feltámadt az alföldi település és az ország egyik legszebb városa épült fel. A tragikus évfordulón minden évben megszólalnak hajnali háromkor Szeged harangjai. Az árvízi harangszó nemcsak a tragikus napokot idézi, hanem azt is, hogy az ember felül tud kerekedni a bánaton, a természet pusztító erején, meg tudja zabolázni a folyókat, mint ahogy tette ezt később a Tiszával is. „Petresi töltésnél szilajon áttörve a gat Ránk e helyen szabadultak az ár hullámparipái Égi harag, miután kisütött az égi szivárvány Szőke Tiszánk örökös békét köte” Móra Ferenc sorai ezek azon az emléktáblán, amely a róku- si vízbetörés helyén áll Szegeden. Békében együtt él a tragikus esemény óta a folyó és a város népe. (Sz. L.) Először is — milyen az a világ, ahol ,nem játszanak az emberek? Talán éppen olyan, mint amilyen ma körülvesz bennünket. Tortadobáló, ahogy ezt valaki nemrégiben kifejezte, egymás képébe csapkodó. Talán az utolsó habostortáink repkednek csak még nem veszünk róla tudomást. Játék ez is, groteszk örömökkel, megbicsakló nevetésfélével. Mikor játszottunk úgy isten igazából utoljára, mikor tettünk valamit csak a játékért, mikor kockáztattunk csak „sportból.:: valamit is?. Ez a játékosidő jön vissza Csikász István balassagyarmati zenedéi tárlatán, amelyet még majd egy hónapig láthat a közönség. //« - /////////////// Harmadik szezonját éli a sokat látott falak között az iskolagaléria, amely intézménnyé, rangos kiállítóhely- lvé lépett elő maga is ilyen meglehetősen rövid idő elteltével. Zene és képzőművészet nem csupán az ötletadó, galériaalapozó zenész- képzőművész-humanista Réti Zoltán és a megvalósító mai zeneiskolai igazgató Ember Csaba életében férnek meg egymással (Csikász Istvánról nem is szólva, aki ezekhez az irodalmat, előadó-művészetet párosítja) bennünk, hallgatókban-nézőkben is gyakorta fonódnak szorosan egybe. Kiegészítik egymást, felemelhetnek, segíthetnek és ilyenkor felhagyunk a tor- tadobálással. Csikász István polihisztoros magatartásában, viszonylag kevesek számára szinte magától értedődően, a legteljesebb harmóniában csavarodnak indaként, hogy azután olyan kiváló alkalmakkor, mint amilyen a zeneiskolai tárlat — megmutatkozzon előttünk a színész- író-költő-képzőművész világa. Milyen ez a világ? — ez a kérdés. Hasonlít-e arra a külsőre, amelyben élünk, hasonlít-e mai-holnapi zavarainkra, ziláltságunkra, útkereséseink zajos forgatagára, hasonlít-e politikai butikjainkra, a talmi és az igaz ma nehezen elválasztható régióira, ahol a különféle színű hordóknak újra nagy szerep jutott, s ahol az adott szó egyszerűen szólva már nem divat, ahol a játék tulajdonképpen ..nem üzlet”, nem szempont, nem lehet vele (ellene) bizonyítani semmit. Persze, hogy nem ilyen Csikász István világa, ami most látható belőle. Ez lehet a mi szerencsénk. Erre a kiállítási alkalomra is úgy érkezett, mint aki pontosan tudja! — a befogadás emberi értékeit is csak az kaphatja, aki minden közösséget tisztel, aki bizonyítja ezer módon — néha, mint most grafikai lapokon, akvarelleken — ragaszkodását a közösséghez. Tud szólni emberi hangon másokhoz. Most elsősorban játékosan. ////////////////////// Több mint harmincöt éve, hogy diákként képeiből először kiállított, de annak is jó harminc esztendeje, hogy első önálló kis tárlatával közönség elé lépett Zalaszentgró- ton. Az egyetemen restaurátor szakon végzett, dr. Baky Győző volt a mestere, az a Baky professzor, aki maga majd húsz éven át volt a párizsi L ouvre főrestaurátora egy időben. Szerencsés (játékos) ember az, aki egy időben több húrt pengethet képességei szerint, s mindig mindenben létrehoz, valamit, ami érettértékes a megismerésre. Szerencsések a katalizátoremberek, akik fel-felkapva valamit, új játékokra, alkotásra serkennek maguk is, miközben ahogy ezt valaki szépen kifejezte (talán Öze Lajos a színész) egész életükben egyetlen egy verset mondanak vagy írnak, rajzolnak stb. — önmagukat. Ezért nem érdemes bánkódni Csikász István sokoldalúsága miatt, hogy „elaprózza magát..." Amit a vers már nem tud vagy soha nem is tudott kimondani — azt megrajzolni még lehet, amit a rajz. kifejezett egyszer már — azt a versben visszaálmodni érdemes úgy. hogy más is lássa. A lényeg a hang. de csak ha emberi. Így lehet hát mindösszesenben boldogan korszerűtlenkedni fe’elötlen játékossággal egy rosszkedvű világban. A „bízva bízzál" optimizmusával. Nincs is ennél fontosabb. Mint kifejezni a kelő nappal anyánk arcát a legszebb ideál szerint. Megálmodni a Sátán kutyáját úgy, hogy emberi legyen, hogy még sajnálni is tudjuk. Ez a kutya ugyanis nem boldog. Szemében ri- adtság és semmi ádáz fény. A Cigánygenerálisban Brády Zoltánra ismerünk, a Menyasszonykagyló csak a mesékben létezhet, amiként 9 két sohasem volt harcsa, Bernât bácsi és Berta néni. És a természet rajzai, foltjai a régmúltból. a nitrátmentes zöld időkből az akvarelleken. ////.y//////////////// Mert ugyan mi lesz az emberből, ha felnőtt lesz? Egy nagy halom szomorúság játék nélkül. Megmaradni gyereknek zordon külsőnk és programjaink ellenére — igazi nagy program. S akkor Berta néni mindig kacsingathat, miközben Bernât bácsi összehúzza a szemöldökét. T. Pataki László A szegedi vár és a rondello környéke Alsóváros (1879-es felvételek) Zsély András Árvízi harangszó... keletkezett, mintegy 40 méter ,jj - é>
