Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

1848 üzenete Nógrádban *1(^48 üzenete, midőn a ma­gyar nép „régi nagy híré­hez” méltóan képes volt a korabeli Európa élvonalá­ban haladni, megvívta pol­gári forradalmát és szabad­ságharcát, napjaink számá­ra i,s változatlanul aktuális tanulságokat hordoz. Márci­us 15-e munkaszüneti nap­pá, állami és nemzeti ün­neppé nyilvánítása a többi között jó alkalmat jelenthet arra is, hogy e korszak ta­nulságait ismételten megfo­galmazzuk, mélyebben te­kintsük át napjaink számára. Ez természetesen távolról sem csupán a történelemtu­domány, benne a gazdaság-, a társadalom-, a politika-, a művelődéstörténet vagy akár a hadtörténet feladata, ha­nem ikinek-kinek emberi kö­telessége is, aki e honban él, vagy a határokon kívül vál­lalja magyarságát. Ez az ünnep napjainkhoz hasonlóan mindenkor erős, érzelmi tartalommal is bírt, a jogos és tiszteletre méltó nemzeti büszkeséget táplálta. Ez a nemes érzelem ma is vállalandó és jogos. Mégsem volna jó, ha az ünnep „értel­me” csupán ebben merülne ki. Az pedig végképp szomo­rú lenne, ha az ünnep kisa­játításának kísérleti terepé­vé válna a társadalom bár­mely csoportja részéről, mi­ként érre oly sok .példa volt az azóta eltelt korokban, az éppen időszerűnek mondott napi politikai célok jegyé­ben. Hiszen 1848 üzenete ép­pen egyetemességében nagy­szerű, a nemzeti egység jel­képeként fölemelő. Részekre hullt társadalommal, szétzi­lált hazával a reformkor nemzedéke sem lett volna képes bekapcsolódni az eu­rópai és a világfejlődés ko­rabeli áramába. Akkora mo­dernizálás kényszere, a meg­újulás történelmi igénye rop­pant nemzeti felelősséggel is párosult a reformnemzedék számára, ezért volt képes egy nagyszerű történelmi pilla­natra egységbe fogni a prog­resszív erőket, amelyek ha­za és haladás jegyében vív­ták meg múlhatatlan érde­meket szerezve, máig érvé­nyes tanulságokat kínáló harcukat, s ez a bukás elle­nére sem volt hiábavaló, végső következményeiben ugyanis előrevitte a nemzet sorsát. Legyen ez az ünnep alka­lom arra is, hogy ezekben a napokban ellátogassunk mú­zeumainkba, megtekintendő a kort .idéző kiállításokat, amelyek vizuálisan is fölidé­zik a reformkor, valamint a forradalom és a szabadság- harc történetét. Nógrád me­gye ugyanis szintén gazdag eseményekben, illetve az azokat idéző dokumentumok­ban, tárgyi emlékekben. Szécsény ben, a Kubinyi Ferenc Múzeumban várja az érdeklődőket a Nógrád me­gye 1848—49-ben című a kor hangulatát hatásosan idéző történelmi kiállítás. A korszak bemutatását te­kintve ez ma a legteljesebb tárlat a megyében. Akinek nem áll módjában a szé- csényi kirándulás, az betér­het az idén harmincéves salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumba, ahol a Munkás­élet Nógrádban a XIX—XX. században című állandó tör­téneti kiállítást, illetve a korszakra vonatkozó, doku­mentumokban, tárgyi em­lékekben gazdag kiállítási részt tekintheti meg. A hó­nap műtárgya ezúttal szin­tén ezt a kort idézi. A salgótarjáni kiállítás­hoz készült vezetőben dr. Horváth István röviden ösz- szefoglalja a korabeli poli­tikai viszonyokat is. E sze­rint, ebben az időben „a megye politikájának irányí­tója a birtokos köznemes­ség. A megyei politikai küzdelmek során, amelyek egyrészt a társadalmi át­alakulásért, másrészt a nem­zeti önállóságért folytak, jött létre a megyei nemes­ség legjobbjainak azon cso­portja, amely a Kossuth vezette irányzathoz csatla­kozva jutott el 1848. ese­ményeinek vállalásáig. Részlet a salgótarjáni mú­zeum állandó történeti kiál­lításáról A politikai összecsapások általában Balassagyarmaton, a megyei közgyűléseken zaj­lottak, ahol megyei és or­szágos feladatok megbeszé­lése folyt. E viták során országosan is jelentős poli­tikusok formálódtak ki. Kö­zülük a fiatalon elhunyt Sréter János alispán, Kubi­nyi Ferenc, Frideczky Lajos, Madách Imre, Pulszky Fe­renc, Szontágh Pál, Veres Pál, Fráter Pál... ök voltak azok, akik egyrészt a me­gye 1848-as eseményeit irá­nyították, másrészt mint követek szerepet játszottak az országos politikában is. Mindvégig részt vettek nóg­rádiak a fegyveres harc­ban. Nemzetőröknek áll­tak be, gerillacsapatokba szerveződtek. Szinte min­den csatatéren harcoltak nógrádi fiatalok, akik — az összeírások alapján megál­lapítható — elsősorban a kétkezi munkások közül ke­rültek ki.” Igen izgalmasnak ígér­kezik az a megyei múzeu­mok által gondozott tanul­mánykötet, amely pár hé­ten belül napvilágot lát. „Reformgondolkodás Ma­gyarországon a XIX. Iszá- zadban” címmel. Ebben a többi között Sréter János, Kubinyi Ferenc és Nagy Iván politikai munkássá­gán keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a kort, benne Nógrád megye szere­pét. Miként napjainkban, akkor is reformoktól volt hangos az ország, a könyv tehát úgyszólván mai üze­neteket is hordoz. A hónap műtárgya ezek­ben a hetekben egy fest­mény, Kubányi Lajos Kos­Kubányi Lajos: Kossuth La­jos. Salgótarjánban ez a fest­mény A hónap műtárgya suth Lajos című képe. A salgótarjáni múzeum elő­csarnokában fogadja a lá­togatókat ez a festmény. Kubányi Lajos 1855-ben született a Nógrád vár­megyei Felsőesztergályon (ma Dolna Strhare, Szlová­kia). Ott is hunyt el 1912- ben. A szécsényi galé­riában 1982-ben reprezenta­tív emlékkiállítást rendez­ték műveiből. A müncheni akadémián tanult, később visszatért szülőföldjére. Az úgynevezett magyar genre festője volt. Műveinek egy része a kor viszonyainak megfelelően egyházi jelle­gű volt, köztük templomi oltárképek például Gácson, Felsőesztergályban, Vilkén és másutt. Képeinek má­sik része történelmi jelene­teket ábrázol, közülük az egyik legismertebb 1889-ben festett Nemzetőrök ’48-ból című kép. Műveinek követ­kező csoportjába tartoznak az életképek, Szüreti jele­net Jobbágyiban, ,Lakodal­mi menet ,Ludányban, 'Tót akarók stb., valamint a dzsentriélet jelenetei. Sztre- govai úton, Névnap faluhe­lyen, Vadászat, Lovaglás )az erdőben. Végül de nem utolsósorban nevezetesek portréi, amelyeket neves személyiségekről például Ma­dách Imréről, de a kor tí­pusait hordozó névtelen sze­mélyekről készített. Balassagyarmat város 1903- ban bízta meg a mű­vészt Kossuth Lajos, Szé­chenyi István és Deák Fe­renc portréjának megfes­tésével. A Salgótarjánban most kiállított festmény 1904- ben készült. (te) • iMiMnMWMMinasani • • ünnepi szemüveg Nem hordok szemüveget, szemem (lekopogom) ép; közel s távol egyaránt jól látok. Mondom én. De hányszor mondták mások (míg ifjú voltam, gyűjtő­nevük az volt: a felnőtték), hogy rossz szemüvegen nézem a világot! Ez jut eszembe, amikor azt Látom, hogy az új és régi szervezeteknek és azok tagjainak nem mindegy, kivel ün­nepeljék március 15-ét. Már arra is felfigyeltem, hogyan lett az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének napja piros betűs ünnepünk. Az a bizonyos szemüveg, amit hosszú időn keresztül rossznak minősítettek „a felnőttek”, Gnósz Károlyon és Huszár Istvánon kívül, akik a piros be­tűs ünnep érdekében az Országgyűlésen felszólaltak, ezreket, tíz- és százezreket Láttatott mögöttük. Ezek a tömegek az én szemüvegemen át nézve, évtizedek óta a legkülönbözőbb módon kifejezték óhajukat, hogy március 15-e piros betűs ünnep legyen, aminek nem lehetett más oka, mint hogy a tömegek minden egyes tagja évtizedekig rossz szemüvegen át nézte a világot. Az utóbbi hónapokban azonban megjavulhatott a szemem vagy a szemüvegem. Azoké meg, akiknek eddig jó volt, mert jó szemüveggel nézték a világot, nyilván elromolha­tott, mert újabban egyre inkább egyformán látunk. Azok a „felnőttek”, akik az ifjúság gondos szemvizsgálói voltak, egyszerre csak törölgetni kezdték a saját szemüvegüket, le­helték,, tisztogatták, s ni csak, miit látnák?! A garázda ele­mek, akik eddig nem voltak nacionalizmusnak sem híján, s évről évre, úgymond randalírozásra használták fel nem­zeti ünnepünket, egyszeriben jogos és nemes nemzeti iden­titásból járják végig a forradalom emlékhelyeit, s _ tűzik hajtókájukra a nemzetiszínű szalagot és a Kossuth-címeres jelvényt. Csakugyan érdekes hát, milyen sokat számít, jó-e a szem­üveg. Habár azt hiszem, a szemüveget a szem teszi, és azt is, hogy jól látunk-e, illetve hogy ki lát jól? Most az ifjúság és a felnőtték egyformám jól látnak. S ami talán ennél is fontosabb: mindenki a saját szemével íát('hat). Maga dönti el, kikkel, hol és hogyan kívánja meg­ünnepelni a magyar szabadság napját. Ez óriási eredmény. Legalábbis az én szemüvegemen át nézve, vagyis az én szemem szerint. Boldogság tölt el, látván, hogy március 15-e megünneplé­se immár személyes hazafiúi érzelmeire bízatott. Netán éppoly sokfélének látszunk majd ezen a napon, amilyennek más egyszerűbb napokon? Petőfi Sándor megírta naplójá- iban, hogy a márciusi ifjak hogyan viselkedtek 15-én reg­gel. Voltak, kik az ifjúság kávéházában búsan politizáltak, Vasvári Petőfi botjával hadonászott, majd a Bulyovszky és Jókai által szerkesztett proklamáoióval „lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal” mentek vissza a kávéházba. Az idei máraiúsra, akárcsak arna a régire, sökan fognak nagyapakorukban is emlékezni. S minthogy tudom, hogy a legkeservesebb időszakban, amikor a mainál nagyobb ve­széllyel járt, milyen soikan írtak naplót, bizonyos, hogy 1989. március 15-énék eseményei is rákerülnek 15-én este a ma­gántörténelmeket őriző naplók lapjaira. Mit jegyeznék a naplómba én? Azt, hogy bár már elmúltam negyven, először láthatom ezt a napot ünnepi szemüvegen keresztüli A saját szememmel! G. I. Beszélő tájak Frideczky a „tereskei kántor” A fentebbi „kántor” felte­hetően egy ilyen-olyan han­gú harang, ami zenélhet ezt is, azt is, de ami fő — biz­ton szól bármilyen időkben. Konghat a forradalomnak és a forradalom ellen is, ami­ként lehet valaki minden kornak „hű és éppen ezért használható gyermeke,” ami­lyen talán valóban volta te­reikéi Frideczky Lajos. Egy évvel a polgári forradalom előtt 1847-ben a Nógrád me­gyébe készülődő István ná­dor számára (a megye nagy­jainak bemutatása végett) hárman; a frissiben nógrá­divá vált Pulszky Ferenc Szécsényből, Szontágh Pál ugyanonnan, de már inkább Horpácsról és maga Madách Imre Csesztvéről írtak egy gúny versgyűjteményt, egy epigrammasort, abban így festik le a tereskeit: ' „Orgona vagy, szeled úgy zúg, mint a ’tereskei kán­tor7 Ver, majd Rákóczit, majd meg bécsi danát.” És már két év múlva, 1849 januárjában, majd júliusban, majd pedig Világos után lát­ható ez a „kifogástalan szol­gálatáról” felismerhető, sőt éppen ez alapján örökké megbecsülhető tisztviselői jellem. Akinek mindenkori (mindenki melletti) helytál­lásán túl kiütközött a „jó ügyre ártalmassá válható, számító félénksége”. A pon­tos rajz Varga Jánostól való, aki viszont tavaly írt beve­zető tanulmányt Frideczky Szabálytalan emlékiratához. A későbbi időkben Nagy Iván történettudósunk felkérésére készült Frideczky-memoárt is Varga János készítette elő kiadásra, sőt igazi „kincse­ket” feltáró jegyzetekkel is ő látta el —, de már a ki­adást a Nógrád Megyei Le­véltár vállalta Adatok, for­rások ... sorozatának darab* jaként (14. számú) A. Varga László levéltár-igazgató-soro* zatszerkesztő pártolásában. Frideczky Madách kortár­sa, sőt barátja 1817-ben szü­letett Tereskén és valóban bejárta azt az utat, amit Madáchinak anyja szánt vol­na, egészen a megyei ális- pánságig töretlenül szolgálva mindenkor mindent és min­dig a megbúvó szellem ve­zérletére hallgatva, ami bi­zonyos időkben akár példa­értékű is lehet. Sók min­denben új oldalról sikerül meglátni a memoár alapján a megyei eseményeket a negyvenes évektől a szabad­ságharc utáni évekig. Ezút­tal- azonban kizárólag a te­reskei Frideczkykúria, sze tr ben vele a> Huszár-kúria (ma iskola, 1848-ban épült) a Rétsàg—Vadkert közötti te­reskei útelágazás, azok a forradalmi idők, s persze maga Frideczky személye ér­dekes, tekintettel a mai nem­zeti ünnepre. Amikor 1848 végén, negy­venkilenc elején a kormány elköltözött kurtán-furcsán Debrecenbe, Frideczky Vácra ment (képviselő volt, a kor­mány, a parlament után kel­lett volna utaznia) idős szü­leit meglátogatni. Akkor ta­lálkozott, pontosabban futott össze szinte Görgeyvel, aki viszont túl volt már a kiáb­rándító, népeket lehangoló móri csatavesztésen, és mi­vel a kormány pénz és el­látmány nélkül hagyta sere­gével (a mi tájunk felé ter­vezte a vonulást), megbízta Frideczikyt a sereg - ellátmá­nyának beszerzésével. Amit nem kis vívódás után, de mégis azonnal a .tereskei kántornak” el kellett vállal­nia! Görgey Artúr nagy te­kintély volt akkor még min­den vonalon. De a kormány utáni csatlakozásban bizony elmaradt. Nem kis gondot okozott neki ugyanez ké­sőbb, amikor Debrecenbe megérkezett mégis. A másik találkozása azonban szá­munkra még érdekesebb — itt zajlott a tereskei útelága­zásnál Frideczky Lajos saját leírása szerint Görgeyvel. Azt minden időkben tudta a történetírás, hogy Görgey 1849 júliusában Rétság, Te­reske felé menet vonult visz- sza, akkor találkozott vele újra Frideczky. Amikor a hírt vette, gyor­san hazaszaladt Tereskére és ott már a saját házában is honvédtiszteket talált. Kint a rétsági országút mellett Frideczky búzaföldjén egy learatott fél kereszten ült a júliusi hőben, sapkája alatt a tarkóján kepiszerű kendő­vel Görgey Artúr, akit erős sebláz gyötört (Komárom kö­zelében az ácsi csatában ka­pott súlyos fej sebet, itt is ápolta a mellé kirendelt had- ügyminiszteri első törzsor­vos, Lumnitzer Sándor). Frideczky elég jellemző módon közeli tereskei kúriá­jába hívta teázni! a vezért, aki feltehetően el sem tudta képzelni, hogy otthagyja vert seregét és elvonuljon vala­miféle szalonba, egy hűvös tereskei kúriába teát szür­csölgetni. Ellenben vizei kért, amit maga Frideczky szá­guldott ki neki lovon oda, az út menti, learatott gabona- földre. De aztán nem sokra ezen időre már Rüdiger orosz fővezér öccse forgolódott Tereskén Huszár Károly (Madách rokon) kú­riájában átellenben Fridecz- kyével. S hát, ő maga is előfor­dult éppen akkor és éppen ott végigfígyelve a másik ve- zérfi reggelijét: egy icce tejeskávét, „de a szilvapá­linkát is jóétvággyal meget­te, s azt a tanácsot adta, hogy a bátyja. 11 óra táján fog az országúton elhaladni, célszerű volna, ha valaki ki­menne hozzá, s felkérné, hogy míg az orosz sereg itt e tájon elvonul, adna egy tiszt felügyelete alatt néhány emberből álló őrséget a fa­luba, mert a kozákok fékez- hetetlen faj...” Jött aztán Huszárhoz még egy főtiszt is ebédelni és persze jutott őr­ség, majd Frideczky maga vitt bort kocsin Balassa­gyarmatra az orosz tisztek­nek. .. Frideczky végig megma­radt minden hivatalban 1849 után is. Jelentkezett ugyan a hatóságnál, de elengedték. Losoncon halt meg 1902-ben, s mint mondtam, egészen az alispánságig vitte szorgal­mával, megbízhatóságával. Ha számára nemzeti nagyja- j nik so rában n i n csen is tál ap - zat (Varga János helyes fo­galmazása szerint), a'ért megbízható emberek min­denkinek kellenek. Ma frissen festett pléh Krisztus emelkedik azon a szembeni ponton az útelága­zásban, ahol a vert sereg vo­nult, ahol Görgey Artúr seb­lázzal félig ült, félig feküdt Frideczky Lajos megbízható „harangember” gabonaföld­jén, s ahonnan hat ló sem repíthette volna teázni a Frideczkyek szép kúriájába. A kereszt tövébe valaki a közelgő tavasz erős biztatá­sára, s talán a negyvennyol­cas időkre is gondolva már­is virágokat ültetett. A ma­gas partba lépcsőt vágott, kis fát tett el még tavaly ősszel, ami mára rügyet bon­tott. Odabent Tereskén meg új tető került nemrég a már- már összeomló Frideczky- kúriára, 1700-as években épült barokk épületre, amit sok viszontagság után Mé­száros József gyömrői ma­gánzó vett meg idegenfor­galmi céllal. Szólhat hát a bécsi dana, hál’ Istennek. T. Pataki László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents