Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-13 / 37. szám
Naptár 1989. február 13. Hétfő, Ella, Linda napja. A Nap kel 6.54 — nyugszik 17.03 órakor. A Hold kel 9.53 — nyugszik 133 órakor. Várható Évforduló Nyolcvanöt éve szüle- , tett a felvidéki Iglón, és Budapesten. hunyt el Vozvári Dezső (1904— 1972) újságíró, költő, és műfordító. • I Ir • r r időjárás Napközben felhőátvonulások várhatók, hózáporoik- kal. A kezdetben gyenge, változó irányú szél, észak- nyugatira fordul és megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke 4 fok körül lesz. — Devcsics Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő, február 14-én, kedden 18 órakor, képviselői beszámolót tart Salgótarjánban, a Besz- terce-lakótelepi Általános Iskolában. — Emlékmű Sarkadon. Az aradi vértanúk hősiességét idéző emlékművet állítanak föl Sarkadon; a tervek szerint az 1849. október 6-i politikai gyilkosság száznegyvenedik évfordulóján, idén ősszel avatják föil Békés megye bihari részének központjában. — Magánbusz. A közlekedési törvény liberalizmusa révén, bárki üzemeltethet autóbuszt, ha a feltételeknek eleget tesz. A Salgótarjáni Városi Tanácsnál eddig kelten kértek engedélyt közös buszhasználatra. — Parkolót épít a Vizslásai útkarbantartó- és költségvetési üzem saját központjában. Az 1400 négyzetméter terület földmunkáit február első napjaiban kezdték, s jelenleg a burkolása van soron, amely néhány nap múlva befejeződik. — Korszerűbb boltok. Ez évben folytatja a kistelepülések és peremkerületi napiéi k'k- bo ltok mi ni szt éri um i rekonstrukciós programját a Palóc Kereskedelmi Vállalat. Idén a rónafalui élelmiszerboltot építi újjá, bővíti és korszerűsíti az Erdész úti üzletet, valamint a Pintér- telepi boltot. — Nőtt a tejtermelés Kazáron. A Kazári Zöldmező Termelőszövetkezetben, a múlt évben 1 millió 116 ezer liter tejet termeltek, s ez a mennyiség több az előző évinél. Javult a tehenen- kénti hozam is, 8,5 százalékkal. Igv egy-egy tehén átlagban 5050 liter tejet adott Kazáron. Sulyok László Tel.: 10-977 Ügyeletes riporterünk : — Magyar—osztrák határ- , menti találkozó. Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke, február 13-án, hétfőn Nagycenken, illetve az ausztriai Husztiban határmenti munkatalálkozón, megbeszélést folytat dr. Franz Vranitzky osztrák szövetségi kancellárral(MTI) — Mír — Progressz—40. Moszkvai idő szerint vasár- ; nap a déli órákban összekapcsolódott a Mír űrállomással a Progressz—40 teherűrhajó. A közelítés és az összekapcsolás automatikus vezérléssel történt. A Progressz—40 üzemanyagot, élelmiszert, vizet, különféle műszaki berendezéseket és az űrhajósok postáját vitte a Mírre. A Pravda vasárnap arról számolt be, hogy műszaki okokból elhalasztották a Mírhez kapcsolandó újabb űrmodul felbocsátását. Alekszandr Volkov, az űrállomás parancsnoka szerint az,' űrberende- i zés felbocsátására csak egy jóval későbbi időpontban :] kerül sor. — Zevulun Hammer, Izrael állam kormányának vallásügyi minisztere Miklós Imre államtitkárnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének meghívására szombaton a késő esti órákban négynapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. — Március elejétől folytatják a kivitelezők Salgótarjánban az új 21-es útta^ összefüggő munkálatokat.' Ha az időjárás nem szól bele, megkezdődik a Kossuth út térségében a közműkiváltások befejező üteme. — Lottónyeremények. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónye- remények — a nyeremény- illeték levonása után — a következők: 4 találatos szelvényre egyenként 148 111, 3 találatra 765, 2 találatos szelvényre 30 forintot fizetnek. — Szociális támogatásra a Romhányd Nagyközségi Közös Tanács az idén 3,7 millió forintot fordít. Ez az összeg mintegy tíz százalékkal meghaladja a tavalyit, de van hová költeni1, hisz’ a működési területen — Rom- hány, Nézsa és Tereske körzete — az igénylők köre jelentősen bővült. * HÍREK * ESEMÉNYEK * Alternatív szervezetek rendezvényei Megalakult a Miinnich Ferenc Társaság Salgótarjánban Pontosan három hónappal azután, hogy tavaly november 11-én „zászlót bontott” a mozgalom, szombaton Salgótarjánban is megalakult a Münnich Ferenc Társaság salgótarjáni szervezete. À belvárosi pártszékház nagytermében hetvennégyen gyűltek össze, hogy létrehozzák a társaságot. Dr. Róth József az ideiglenes szervező- bizottság nevében köszöntötte a megjelenteket, köztük az elnökségben helyet foglaló Plachy Pétert, az MSZMP Salgótarjáni Városi Bizottr ságának első titkárát. „Társaságunk olyan tömegmozgalom, amely egyedül a tudományosan megalapozott marxizmus alapján látja biztosíthatónak egész nemzetünk felemelkedését, az egyén és a társadalom létbiztonságát, szabadságát és békés, alkotó életét. Mi a nemzet legigazibb hagyományainak őrzőiként kívánunk munkálkodni a magyar társadalom megújulásáért. Ennek jegyében támogatjuk mindazokat a törekvéseket, amelyek az ország igen nehéz helyzetéből való kiutat a társadalmi fejlődés szocialista útján kívánják megoldani, elkerülve egy nemzeti katasztrófát. Valljuk, hogy a szocializmus és a demokrácia egymástól el nem választhatók, hogy a szocializmus csak a társadalom nagy többségének közvetlen és cselekvő részvételével valósítható meg. Társaságunk a többség megnyeréséhez elsősorban a különböző érdekeket képviselő csoportosulásokkal, szervezetekkel való nyílt, őszinte eszmecserék és viták útján kíván hozzájárulni. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a szocializmust igenlő tömegek aktivizálódása a súlyos időkben nagy erőt jelentenek a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a kormányzatnak nagy felelősséggel járó, nehéz és bonyolult munkájában. Mozgalmi elkötelezettségünkkel együttjár, hogy határozottan elutasítjuk a res- taurációs kísérleteket s a re- vizionizmus minden árnyalatát. Ugyanakkor világosan elhatároljuk magunkat a dog- matizmustól és szektarianiz- mustól, annak minden megnyilvánulásától, és azokat nem tűrjük meg soraink között.” E célkitűzések jegyében kezdte alakuló ülését a Münnich Ferenc Társaság salgótarjáni szervezete, s a hozzászólások során többen hangsúlyozták, hogy a társaság nem egyike az alternatív szervezeteknek, hanem egy elkötelezett mozgalom, amely az akarat és cselekvési egység megteremtésével a szocializmus megújítását tűzte ki célul. Az alakuló ülésen tizenhatan mondták el véleményüket, majd a 74 résztvevő egyhangúlag elfogadta a társaság megalakulását, s a 11 tagú ideiglenes vezetőség elnökének Szalpi Gáspárt, titkárának dr. Kotroczó Józsefet választották. ☆ Az alapítólevél és az alapszabály elfogadásával, valamint egy 25 tagú egyeztetőbizottság megválasztásával szombaton a TIT természet- tudományi stúdiójában megalakult a Baloldali Alternatíva Egyesülés (BAL) társadalmi szervezet.. Az elfogadott alapítólevél szellemében tevékenykedők országos szerveződése demokratikusan és mozgalmi jelleggel kíván működni. Fellép a gazdasági, politikai, kulturális monopóliumok és előjogok ellen, és közreműködik az esélyegyenlőségen alapuló társadalom kialakításában, az önkormányzó közösségek együttműködéséből felépülő demokratikus szocializmus megvalósításában. A BAL tagjai tudományosan is hozzájárulnak a célként megjelölt társadalmi szerveződés elméleti kimunkálásához. aktuális közéleti kérdésekben nyilvános állásfoglalásokat alakítanak ki, s ezek képviseletére előadásokat, vitafórumokat szerveznek. Alapítólevelükben jelzik, hogy azoknak a szervezete kívánnak lenni, akik társadalmunk jövőjét nem a neo- sztalinizmus, de nem is a polgári jellegű újkonzervativizmus változataiban képzelik el. ☆ A Véres Péter Társaság közgyűlésén — amelyet szombaton, a Ráday Kollégiumban tartottak — a tagok egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a mezőgazdasági dolgozókat, a falvak lakosait és az agrárérdekeket egyaránt kép- visélő pártot alakítanak, s ennek előkészítésével megbíztak egy bizottságot. ☆ Dr. Surján László nyugalmazott egyetemi tanárt, a 75 esztendős fül-orr-gégespeci- alistát választották meg a Magyar Cserkészszövetség elnökévé szombaton, a szövetség I. közgyűlésén, amelyet szombaton tartottak meg a Fővárosi Gázművek óbudai művelődési házában. A tanácskozáson elfogadták a szövetség alapszabályát és további tisztségviselőket is megválasztottak. Közműfejlesztés Pásztóit Igénylik a segítséget Több mint 2200 vöröskeresztes aktivista vesz részt megyénkben a szociális munkában : a rászorulók felkutatásában, környezettanulmányok elkészítésében, segélyek odaítélésében, és a gondozásban. Emelkedett a. patronált intézmények, családok, valamint a természetbeni segélyezettek száma. A rászorultak köre bővült: az idősek és a nagycsaládosok mellett egyre többen vannak nehéz körülmények között fiatalok, akiknek a megsegítésére szintén — figyelmet fordítanak a mozgalmiak. Támogatásukat — részben — szociális alapjukból oldják meg. Enyhe földrengés Földmozgást észleltek szombaton 3 óra 47 perckor Gvői’-Sopron megye északi területén,, a magyar—csehszlovák határ térségében. A Magyar Tudományos Akadémia földrengésjelző obszervatóriumának műszerei a Richter-skála szerinti 3— 3,2 magnitúdó erősségű földmozgást érzékeltek. A gyenge földrengés károkat sehol sem okozott. Palotáshalom belterületén az árokban vasárnap reggel egy hiányos öltözetű, mozdulatlanul fekvő férfit vettek észre a járókelők. Riasztották a mentőket, akik az eszméletlen .embert a salgótarjáni Madzsar József megyei kórház intenzív osztályára szállították. A férfit Szita Albertnak hívják, s külsejéből ítélve, életkora 50—60 év között lehet. TesPásztón a lakosság ivóvízellátásának javítása, érdekében vízműtársulást hoztak létre Hasznos városrészben, s elkészítették a mátraszőlő- si összekötő vezeték tervét. A gázellátás fejlesztésében kulcskérdés volt a hatbáros gázelosztó vezeték helyreállítása, amelyet a közmű- és Február 13‘ától emelkedik a húst és húskészítményeket nem tartalmazó konzerv- és hűtőipari termékek tua. Mint azt az ipari é,s a forgalmazó kereskedelmi vállalatok közölték: a gyü- mölcskonzervek ára átlag 9.9 százalékkal, a főzelek- konzerCeké 15,5 százalékkal, a paradicsomkcníervé 11,6 százalékkal, a savanyúságoké 11.2 százalékaki nő. Átlagosan 23,6 százalékkal emelik a gyorsfagyasztott gyümölcsök árát, 14.1 százalékkal a fagyasztott zöldségfélén idegen kézszerűségre utaló külsérelmi nyomok nincsenek, s minthogy testhőmérséklete húsz Celsius-fok- ra süllyedt le (25 fok alatt általában már nem él az ember), még lapzártunk idején sem nyerte vissza eszmélet- tét, s állapota súlyos, élet- veszélyes — tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Szekér Kálmán osztályvezető főorvos, ügyeletes. mélyépítő vállalat —. ha némi huzavona árán — határidőre elvégzett. A további hálózatépítés érdekében a tanács lakossági társulásokat szervezett, s az így befolyt pénzeszközökből hatszáz lakás gázellátása valósult meg a közelmúltban. lékét, 17.5 százalékkal a félkész-termékekét és 21,9 százalékkal' drágulnak a fagyasztó* t készételek. Emelkedik a levesporoík és az ételízesítők ára is. Az indokolás szerint az áremelés összefüggésben van az év elején végrehajtott mezőgazdasági és élelmi- szeripari árrendezéssel, továbbá a csomagoló- és segédanyagok, az energiaárak, a víz- és csatornadíjak, valamint a társadalombiztosítási járulék növekedésével. 1 (MTI) Tűz volt vasárnap a kora délutáni órákban Szurdok- püspökiben. Az Akácfa út 2. szám alatti régi típusú családi ház tetőzete kapott lángra, eddig ismeretlen ok miatt, s a tető kilencven százalékban leégett. A szakértők az anyagi kárt mintegy 130 ezer forintra becsülik. Az eset ügyében a Nóg- rád Megyei Tűzoltóság tovább folytatja a vizsgálatot. Pásztori az Üvegipari Gép- cs- Szerszámgyárban .32 millió forint értékű berendezést gyártanak a Salgótarjáni üveggyapot RT. részére. A felvételen látható gyűjtökamra acélszerkezetét á lakatosüzemben állítják össze. — bp — Megújult a géppark Nagy gondot fordít termelő gépeinek korszerűsítésére az Endreíalvai Aranykalász Termelőszövetkezet. A tavaly beruházásra fordított 11,5 millió forintból erre a célra költötték a legjelentősebb összeget. Az elmúlt három évben egyébként teljesen kicserélődött a gépállományuk. Arra az elhatározásra jutottak, hogy a berendezések, járművek nagyobb hányadát érdekeltségi rendszer kialakításával üzemeltetik. Tehergépkocsijaikat például — egy kivétellel — költségtérítéses rendszerben közlekedtetik, s ennek eredményeként csupán tavaly 1,8 millió forint nyereséget értek elFekete vasárnap Férfi az árokban — Leégett a tető Emelkedik a konzervek és hűtőipari termékek ára m.m rfTj <r- Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Fw %JI f Szerkesztőság: Salgótarján, Palóc* Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítóezám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrlapkázbesftő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítőknál, a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelőflzetásl és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. XIII., Lahal út 10/O. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dfj egy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre: 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipart Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558 J