Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
MŰVÉSZET Szavak helyett rajzban Szponzorra vár a Düvő együttes Autentikus népzenét játszik Reklámerő — kihasználatlanul Düvő. Mi az? Nos, e' a népzenében gyakran előforduló zenei műszó egy kíséretmódot jelent, a csárdást és a verbunkost kísérik e módon. Mintha egy kicsit elfelejtették volna Nógrádban ezt az 1979-től Düvő néven ismert együttest, a salgótarjáni táncház zenekarát, amely 1983-ban nyerte el'a ..Népművészet ifjú mestere” címet, ugyancsak ekkor kapta meg a KISZ KB ösztöndíját három évre, 1987-ben kislemeze látott napvilágot Esik eső, esik... címmel (Nagy Zoltán szépen méltatta ezt annak idején az Üj Tükörben), s amely azon esztendőtől muzsikál a jelenlegi személyi összetételben : Andrássy Ferenc (cimbalom, tekerőlant, nagybőgő), Hrúz Dénes együttesvezstő, prímás (duda, furulya, ütőgardon), Hrúz Szabolcs (kontra, hegedű, brácsa), Juhász Zsolt (nagybőgő, cselló, kontra), Szabó István (nagybőgő, hegedű, kontra). A lemez készítésekor még Oszvald György és Orbán György is az együtteshez tartozott. A magyar, illetve a Kárpát-medence hangszeres népzenéjét játszó együttes hanglemeze a Nógrád Megyei Tanács megbízásából, a Ka- rancslapujtői Karancs Mgtsz, a Nógrád Megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége, a pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság, Salgótarján Város Tanácsa és a salgótarjáni József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ támogatásával a HUNGAROTON kiadásában készült, zenei rendezője Tóth Csaba volt. Mindazonáltal, ha továbbra is így megy, ezt az önálló zenekarként 1981-től koncertező együttest mindenhol másutt jobban ismerik majd az országban és Európában, mint éppen Nógrád megyében, vagy pláne Salgótarjánban, amely város — úgy tetszik — sötét folt a népzeA budapesti tavaszi fesztiválra nében, lakói begubóznak, már-már az az ember érzése, hogy egymástól is félnek, legalábbis nem szívesen találkoznak egymással. Ez különös módon annak ellenére így van, hogy zeneiskolájában az országban elsők között nyílt meg a népzene tanszak, ahol egyébként az együttes tagjai is tanítanak. A lelkes muzsikustársaság tevékenységi köre olyan gazdag eseményekben és sikerekben, hogy ezek fölsorolása terjedelmi okból e helyen nem is lehetséges. A Düvő a Nógrád táncegyüttessel együtt dolgozik, emellett végzi önálló munkáját is. Például bekapcsolódott az idén újrainduló, „Élőzenét a kistelepüléseknek”-mozga- lomba. A szlovákiai Fülek- püspökibe jártak át zenét tanítani, mára a helységnek önálló zenékara is van. Az 1987-es HUNGARO TON-kislemez után még abban az évben Belgiumban nagylemezük jelent meg egy belga cég kiadásában, ami készülnek. Fotó : R. Tóth Sándor csak külföldi terjesztésre készült. Az együttes először vett részt 1988-ban az Országos Közművelődési Központ által meghirdetett táncház- lemezpályázaton, amely a legnagyobb hazai megmérettetést jelenti. A 10—12 legjobb produkció kerül ennek kapcsán arra a lemezre, amely idén márciusban lát napvilágot a budapesti tavaszi fesztivál részeként a Budapest Sportcsarnokban ékkor megrendezendő táncháztalálkozóra, amelyen a Düvő is részt vesz, a lemezen pedig az „In memórián Kovács Tivadar” című méhkeréki román zenei anyagot tartalmazó produkciójával szerepel. A nyolcvanas évek elejétől turnéztak az NSZK-ban, Hollandiában, Franciaországban, Belgiumban, Izraelben, Törökországban, alkalmanként többször is, 1987-ben például két hónapos turnén voltak Belgiumban, Francia- országban, Spanyolországban és Luxemburgban. Idei terveik is gazdagok, csak a külföldi szerepléseket említve, a Nógrád táncegyüttessel júliusban Görögországba utaznak, augusztusban a belgiumi kastélyfesztiválon vesznek részt. Külön említém: valameny- nyi lemezzel rendelkező nógrádi együttes közös koncertet ad február 23~án Salgótarjánban, február 27-én pedig Balassagyarmaton. — A magyar nyelvterület szinte minden vidékéről zenélünk — jegyzi meg repertoárjukkal kapcsolatban Hrúz Dénes együttesvezető. — Ezen belül természetesen a szűkebb haza zenéjét adjuk elő. így a keleti és a nyugati palóc dialektust. Hagyományban gazdag a vidék, úgyszólván minden falu zenéjét és táncát külön is lehet elemezni, például Ri- móc, Hollókő, Cered, Rónafalu, Kazár a számunkra legismertebbek. Főleg a palóc vidéken gyűjtünk énekesés . hangszeresanyagot, de megfordultunk már a hajdani Felvidéken is magyar, Méhkeréken pedig román anyagot gyűjteni. Autentikus zenét játszunk az eredeti adatközlés alapján. Feldolgozásokat nemigen csinálunk, bár vannak tematikus számaink is. Hiteles hangszerekkel dolgozunk, például az ütőgardont magunk készítettük. Sokszor kell nyúlnunk a saját zsebünkbe, kevés a támogatás. Gondunk az is, hogy itthon egyre kevesebb dolgunk van, önmagunkat kell menedzselnünk az intézmények pénztelensége és az érdektelenség terjedése közepette. Ügy vélem, a Düvő megérdemelne egy tőkeerősebb szponzort. Nem is gondolják, hogy egy világot járó együttes milyen reklámerővel bírhat. Csak példaként említem à MALÉV—Kamarás együttest. A Düvő lehetne egy további jó példa. T. E. A rajzfilmes általában forgatókönyvet ír, figurát, mozgást vagy (és) hátteret tervez, mozgat, rajzol, fest, rendez. A szerzői filmek esetében gyakran előfordul, hogy a sokféle készséget, képességet igénylő tevékenységformák mindegyike egyetlen kéz lenyomatát viseli magán, a rendező számára egységes, minden részletében hangsúlyos egészet alkot. A néző általában nem is kíváncsi a részletekre. A végeredmény alapján minősít; többnyire könnyedén eldönti, jó vagy rossz produkciót látott. Pedig ezenkívül még nagyon sokféle szakma- és közönségcentri- kus nézőpont létezik. Szakmai körökben például úgy tartják, hogy kétféle rajzfilmes van : az egyik, aki tud animálni, a másik, aki nem. Az osztályozásnak ez a fajtája is jelzi, mekkora rangja van a szakmában az andmátomak, aki a fázis- és kulcsrajzolók irá- . nyitásával, a mozgatás által gyakorlatilag „lelket” önt — vagyis animál — a figurába. Persze, e műveletnek a legritkábban van csak köze az animátor saját „leikéhez”. A figura lelkét gyakrabban a film műfaja, karaktere, a szereplők személyisége határozza meg. Hogy azonban a figura „lelke” a kívánt mértékben a film lelke is legyen, ahhoz az animátor tehetsége, leleményessége szükséges. Az általában csak a másodperc töredékéig látható mozgásfázisok megtervezéséhez elengedhetetlen a biztos rajz. és dramaturgiai készség, a jó ritmusérzék, és a rajzban is megnyilvánulni tudó színészi adottság, mely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hitelesen • szülessék meg egy-egy szituáció, és a néző érzelmileg, értelmileg együtt tudjon haladni az adott szereplővel. Különös ellentmondás, hogy az animátori munka, mint a rajzfiilmkészítés egyik leglátványosabb munkaszakasza, akkor igazán jó, ha nem hívja fel külön magára a figyelmet, és szinte tökéletesen észrevétlen marad. Az animálás, de talán az animációs munkamegosztás természetéből is adódik, hogy Balajthy László, a Pannónia Filmvállalat kecskeméti műtermének fiatal munkatársa — bár hosz- szú évek óta szerepel a stáblistákon — inkább csak szakmai körökben ismert. Nem tartozik pályatársai között a kivételesek vagy a kiugróan sikeresek, kiváltságosak közé. Pedig tízéves szakmai múltja — a Gusztáv, a Vízipók-csoda- pók, a Magyar népmesék és számos sorozat révén — elválaszthatatlanul összefonódott a Kecskeméten készült alkotások hazai és külföldi elismeréseivel. Rajzasztalán jelenleg a Tiniti című sorozat rajzai fekszenek, a produkció hátralevő hat részében a Gyulai Livius nevéhez kötődő produkció egyik társrendezője. Egy egészségnevelő, tíz másodperces pályázatra készített reklámfilmecske tervezőjeként és rendezőjeként a közelmúltban első ízben próbálta ki az animáció más területein is magát. A tizenhat fázisból megtervezett kis munka nemrég Vilniuszban, a propaganda- és réklámfilm- fesztiválon helyezést kapott. Részleteit a képes forgató- könyv kockáiról bárki leolvashatja. Balajthy László szavak helyett szívesebben nyilatkozik rajzban... K. J. Beszélő tájak A Hemerka-öröksé A Zensky Rozmár, a Női szeszély a múlt héten szombaton „ment” keresztmetszetben a szlovák televízió kettes műsorában. Ezt az operettet ott és akkor így kommentálta a műsorvezető „bizony, kedves né- zőink, érdemes lenne tt mű librettójáról kicsit leveregetni a port és felújítva bemutatni újra Hemerke {Jyu- la Iván művét.” A zeneszerző kassai polgár éppen száz esztendeje született, fia Hemerka Gyula, Balassagyarmat egyik legismertebb lokálpatriótája, aki azonban egyként patrióta a délke’et- csehországi tájakon és a felvidéki Martinban (Túróc- szentmárton), egyként ismert ember mindenütt, ahol a kultúra és a humanizmus forrásai élnek ma is. Például Kassán, vagy Eperjesen, Ruzsomberokban vagy Árvában (Orava szlovákul). Felvidéki ember. Felvidéki cseh—szlovák—magyar s tán még szász családi kötődésekkel is. De érthetően otthonosan mozog a közeli Nagyorosziban, ott ugyanis Szabó Endre, a dédapja született. Hatalmas-szerteágazó és majd minden pontján a művészetekkel rokon ez az örökség. A Hemerka-örökség, ahogy magam nevezem. Szabó Endre a magyar óvodai "nevelés úttörője, 150 éve született Nagyorosziban — kettős évfordulóra figyelhet az idén a család valamennyi vonatkozását fárad- hatalanul kutató és a méltó emlékezetet ugyancsak fá- radhatalanul kijáró Hemerka Gyula. Sokan értetlenkedve fogadják, hogy nyugdíjaskora ellenére mennyit jár főként két ügyben. Az egyik maga a Hemerka család érdemes tagjainak (vanak jó néhányan !) méltó 'emlékezete, a másik a szlovák és a magyar irodalom kölcsönhatásait keresi, s felmutatja azt az egyáltalán nem ismert tényt, miszerint —magam is nagyot néztem ekkor! a mai Nógrád megye területén nem kevesebb mint ötvennyolc szlovák író élt és alkotott. Tíz éve dolgozik egy életrajzi bibliográfián a régmúlt idők szlovák íróitól napjainkig húzva a vonalat;csak nemrég halt meg az a Hradsky László, aki például többször fordította szlovákra a Tragédiát, s ha semmi másért, például a szép számú Mikszáth-fordításáért, nem kellene jobban ismernünk és becsülnünk csak ezért — már akkor sem lenne semmi túlzás, vagy pláne túlbuzgóság! az összefüggéseket kutatót illetően. Ez az ötvennyolc ebben a kis megyében aztán főként evangélikus tanító és lelkész. A munka készül és nagy hiányt pótol majd tudásunkban. Amiként valamennyi hasonló tárgykörű dolgozata is méltányos elismerésben részesült Hemerka Gyulának a Nagy Iván honismereti pályázatokon. De térjünk vissza a Női szeszélyhez! Vagyis hát az oda vezető úthoz, útelágazásokhoz. A másik dédapa a csehországi Vrdyben született. Fia volt kettő, Hemerka Ulrich és Hemerka József. Józsefből tanító lett, Ulrichiból zeneművészeti főiskolát végzett muzsikus. Szabó Endre négy lánya közül még véletlenül Sem lett egy sem valami más, mint óvónő. Hogyisne! amikor az apjuk óvó bácsiként és e tárgyban neves pedagógiai újítóként élte példamutató életét. Egyik óvónő lánya került aztán éppen oda, ahova Hemerka Ulrich is — Bártfára. Ott ismerkedtek meg, ott házasodtak össze. Ulrich nagyon jó zenész volt, orgonát tanult Prágában és zeneszerzést, ő vezette be szinte elsőként Európában (Bártfán!) újra a toronyzenét. Az élőzenét a városokban mindenütt emelkedő tűz- figyelő tornyokból. Aztán már egyre többet szólt a hangszeres toronyzene (mit ne mondjon az ember — szép idők lehettek azok). Ulrichék Kassára kerülve sokáig élték ott, a Hemerka nagyapa 84 évesen halt meg. Nagy tisztelet övezte, sok világi és egyházi művet írt, de megtette-tehette tekintélye folytán azt is, hogy a zsidóüldözés idején a gettóban szenvedőkért Kassán hangversenyt rendezett. A kassai filharmonikusokat is ő alapította (ma is létezik az a zenekar). Hét gyereke közül ötnek diplomát adott a kezébe, az öt közül négy fiúgyermek volt, van közöttük katolikus pap és szobrászművész például, ez utóbbi Hemerka József. Hemerka Gyula Iván, a mi Gyulánk apja is zenész lett. Hármas nevének története van. Édesanyja a Gyulához ragaszkodott, hogy magyar is legyen benne, édesapja viszont az Ivánhoz, hogy szláv is legyen, ne „csak” magyar. Egy emberben jól megférhet ugyanis néhány náció, amiként példa milliárd éppen erre nézvést, de valójában ez a \Hemerka-örökség is. Ez a tudatos felismert valóság. Amire azt mondhatja a mi Hemerkánk teljes joggal (mert egész élete ezt bizonyítja) „felvidéki ember vagyok, felvidéki magyar”. Abban ugyanis mindez együtt kell hogy legyen és többnyire együtt is van. A zenekar-alapító Hemerka aztán éppen ebben a fiában látta utódját mindenben, de főként persze a zenében. Iván tehát elvégezte a tanítóképzőt, majd a zeneművészetire járt, zeneszerzést tanult Kodállyal egy időben. A Sopron—Fiume színházi társulatnál volt karmester, ami azt jelentette, hogy az együttes télen Sopronban, nyáron Fiumében játszott. Az első világháborúban tüdőlövés, majd már nem tért vissza a frontra, Kassán lábadozott. Eperjesen volt később zenetanár és a nagytemplom karnagya. Három gyereke közül az egyik a balassagyarmati nyugállományú, de soha sem unatkozó népművelő, Hemerka' Gyula. Apja még Eperjesen kezdte írni az operettet, a Női szeszélyt, amit aztán Kassára kerülve ott is fejezett be. Az első szlovák köztársaság ideje volt ez s egyben 1925- ben Szlovákia első operettje is! Játszták Kassán (premier is ott), Eperjesen és még számos helyen, szép szériában ment. Talán lehet még idő, amikor egy olyan zeneileg is kvalifikált város (művészek, énekes, hangszeres zenészek, hagyományok), mint Balassagyarmat — rendez egy (Hemerka zenei estet, amin persze a Hemerkák (zenészek) műveiből állna össze a műsor. Talán lehetnénk büszkék erre is. Talán nem idegen tőlünk mindaz, ami ma Hemerka-örökség. De ez tisztán az én véleményem, s külön megkértem Hemerka Gyulát arra, hogy leírhassam... Hemerka Gyula Iván 1939- ben került Pestre. A Royal Revüszínháznak és a Jókai Színháznak volt a karmestere. A háborús idők, az ostrom környéki hónapok gyógyszerhiánya, a cukorbetegség vitte el 53 évesen. De mindez csak néhány ága a felvidéki fának. T. Pataki László
