Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
Amiß a múzeum zárva... Toscanini-kiállítás Arturo Toscanini a világ zenei életének jelentős és legendás alakja. A nagynevű karmester, zenekarok és zenei intézmények szervezője antifasiszta személyiségként is közismert. Pedig az első viliágháború idején még a háborúba lépés híve volt, s 1919-ben csatlakozott Mussolini fasiszta csoportjaihoz. Igaz, csak rövid időre. Hogy milyen út vezetett az ellenállásig, a nyílt antifasiszta fellépésig, az nyomon követhető a Munkás- mozgalmi Múzeumban rendezett nagyszabású dokumentumkiállításon, amely az Arturo Toscanán} 1915- től 1946'ig címet viseli. Az Emilia-Romagna tartományban összeállított anyag Párma, New York és Tel Aviv után érkezett Budapestre, ahol január 8-ig látogatható. Kétszáz, többségében eredeti dokumentum, kiadatlan írás, fénykép, levél, továbbá filmrészletek és hang- felvételek reprezentálják Toscanini életének e fontos három évtizedét. Méltán választották a kiállítás alcíméül A művészet a politika ■ árnyékában megjelölést, hiszen Toscanini működése, tevékenysége elválaszthatatlan a kor politikai áramlataitól, s a személyes politikai tisztánlátásnak és meggyőződésnek a kialakulásától. ( A kiállítás fővédnöke az olasz köztársasági elnök.) Az első világháború hírére az akkor már világhírű, 48 éves karmester felbontotta szerződését a New York-i Metropolii, tannal, és hazatért Olaszországba Irredenta érzelmekkel, a háború híveként érkezett. A háború után megkezdte az 1917-ben bezárt milánói Scala újjászervezését. Hallatlan i gény ess égg el mega 1 akit ottia a zenekart, s 1921 decemberében megnyílhatott a Scala, az első önálló olasz operai intézmény, a Falstaff legendássá vált előadásával. Toscanini ellenérzésekkel viseltetett Mussolini jobbra tolódó politikájával, a fasiszták erőszakos módszereivel. Kilépett a pártból, és többször összeütközésbe került a fasisztákkal. OlyanyMann társaságában Toscanini unokájával nyira, hogy elhagyni is kényszerült Olaszországot. Az a nyolc esztendő, amelyben Toscanini a Scala élén' állt, az intézmény aranykora. Ősbemutatókat szervezett Boito, Puccini, Pizzetti, Zandonai és Giordano operáiból, bemutatták Verdi teljes életművét, Sztravinszkij Fülemüléje és Wagner Trisztán és Izolda című operája is ekkor került színre. Toscanini 1930-ban a New York-i filharmonikusok állandó karnagya lett. Nagy sikerű európai körútra vitte a zenekart. Ö volt az első német vagy osztrák karmester, aki a bayreuthi fesztiválon sikert aratott, s ahová 1931-ben is visszatért. De Hitler hatalomra kerülése után visszautasította az újabb meghívásokat. 1931- ben Bolognában tettlegesen is bántalmazták, mert megtagadta, hogy egy hangverseny előtt elvezényelje a Giovienzát. a fasiszta párt himnuszát. Ekkor megesküdött, hogy amíg a fasizmus és a királyság fennáll, nem vezényel többet Olaszországban. 1933 és 37 között a bécsi filharmonikusokkal koncertezik Európában, mindaddig, amíg a fasizálódó országok egyre szűkebbre nem vonják működési körét. Svájcban, az utolsó független országban, gyűjtötte össze a száműzött európai muzsikusokat, s vézényelt az akkor szerveződött luzerni fesztiválon. 1936-ban, saját költségén Palasztinába utazott, ahol a zsidó menekültek zenekarának (a későbbi izraeli filharmonikusok) első hangversenyein működött közre karmesterként. Toscanini 1939 őszén az Egyesült Államokba emigrált. (Időközben idős korára való tekintettel megvált a New York-i filharmonikusoktól, és az NBC szimfonikus zenekarának lett a vezetője, egészen életP végéig, 1954-ig.) A háborús években erkölcsi és anyagi támogatást nyújtott az európai menekülteknek, jótékony célú hangversenyeket vezényelt, dél-amerikai turnékon vett részt. Olaszországba 1946. május 11-én tért vissza, diadalmenetben, hogy a romjaiból újjáéledő Scalát megnyissa. K. M. Egy készülő kiállítás előképei November elején kezdődött meg a tavasz óta zárva tartó Palóc Múzeum felújítása. A gyűjtemény egy részét már élhelyezték a külső raktárakban, más része, a tervek szerint, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban kap helyet, amelynek egyik szárnyát az új helyre költözés után a múzeum bérli majd a gyűjtemény és az irodák számára. Így jelentősen megnő a kiállításokra fordítható hely. A munkatársak jelenleg egy bérelt lakásban, illetve otthon dolgoznak. Limbacher Gábor és felesége, Limbacherné Lengyel Ágnes az utóbbiak közé tartoznak. — Hogyan és mit lehet itthon dolgozni? — kérdezem a fiatal házaspárt, miközben megcsodálom stílusosan — szép, régi bútorokkal — berendezett lakásukat. — A múzeum birtokában levő leltározott fotók osztályozását végzem, vagyis besorolom őket a néprajz valamely területére. Ez lehet gazdálkodás, viselet, vallási néprajz, építkezés — mondja Ágnes —, aki szombat lévén, most házimunkákkal van elfoglalva. — Hetente egyszer az állandó kiállítással kapcsolat tos tervek kidolgozásáról beszélgetünk mindnyájan a múzeumban — veszi át a szót Gábor, majd magyarázni kezdi saját koncepcióját. — A hagyományos társadalmakban az életmód egyik fő szervezője volt a vallásosság. Különböző okok miatt, állandó kiállítás még nem készült e fontos szervező erőről. Ma azonban ez a téma nem jelenthet problémát tudományos megalapozott megközelítés esetén. Lényeges, hogy a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet vezetése a réformtörekvések* kel összhangban alakítja ki a munkahelyi elvárásokat. Ennek jegyében a Palóc Múzeum 1991-re tervezett új, állandó kiállításához a szakalkalmazottak különböző alternatívákat dolgoznak ki, és ezekből egy későbbi szakmai vita keretében alakul ki a kiállítás végső terve. Véleményem szerint nem lehet bemutatni egy történeti kultúra minden lényeges összetevőjét a teljesség igényével, egy állandó kiállítás keretei között. Másrészt, úgy gondolom, nincs olyan rendező elv, amely szerint a műveltség egészét bemutathatnánk a kor tudományos és közönségi elvárásainak megfelelően adekvát módon. Ezért én azt tartanám legcélravezetőbbnek, ha két- három alapvető szempont szerint, viszonylag önálló részkiállítást alakítanánk ki. Ezt az is indokolja, hogy kollégáimmal együtt a kultúra különböző s egyben lényeges összetevőivel foglalkozunk. — Mik az ön elképzelései konkrétan a leendő kiállításról ? — Adottságaink alapján szakmai és gyűjteményi szempontból egyaránt a kiállítás hármas tagolódását tartanám a legcélravezetőbbnek, vagyis Nógrád megye népviselete, vallási néprajz- és helytörténeti kiállítás. Említettem már, hogy a hagyományos társadalmakban, így és a Nógrád megyei kultúrában is a közösség életmódját és hosszú távú működését a vallás határozta meg hosszú időn' keresztül. Hogy ez milyen módon nyilvánult meg,, és történetileg hogyan alakult, ennek modellezése és tisztázása véleményem szerint, napjaink szempontjából sem érdektelen kérdés. Ennek reprezentálása lehetővé tenné a hagyományos életmód széles körű bemutatását is. Természetesen lehetőségeinket erősen befolyásolják a tárgyi feltételeink, s a cél eléréséhez nagymértékű, átgondolt tudományos, valamint helyszíni munkára van szükség. V. M. Beszélő tájak Levelek Herencsényről ... És csak azért nem He- rencsényből, mert bár az itteni illetékűség mindkét levél írójánál minden tekintetben érvényesíthető, a levelek Bécsből és Budapestről érkeztek. Két levél s egyben két világ, kétféle indulat és belátás, sőt kétféle — gyökeresen eltérő — módszer! Az egyiket Bolza Ilona grófnő írta Becsből A bujdosó gróf Herencsényben és A politika arcvonásai című tárcáimra reagálva. A másikat ifj. Liber Kázmér a volt herencsé- nyt jegyző fia a fővárosból az előbbi tárca egyik (édesapját érintő) jelzőjét kifogásolva és mellesleg ismeretlenül vádaskodva. Az elsős a bécsi levél személy szerint nekem íródott, sőt, lapunk balassagyarmati szerkesztőségének címére érkezett, de azért névre szólóan. A másikat a főnököm kapta a szerkesztőség salgótarjáni címén. Mindkettő a szülőket érintő megállapítások (helybeli elmondások, vélekedések stb.) kiigazítását kéri. Az egyik így „Bízom abban, hogy írói képességével megtalálja a helyes formát. ..” A másik érni gyen „T. Pataki László nem túlbuzgó, ő cikket ír olyan dolgokról, amelyeket nem elég buzgófsic!) megvizsgálni, utánanézni.” Mi történt tulajdonképpen? Negyvennégyben Liber Kázmér volt a jegyző Herencsényben, ahol a Gestapo elöl bujkáló gróf Bethlen Istvánt, egykori minisztert, Bolza Rudolf és családja rejtegette. Bolza Rudolf gróf lánya, a vöröskeresztes szervezet egyik vezetője, Bolza Ilona grófnő volt segítője a „furfangos erdélyi grófnak", aki közismert németellenességé- ről és arról1, hogy minden erejével támogatta Horthyt, még buíjdosása közben is feljárva a várbeli éjszakai megbeszéléseikre, a kiugrásban! Helyette járt fel futárszerepben később s szinte Bethlen munkatársaként Bolza Ilona, aki az ötvenes évek vége felé Ausztriában, Bécs- ben telepedett le. Bethlent innen minden alkalommal katonai gépkocsi v-itte-hozta a titkos megbeszélésekre és soha senki nem tudhatta, hogy a már korábban eltávolított exminiszter, a kormányzó tanácsadója, hova tűnik hajnalonta. Herencsénybe viszont gyakorta kivilágítottan érkezett érte éjjel a gépkocsi elsősorban azért, hogy az esetleges Gestapo-ügynököket a nagyobb sebesség mellett lerázza. A titok negyvennégy nyarától októberéig, amíg Bethlen gróf itt rejtőzködött és innen politizált (vádiratot írt a magyar politikáról éppen Herencsényben) mindvégig titok maradt. A kivilá- gítottan közlekedő katonai gépkocsi miatt a jegyző többször tiltakozott a Bolza-kas- tély tulajdonosánál, s ebben a környezetben nézve az ügyet valóban veszélyt jelenthetett volna Bethlenre és a Bolzákra... Jómagam, amikor erről az időről és Bolza Ilona visz- szaemlékezéséről, Romsics István tanulmányáról szóló könyv tavaly év vége felé megjelent a Zrínyinél — megkockáztattam ezt a feltételezést. Anélkül, hogy a jegyző rosszindulatára akárcsak céloztam volna. Csupán a körülmények miatt véltem s vélem ma is, hogy egy bujdosónak és bújtatóinaik nem éppen veszélytelen bizonyos személyekkel bizonyos helyzetekben szembenézni. Talán valóban nem a legszerencsésebb jelzőt választottam, amikor azt írtam „a túlbuzgó jegyző veszélyt jelenthetett volna... ” Talán a túlzottan lelkiismeretes jelző jobban megfelelne — ezt készséggel belátom. De itt és most szerepeljen inkább az eredeti mondat, ami inspirált és ami az igazság is Bolza Ilonától, Bethlen munkatársától, az említett könyv 84. oldaláról „Jegyzőnk, aki csak annyit tudott, hogy katonatiszt vendégünk van, a felgyújtott fényszórók miatt több ízben is tiltakozott nálunk, sőt feljelentéssel fenyegetőzött”. Így hát, maradok Bolza Ilona dokumentumhitsles- ségű, most megjelent visszaemlékezése és bécsi levele nyomvonalában. Tőlem telhetőén igyekeztem — bár odébb éppen mási állító vád ért — a Bolza család történetét röviden bemutatni. A távolabbiakról (időben távolabbinkról) egyetlen elérhető ilyenkor Nagy Iván tudós munkája a magyar családokról. Ehhez teszi hozzá még Bolza Ilona levelében, hogy ők Ausztriából Mária Terézia idején települtek át (ha ugyan ez a helyes kifejezés) s magam is említettem, hogy tábornok ősüket. Pétert 1792- ben honfi'úsítot'ta az Ország- gyűlés. A családi okmányokat a gyulai levéltárban őrzik, e família külön bemutatása szép feladat lenne s talán sok példát nyújtó értékes tette miatt ez nem késik soká. A Bolzákról érdemes elmondani, hogy katonák, gazdászok, de legfőképpen kiváló kertészek voltak. A bécsi levél erre is ráirányítja a kései figyelmet. Bolza Józsefről Ilona nagyatyjáról (ő gondozta nagy szeretettel) ..Pepi-kertnek” neveznek máig egy arborétumrészt Szarvason, de van köze sok a tiszakürti arborétumhoz is, ahol most belépődíjat szednek a látogatóktól. Érdekes azonban, miként gyökeresedik az emberi vélemény, mondjuk a herencsényi talajban és ugyancsak minden rossz szándék nélkül (sőt, éppenhogy valamiféle érthető magyarázatot-mentséget keresve másoknak is) arról; miért voltak szinte földtele- nek a Bolzák itt a mi tájunkon? „Rangon alul nősült Bolza Rudolf, a család kitagadta, talán valamiféle kisebb anyagiakkal eresztette el s azért nem volt itt birtokuk” — vélekednek máig még azok is, akik meglehetősen közelről ismerték őket. Ez így mind legenda, vagy afféle. Magam zárójelek közt ezt így írtam, hiszen mindez csak vélekedés, helybeli. Bolza Ilona kérésének szívesen teszek eleget, mert újra csak a Bolzák sorsa mutatkozik benne s nem is példa nélkül. Nem nősült rangon alul (bár Bolza Ilona hozzáteszi leveléöen azonnal, hogy az sem lett volna szégyen!) Bolza Rudolf, aki apja nagy örömére Szilvinyi Géza altábornagy lányát, Johannát vette el. Kastélyt építtetett a fiatal párnak Ti- szainokán (alföldi birtokaik voltak), de Ilona édesanyja nem bírta a síkvidéki éghajlatot. Tiszainokát eladták, Pozsonyba költöztek, ott születtek a Bolza gyerekek — Ilona. Géza és Antal. Apjuk, Bolza Rudolf elvégezte a mosonmagyaróvári gazdasági akadémiát, a világháborúban tartalékos főhadnagyként szolgált. A háború után Pozsonyt elvesztve mindenük odaveszett nekik is. Apja kiadta a részt, akkor keresett Rudolf gróf gazdálkodásra alkalmas földet. Itt kapott egyedül Herencsényben, de az a hatszáz hold, amit megvett a család két ügyvéd által végül is már akkor elveszett. Maradt nekik egyedül a távoli Egres-puszta épületek nélkül és bent a faluban a gazdasági épületek föld nélkül. » Ennyit még a Bolzákról „szüleim emlékére való tekintettel és nem utolsósorban az igazság kedvéért T. Pataki László Toscanini Salzburgban 1930-ban Bruno Walter és Thomas
