Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
4 NOCRAD 1989. JANUÁR 7., SZOMBAT Legendák és tények Burjátiából Petőfi Sándor és a szibériai Petrovics Könyvkuckó Máiraieren yéif Az új könyvtáros, Nagy Anikó könyvet ajánl. A segesvári csatavesztéskor 1849. július 31-én nyomtalanul eltűnt Petőfi Sándor költő, a forradalmi sereg őrnagya, az 1848. március 15-i pesti forradalom vezéregyénisége, Bem tábornok hadsegéde. A költő az ütközetben fegyvertelenül, polgári ruhában, gyalogosan vett részt. Eltűnését követően, nevével sokan visszaéltek, szélhámosok, akik elsősorban külföldön, népszerűségének fényében tetszelegtek. A nemzet kegyelete több tucat sírhantot „emelt”, de mindegyikről bebizonyosodott, hogy a hantok alatt nem Petőfi nyugszik. Petőfi halálát a segesvári csatamezőn kortársai közül sokan kétségbe vonták. Eg- ressy Gábor, a színész, Petőfi közeli barátja írja Szászsebesről 1849. augusztus 9-én keltezett levelében ; „Bem másik segéde, Lő- rincz megkerült. Ez azt mondja, hogy az általános zavar percében látta Sándort, vászon kabátban, gyalog az országúton keresztül futni, s a kukoricaföldek felé tartani. Talán mégis sikerült megmenekülnie, s eddig alkalmasint Tordán, családjánál van.” Köztudott, hogy Szendrey Júlia is csak a második házasságának megkötletése miatt nyilváníttatta halottá férjét, de még évek múlva is visszavárta — amint naplójában írja is. Az osztrák hatóság cselnek vélte Júlia korai házasságát Horváth Árpáddal, amely 1850. július 21-én Pesten, a Szent Li- pót plébánia kápolnájában köttetett meg. A házasságot követően, élénken nyomoz Petőfi után a bécsi titkos- rendőrség, és figyelteti volt feleségét, Horváth Árpádné Szendrey Júliát. Egy 1853 július eleji, Kempen altá- bornagynak, a bécsi titkos- rendőrség főnökének címzett londoni jelentésben ez olvasható: „A népszerű nép- költő Petőfy, akit halottnak tartanak, Pest vármegyében rejtőzködik, felesége, hogy nyomát elmossa, beleegyezésével házasságra lépett...” Szántófy Antal Szentlipótvárosi plébánost, aki Júlia második házasságát megkötötte, jelentéstételre kötelezték, s ennek a' plébános 1853. december 29-én írásban tett eleget. Ebben a volt férj, Petőfi halálára vonatkozó bizonyosság igazolására elsősorban Júlia nyilatkozatát említi. Albrecht főherceget nem győzhette meg a jelentés, mert Heydte ezredest is jelentésre kötelezte. Heydte 1849. július 31-én a kora esti órákban, az ütközetet követően, a kozákok után lovagolva, „közvetlenül a szö'kőkútnál Fehéregyháza és Héjjasfalva között egy leszúrt felkelőtiszt mellett, ki már nadrágjáig le volt vetkeztetve", több vérrel bemocskolt iratot talált, közöttük Kemény Farkas jelentését Bemhez, és 100 darab dekorációt, zsineggel összefűzve. Közelebbről szemügyre vette — de mint írja: „a halott előttem teljesen ismeretlen volt, sovány, kicsiny, száraz arcú, nagyon határozott kifejezéssel és Ez a színjátszókör jelentősen különbözik a többi moszkvai kultúrházban működő amatőr színtársulattól, mivel az itt játszók többsége vak. nagy fekete körszakállal. Nadrágja fekete pantalló volt. Később tudakozódtam több felkelőtisztnél, ezeknek az adatoknak a közlése mellett ezután a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Petőfi volt, akit az ütközetben még láttak Bem oldalán, de akit az ütközet/ után senki többé nem látott”. A titkos jelentés csak a trianoni békekötést követő években került Magyarországra, egyéb katonai iratokkal. Érdekes, hogy az utóbbi három évtizedben írt Petőfi-élet rajzok a Heydte által leírt személyleírást egyáltalán nem, vagy csak pontatlanul közlik. A jelentésből, mely a csata után közel öt év elteltével készült, egyértelműen megállapítható: a holttest azonosítása nem történt meg, olyan személy nem. látta, aki Petőfit is ismerte ! Tudott, hogy a költőnek sohasem volt korszakába, sőt, Egressy Ákos szerint az 1848 mároiusi napokban szakállát leborotválta, és „ezek után folyvást csak bajuszt viselt”. 1849. július 5—17-e között Orlay Petrich Sománál Mezőberényben tartózkodott, az ekkor készült festményen spanyolos kis szakállal ábrázolták. Heydte többször nyilatkozott újságoknak, találkozott Lengyel József orvossal is, aki valószínűleg utolsóként látta a menekülő Petőfit. (Lengyelnek az ezredes hegyes, szőke- szakállú egyént említ.) Petőfi segesvári halála soha nem nyert bizonyítást r— csak feltételezést —, ezért az eltelt több mint másfél évszázadban sokszor foglalkoztatta a közvéleményt. Az 1940-es években Magyarországon a Magyarság című lap hasábjain Abonyi Ernő ír a szibériai Petrovicsról. Az írásokból az is kiderül, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején az országgyűlésen is felvetődött Petőfi szibériai fogságának híre, de az kivizsgálatlan maradt. Az írások közlik többek között az I. világháborús zentai magyar hadifoglyok visszaemlékezését, akik azt állították, hogy Szibériában találkoztak Petőfi unokájával, Viktor pet- rovval. Ugyancsak az említett írásokban szerepelnek a következő állítások : Petőfi a Baky családhoz írt leveleket Szabadszállásta, hogy fogságban van. Előkerült a fogoly Petőfi térképe, amelyben Orjolig vezette a foglyok kiharcolásának útvonalát. Szibériában előkerült Petőfi halotti anyakönyvi kivonata. — Bizonyítható, hogy Petőfinek valóban volt Baky István nevű barátja, aki „földbirtokos és postamester, a város legtekintélyesebb férfia” volt. Svigel Ferenc, I. világháborús magyar hadifogoly, 1943-ban nyilvánosságra hozta fogságból hazacsempészett újságkivágásait, amelyekben szerepel : a szibériai sírról készült felvétel, egy Petőfinek tulajdonított versrészlet, alatta a költő két alkalommal azonosított aláírása, 1853-as dátumozással. Ha az ember nem tudná, nem is venné észre, annyira biztosan mozognak a színpadon, olyan élesen reagálnak partnerük minden mozdulatára. Ez megfeszített Napjainkban a szibériai verzió új.rafelvetője Vaszi- Lij Vaszilijevics Pagirja munkácsi helytörténész és irodalomkutató, aki már négy éve foglalkozik e témával. Egy poros padláson akadt rá a Magyarság című újság számaira. A kutatásba aktívan bekapcsolódott Alékszej Vaszilijevics Tyi- vanyenkó, a Szovjet Tudományos Akadémia Burját Intézetének munkatársa, aki kollégáival sok figyelemre méltó érdekességre bukkant a távoli Bajkál vidékén. A Svigel által hazacsempészett újságkivágások valóban orosz újságokból származnak. Előkerült egy 1889- es fényképfelvétel a bargu- zini temetőről, melyen szintén látható a már említett sírhant a kereszttel. Valószínűleg ezt a sírt találta meg Barátosi Lénárt, magyar Ázsia-kutató a század elején. (Est 1939. április 26-i száma.) Megtalálták E. Eliaszov professzor 1937-ben készült feljegyzéseit, amelyeket a Morokov család tagjaival történt beszélgetésekor készített. Ezekben szerepel egy „titokzatos” ember, akit az 1850-es évek elején szállítottak Barguzinba, erős fegyveres kísérettel. Senki nem tudta róla, hogy valójában kicsoda, és miért került Szibériába. Csak azt tudták; Alekszandr Sztyepa- novics Petrovicsnak hívják és a postamester házában helyezték el. Petrovics 1854- ben feleségül vette a postamester lányát, Anna Kznye- covát, gyermekük is született, aki 1907-ben elköltözött Barguzinból. Petrovics középtermetű volt, sötét hajú, néha bajuszt viselt. Szeretett üldögélni a folyóparton, gyalog bejárta a környező településeket, de Agafonovcba. a lengyel internáltak telepére tilos volt elmennie. Szerette a fürdőt. Szombatonként a gazdag emberek házainál és az utcán előadiásckat tartott, oroszul furcsán beszélt, erős akcentussal, verseket írogatott. A helybeliek gyakran fordultak hozzá tanácsért, értett a gyógyításhoz. Nem pravoszláv hitű volt, nem hitt Istenben, templomba nem járt, keresztet sem hordott: Rendőri felügyelet alatt állt, a helybeliekkel nem beszélhetett poitikáról. Köztudott volt róla, hogy ért a fafaragó-, a kovács- és az ónozómesterséghez. Rajzolt, ikonokat festegetett, gyakran halászgatott. Ha a múltjáról érdeklőditek, kitért a válasz alól — így maradt „titokzatos” ember haláláig. 1856 májusában halt meg, tüdőbajban, Barguzin- ban temették el. Felesége, Anna (másodszor is férjhez ment, és 104 évesen, 1935- ben halt meg) csak Petrovics halálát követően árulta el barátnőjének, M. I. Morokovának, ki volt valójában a férje: „A felkelő nép egyik vezére volt, részt vett a királyával szembeni harcban, mely az orosz cár és Ferenc király győzelmével végződött. Egy vesztes csatában sebesülten egy tömegsírba dobták, de egy katona megmentette, és a közeli erdőben rejtette el.” munka eredménye, hiszen a szerep elsajátítása, belső átélése mellett meg kell tanulniuk szabadon mozogni a színpadon és kon- taktust teremteni társaik- kai és az általuk nem látott nézőkkel. Ezzel a munkával nagyon magas színvonalat értek el, és olyan népszerűséget, ami túlnőtt Moszkva határain. Nagyon röviden így hangzik a lejegyzés. És ami tény. Barguzin régi temetőjében a pravoszláv hívőktől távol, egy ligetben Anna Sztyepa- nova Tokareva sírja mellett, József Varga, Károly Farkas, István Domorót sírjának szomszédságában, pár méterre Zombori, Kalmár, Csizmadia, Bodor nevű személyek sírjától — akiknek keresztnevei már sajnos feledésbe merültek — található egy sírhant. A negyvenes években még kereszt jelölte, s amelyet P. Murav- jev 1987-ben ismét azonosított. A hantok alatt a titokzatos Petrovics alussza örök álmát, aki az 1850-es években bizonyíthatóan Bargu- zinban élt. Senkit nem kívánok meggyőzni, hogy a szibériai Petrovics azonos Petőfi Sándorral. De a két személy közötti hasonlóságok elgondolkoztatóak. Petőfi is közép- termetű, sötét hajú volt, bajuszt is hordott. Vonzódott a természethez, különösen szerette a folyókat, amelyek nemegyszer adtak ihletet költeményéhez. Rajongott a színjátszásért, ő maga is foglalkozott vele még elismert poéta korában is. Republikánus volt, nem volt vallásos, Zoltán fiát is csak a családi csetepatét követően tudta keresztvíz alá vinni a bába, a költő tiltása ellenére. „Legalább a neve legyen pogány” — írta. Közismert volt a kézügyessége (rajza Aranyról, Bemről, Zoltán fiáról). TBC-s betegségek a Petőfi csalódnál is kimutathatók, maga Petőfi is szenvedett ki- kiújuló tüdőbetegségben. Ilyenkor nem ment orvoshoz, betegségét nem kezelte. Gyermekkorában kovács szeretett volna lenni, erről többször említést is tesz... A Petőfi Irodalmi Múzeum Budapesten ma is őriz egy nyírfakupát, amelyet ő maga faragott az erdélyi táborban. Az Eliaszov-archívumból több orosz nyelvű ismeretlen szerzőtől származó vers került elő, amelyek egy része foglalkozik a transzilvá- niai eseményekkel, verselési stílusuk feltűnően hasonlít Petőfi verseléséhez. Különösen igaz ez az Álmok, a Keserves életem volt... cí- műekre. Hosszú lenne elemezni, hogy a fel-felbukkanó kérdéseket miért nem vizsgálták meg körültekintően, de talán egyet mégis érdemes megemlítni. Alekszandr Gerskovics szovjet és Csák Gyula magyar író foglalkozott legutóbb 1968-ban a szibériai verzió létjogosultságával, és tagadó válaszra jutottak. A kutatásban részt vett Sz. F. Kovái professzor is. Amikor 1985-ben felkereste őt V. V. Tyivanyenkó, és ismertette az újbóli kutatások eredményeit, azokat figyelemreméltónak tartotta, és elismerte, hogy korábbi döntésük elhamarkodott volt. A levéltárakban ugyanis kizárólag Petőfi és nem Petrovics írásos nyomait keresték... Kizárható-e hát teljességgel Petőfi Sándor szibériai „utóélete”? Csank Csaba Az önképzőkör kezdetei a 60-as évekhez vezethetők vissza, amikor is Moszkvában, a Vakok össz-orosz- országi Szövetségének klubjában megkezdte működését egy amatőr színpad. Nem volt saját épületük, egyik bérelt teremből a másikba vándoroltak. 1970- ben felépült a vakok kul- túrháza, és a színpad végre otthonra talált. Mátraterenyén a könyvtárat nem könnyű megtalálni. Nem az Idegenek szeme elől kívánták elrejteni, csupán a célszerűség határozta meg a helyét. Az általános művelődési központ, az iskola és a könyvtár szerves egységet alkot. A hármas tagoltság előnyére válik a lakosságnak és a gyerekeknek egyaránt. — Főleg gyerekek látogatják a könyvtárat — mondja Kortis Gyula könyvtárvezető. — Ez abból adódik, hogy az iskola szomszédságában vagyunk. Végül is jó ez, mert a gyerekek naponta „érzik” a könyveket, megismerik ezt a világot. Rendszeresek a napközis foglalkozások, a könyvtári órák. Létezik úgynevezett Könyvkuckó is. Ebben a formátumban megtanulják a könyvtári alapismereteket. Így: megismerhetik a katalogizálást, a könyvek elhelyezésének módjait. Bekapcsolódtunk a Gárdonyi Géza olvasópályázatba is. Húsz tanuló lelkesen tevékenykedik benne. A könyvtár állománya meghaladja a 30 ezer kötetet, Az olvasói létszám 300 fő. S, hogy haladjanak a korral, számítógéppel szeretnének katalogizálni a későbbiekben. Ezért is nyújtották be azt a pályázatot, amivel 250 ezer forintot lehet nyerni. Ha ez nem sikerül, akkor megelégszenek egy Robotron írógéppel, amely megkönnyíti a feldolgozást. Egyébként a katalogizálás az új könyvtáros, munkatárs, Nagy Anikó feladata lesz a későbbiekben. A fiatalok könyvtárba való csalogatásának egyik módját a videózásban látják. Ványka azt hiszi, hogy ö a legokosabb a világon. Ezért mások kissé buggyantnak tartják. ☆ Bumburnyákov annyira meg tudta játszani magát, hogy mindenki művésznek tartotta. ☆ Sóherszkij nagy embernek látta magát a tükörben. Any- nyira megörült, hogy még a házak is ugrálni kezdtek — ráadásul féllábon. , _ ☆ A kardnyelő megmakacsolta magát: kijelentette, hogy ezután csak rozsdamentes acélkést hajlandó ebédelni. , ☆ Adám csak azért harapott az almába, mert azt hittq, hogy vitamint fog enni. Aztán rájött, hogy ö is olyan bűnös, mint Éva. ☆ A szakáll igen alkalmas arra. hogy megszelídítse a pofonütést. Korszerű berendezésekkel rendelkeznek, így ez nem okoz gondot. A klasszikus könyvtári szolgáltatások mellett ennek is létjogosultsága van. De másfajta rendezvényekben szintén látnak fantáziát. A minap járt itt Kun János előadó- művész és a NÖGRÁD újságírói tartottak ankétot. — Anyagi bázisunk jónak mondható — folytatja Kortis Gyula. — Az éves költségvetésünk eléri az 50 ezer forintot. Bár, ha változatlan marad ez az összeg, nyilvánvaló, előbb- utóbb kevésnek bizonyul. Hiszen az új könyvek árai folyamatosan emelkednek. A selejtezési átlagunk évente körülbelül 200 kötet. Persze ez változó. A raktározásunk megoldott, tehát adottak a feltételek. Az olvasott könyvek nagy része a felnőtteket figyelembe véve itt is a krimik, az irodalmi lektűrök irányába torlódik el. A gyerekeknek nyáron olvasótábort szeretnének létrehozni. A résztvevők mindennap bejárnának, és reggeltől estig tartanának a programok. Még a kisebb diákok hazajárása sem lehet gond, mert nagyon kedvező a szülői munkaközösség hozzáállása. Mátraterenyén a könyvtárban nem várják ölbe tett kézzel az olvasókat. Tesznek is azért, hogy többen járjanak, próbálják megszerettetni az olvasást. Még a látszólag alig kapcsolódó programok is burkoltan ezt a célt szolgálják. Például nyelvtanfolyam és a számítógép- szakkör is egy kicsit a könyvek megszerettetésére irányul. Ádám Tamás Sokszor néhány csepp is elég, hogy kicsorduljon a türelem pohara. ☆ Némelyek abban a reményben dörzsölik a vállu- kát, hogy a nyakukat szappanozzák. ☆ Vámpírok! Jelentkezzetek önkéntes véradóknak! ☆ Hogy lépést tartsunk az idővel, autóba kell szállnunk. ☆ Aki sokáig rejti a fejét a homokba, ne csodálkozzon, hogy strucctoli nő rajta. ☆ Életünk két sávon fut. Az egyik a balszerencse sávjai a másik az akadály sávja. ☆ Egyszer volt, hol nem volt egy revizor a közélelmezésügyi igazgatóságról. Sajátos gondolatokat szült munka közben: „Ami az egyik fülemen be, az ugyanazon a fülemen jön ki.” A színházp ahol vakok játszanak Aforizmák a Lítifcraturnaja Gazdából
