Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

* KOZONSEGSZOLGALAT « KOZONSEGSZOLGALAT * PREMIER **♦ « + Hegylakó A pankráció kellemetlen emlékeket idéí föl egyik nézőjében. Nem is marad sokáig a fiatalember. Le­megy a parkolóba, ahol hirtelen penge villan, ö is kirántja köpönyege alól a hatalmas kardot, s vad csatában legyőzi ellenfelét. Kékes villámok között tá" vozna, ha a rendőrök meg nem állítanák. Mert nem ez volt az első eset, hogy fejétől megfosztanak vala- kit New York-környékén. Bizonyíték azonban nincs az állítólagos műkereske­dő ellen, így aztán szaba- don eresztik... A főbb szerepeket Chris- topher Lambert, Sean Con­nery, Clancy Brown és Ro­xanne Hart játsszák. A színes angol filmet ja­nuár 26-tól február 4-ig a salgótarjáni November 7. Filmszínházban, február 6- tól 12-ig a balassagyarmati Madách Filmszínházban, február 18-től 20-ig a pász­tói „Mátra” Filmszínházban, február 25-től 27-ig a szé- csényi II. Rákóczi Ferenc Filmszínházban vetítik. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban a hét vé­gén az Arany János út 3. szám alatti rendelőben tar­tanak éjjel-nappal ügyele- tet. Járó betegek az ügye­leti szolgálatot e címen ke­reshetik fel. Fekvő betegek­hez az ügyelet a 12-527-es telefonon hívható. A gyer­mekgyógyász-ügyelet reg­gel 8-tól este 23-ig keres­hető fel az Arany János út 2. sz. alatti rendelőben, vagy hívható a 11-051-es te­lefonszámon. Salgótarjánban az Úttö­rők útja 3. szám alatt a gyermekfogászati rendelő­ben — felnőtteknek is — tartanak fogorvosi ügyele­tét. A balassagyarmati köz­ponti ügyeleti szolgálat a Rákóczi út 66. sz. alatt ta­lálható. Telefon: 521.. Fog­orvosi ügyeletét tartanak Balassagyarmaton szomba­ton 7—13 óra között a Hon­véd utca 4. szám alatt, va­sárnap pedig 8—14 óra kö­zött a kórházban a női idegosztályon. Műsorfüzetekben válogatva Salgótarjánban : A Nógrádi Sánjdor Múzeumban két időszaki kiállítást látnat a közönség. ..Fiatal” címmel színházi fotók, Közhangulat Salgótarjánban l ín 8—1919. címmel pedig doku­mentumkiállítás látható. 24-én, 18 órakor: A Múzeumi Mozgó keretében az Ólomidő című filmet tekinthetik meg az ér­deklődők. A Balassi Bálint megyei könyvtárban 21-én dél­előtt fél tíztől a bélyeggyűjtők foglalkozása lesz. 25-én 15 óra­kor vetítik a gyermekrészlegben a Beszélő köntös című filmet. 27-én 17 órakor tartja követ­kező foglalkozását a Balassi Bálint asztaltársaság. A József Attila Művelődési Központban 2l-én két szalagavató ünnepsé­get rendeznek. 9 órakor a gép­ipari szakközépiskola, 14 órakor pedig az egészségügyi szakkö­zépiskola diákjai, tanárai ün­nepelnek. 26-án. 9—11—15 órakor a Roller együttes verses-zenés műsorát láthatják a gyerekek. Pásztó: A Lovász József Mű­velődési Központ nagytermében 2l-én. és 22-én nagyszabású galambkiállítás lesz. 21-én, 20 órától diszkót rendeznek. 27-én 19 tórakor Viszockij-emlékmü- sort tartanak. Siposhegyi Péter Mielőtt csillag lettem című da­rabjában fellép Hegedűs D. Géza és Mikes Lilla, zongorán közreműködik Gebor György. Szécsény: A II. Rákóczi Fe­renc Művelődési Központban 2i-én 20 órától pótszilvesztert tartanak. A zenét a salgótarjáni Tempress együttes szolgáltatja. 23-án, 16 óra 30 perckor nyílik Varga István pedagógus-képző­művész fotókiállítása. 25-én délelőtt fél tizenegykor Nem érem fel a kilincset címmel Zsurzs Kati ad gyermekműsort. 27-én 15 órakor a Nógrádi Sán­dor szakközépiskola szalag­avatója lesz. Rétság: Az Asztalos János Művelődési Központban 25-én 19 órakor Haumann Péter tart­ja pódiumestjét, Minden csak komédia címmel. 26-an 18 óra­kor kerül sor a filmklub 4. elő­adására. Az érdeklődők ezúttal Alfred Hitchcock A hátsó ablak című filmjét láthatják. Balassagyarmat: A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban 22-én* 14 órától tartja foglalko­zását a Mikroklub. 23-án 15 órától vetítik Gothár Péter Idő van című filmjét. 27-én folytatódik a rocktáncház ren­dezvénysorozata. Január 31-ig látható Barják Gyula képeslapgyűjteménye. A Horváth Endre Galériában ugyancsak január 31-ig tekint­hető meg Hegedűs Gábor gra­fikusművész kiállítása. Bátonyterenye : A nagybátonyi Bányász Művelődési Házban 2l-én. 17.30-kor vetítik a Cápa II.. másnap ugyanebben az idő­ben a Zorro című filmet. 21-én délelőtt a 209. Sz. Szakmunkás- képző Intézet szalagavatójára kerül sor. 22-én 17 órától lesz a nők klubjának következő foglalkozása. 25-én Ady Endré­ről tart előadást Szerencsi Andrásné. Nagy színészek A vízszintes és függőleges so­rokban 15 magyar színészre emlékezünk. Megfejtésül ezt a 15 nevet kell beküldeni. Vízszintes: 1. Kossuth-díjas színművész, kiváló versmondó (1879—1965). 12. Kettős betű. 13. Főleg karaktéi szerepeiről is­mert, jellegzetes hangszínü mű­vész (1844—1952). 14. Ételízesítő. 15. Súlyos bűntett. 18. Az SZTK elődje. 19. ízesít. 20. A Nemzeti Színház Kossuth-díjas tagja, számos jelentős filmszere­pe volt (1906—1968). 23. Kirgiz városka, latin csont. 24. Magyar Optikai Müvek. 25. Zeusz leá­nya és szeretője. 26. New York népszerű operaháza. 27. A Váci Izzó hátvédje. 28. Ami a percben és eperben közös. 29. A Nemzeti Színház Kossuth- díjas művésznője, nagyszerű alakítások egész sorát nyújtot­ta (Júlia, Zilia, Nóra, Cleopátra stb.). (1893—1951). 33. Üti, ahol . . . 34. Színművész (Kati). 35. Ugyanaz angolul. 36. Fecnida­rab! 37. Téli ruhadarab. 38. Eg> rész! 39. Fontos tápanyag. 40. Első rész! 41. A Váci Izzó csatára. 42. Ügy bizony. 43. Spanyol filmszínész (Fernando). 44. Japán város. 46. Mezőgazda­sági nagyüzem. 47. Észak-fran­cia város lakója. 49. Az égbolt legfényesebb csillaga. 51. Angol kettős betű. 52. Hogyan oroszul. 53. Tamási Áron regényhöse. 54. Földünk nagy részét borítja. 55. A nyél közepe! 56. Morze- hang, 57. Ibsen drámája, a rejtvényben már szerepelt. 59. Hosszú ideig. 61. Szedi a lábát. 62. A Kossuth-díjat a Dollár­papa főszerepéért kapta, reked­tes hangja ma is mindnyájunk fülében cseng (1907—1981). 64. Elem! 65. Fonóeszköz. 67. Fi­nom káposzta jelzője. 68. Len- tebbi helyre. 70. Tragikus sorsú, kiváló adottságú művész, főleg komikus szerepeiről ismeri (1922—1963), Függőleges: l. A dolognoz tartozik latin kifejezéssel. 2. Kossuth-díjas színművész, leg­emlékezetesebb szerepe a Han­nibál tanár úr (1900—1966). 3. Hosszmérték-rövidítés. 4. Meg­alszik. de nem tej! 5. Földbe temető. 6. Romhány határai ! 7. Amerikai mesterséges hold. 8. Ez a Lajos hóhér a Néma Leventében. 9. Lármás felfordu­lás. 10. Építőanyag, ll. Egész életében a Nemzeti Színházban dolgozott, jelentős színészpeda­gógiai munkásságáról is ismert (1873—1961). 14. Fiatalon, tragi­kus körülmények között el­hunyt, nagy tehetségű színész, filmszerepei közismertek (1930— 1957). 16. Felix Salten regénye. 17. Felejthetetlen epizódalaki- tásai tették ismertté (1913—1977). 19. ... Paulo (brazil nagyvá­ros). 21. Becézett női név. 22. A Nemzeti művésze volt, Dél- Amerikában hunyt el (1876— 1965). 27. Szubrett-, komika- és drámai szerepekben egyaránt kiválót nyújtó Kossuth-díjas művésznő, (1911—1971). 28. Nagy szerepei: Papagetto, Romulus, Eddia Carbone, Medve doktor (1922—1972). 30. Iskolai osztály­zat. 31. Gépkocsi rövidítése. 32. Fővárosa Kinshasa. 34. Szép or­gánumával, férfias küllemével számos nagy szerepet megfor­máló Kossuth-díjas kiváló mű­vész (1911—1S|77). 37. Bevágás, rovás, adósság angolul (Score). 39. Epizódszerepei és szinkron­alakításai ma is emlékezetesek (1909—1979). 45. Férfinév. 48. Dél-afrikai tartomány. 50. Utó­vizsga rövidítése. 52. HSO,. 58. Etióp hercegi cím. 59. Száz oroszul. 60. ... del Saladó (csa­torna Spanyolországban). 63. Kelet németül. 66. Görög betű. 69. Éneklő szócska. Z. Gy. Beküldési határidő: január 27. Beküldendő: vízszintes 1., 13.. 20., 29., 62.. 70. Függőleges 2.. 11.. 14., 17.. 22.. 27.. 28., 34., 39. Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtése: ..Az ördög kilenc kérdése — Kriza János — Várai Lajos — Széchenyi Nyom­da — Rébusz — Vadrózsák”. Könyvjutalmat nyertek: Csi­kós Lajosné Salgótarján, Kiss Angéla Endrefalva, Kocsis La­jos Bátonyterenye. A könyveket postán küldjük! üt "e % s!í % % 8C ö 74 £ li % i L i Cr B h n V r Ô \% n L 9 1í5 % 7 t * 13s V t la Vi 6 rf t lr V 5 C M ü t T b ír r* t /I H C h í » it H Pl 1 5%­t ft £ \\ fi­H F N aï ff L G l\ b i P* C' kor­ö « 0 ÁÜ 5 £ h i fi M ✓ £ n V j i Hí D ! Ô V % fi t i ft i 5<Ú 5 5 N % if 5 E L V l ? j i i Y R I o % fi aS Ü.O O h \i “í N r i í í1 T i y ■ fi A r m htl S V 0 fa 0 s| hí % ' \ Û ** 0 b S> o CJ í ■7 i V fi (V SZOMBAT KOSSUTH RADIO: 8.30: Családi tükör 9.05: Színes népi muzsika 10.05: Ismét a javából! 12.30: Állami gazdasági vezetők fóruma 13.00: Klasszikusok délidőben 13.49: Énekeljünk együtt! 14.10: Ipargazdák 14.20: Mindennapi irodalmunk 14.50: Filmzene 15.00: A világlíra gyöngyszemei 15.10: Üj Zenei Üjság 16.00: 168 óra 17.30: Népdal-előadók hangalbuma 18.45: Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05: Közvettés, a Nemzeti Színházból. Nem félünk a farkastól 21.40: A karcsú deréktól Shakespeare-ig 22.25: Európa hangverseny- termeiből 23.50: Tomkins-madrigálok PETŐFI R*VDIÓ: 8.11: Népszerű muzsika. Az Afrolatin zenés turmix melléklete 8.50: Külpolitikai figyelő . 9.05: Kisfaludy Károly két vigjátéka: A hűség próbája. A vígjáték 10.00: Ha még nem tudná. . . Januári tudományos mozaik 10.30: Fúvósmuzsika 11.05: A francia sanzon ismeretlen arcai 11.45: A Neoton Família slágereiből 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Kenguru 14.00: Magunkat ajánljuk 17.05: Híres történetek — nagy egyéniségek 18.05: Sport 18.30: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból 19.05: A Rádió Dalszrinháza Kálmán Imre: Marica grófnő. 20.45: Billy Vaughn zenekara játszik 21.03: 168 óra 22.30: Jan Garbarek kvartettje játszik 23.15: Akit érdekel. Az alternatívákról MISKOLCI STÚDIÓ: 8.00: Hírek, időjárás, műsor- ismertetés. lapszemle. 8.10: A Nagyerdőtől a Kékestetőig. A debreceni és a miskolci körzeti stúdió közös zenés riportműsora. Szerkesztő: Pallai János és Paulovits Ágoston. Műsorveze­tő: Csonka László és Kolláth Adrienne. 9.55—10.00: Reklám. Müsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 1. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna gyerekeknek 9.10: Szivárvány 10.10: Hol-mi? Ifjúsági magazin 11.10: Polip. Olasz bűnügyi tévé­filmsorozat. VI 3. rész, ism. 12.15: Vyhonky. Hajtások 12.45: Képújság 15.20: Képújság 15.25: önarckép Saskiával, avagy a tékozló fiú. NDK-film 15.55: Nótázzunk! A televízió nyilvános felvétele 16.25: Az emberi test. XXVI 3. rész 16.50: Videovilág. Videonarko. 17.25: Betűreklám 17.30: Tizenkét hónap az erdőben 17.55: Mozgó képek 18.15: Reklám 18.20: A szív. VI 3. rész 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szeszélyes évszakok 21.15: Műkorcsolya Európa- nokság. Női szabad­korcsolyázás 22.15: Jurij Iljenko-sorozat. Elfelejtett ősök árnyai. Szovjet film 23.40: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv 2. Kudlik Júliával és Antal Imrével 14.00: Képújság Orosz nyelvlecke, XXX 15. rész. Hol az az utca, hol az a ház? MOVI-krónika Riportok Időjárás-jelentés Zene 15.00: Hosszú út a dűnéken. Szovjet tévéfilm­sorozat, VII/7. rész Házibarát Életmódmagazin a családnak 16.30: Útkereső 17.15: Melyiket a három közül? Játékos vetélkedő Tévétorna 18.00: Telesport 18.30: Gyerekeknek! Csip-csup csodák 19.00: V^deo-hálaadás. Svájci rövidfilm Vers mindenkinek 20.10: Rockstúdió 21.00: Híradó 2. Reklám 21.30: Charles Bronson-sorozat A halál 50 órája. Amerikai film 0.02: Napzárta BESZTERCEBÁNYA : 1. MŰSOR: 8.30: Úttörők magazinja 10.00: A tudományról és a technikáról gyerekeknek 10.40: Honvédelmi magazin 10.55: Publicisztikai magazin, ism. 11.35: Amerikai film, ism. 12.50: Nemzetközi folklór- fesztivál Moszkvában 13.45: Guliver útjai, Spanyol animációs film 15.15: Csak nőknek 15.45: Műkorcsolya EB. 17.00: A nap percei 17.10: A nagynéni. Tv-sorozat 18.05: Válasz a nézők leveleire 18.20: Esti mese 18.30: Receptek nem csak vasárnapra 19.30: Híradó 20.00: Látogatás a csehszlovák tv-bálon 20.50: A rendőr és a földön kívüliek, francia film 22.20: Látogatás a tv-bálon 23.10: Sporthíradó 23.25: Látogatás a tv-bálon 2. MŰSOR: 9,00: Színházi közvetítés Moszkvából 10.25: Orosz nyelvtanfolyam 10.45: Angol nyelvtanfolyam 15.55: Anoop és az elefánt, angol film gyerekeknek 16.50: Utazó kamera 17.15: Magas vérnyomás, dokumentumfilm 18.00: Folklórműsor 18.30: Tudományos magazin 19.00: Torna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: önök estje 21.00: A híradó szerkesztőségében 21.10: Az NDK-tv zenés­szórakoztató műsora 22.00: Kínai dokumentum­film 22.20: A kalapos nő, lengyel film MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: de. 10-től: Az istenek fejükre estek. du. fél 2-től : Süt a nap. Színes magyar mesesorozat. Négybalkezes. Színes, szinkr. francia bűnügyi filmvígjáték. — Kamara: Mr. Universe. Szí­nes magyar—USA-film. — Ko­hász: Kalózok. Sznes, látványos, romantikus francia kalandfilm. — Balassagyarmati Madách: Fél 4, háromnegyed 6 és 8-tól : Háborús játékok. Színes, szinkr. amerikai fantasztikus film. — Madách Kamara: Szerelmi krónika I—II. Színes, szinkr. lengyel film. — Bátonyterenyei Bányász: Cápa 2. (16). Színes amerikai horrorfilm. — Pásztó: Fél 8-tól : Mississippi szirénje (16). Színes, francia film. — Szécsény : 4 és 6 órától : Mici- mockó. Színes, szinkr. ameri­kai rajzfilm. — Karancslapujtő : VÜK. Színes magyar rajzfilm. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 8.30: Énekszóval, muzsikával 9.00: Summa Cum Laude. 25 éves évfolyam­találkozó 10.05: öt kintinens hét napja 10.20: örökzöld dallamok 10.54: Édes anyanyelvűnk 11.00: Gondolatjel. A Rádió kulturális hetilapja 12.15: Harminc perc alatt a -föld körül 12.45: Leckekönyv. Bakonyi Péter jegyzete 12.55: Radioton-korongok 13.20: Az élő népdal 13.30: Szonda.. Tudományos magazin 14.10: Művészlemezek 15.00: Igaz történet. 15.50: Eugen Cicero triója játszik 16.05: Zenekari muzsika 17.00: Ebéd után Kanadában 17.30: Magyar művészek operettfelvételeiből 18.40: Remekírók hangszalagon. Gilgames 18.43: Részletek a világ- irodalom legrégibb eposzából 19.46: Népdalváltozatok, népdalkamtáták 20.38: Flotow: Márta Négyfelvonásos opera 23.06: Verseit elmondja: Birtalan Ferenc ( . 23.19: Esti muzsika PETŐFI RlADIÓ : 7.05: Az unitárius egyház félórája 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Gyerekeknek Páter Antal mesejáték­szerepeiből 8.27: A tolatómozdony 9.05: Bemutatjuk a Lost And Found countryegyüttes 1980-as lemezét 9.35: Válogatott szivárvány 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Mikrofonpróba 14.00: Többet ésszel 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 21.05: Társalgó 22.30: Carey és Lurrie Bell felvételei 23.15: Könnyűzene — esti hangulatban MISKOLCI STÚDIÓ: 9.00: Jó reggelt, jó szórako­zást, jó pihenést! Zenés, infor­mációs szolgáltató műsor. 9.30: Riporternapló. Síparadicsom a Bükkben. Riporter: Csonka László. 10.25: Műsor-összefoglaló. 10.30: Szlovák nyelvű műsor. Információk, aktualitások. Tél a Bükkben. Zenés percek. Szerkesztő: Mács Ildikó. 10.55— 11.00: Információk, a délutáni program ismertetése. 18.00: Mű­sorismertetés, hírek, időjárás. 18.05: Mérkőzésen, versenypá­lyán. Vasárnapi sportmagazin. 18.27—18.30 : Műsorismertetés. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 1. MŰSOR: 8.05: Családi torna 8.55: Óvodások műsora. 9.20: Grant kapitány gye'rmekei 10.25: Benji. 10.50: Zenebutik. 11.40: Ki nyer ma a képernyőn. 11.50: Képújság 14.20: RTV-közönség- szolgálat 14.25: Családi vasárnap 15.35: Képújság 15.40: Betüreklám 15.45: Legyen szerencsénk! 16.30: Reklám 16.35: Delta 17.00: Magyar dalok versenye. 3. elődöntő 18.00: Műsorajánlat 18.05: ... és még egymillió lépés. XVIII 3. rész 18.50: Reklám 19.00: A HÉT 20.00: Híradó 20.15: Magyar évszázadok 20.35: Gyilkosság a medencénél. NSZK bűnügyi tévéfilm 22.45: Telesport 23.00: Képújság 2. MŰSOR: 9.00: Tévémagiszter Magazinműsor Tv 2. Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 14.00: Képújság Francia nyelvlecke Riportok Idő járás-jelentés Zene 15.00: A chateauvalloni polgárok. XXVI 3. rész 16.00: Műkorcsolya Európa- bajnokság. Gálaműsor 17.45: A tenger biológiája. XIII 3. rész Álljunk meg egy szóra! Reklám 18.30: Gyerekeknek! 19.00: Ellenfényben. NSZK-tévéfilm 21.30: Volt egyszer egy klub. . . Angol film 22.34: Napzárta BESZTERCEBÁNYA : 1. MŰSOR: 8.30: Gyerekeknek 10.40: A mentökocsi, tv-sorozat 11.40: Objektív, magazin 12.15: Koncert 13.05: Kislibák, cseh film 14.20: Autósok, motorosok magazinja 15.00: Műkorcsolya EB. 17.15: Animációs filmek 18.20: Esti mese 18.30: Zenés, szórakoztató műsor 19.30: Híradó 20.05: A Humberto cirkusz 21.00: Dokumentumfilm 21.30: A zene közös útján 22.20: Sporthíradó 22.35: Zenei krónika 2. MŰSOR: 10.00: Fiatalok tv-klubja 11.30: Utazó kamera 11.55: Érdekességek a Szovjetunióból 15.45: Természetfilm 16.10: Portréfilm 16.35: Műsorajánlat 16.55: Kulturális revü 17.35: Ház a kereszteződésen, szlovák film 19.00: A mi nézetünk 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Koncert, a cseh filharmónia 21.30: Híradó 21.50: Kenyér, szerelem és fantázia, olasz film MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: de. 10-től: Az istenek fejükre estek. Színes, szinkr. botswanai filmvígjáték, du. fél 2-től: Süt a nap. Színes magyar mese­sorozat. Négybalkezes. Színes, szinkr. francia bűnügyi film­vígjáték. — Kamara: Mr. Uni­verse. Színes, magyar—USA- film. — Kohász: Antoieta. Szí­nes francia—mexikói—angol film. — Balassagyarmati Ma­dách: Fél 4, háromnegyed 6 és 8-tól : Háborús játékok. Szí­nes, szinkr. amerikai fantiszti- kus film. — Madách Kamara: Menekülés a győzelembe. Szí­nes, szinkr. amerikai kaland- film. — Bátonyterenyei Bányász: Zorró. Színes, olasz—francia ka­landfilm. — Pásztó: Mississippi szirénje (16). Színes, francia film. — Szécsény. Cukorfalat (16). Színes, NSZK-beli film­vígjáték. — Karancslapujtő: A zsaru és a szex (18). Színes, szinkr. francia krimi. — Job­bágyi: Hálószobaablak. Színes, szinkr. amerikai bűnügyi film. — Nagylóc: Rocky horror picture show. Színes, zenés amerikai film. — Ersekvadkert: A kilencfarkú macska (16). Színes, olasz bűnügyi film. — Rétság: Az erdő kapitánya. Színes magyar rajzkalandfilm.

Next

/
Thumbnails
Contents