Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-18 / 15. szám
Nógrádi Tűkör Feszültségek az oktatásban Kerekasztal-beszélgetés a szerkesztőségben NÖGRÄD: A feszültségek milyen körben érzékelhetők, és alapvetően miből eredeztethetnek? Arató János: Ma már az oktatás minden szintjén észlelhetők feszültségek, természetesen más-más erősséggel és konkrét megjelenési formában. Okait vizsgálva a rendkívül felgyorsult idő követelményeihez jutunk el. Ezek évről évre újrafogalmazzák az iskola feladatait, amelyeknek azonban a jelenlegi iskolarendszer nem képes eleget tenni. Vagyis az iskola kényszerű fáziskésésben van. Hantos Sándorné: Persze, a feszültségek a pedagógustól függetlenül is léteznek. Ilyen például a tudás leértékelődése, ami együttjárt a pedagógusmunka fantasztikus presztízsvesztésével. Ugyanakkor ezzel szemben állt az egyre növekvő társadalmi elvárás. Mindezek az általános feszültségek az iskolán belül belső feszültségekhez vezettek. Mire gondolok? A társadalom követelményként fogalmazza meg a teljesítménycentrikus oktatást, csakhogy nincsenek meg hozzá a szükséges feltételek: kevés a megfelelő tanterem, van pedagógushiány, léteznek a hiányszakok — például kémiából, énekből, esetenként matematikából, oroszból, testnevelésből. így egyegy influenzás megbetegedés idején képtelen az iskola a megfelelő helyettesítésre, a szakos ellátás biztosítására. Feszítő gond — évek óta beszélünk róla anélkül, hogy valami érdemleges történt volna — a tankönyvellátás és a tantervi gyakorlat. A könyvek fele használhatatlan, nem jó célt szolgál, a követelmények maximalisták. Nagyon magas a tanulócsoportok óraszáma, különösen ott, ahol a ciklus helyett áttértek az ötnapos tanítási hétre. A speciális tagozat, a mindenapos testnevelésre való áttérés szintén az óraszámot növeli. Szinte alig jut idő — részben tanterem, szakos pedagógus — az ismeretek elmélyítését szolgáló, tanórán kívüli foglalkozásokra. Dr. Szalánczay György: Azok a gondok, amelyekről kollégáim szólnak olyannyira kitapinthatóak lettek, hogy akár feszültséggócokat is megfogalmazhatunk. Az egyik ilyen góc a tanított ismeretanyaggal kapcsolatos. Valóban, az egy évtizede érvényben levő tananyagok és tantervek nem vették kellőképpen figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait, azt, hogy mennyi, milyen mélységű ismeretanyagot képesek befogadni, megérteni, feldolgozni, megtanulni. A tankönyvek nyelvezete sem igazodik az életkorhoz. Ezért fogalmazhatják meg joggal például a gimnáziumi tanárok, hogy az általuk használt könyvekre teljes mértékben rátelepedett a felsőoktatás. Bizonyos tudományos körök meghatározó igénye szabta, alakította a tananyagokat, s emiatt nagyon sok túlzsúfolttá, nehézzé vált. Arató János: Az országban jelenleg 96 szakmát oktatunk, s a tankönyvek hatvan százaléka 1978. előtt íródott. 1985-ben a tanulók három százaléka egyáltalán nem rendelkezett tankönyvvel. A tudomány, a technika és technológia korszerű ismeretei tehát kimaradnak a tananyagból. A mostani oktatási szerkezetben azonban még további 36 technikusi és 28 szakközépiskolai szakmát kell oktatni. A szakmunkás- képzés irányítása nem egy- • séges. Fő „gazda” a Művelődési Minisztérium, de nem jelentéktelen az Ipari Minisztérium szerepe sem. Gondot jelent, hogy a szakmai jegyzékbe felvett — jelenleg 109, de ezt kilenccel csökkenteni kívánják — szakmák szakmunkásképzői tananyagtartalma és a vállalati szakmák' tananyagtartalma között nincs összhang, így a gyerekek ismereteinek a konvertálhatósága súlyos hiányt szenved. A kontra- szelekció következtében nagyon gyenge gyerekanyag kerül a szakmunkásképzőkbe — bár az utóbbi években valamelyes javulást tapasztaltam —, továbbá a nem eléggé korszerű tananyagokban tetten érhető a maxima. lizmus, s a tanulók gyakran alulmaradnak a tanulásban, ami kihatással van későbbi életükre. Dr. Szalánczay György: A művelődésirányítás az évtized elejétől tudja a szakképzés strukturális szétaprózottságát. Magam is azt mondom: a jelenben tanított szakmák egy része nem szakma, egyszerűen betanított munka. A munkahelyeken egykét év alatt be lehet tanítani. A szakmai irányítás már régen felhívta a figyelmet, hogy egyre fogy azoknak a szakmáknak az aránya, amelyek a hagyományos' hároméves ' szakmunkásképzési keretben hatékonyan megtaníthatok, és egyre növekszik azok száma, amelyekhez több idő, magasabb általános és szakmai műveltség kell. Csak hát ez, a struktúraátalakítás nagyon pénzigényes. S ameddig az oktatásnak a mostani keretből kell gazdálkodnia, addig egy más struktúrát nem lehet megvalósítani. Nagy László: A tankönyvek témaköréhez hadd tegyem hozzá: a modulrendszerű tankönyveket már régebben feltalálta a pedagógia, ezek alkalmazása azonban rendkívül nagy nehézségekbe ütközik. Ezt magyarázza az is —, amely szerintem az oktatási feszültségek nagy részének okozója —, hogy az oktatás képviselői semmilyen szinten nem képesek az érdekérvényesítési mechanizmuso- ^ kát átadni, megtanítani a tanulóknak. A pedagógus nemcsak a szakját oktatja, nevel is. S a nevelésre — Beke Kata szerint — azok a Sokáig olyan mérvű szemérmesség jellemezte társadalmi életünket, hogy már-már a betegesség jelzőjét is joggal kiérdemelte. Ügy gondoltuk, hogy ha bizonyos nekünk nem tetsző problémákról nem veszünk tudomást, akkor azok talán nem is léteznek, vagy esetleg megoldódnak önönmaguk. tói. Aztán úgy gondoltuk, hogy igazából mi csak jót tehetünk, és minden aránnyá válik a kezeink között. Nos, az élet, a társadalmi, gazdasági haladás alaposan rácáfolt szilárd hiedelmeinkre. A gondok és feszültségek elérték az egyik legvédettebbnek hitt bástyát, az iskolát is, s ma már az országban — szerencsére megyénkben még nem — olyasmikről is hallani, hogy akad iskola,'ahol nehézségbe ütközik a kréta, a szivacs beszerzése is. Az oktatásnak azonban — mint ahogyan a társadalomnak sem — nemcsak gazdasági feszültségei vannak. Jócskán lé. teznek szakmai, morális problémái is. Mindezeket próbáltuk feltérképezni, egyúttal megoldási lehetőségeiket, módozataikat feltárni azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyet a NÓG- RÁD.szerkesztőségben tartottunk. Résztvevői: Arató János, a balassagyarmati 217. Sz. Szondi György Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója, Hantos Sándorné, a pásztói Kun Béla Általános Iskola igazgatója, dr. Koós István, a Bátony- terenyei Városi Jogú Nagyközségi Tanács elnökhelyettese, nevelőotthoni igazgató, Nagy László, a megyei KlSZ-bizott- ság titkára, Sára Jánosné, a salgótarjáni Bolyai János Gim. názium szülői munkaközösségének tagja, dr. Szalánczay György, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője és Sulyok László, a NÓGRÁD kulturális rovatvezetője. pályán maradt, kontraszelektált pedagógusok vállalkoznak, akik a társadalmi érdekérvényesítésre egyébként is kevésbé alkalmasak. Az ebből a szempontból tehetségesebbeket a társadalom ma pillanatok alatt kiemeli a pedagóguslétből, vonzóbb erkölcsi és anyagi elismerést kínál nekik. Éppen ezért én az egyik legfontosabb tennivalónak a kontraszelekció megszüntetését tartom. Dr. Koós István: Egy kicsit mindig berzenkedik az ember, amikor a kontraszelekcióról hall. Más értelmiségi pályák sem eléggé megbecsültek, bár természetesen nagyobbak a lehetőségeik... Úgy vélem, hogy a társadalom sok tagja még nem látja, mi rejlik az oktatási intézményekben, hogyha azokat minél jobban összekapcsolják az adott település szükségleteivel. A mi tanácsi vezetésünk igyekszik eleget tenni a városiadásból fakadó követelményeknek. Meg kell oldania bizonyos foglalkoztatási- feladatokat, figyelve a már létező dolgozói létszámra és a fejlődés követelményeire, az oktatási hálózat kibocsátóképességére. A téma fontosságára való tekintettel is, nemrégiben tárgyalta végrehajtó bizottságunk a település két középfokú intézményének, a gimnáziumnak és az ipari szakmunkásképzőnek a te_ Az üvegcsiszoló-szakmát mintegy harminc éve oktatják a Salgótarjáni Öblösüveggyárban. A 22 finomcsiszoló géppel felszerelt tanműhelyben az idén harminc szakmunkástanuló sajátítja el a „mesterség” alapjait. vákenységét. Úgy foglaltunk állást a tapasztalatok birtokában, hogy az ISZI — talán, mert előbb is reagált — nagyobb ütemben igyekszik eleget tenni a helyi gazdasági-társadalmi követelményeknek. NÖGRÁD: Hallgatva a véleményeket, az az érzésem, hogy a gondokat mindenki tudná folytatni — eről- tetettség nélkül. De van a körünkben egy szülő, aki a létező folyamatoknak nem csupán szemlélője, hanem közvetlen átélője, részint formálója is, hiszen az iskola a szülőt nevelési partnerként kívánja megnyerni a maga tevékenysége számára. Ez kinyilatkoztatás, vagy valóság? Sára Jánosné: Tapasztalataim szerint az iskolák — ‘ legalábbis amelyekkel én kapcsolatban voltam, s itt mindjárt elmondom, hogy az egyik gyermekem a gimnáziumi negyedik, a másik az általános iskola hetedik osztályába jár, s óvodáskoruktól részt veszek a szülői munkaközösségek munkájában — igénylik a szülőkkel való kapcsolattartást, segítségnyújtást, s nem kizárólag a nevelésben... És mi tudunk is segíteni, például a tanr termi berendezkedések javításában, festésben és egyéb kétkezi munkában. S úgy érzem, hogy erre a szülők is hajlandóak, akik persze főként azt szeretik, ha pontosan megmondják nekik, hogy miben számítanak a segítségükre, és nemcsak általánosságban beszélnek róla. NÖGRAD: S mi a véleménye a tudás leértékelődéséről? Sára Jánosné: Ezt szerencsére én nem érzékelem. A gimnazista lányom olyan osztályközösségbe jár, ahol mindenki komolyan tesz céljainak eléréséért. Ilyen a családi indíttatásuk... Én nagyobb gondnak tartom azt, hogy ezek a gyerekek rengeteg időt tanulnak össze, hogy jó tanulmányi eredményt érjenek el, jól érettségizzenek, és felvegyék őket az egyetemre, ugyanakkor nem lehetnek biztosak abban, hogy sikerül a felvételijük. Pedig este hétig, nyolcig tanulnak, alig szórakoznak, s igazából nem tudnak fiatalok lenni. Hantos Sándorné: Hát igen. Magyarországon a munkaidő nyolc óra, de a gyerekek... NÖGRÄD: Meg a felnőttek java is többet dolgozik... Az Ersekvadkcrti Általános Iskolában működő könyvtárban minden tanuló megtalálhatja a számára legmegfelelőbb olvasmányokat. Sára Jánosné: Annyiszor és annyi helyen elmondtam már, hogy ha egészséges gyerekeket akarunk nevelni, akkor meg kell szerettetni velük a testnevelést. De az én egyik gyerekemmel sem sikerült ezt megtenni. Tudom, nem valami sportosak, de mégis — csak megszerettethető velük a tornaóra. Persze, nem úgy, hogy a követelmények mereven le vannak írva, például húsz méter alatt a kis- labdadobás egyes. Nagy László: Az iskola nem egészséges életmódra neveli a gyerekeket, hangzott el. Ezt továbbvinném: az iskola a pedagógusok által nem tud mintát adni az egészséges életvitelre. Pedig nagyon fontos lenne. Általa a fiatalok jól és önállóan tudnának gazdálkodni szabad idejükkel, felismerve és élve lehetőségeikkel, kialakítva saját egyéniségüket. A közösségi nevelés ezzel vezetne el bennünket az egyénnel való foglalkozáshoz', az egyéniségre alapozva pedig már elképzelhető a politikai tevékenység is. S itt fogalmazhatnám meg a KISZ feladatát, egészen röviden : a szervezet adjon segítséget a fiatalok egyéni problémáinak megoldásához, s a problémamegoldás folyamatában a fiatalokat juttassa el az általunk kívánt politikai meggyőződéshez, mindenképpen indirrekt módon. Ez a folyamat több fázisból áll, s ennek egyik mozzanata a tolerancia- és kompromisz- szumkészség megtanítása, ami észrevételeim szerint most társadalmi méretekben hiányzik. Ezen a nyomvonalon végül eljutnánk a végső értékelésig, amelynek leglényegesebb elemének a kudarc kezelését tartom. Dr. Szalánczay György: Én nem azt tartom problémának, hogy az iskolában — ahogyan mindenkitől hallani — feszültségek vannak, hanem azt, hogy ezeket gyakran fölöslegesen még gerjesztjük is. Bizonyos feszültségek az élet természetes velejárói. Sőt, vannak egyenesen előrevivő feszültségek. Nekünk meg kell tanulnunk kezelni, együttélni a feszültségekkel. Hiszen a teljesítmény rendszer követelménye az iskolában alapvetően jó dolog, de nem az, hogy sokszor túl mechanikusan és rövid távon értelmezzük. Például akkor, amikor azt nézzük csak, mennyire tudja a gyerek eldobni a kislabdát, hogyan produkál a felvételi vizsgán. Ez túl mechanikusan felfogott teljesítménykényszer, hosszabb távú céljaink ellenében hat. Éppen ezért nagyon jónak tartom, amikor az iskola ezt oldani próbálja úgy, hogy önállóan alkalmazza a tantervet, a tankönyvet. Egyre több ilyen pedgógussal találkozni. Mert a legfontosabb mégiscsak az, hogy a gyerek tudjon gondolkodni, olvasni, az olvasással ismereteket elsajátítani, írni, számolni, alapkészségekkel rendelkezni. Ugyanakkor bizonyos feszültségekre hosszabb távra be kell rendezkedni. Például az iskolaszerkezetet nem tudjuk rövid időn belül megváltoztatni. De, ha ezekkel dinamikus együttélésben gondolkodunk, ha az oktatási intézmények és az irányítás megtalálja a maga helyét, szerepét, akkor a feszültségek jelentős része kezelhető. De attól óvnám magunkat, hogy azt higgyük, bizonyos feszültségek keletkezése megold másokat. Maximálisan egyetértek azokkal, akik azt vallják, hogy igazi pedagógiai önállóság nem képzelhető el gazdasági önállóság nélkül. Az csak szólam. Ha nem akarunk újabb feszültségeket, akkor egy sor illúzióval, mes- sianisztikus hittel le kell számolnunk. A munkával jár együtt, hogy az intézményvezetők a gazdasági feltételekkel is rendelkezzenek. Továbbá nem biztos, hogy akkor teszünk helyesen, ha minél több tevékenységi területet átfogunk. Szerintem akkor készítünk fel korszerűen, ha hagyunk lehetőséget az elmélyülésre, ha bizonyos idejét múlt formákat közösen kisöprünk, és inkább — figyelembe véve teherbíró képességünket, tudomásul véve, ma erre telik energiánkból — kevesebbet, de jobban tanítunk. De ezt tényleg közösen, együttműködve, lelkiismeretesen tesz- szük — a szülőkkel, a tanárokkal és a diákokkal, az iskolavezetéssel és az iskolát fenntartó tanáccsal. Dr. Koós István: Egyetértve a távlatokkal, az is igaz, hogy bizonyos területeken rövid távú programokra vagyunk kényszerítve. Ha nincs — mondjuk — szakember elég, hiába fejlesztek ki jelentős számítógép-, vagy videohálózatot, mert, há az az egyetlen valami miatt kibukik, nem tudok mihez fogni. Arató János: Tizennyolc- millió forintos költségvetésünkből 40 ezret fordítottunk fejlesztésre. A valóságban azonban 800 ezernél is többet fejlesztettünk. Mert a szükség rákényszerít a vállalkozásokra. Munkánkkal, törvényes keretek között pénzt hozunk az iskolának, á ezt szerencsére, a művelődésirányítás — pályázatokkal — támogatja. Dr. Szalánczay György: Persze —, mint semmit — a válalkozást se abszolutizáljuk. Nevezetesen a bátony- terenyei majd 1300 fős általános iskola eleget tesz feladatának, ha az alapokra megtanítja tanítványait. Persze, ahol a lehetőségek adottak, ott válalkozzanak. Csak erről önállóan döntsenek, ne felülről, kívülről találja ki valaki... Azt senki sem vitatja, hogy az oktatásnak a nemzeti jövedelemből való részesedése ma alacsony, azt jelentős mértékben kell növelni ahhoz, hogy az iskola alapvető funkcióit a társadalmi követelmények szerint elláthassa. Viszont azt is látni kell, hogy évtizedes mulasztásokat egyik évről a másikra nem lehet bepótolni. Tehát irreális követelésekkel, igényekkel a problémákat nem tudjuk megoldani. Határozottan igényelni kell viszont a folyamatos fejlesztést. Minden példa azt mutatja — Japántól a világ minden országáig —, hogy a gazdasági válságból az az ország jutott ki köny- nyebben és gyorsabban, amelyik műveltebb munkaerővel rendelkezett. De csak a reális társadalmi lehetőségeket figyelembe véve lehetséges előrelépés... Viszont úgy — kell!
