Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
V QDOPT SPORT SPORT OrUn 1 Hég egyszer Szöulról és Ben Johnsonról Rajtaütésszerű tesztek sorozata ígéret van (volt), pénz nincs (nem is volt) Fizetésképtelen Balassagyarmati HVSE Lassan már négy hónapja, hogy Szöulban megnyitották az olimpiát, de még mindig készülnek érdekes és tartalmas összefoglalók 1988 legnagyobb sporteseményéről. Ezek egyi' kéről Schmitt Pál, a NOB magyar tagja számolt be az MTI munkatársának. — A napokban kaptam meg a Sports Korea című kiadványt, amely minden eddiginél részletesebb statisztikai összesítést közöl. „A szöuli olimpia átírta a rekordok könyvét” című cikkből kiderül, hogy a XXIV. nyári olimpiai játékokon 33 világcsúcs mellett 227 olimpiai rekord dőlt meg. s hogy ezt mennyire lehet becsülni, az az összehasonlításokból derül ki: 1972-ben Münchenben a világcsúcsok száma 43 volt, az új olimpiai rekordoké 37, míg négy évvel később Montrealban 70 olimpiai csúcs született, amelyek közül 35 egyben világrekord is volt. Említést kell tenni arról is, hogy Moszkvában és Los Angelesben, a távolmaradások miatt csonkának nevezhető játékokon is kitettek magukért a sportolók, így például 1980- ban az új rekordok száma 60 volt, míg 1984-ben 12 világ- és 27 olimpiai csúcs került a csúcsok könyvébe. — A Szöulban szerepelt 160 nemzet közül a rekordgyűjtésből első helyezettként a Szovjetunió vette ki a résztét 7 világcsúccsal és 54 olimpiai rekorddal, míg az amerikai sportolók 9 világcsúcs mellett 23 olimpiai rekordot döntöttek meg, az NDK kiválóságai előbbiből kettőt, utóbbiból 24-et. A legjobbak névsorából mi magyarok sem maradtunk ki, két világcsúccsal és 8 olimpiai rekorddal az előkelő rangsorban a 6. helyet foglaltuk el. Rövid párizsi tartózkodása alkalmából sajtókonferenciát tartott Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke. Egy kérdésre válaszolva kifejtette: — Egyáltalán nem tartanám megbotránkoztatónak, vagy sértőnek, ha Ben Johnson részt venne a barcelonai olimpián. Először is azért nem, mert nem élete végéig szól az eltiltása, hanem csak két évig, amely után újra teljesjogú sportolóként készülhet, versenyezhet. Másrészt: meg kell ismételnem korábbi kérdésemet, azt, hogy nem Johnson volt a főbűnös az emlékezetes doppingügyben, hanem azok, akik a közvetlen környezetét alkották. A doppingellenőrzéssel kapcsolatban pedig már most elmondta: néhány hónapon belül a NOB orvosi bizottsága olyan helyzetbe kerül, hogy megkezdheti a rajtaütésszerű, az edzéseken elvégzett tesztek sorozatát. Külföldiek Miért maradt el a kitüntetési ünnepség? Néhány esztendővel ezelőtt nagy feltűnést keltett a színes bőrű. afrikai fiatalember Umoh bemutatkozása az Újpesti Dózsa labdarúgócsapatában. Kapott is olyan sajtót, amilyet egy válogatott játékos is csak ritkán. Újszerűnek tűnt a dolog, hisz Umoh külföldi állampolgárként, úgymond idegenlégiósként szerepelt a magyar bajnokságban. Ez ritkaság volt akkoriban. Napjainkra megváltozott a helyzet. A Magyar Labdarúgó Szövetség engedélyezte, hogy élvonalbeli és másodosztálvú együtteseink két külföldit szerepeltessenek. A lehetőséggel nem élt mindegyik klubunk, sőt ellenkezőleg: alig néhány. Mégis szinte divattá vált, hogy elszürkülő labdarúgásunkban külföldi sportolók szerződtetésével igyekszik némelyik egyesület megkísérelni a jobb szereplést. Mindez (elsősorban) pénztárca kérdése. A más nemzetbeliek sem írnak alá pusziért, netán egy meleg kézfogásért. A dolog másik oldala, hogy túl sokba persze nem kerülnek ezek a nálunk szereplő külföldiek, hisz nem az európai, netán a világ labdarúgásának első számú játékosai ők. Ezért sem meglepő, hogy —, bármelyik együttesben játszanak is — nem váltják meg a világot. A legjobb példa erre a Szeged SC, mely a múlt évi bajnokságban két jugoszláv vendégmunkással sem valósította meg feljutási álmait. De itt van az NB I. őszi sereghajtója, a Vasas. Hiába szerepel a piros-kékeknél két idegenlégiós: Maries és Clou- de, ma ők is az angyalföldiek látványos vesszőfutásának részesei. Ugyanakkor a magyar származású, de amerikai állampolgárságú Vermes sem tudta egy csapásra látványossá és főleg eredményesebbé tenni a Rába ETO játékát, miként az sem valószínű, hogy a Ferencvárosnál most próbajátékon lévő és a zöld-fehérekkel együtt készülő portugál Juvenal de A’meide Santos alapvetően megváltoztatja a Fradi arculatát. Ügy tűnik a labdarúgók vendégjátékának láttán szakemberek is próbálnak segíteni bajba jutott labdarúgásunk helyzetén. Néhány esztendővel ezelőtt Zalai László — külföldi állampolgárként — nem művejt csodát Békéscsabán. Most a Vasasnál egy török edző segítkezik a munkában- Cem Kanmaz próbál pályakezdőként lelket önteni Kom- játiba és társaiba. Hogv miért írtam le mindezeket? Egyszerű okból: aggódom! Azokért a tehetséges honi futballistákért, akik talán a vendégjátékosok miatt nem kapnak elég bizonyítási alkalmat, vagy egyszerűen így esnek el az előrelépés lehetőségétől. Gondoljunk csak bele: mennyi tehetség kergeti a labdát országszerte! A klubok alaposabb és körültekintőbb utánpótlás-nevelésével, a játékosmegfigyelési hálózat kiépítésével tucatjaival találnának ifjú reménységeket. Persze a külföldiek szerepeltetése belügv. Az egyesületek belügve. Az a Fufcsa csupán, hogy míg a legjobb magyar játékosok eladása viszonylag tervszerűen megy, addig az idegenek importálása majdhogynem véletleneken múlik. Azon pedig esetleg elmorfondírozni lehet, hogy míg egy-, egv helyen külhoni tréner kapcsolódik a szakmai munkába, addig néhány tehetséges magyar edző hónapok, esetleg esztendők óta ajánlatra vár, hogy most azokat a keveseket ne i$ említsük, akik — igaz kemény valutáért — más országok labdarúgásában keresik boldogulásukat. Vagy ez a folyamat lenne a magyar foci felemelkedésének egyik lehetséges útja? Nem hiszem. Mint ahogy azt sem, hogy a hazánkba tévedt külföldiek akár a pályán, akár a kispadon bármit is jelenthetnének labdarúgásunk felemelkedésében. Vaskor István A sakkszövetség úgy tervezte, hogy január 13-án, pénteken délután 2 órakor a Fórum Szállóban tünteti ki a tavalyi sakkolimpián sikeresen szerepelt magyar válogatottakat. Az ünnepségből azonban semmi sem lett. Miért? — kérdezte az MTI munkatársa Lakó László főtitkárt. — Három napja kaptam értesítést az ÁISH személyzeti főosztályától, hogy a jutalmazási ceremóniát egyelőre el kell halasztani, merthogy nem készültek el a kitüntetések. Ezek szerint a szaloniki ötkarikás olimpián aranyérmet nyert női és az 5. helyen végzett férficsapat tagjainak dukáló pénz együtt van, csupán az oklevelek és az ilyenkor szokásos egyéb rekvizítumok hiányoznak? — Igen, velem ezt közöl- lek. Hiába van tehát a szövetség páncélszekrényében a takarékbetétkönyvekben elhelyezett, és például az olimpiai bajnoknők esetében egyenként 200 000 forintot jelentő pénzjutalom, továbbra sem kaphatják meg a/.ok, akiket pedig teljesítményük után megillet? — Nem, mert együtt kell átadni a pénzt a többi kitüntetéssel. Így viszont az ünnepségre hívó invitálás után gyorsan minden érintettet arról kellett értesítenem, hogy a 13-i összejövetelünk elmarad. Hogy végül is mi- kor lesz a jutalmazás, nem tudom, várom az ÁISH újabb telefonját. Ami többek között azért is sürgető, mert másfél hét múlva a magyar vegyes válogatott, amelyben a négy olimpiai bajnok, tehát a Polgár lányok és Mádl Ildikó is benne van, Franciaországba utazik. Nehezedő gazdasági körülményeink a sportban is éreztetik hatásukat. Patinás múltú egyesületek jutnak a csőd szélére, eredményes szakosztályokat szüntetnek meg, vagy adnak el klubjaink. A fennmaradás, a túlélés szele egyre több klubot érint. Vállalkozni kell, küzdeni a költségvetésből hiányzó pénzösszegek előteremtéséért. Megyénk sportegyesületeinek gazdálkodása ,sem mentes a problémáktól. A támogatások apadó összege, valamint a pénz reálértékének csökkenése következtében mindenütt szorosra kell húzni a nagrág- szíjat. Balassagyarmaton három esztendeje ezt teszik, mi több vállalkoznak, újszerű kezdeményezésekkel igyekeznek javítani nehéz gazdasági helyzetükön. Mégis gondokkal fűszerezve telnek hétköznapjaik. O Megyénk „jegyzett”, sport- egyesületeinél a pénzügyekben * csend honol, az Ipoly partján ellenben egyre inkább beszédtéma a klub gazdálkodása, annak körülményei. Nemes egyszerűséggel intézhetnénk el a valóságot, amikor leírjuk: a Balassagyarmati HVSE fizetőképtelenné vált! E korántsem örömteli állapothoz nem napok, hónapok folyamata vezetett. Damoklész-kardja már 1986" tól lebegett az SE felett. Ekkor — a Bgy. SE nevének megváltoztatásával — alakult meg a Határőr Várost Egyesület, melynek elnöki székébe Lombos István került. A klubelnök személye azért fontos e tárna kapcsán, mert felkérésekor nem mondott azonnal igent a hívó szóra. Feltételei voltak, de azok nem személyére vonatkoztak. Csupán garanciát kért az egyesület költségvetésének biztosítására, az éves kiadások fedezésére. Nem ígéreteket várt, hanem egyszámlájukra érkező pénzeket. Bár Lombos István nem jós, mégcsak nem is jövőbelátó, mégis valamit meg- érezhetett. Noha a megyei és városi sportvezetés biztosította a beígért összegeket, több patronáló vállalat és intézmény „elfelejtette” átutalni azt a pénzmennyiséget, melyről szóban megállapodtak. Az 1986. október l*én hivatalába lépett elnöknek így nem volt sok választása. Az év végén a vezetés kénytelen volt átcsoportosítani, előrehozni az 1987. évi költségvetésből néhány százezer forintot, hogy ne legyen adósságuk. Következésképpen az új évet mínusszal kezdték. így mi sem volt természetesebb, minthogy az esztendő utolsó hónapjában újra előretekintettek, belenyúlva az 1988‘as költségvetésbe. Ez a folyamat azonban nem mehetett tovább. Ezért döntött úgy az egyesület vezetése, hogy 1988 végén nem bontja meg idei költségvetését. Igen ám, de az élet nem ilyen egyszerű. Tavalyi tartozásaikból hatszázezer forint a nyakukon maradt. Ennyivel tartoznak sok helyre, fizetni viszont, nem tudnak. Ezt mondják ma fizetésképtelenségnek! Restanciáik pótlására reményük is alig van. Ügy érzik, nem érdeke a város termelőegységeinek a klub támogatása. Anyagi gondjaik enyhítésére lenne~megoldás. Az egyik legegyszerűbb az, hogy megszüntetnek egykét szakosztályt! De melyiket? A labdarúgást, netán az ökölvívást, vagy az atlétikát? S hogy tovább menjünk. Vajon jelentene-e segítséget, ha másik három szakosztályuk valamelyikéről, a teniszről, az asztaliteniszről, vagy a motorosról lemondanának? Aligha. Mert ez a három kis csoport nem sok vizet zavar a költségvetésben. Mi hát a teendő? Sokszor felvetődött a kérdés a klub vezetőiben és nem is nézték tétlenül saját vergődésüket. Építőipari részleget alakítottak, mely hozta is szépen a pénzt. Egy év után kénytelenek voltak megszüntetni — idevonatkozó rendelet, vagy jogszabály híján. — Elkészült szállójuk, ahol néhány fiatal sportolójuk lakik. De mindezek a próbálkozások csak némileg pótolják a hiányzó forintokat, illetve azok minimális hányadát. Most újra terveznek, hogy vállalkozásokkal segítsenek magukon. Teherfuvarozó és műszaki jellegű részleget alakítanak, valamint továbbra is önállóan üzemeltetik büféjüket. Hogy ezek mit jelentenek majd a gazdálkodásban, azt az idei esztendő eredményei döntik el. Addig pedig ‘dolgoznak és várnak. Elsősorban arra, hogy jönnek-e a megváltó forintok. A mai helyzet szerint Balassagyarmaton csupán a tanácsnak és a pártbizottságnak, no és néhány gazdasági egységnek — a kábelgyárnak, a fémiparnak, a bútorgyárnak és a városgazdálkodásnak — szívügye a városi sportegyesület. Sok más intézmény és gazdasági egyséfí hátat fordít mindennek, a támogatás előli menekülést, a kibúvókat keresi. Csak fokozza a problémákat, hogy egy-egy sportolónak állást, munkahelyet keresni és találni alig lehet. S, akkor még nem beszéltünk arról —, bár ez egy másik történet —, hogy a Balassagyarmati HVSE kig létszájmú apparátusában és szakvezetői gárdájában bárom esztendeje nem volt béremelés. Maradt minden a régiben! Ezért sincs mit csodálkozni azon, hogy Lombos István ügyvezető elnök nosztalgiázva gondol előző munkahelyére, a kábelgyárra, ahol ma — korábbi beosztásában — ügyvezető elnöki fizetésének másfél- szeresét kereshetné. .. A hangsúly viszont nem a béreken van. Az alapvető kérdés lassan így fogalmazódhat meg: kell-e a városnak a sportegyesület? V. I. i
