Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-07 / 291. szám

i NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT.. Egészségünk érdekében Vízcsapnyitás negyed évvel korábban fl szécsényi ivóvízvezeték műszaki átadásáról „November az egészséges életmód hónapja — olvas­hattuk a pedagógus Vörös- kereszt alapszervezet kiírá­sát iskolánkban. Ennek kap­csán az eseményhez fűződő, változatás programokból vá_ laszthattunk, mint pl. ehető szobrok készítése, uzsonna- készítés gyorsan, olcsón, kor­szerűen. De „Egészségesen élek, hogy egészséges felnőt­té váljak” címmel rajzver­senyt is rendeztünk. A leg­izgalmasabb program viszont a családi sportvetélkedő volt. Rendezvényeinlkről sok fotó is készült amelyek bekerül­tek naplóinkba,” Deák Krisz­tina, Bátonyt erenye, Zrínyi úti iskola.) „Az alsótoldi általános is­kola tanórán kívüli tevé­kenysége nagyon színes, vál" tozatos. Ennek keretében no; vemberben, az egészségneve" lésí hónap kapcsán hangula­tos vetélkedőt szerveztünk. A két legjobb csapat részt vett Pászltón a városi vetél­kedőn, ahol a nyolcadikos lányok 3., a negyedikesek pedig a 6. helyen végeztek.” (Természtbarát raj.) ☆ „A városi Vöröskereszt és a városi úttörőelnökség játé­kos egészségügyi vetélkedőt szervezett Pásztón a mozgal­mi házban. A verseny díváit- ibemutatóval kezdődött. A tinidiivatot és az öltözködés szabályait figyelembe/ véve mutatták be modemjeiket a pajtások. Ezt ügyességi és elméleti feladatok megoldása követte. Végül minden csa­patnak egy, a témával kap­csolatos tréfás jelenetet kellett előadni. Csa­patunk — melynek Pécsi Borbála, Válóczi Nán­dor és jómagam voltunk tag­jai — jól szerepelt: holtver­senyben a 2. helyet szerez­tük meg” (Könczöl Szilvia. Ecseg.) ☆ „A salgótarjáni Petőfaivi iskolában minden évben megrendezzük a fogászati és testápolási versenyt. így történt ez most is. Osztályon­ként ötfős csapat indulha­tott. Első feladat a totó ki­töltése volt, majd a helyes életmódról kellett készíte­nünk plakátot. A legmóká- sabb feladatnak a harmadik bizonyult, amikor is játék keretében kellett bemutatni, hogyan győzzük mag fogfá­jós társunkat a helyes fog- ápolásról. Befejezésül ke­resztrejtvényfejtés követke­zett. Az összesített pontok alapján harmadszorra is mi nyertük a vetélkedőt.” (Godó Anett.) ☆ „Mj az egészséges életmód jegyében zöldségrevűt tartot­tunk iskolánkban. Ezen a vetélkedőn öt csapat verse­nyezhetett az első helyezés­ért. A feladványok között volt plakátrajzolás, dohány­zással és alkoholfogyasztás­sal kapcsolatos totó. külön­böző zöldségék ízlelése és kitalálása — persze mindez bekötött szemmel. Az első három helyezett az alma, a citrom és a szilva csapata lett. A vetélkedő érdekes és vidám kérdéseit Godó Vanda és Bocsi; Orsolya állította össze.” (Toronyi Anett, Zagy­varóna.) SZÍNHÁZLÁTOGATÁS „A rétsági nyolcadik osztá­lyos tanulók színházlátoga­táson vettek részt. Megnéz­ték a Nemzeti Színházban a Légy jó mindhalálig c. re­gény színpadi változatát, az Állami Operaházban pedig a Bánk bán előadását. Nagy élményben volt részük, mi­vel több híres színésszel is találkozhattak, többek között Sinkovits Imrével, Agárdi Gáborral és Kováte Adéllal. Az opera után magtékiintet- ték a Szépművészeti Múze­um csodás képeit.” (Havai Melinda, Rétság.) OLIMPIAI VETÉLKEDŐ ÉS SPORTNAP „Pásztón a mozgalmi ház adott helyet az olimpiai ve­télkedőnek. összesen 13 csa­pat — köztük a mi iskolánk csapata is — vett részt a versenyen, ahol főként a szöuli olimpia eredményei­nek ismeretéről tehettünk tanúbizonyságot. De voltaik kérdések az ókori és újkori olimpiákkal kapcsolatosain is. Ügyességi feladatok és vil- lámkérdések is szerepeltek a programban. A verseny iz­galmas volt már csak azért is, mert a győztes Kun Bélái Általános Iskola csapata kez­detben csak az 5. helyen állt. Minél több ilyen jól szerve~ zett versenyt szeretnénk. Köszönjük a szervezőknek.” (Foglicsek Ákos, Pásztó, Kun B. iskola.) ☆ „ Is ko 1 á rtkb an sp őrt nap o t rendeztünk, melynek kereté­ben izgalmas verseny zajlott le az alsó tagozatos osztályok között. Győztesként a 2. osz­tályt kiáltották ki. Ezzel egy- időben bonyolódott le a bolhapiac, ahol sok érdekes holmi cserélt gazdát. Bevé­telünket a 3- osztályosok bal­lagta! ás; költségeire fordít­juk. Ezt követően a felső ta gozatos lányok kosárlabdá­ban és kiütőeskében mérték össze erejüket. Befejezéskép­pen eredményes hulladék- gyűjtést végeztünk.” (Kecs­kés Ildikó, Zagyvaróna.) ISKOLÁRÓL ISKOLÁRA — A Váci Mihály szavaló­verseny városi döntőjén is­kolánkat három főből álló csapat képviselte. Nagy örö­münkre mi lettünk az elsök, egyéniben pedig szintén is- kolatársuník, Tőzsér Anett vitte el a pálmát. Ebben az évben miénk a vándorser­leg!” (Makai Krisztina, Ko­vács Szilvia, Kazár.) — A bátonyterenyei Zrínyi úti általános iskolában já­tékvásárt rendeztünk „Játé. kot adok, játékot veszek” jelmondattal és azzal a cél­lal, hogy a pénzből majd ajándékokat veszünk kará­csonyra az idős embereknek. (Deák Krisztina.) — Iskolánk a KMP meg­alakulása. TO. évfordulója tiszteletére műsorral készült. Délelőtt az általános iskolá­ban, délután pedig a klub- könyvtárbian, a pártalapszer- vezet taggyűlésén szerepel­tünk, ámikoris a párttagok ünnepélyes keretek körött ve­hették át új tagság; könyvü­ket. (Szerémii Péter, Endre- falrva.) — November 15-én a hor- pácsi nevelőotthon tanulói tetteik látogatásit nálunk. Is­mét focizni jöttek. Gyermek-- éis felnóttválogatott mérte össze erejét. Ajándékul „NÓGRÁDÉRT” feliratú me­zeket kaptunk. Ajándékukat Téilápókor viszonozzuk. (Pau- lovics Henrietta, Rétság- Bábk.) REJTVÉNY 4 l 3 S 6 ? / 9 40 ❖ +1 41 O 45 C­O 4f H o 49 41 10 <r 14 21 O 23 o 2» is ❖ U ❖ 2* O 1 <r u 25 3 0 34 * Vízszintes: 2. Megyénk köl­tőinek, újságíróinak folya­matosan megjelenő kötetei­nek gyűjtő neve. 8. Monte Cristo szigete. 10. Híres volt a kürtje. 11. Kerület röviden. 12. 1,32 font. 13. Indíték. 14. Bilit páratlan betűi. 16. Az óra mutatja. 17. Rendőr — zsargonul. 18. A mondat ré­sze (utolsó négyzetbe kettős betű). 19. ÁZ. 21. Közlekedési eszköz. 22. Tői párja. 23. Kli® ház. 24. Szolmizációs hang. 25. Hektoliter. 26. Erődít­mény. 28. Duplázva szülő. 29. Ideért. Függőleges: 1. A „Nagy Palóc” szülőhelyén található emlékház. 3. Rangjelző. 4. Talál. 5. Akarat. 6. Nagy hal. 7. Efel! 9. Felfelé beszél. 13. Arra a helyre jut. 15. Ro­mán autótípus. 16. ILH. 20. Fekete madár. 23. Szolmizá­ciós hang. 26. Nem lát. 27. Magyar Torna Egylet. 28. Mássalhangzó kiejtve. 30. Szelíd erdei állat. 31. Szov­jet repülőgéptípus. Beküldendő a vízszintes 2, függőleges 1. sorok megfej lé­se a NÖGRÁD szerkesztőség ŰTTÖRÖSAROK címére, Sal­gótarján, Palócz Imre tér 4. Beküldési határidő: decem­ber 16. Legutóbbi fejtörőnk helyes megfejtése: Salgó vára, Drégelyvár. Könyvjutaillrpat nyertek: Alattyáni Mária Szurdok­püspöki, ifj. Tolnai Gyula Salgótarján, Ball® Zoltán Balassagyarmat, Bugyi Gábor Csitár, Majlkuth Tamás Ka- rancsaija. A könyvéket postán küld­jük el részetekre! S AROKSZERKESZT0: ^OiKJLth ijVa/n^ir Három évvel ezelőtt szü­letett döntés arról, hogy Szécsény város és környé­kének ivóvízgondjait egy Mihálygergéről induló veze­ték megépítésével kell meg­oldani. A költségviselés részleteiről 1986-ban határo­zott az Országos Vízügyi Hivatal és a Nógrád Megyei Tanács. Eszerint a 100 mil­lió forintos beruházás árát fele-fele arányban állják, s a kivitelező Észak-magyar­országi Regionális Vízmű sialgótar j án,i üzemigazgat ósá­ga maradéktalanul megkapja az összeget, amennyiben 1989. május 30-ra vizet szolgáltat a rendszer. Ha a határidőt nem tartják 15 millió forinttal csökken a vállalkozási díjuk. Az idén nyár végén be­fejeződött a csőfektetés és a rendszerhez kapcsolódó két, egyenként 500 köbmé­teres tározó megépítése. Egy hónapja nyomáspróbának vetették alá a 32 kilométer hosszú vezetéket, s egyúttal elkezdték a tisztítását is. December elején az ÉRV jelenthette a műszaki szem­lebizottság tagjainak, hogy a létesítmény minden szem­pontból megfelel a követel­ményeknek, s nincs akadá­lya a jövő ' évi vízszolgál­tatásnak. Felmerül a kérdés: ha kész a rendszer, miért nem kapcsolják rá azonnal a szécsényi hálózatra? Ehhez azonban tudni kell, hogy a városón kívül számos te­lepülés is a csővezetékből nyer; majd egészséges ivó­vizét. Már folynak a mun­kálatok Piliny, Endrefalva és Szécsényfelfalu térségé­ben, ahol a helyi szakaszok mosatásához, illetve nyomás­próbájához a gerincvezeték­ből biztosítják a folyadékot. Ám ez csak az egyik ok. Ennél is lényegesebb, hogy a csővezetékből minimum két nap alatt kifogyjon a víz, mert az rontja ízhatását, s más problémákat is felvet. Jelenleg Szécsény fogyasztása nem éri el ezt a mennyi­séget, de amint az említett hálózatok is bekapcsolódnak, várhatóan jövő év március elejére, minden további nél­küli megnyithatják a csapo­kat. Az időnyerés így is leg­alább negyedév! A vízáteresztő képesség természetesen nagyobb napi 1500 köbméternél, s elérheti az 5—6 ezret is. Időközben ugyanis tervbe vették Hol­lókő és térsége — Rimóc, Nagylóc, Varsány és Nóg- rádsiipek — bekapcsolását is, újabb 52 milliós beruházás­ként, A világ örökség része, Hollókő ily módon már jö­vő év közepére a rendszer­ből vételezheti' ivóvizét. Műszaki szempontból az sem közömbös, hogy ele­gendő tartalékkal rendelke­zik-e Mi'hálygerge ? Nos, a komra-völgyii tározó kapa­citásának nagy részét a megyeszékhely köti le. A kiemelés átcsoportosításá­val a Salgótarjánból „hi­ányzó” mennyiséget Hasz­nosról továbbítja majd, hi­szen ez a tározó jelentős tartalékkal rendelkezik. A mihálygergei bővítés pedig célul tűzte ki a tisztítókapa­citás megduplázását, mely- lyel a vízmű 12 ezerről 24—25 ezerre növelheti a vételezett mennyiséget. Ez­zel összefüggésben néhány éven belül megkezdődik Litke térségében egy termé­szetes elven működő elő­tisztító tó kialakítása is. (néineth) Üdülők a Duna­kanyarban Az idegenforgalmi értékű dunakanyari üdülőterületek és a nagyüzemi mezőgaz­dasági művelésre alkalmat­lan zártkerti területek ar­culatának védelmében az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium az érin­tett Komárom, Nógrád és Pest megyei tanácsokkal közösen országos tervpályá­zatot irt ki. A tervezőktől olyan üdülő- és zártketti épületekre kérnek javaslato­kat, amelyek a lakók cél­szerű elhelyezése és kiszol­gálása mellett garanciát nyúj,tamak a tájiba simuló, harmonikus beilleszkedés­re, a környezet- és termé­szetvédelmi követelmények teljesítésére. Javaslatokat várnak sík- és hegyvidéki területék beépítésiére is. Az üdülőépületeik hasznos terü­lete 30—80 négyzetméterig, a zártkertieké 30 négyzet- méterig terjedhet. Készülhet terv a zártkerti házak üdülővé alakításáról is. A pályázati kiírásit átve­hetik az érdeklődők az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, s ugyanide kell eljuttatni a kész terve­ket legkésőbb jövő év feb­ruár 27-ig. A legjobb mun­kák díjazására és megvásár­lására 540 ezer forintot irá­nyozták elő. A pályázat eredményét legkésőbb jövő év március 31-ig hozzák nyilvánosságra. Zoltánfy-képek kerestetnek A szegedi Móra Ferenc Múzeum a Magyar Képző­művészek és Iparművészek Szövetsége szegedi csoportjá­nak támogatásával emlékki­állítást rendez a nyáron 44 éves , korában autóbaleset következtében elhunyt Zol­tán fy István szegedi festő­művész alkotásaiból. A szer­vezők szándéka szerint a szegedi Horváth Mihály ut­cai képtárban 1989 február­jában és márciusában bemu­tatják a két évtizedes mű­vészpálya keresztmetszetiét, a lehető legteljesebb képet adva a sajátosan egyéni al­kotó törekvéseiről. Ezért a közgyűjtemények­ben található művek mellett keresik a magánszemélyek­nél lévő festményeket is. Cserből keréktalpat... A kuncsaftjának néz. Míg a fűrészzúgás elhal­kul, betér a műhelybe, s komótosan, gereblyével, kapával jön elém. Vado­natúj akácnyelet készített a szerszámoknak, s igye­kezett jól megdolgozni a fát, pedig hol van ez már a kocsigyártástól, kerék­készítéstől! Adamcsek Mihály an­nak idején bognármester­séget tanult elődjétől szü­lőfalujában, Nőtincsen, ahol ma is él, kettecskén feleségével. Értette a dol­gát, de jöttek is megren­delői a szomszéd falvak­ból is. _ A kerékanyagnak va­lót én szereztem be, akác kellett a küllőnek, a ke­réktalpnak pedig cser. Ne­héz munka volt az, hóna­pokba telt, míg egy ko­csit megcsináltam segít­ség nélkül, kevés szer­számmal — meséli a konyhában pattogó tűz mellett az idős mester. T öbb mint fél évszázad telt el azóta, hogy az el­ső kerekek, alkatrészek kikerültek a keze közül. Aztán jöttek az uradalmi évek, kereken kilenc, s szá­mára egy cseppet sem szűk esztendő: — Jó sorom volt ott, nem sajnálták a fizetsé­get. Húsz mázsa kenyér- gabonát, két magyar hold földet és annak a termé­sét kaptam tizenkét havi szolgálatra. Termelőszövetkezetbe, majd pesti építőipari vál­lalatokhoz került ezután. Az utóbbiakat jobban sze­rette, mert azokon a he­lyeken a gépek megköny- nyítették a dolgát, s ács- kodott, taligát fabrikált, mikor milyen munka jött. Közben csaknem elvesz­tette a fél szemét egy sé­rülés miatt. Volt kisipa­ros is egy ideig. Akácból készült, sima és erős Nagyot fordult azóta az idők kereke, s mára mind­ebből a szerszámnyél-ké­szítés maradt. A házas­emberből apa, majd nagy­apa lett. Hetvennyolc éves, most egyetlen fia jogász a váci vízműveknél. Boldo­gan említi a családját: — Két fiú unokám van, s ha csak tehetik, körü­löttem sündörögnek, fúr- nak-faragnak. Figyelik a mozdulataimat, s aztán úgy igazítják ők is a ke­züket. Nagyon jó ezt lát­ni. .. A megrendelések nem sok munkát adnak már, inkább javítanivalót hoz­nak. De ő annak is örül, mert már régen nem a csekélyke összegért, ha­nem megszokásból, kedv­telésből csinálja. — Nincs egyebem hoz­zá, csak a szalagfűrészem, az alkalmas fát a tűzifá- nakvalóból választom ki — szól utánam, s vissza­tér félhomályos műhelyé­be. i m. j. kép: Bencze P. ... és, íme az elkészült, „ehető szobrok”.

Next

/
Thumbnails
Contents