Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-29 / 309. szám
1988. DECEMBER 29.. CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 Összefogásra won szükség az ország gyarapításáért, megújulásáért A bányászok jövője elsősorban a bányászokon múlik. (Folytatás az 1. oldalról.) területén dolgozók száma, örvendetes, hogy ezen belül jelent ősén nőtt a magasabb felkészültségű humán értelmiségiek aránya. Mégis azt mondom, hogy mindenütt helyileg kell megvizsgálni, hogy hogyan hasznosul a nagyobb létszám, a jobb minőség. A hangsúlyt ugyanis én az utóbbira tenném. E fontos területekről a jövőben sem kívánunk eszközöket elvonni, de úgy véljük, hogy az erők racionálisabb helyi hasznosításával, az ésszerű takarékossággal eszközök szabadíthatok fel a minőségi munka jobb megbecsülésére, vagy éppen korszerű műszerek vásárlására. Jó lenne, ha így gondolkodnánk minden intézményben, s az üzemekben is. Ugyancsak példaként említeném, hogy Salgótarján testvérvárosában, a finn Vantaában nincs önálló művelődési ház, mert — ahogyan az ottani elnök fogalmazott — ehhez még nem elég gazdagok. Ügy vélik, hogy a kultúrház szerepét átmenetileg más intézmények is betölthetik. Idős Szabó István, Kossuth-díjas szobrászművész nagy sikerű kiállítását például egy tornateremben rendezték meg. Vajon mi így gondolkodtunk és gondolkodunk erről a kérdésről? — Az ő magatartásuk talán kultúraellenes. Legalábbis, ami a tárgyi feltételeket illeti. — Szó sincs erről. Csak racionális sorrendet állítanak fel: először óvoda, általános iskola, középiskola, könyvtár és majd aztán a művelődési ház. Az a véleményem. hogy nekünk nem kell a finnekét másolni. Legalábbis nem biztos, hogy ebben kell. A tanulság miatt említettem a konkrét példát, bár tudom, ezzel sokan nem értenek egyet. Az is elgondolkodtató, hogy amikor dicsértem a jó színvonalú finn termékeket, házigazdánk halkan megjegyezte: „Mi szegények vagyunk ahhoz, hogy rossz terméket gyártsunk!” — A parlamentben ösz- szecsaptak a vélemények: lehet egyidőben politikai és gazdasági kibontakozás. Ezt ön is érintette ... — Amit fontosnak tartok: a kibontakozás a politikában és a gazdaságban komplexen kélT, hogy érvényesüljön. Felvetődik a .kérdés; mit akarnak ma az állampolgárok? Változást vagy eredményt? Szerintem eredményt, amihez az út a politikai intézményrendszer, a gazdaság változásain keresztül vezet. Ennek felelőssége az ország vezetéséé, az eredmény pedig az egész lakosság érdeke. Az is tény, hogy a változás nem mindig minden csoport ügye. A döntő, hogy az érdekeit szolgálják-e vagy nem. Rövid távon viszont jelentheti egyes emberek, csoportok érdekhátrányát is. Valóban a fő kérdés: lehet-e a politikai intézmény- rendszert és a gazdaságot egymástól függetlenül megreformálni? Az elmúlt három évtizedben társadalmunk a fejlődés sikeres szakaszait is megélte. A hatvanas évek közepén, a hetvenes évek elején például a teljesítmények széles skáláján közeledtünk Ausztriához. Volt egy gazdasági reform, kár, hogy nem párosult a politikai intézmény- rendszer megújulásával.' Aztán a magyar mezőgazdaság — benne a háztáji — közeledett a világszínvonalhoz. Sokat fejlődött a falu, a falusi lakáskultúra. Lehetne mással is példálózni. És voltak megtorpanások, visszaesések. Ma tisztáznunk kell ehhez a múlthoz való viszonyunkat. Véleményem, hogy minden meghaladásnak akkor van értelme, ha megőrzi a korábbi időszak pozitív értékeit. Sajnos ez sokszor nemcsak a valós értékekre igaz. Ilyennek tartom, hogy a magyar feudálkapitaJiz- musból átörökítettünk feudális vonásokat is. A változás, a fejlődés lényege ^azonban: az érték megőrzése és meghaladása, nem minden korábbinak a tagadása. A parlamentben láthatóan összecsaptak álláspontok a munkásőrség, a fegyveres erők kérdésében. Erről csak annyit mondok: egy ország szuverenitásához hozzátartoznak a fegyveres testületek is. — Különböző támadás ért néhány parlamenti képviselőt, s általában is tapasztalni vezetőellenességet. Mi erről a véleménye? — Ma a vezetőket is, az országgyűlési képviselőket is sokat bírálják. Időnként csak az a kérdés, milyen ürüggyel teszik ezt. És nemcsak azokat támadják, akik mögött nincs valóságos teljesítmény, s akikkel szemben etikai kifogások merülnek fel. Persze azt is látnunk kell, hogy a nehezebb helyzet általában is fokozza a türelmetlenséget, az ideges hangulatot az emberek egymás közötti viszonyaiban, kapcsolataiban. Elég csak az eladók és vevők gyakori vitáira gondolni. — Az Országgyűlés al- elnökét és az országos listán megválasztott egyik egyházi személyiséget is bírálatok érték ... — A motivációkat pontosan nem ismerem. Tudomásom szerint az alelnököt azért támadták meg, mert zárt ülést javasolt. Nagy püspököt pedig azért, mert a bős—nagymarosi vízlépcső építése mellett szavazott. Ügy tudom, hogy az alelnök visszahívására diákok — sőt a választókörzeten kívüliek — körében is gyűjtöttek aláírásokat. Ha ez így volt, elítélendő cselekedetnek tartom, annál is inkább, mert — tapasztalataim szerint — mindkét említett képviselőtársam nagy megbecsülésnek, tiszteletnek Örvend a parlamentben. Hozzáértéssel, lelkiismeretesen tesz eleget választott funkciójának. Persze bírálják a nógrádi képviselőket is, elfeledkezve arról például, hogy megyénk ivóvíz- ellátása hosszú távon csak a Dunáról, nagy tározóról oldható meg. — Nógrádban is felvetik, a képviselők többet tartózkodjanak választóik között. — Hogy ítélnek meg ma egy képviselőt? Annak alapján, hogy az adott szűkebb környezetben mit tesz, mit intéz el a tanácsnál, a vál- lalatoknál a terület érdekében. Ez hosszú távon nem jó, bár lehet -ilyen feladata is. Remélem, hogy egyszer eljutunk oda, hogy a képviselőt aszerint minősítik, mit tesz az általános érdekek megvalósításáért. Saját gyakorlatomból mondom: még tanácselnökként is, bárki hozzám fordult, egy dolgot biztosan elvállaltam. Továbbítottam kérését az illetékesekhez. Ez sem egyszerű, mert ha egy megyei tanácselnök, vagy első titkár teszi, félreérthetik, nemegyszer beavatkozásnak veszik. Egy képviselőnek akkor is így kell eljárnia, ha nem a közvetlen környezetéről van szó. Sajnos a kérelmek egy részét nem lehet elintézni, s így a dolgunk sokszor nagyon nehéz. A megyei vezetőnek elsősorban a megye ügyeivel kell foglalkoznia, s azon belül a választókörzetével. Bár az egészséges verseny híve vagyok, mint képviselő is azok közé tartozom, akik egyformán örülnek a ceredi falu- háznak, a balassagyarmati volt megyeháza felújításának, a város gázellátásának, vagy a szügyi, vanyarci iskoláknak. Más kérdés, hogy tud-e örülni a mohorai annak, ami Magyarnándorban, vagy a balassagyarmati annak, ami Salgótarjánban történik. Sajnos nem mindig. — ön a parlamenti felszólalásában említette, hogy a „zajos kisebbség” mellett jobban oda kell figyelni a „csendes többség” szavára is. Mit értett ez alatt? — Például arra a kisnyugdíjasra gondoltam, aki a salgótarjáni pártkörzetben odajött hozzám és azt mondta: valóban nehéz a helyzet, de nem kell pesz- szimistának lenni, hiszen például számára mindennél többet jelent, hogy az egyik gyermeke az elmúlt évtizedekben orvos, a másik mérnök lett. De gondolhatok a munkások, termelőszövetkezeti parasztok, értelmiségiek érveire js, akik türelmesen, tisztességesen teszik a dolgukat. Mindig a realitás talaján kell állni. Nem biztos, hogy aki ma hallgat és bízik a pórt politikájában, annak a legjobb a helyzete, s aki bírál, annak a legrosszabb. Az emberek egy része nem a valóságból indul ki, hanem vágyaikból vagy éppen indulataikból. A felszólalásom után Nagy püspök odajött hozzám, kifejezve egyetértését a mondottakkal, s XXIII. János Pál pápa egyik intelmét idézte: „Az igazságot a valóságban kell keresni !” Megszívlelendő tanács. — Az egyik képviselő bírálta a megyéket, mert azok konzervatívak, s a bányász-, kohászlobbi mögé bújva, velük együtt védik saját álláspontjukat. Ez értendő Nógrád megyére is...? Van-e a megyében reformgondolkodás, vagy a visszahúzó erőké a főszerep? — Egy egyetemen, vagy egy kutatóintézetben könnyű azt mondani, hogy, ha nem gazdaságos, be kell zárni egy bányát. A logika diktálhatja ezt, a kérdés azonban nem ilyen egyszerű. Még szerencse, hogy a kormány sem így közelít a dolgokhoz. S, ha bezárják például a nógrádi bányákat, hol dolgozik négy és fél ezer ember? Az új munkahelyhez, az átképzésekhez milliórdok kellenek. Kányáson van ötmillió tonna művelésre alkalmas, jó minőségű szén, amelyre szüksége van az országnak. Ügy is lehet azonban megítélni, hógy nincs szüksége. De nem lehet a bányát úgy kezelni: nyáron nem kell, télen, ha hideg van, hajtsanak rá a föld alatt! S, mi lesz, ha a bányászok egyszer télen nem termelnek, mert akkor nem gazdaságos? Akkor nem lesz villamos energia a városokban, falvakban? S, honnan lenne pénz a kiesett szénmennyiség pótlására? Ugyanakkor teljesen jogosnak tartom, hogy a bányák is hatékonyan működjenek. S, télen-nyáron költségérzékenyen szervezzék a termelést. A bányászatnak is meg kell élnie saját lábán, ennek az iparágnak is elsődlegesen gazdaságossági kötelezettsége van. Az ellátás viszont a kormány dolga. Ha ez mindkét oldalról korrekten jelentik- meg, akkor közelítjük elvi alapról a bányászat jövőjét. Bármilyen furcsa, de a megyei pártbizottság abban érdekelt, hogy ez a munkahely megmaradjon, főként, ha szénvagy on is van, s az országnak is ez az érdeke. Viszont nem támogat ésszerűtlen bányastruktú- rát. Ez a mi „konzervativizmusunk” lényege, ha ez az! Ez vonatkozik a kohászatra is. Az SKÜ az idén 17 millió dollárért exportált, s a vállalat növelte nyereségét. Tényleg egy „konzervatív teher” ez, mert más megyékben esetleg agonizál a kohászat? Az is felvetődik, milyen a megye -para és gazdasága. A kérdésem: van-e egyáltalán megyei mezőgazdaság, megyei ipar? Tíz éve mondom, hogy nincs. Nem lehet összeadni három jó és három rossz tsz-t, abból nem lesz hat közepes. Vállalatok, szövetkezetek vannak, amelyeket egyedileg kell vizsgálni. Az összkép? Néhány üzem nehéz helyzetben van. S, vannak eredményesen működő gyárak, területileg is másként elhelyezve, mint húsz évvel ezelőtt, s eltérő a hatékonyságuk is. Ma a hetvenes években felújított, megépített üzemek, — SKÜ, üveggyárak, karámiagyár, kábelgyár — adják a tőkésexport hetven-hetvenöt százalékát. A nyugati megrendelések miatt ma protekció kell a romhányi csempe, a balassagyarmati alumíniumrad, iátor beszerzéséhez. Ki gondolta volna ezt egy évtizede? Ma a szécsényi termelőszövetkezet élelmiszercsomagoló gépeit jrányvonat szállítja a Szovjetunióba. Az üzemek egy része az eredményekre épitve ellensúlyozni tudta a dolgozók bérének, jövedelmének növelésével az áremelkedést, s ezt nagy dolognak tartjuk. Abban vagyunk érdekelve, hogy minél több ilyen vállalatunk legyen. S, még egy dolog: új feladatmegosztást kell érvényesíteni, el kell különíteni, hogy mivel foglalkozzon a megye, a város, a község, s mivel a vállalat. A megyének a gazdaság- és településfejlesztés általános feladatait, a termelő infrastruktúrát — átfogó egészségügyi, kulturális ellátást, villanyt, gázt, utat, vizet, környezetvédelmet stb. — kell biztosítania. De, hogy milyen legyen a gyártmány- szerkezet, a műszaki fejlesztés, a piacgazdálkodás, ez a vállalat dolga. Az alapellátás, helyi egészségügy, oktatás fejlesztése pedig a helyi tanácsok feladata. így, ha bíráljuk a paternalista, a felülről gondoskodó államfelfogást, hozzá kell szoknunk ahhoz is, hogy lesz, amit nem lehet onnan számon kérni. A felelősséget is ebben a megosztásban kell vállalni és megítélni. A parlamentre az volt jellemző, hogy bírálták a mindent elvonó államot és követelték a gondoskodó államot. Pedig, ha a költségvetésből a bevételi oldalt lefaragjuk, a kiadásit Is le kell nyesni. Ez a reformszemlélettel együtt jár. — Mi a véleménye a tömegkommunikációs eszközökről, amelyek ugyancsak a támadások kereszttüzében állnak? — Annak nagyon örülök, hogy sokszínű a sajtó, rádió, televízió. A lényeg, hogy a felvetett kérdések valóság- tartalma milyen. Ami most zajlik, az nagy értéket jelenthet, de azt is mutatja, a mi nyilvánosságunk féloldalas egy kicsit, nem elég tényszerű, és nem elég kulturált. Nem az emberek, hanem az érvek vitájára lenne szükség. Azt kellene jobban felkutatni, hogyan lehetne a feszültségeket csillapítani, a problémák megoldásához közelebb vinni. Azokkal értek egyet, akik azt mondják: ma minden értelmes, a megújulásért, az ország gyarapodásáért tenni kész erő összefogására van szükség. Ami a megyei sajtót illeti : úgy vélem, lehetne tényszerűbb, mélyebb, elemzőbb, bátrabban helyet adhatna érveknek és ellenérveknek. Végrehajtó bizottságunk legutóbbi ülésén erre adott ösztönző ajánlásokat. — Szinte kötelező a kérdés: milyen politikai erők vannak jelen Nógrádban? — Nógrád megyéről gyakran elhangzik, hogy konzervatív. így van ez harminc éve, pedig erre a vidékre is az a jellemző, mint az ország egészére. Vannak itt is szélsőséges nézetek, de adott egy — nagy létszámú, inkább cselekedni kész, sokszínű — centrum is. így van ez mindenütt. Nagy kérdés, hogy ilyen körülmények között, hogyan kezeljük a különböző áramlatokat. A nemzeti célok érdekében minden racionális javaslatot integrálni kell a döntésekben. Ma a legnagyobb kérdés, hogy képesek vagyunk-e megoldani problémáinkat, erőinket összefogva. Ilyenkor kompromisz- szumokra van szükség. így vetődik fel a kérdés, hogy milyen legyen a viszonyunk a baloldalhoz, vagy az alternatív szervezetekhez. Kapcsolatunk alapja: egészében, vagy részleteiben segítheti-e vagy nem a kibontakozást az ő megközelítésük. Ezért minden felvetésüket konkrétan kell vizsgálnunk. Ha az agresz- szív, támadó, vissza kell utasítanunk. Ha segitő szándékú, ha nem ebben folyik a vita, hogy szocializmust akarnak-e vagy nem, hanem módszereken, a megoldások lehetőségein, az elavult elemek meghaladásán —, s ennek objektív valóságtartalma van — akkor fogadókésznek kell lennünk. Ez azon is múlik, hogy ezek az erők felül tudnak-e kerekedni szűk napi érdekeiken. — A képviselők az Országgyűlésben egységes álláspontot képviselnek? — Nem. Mindenki egy kicsit lokális, s ez alól a nógrádiak sem kivételek. Még el kell telni egy kis időnek ahhoz, felismerjék az össznemzeti érdekeket. Nagy hatással volt rám Kállai Ferenc felszólalása, amikor mindenki követelt és panaszkodott, ő azt mondta, hogy úgy is meg kellene haladni az elmúlt évtizedeket, hogy meghaladjuk a demagógiát. Nemcsak az ipar, hanem a gondolkodás szerkezetét is át kell alakítani. Meggyőződésem, hogy bíznunk kell saját erőnkben, s csak az aktivitás, a társadalmilag hasznos cselekedet lehet a kibontakozás valóságos forrása. Engedje meg, hogy megragadjam az alkalmat, s a megye valamennyi lakosának — külön is a választó- kerületemben élőknek — erőt, egészséget, kollektív és egyéni sikerekben gazdag új esztendőt kívánjak. — Köszönjük a beszélgetést! M. SZABÓ GYULA A szügyi korszerű általános iskola nemcsak a helybeliek büszkesége.
