Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

10 NOGRÄD 1988. NOVEMBER 5., SZOMBAT GYÁSZJELENTÉS Mely fajdalommal tudat­juk, hogy 1D. KOVÁCS GÉZA (Pestu) szeretett édesapa, nagyapa és dédnagyapa hosszan tar­tó, türelemmel viselt be­tegségében 78. éves korában elhunyt. Temetése 1988. no­vember 9-én szerdán 15 órakor lesz a Somoskőújfa­lui temetőben. GYÁSZOLÓ CSALAD Fájdalommal tudatjuk, hogy MADAY JÓZSEF hosszú, türelemmel viselt súlyos betegségében 77 éves korában elhunyt. Hamvas/- lás utáni búcsúztatása 1988. november 10-én (csütörtö­kön) 13 óra 30-kor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy sze­retett édesapánk, MOLtyARY ÁRPÁD (szobafestő) 73 éves korában, hosszan tartó betegség után el­hunyt. Temetése novem­ber 8-án, 14 órakor lesz a szécsényi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szere­tett halottunk, SULYOK JANOS temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, s mély gyászunk­ban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALAO Balassagyarmat Városi Tanács VB város- fejlesztési és -gazdál­kodási osztálya felvételt hirdet: VAROSFEJLESZ­TÉSI ÉS KOMMU­NÁLIS CSOPORT­VEZETŐI munkakörbe. Feltételek: felsőfokú szakirányú képesítés, szakmai vezetői gyakorlat. Felvételt hirdet továbbá energiaügyi, műszaki ügyintézői munkakörbe, lehetőleg számítástechnikai ismeretekkel. Jelentkezéseket mind­két munkakörre j Balassagyarmat Vá­rosi Tanács VB városfejlesztési és -gazdálkodási osztály vezetőjéhez írásban lehet benyújtani, 1988. november 20-ig. AZONNALI BELÉPÉSSEL nehézszerkezeti laka­tosokat és hasonló képzettségűeket kazán­gyári munkára, meleg- burkolót, kárpitost és érettségizett munka- vállalót, továbbá COj-hcgesztőt, finom- szerkezeti és lemez­lakatosokat felveszünk. Jelentkezni lehet: Szabadszállási Lenin Mgtsz vertikális főágazat 1138 Bp., Népfürdő út 21/a. Telefőn: 731-580. Országos hálózattal rendelkező műszaki fejlesztő kis­vállalat pályázatot hirdet salgótarjáni kirendeltségére kirendeltségvezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: felsőfokú iskolai végzettség, vál­lalkozói gyakorlat (kisvállalkozások terén való jár­tasság előnyben). Feladata: a kirendeltség munkájának megszervezése, termelésszervezési, vállalkozási innovációsmenedzse­ri feladatok megoldása. Fizetés: megegyezés szerint. A részletes szakmai önéletrajzot tartalmazó pályá­zatokat kérjük a hirdetés megjelenését követő két né- ten belül a NOVIKI miskolci körzeti kirendeltségére (3530 Miskolc. Széchenyi út 54.) beküldeni. Értesítjük a város lakosságát, hogy KOSSUTH KÖNYVESBOLT nyílik 1988. november 8-án, 8 órakor Salgótarjánban, a Pa- lócz I. tér 4. sz. alatt. Nagy választékkal várjuk az érdeklődőket. KOSSUTH KÖNYVKIADÓ Tájékoztató A NÓGRAD MEGYEI AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET tájékoztatja a tisztelt ügyfeleit, hogy a Salgótarján, Karancs út 70. szám alól felújítás miatt ideiglenesen a Salgótarján, Rákóczi út 250. szám alá költözik. (Tűzhelygyár-alsó helyijárati buszmegálló.) Személygépkocsi-vezetői tanfolyamot 1988. november 09-én már ae új helyen indítjuk. Jelentkezni mindkét címen lehet. Üj teleíonszámunk: 10-643. pályázati felhívás A Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet (STÉSZ) PÁLYÁZATOT hirdet nyugdíjazás miatt megüresedő főkönyvelői MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A munkakör 1989. január 1-jével tölthető be. A kinevezés meghatározott időre, öt évre szól, alkal­masság esetén meghosszabbítható. Pályázati feltételek: — felsőfokú iskolai végzettség (közgazd.-tudományi egyetem, vagy pénzügyi és számviteli főiskola) — számítástechnikai érdeklődés — legalább ötévi vezetői gyakorlat — legfeljebb 40 éves kor — erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés: a vonatkozó rendeletek keretein belül, meg­egyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó: — önéletrajzát, eddigi szakmai tevékenységének is­mertetését, — a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatait, — jövedelemigényét. A pályázatot 1988. november 22-5g kell benyújtani, „Pályázat" megjelöléssel, a szövetkezet elnökéhez. Cím: Salgótarján. Dózsa György út 1. sz. 3100. A pályázókat a döntésről december 10-ig értesítjük. A Nógrád Megyei Tanács VB közlekedési osztálya felvételt hirdet az alábbi két megüresedett állásra: fejlesztési főelőadó (fejlesztési főmérnök) (feladata a megye közlekedésfejlesztésének szervezése, koordinálása). forgalomszervezési főelőadó (feladata a megye közúti forgalomszervezésének irá­nyítása, ellenőrzése). Feltételek: felsőfokú szakirányú képesítés, „B” kategóriás jogosítvány. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezéseket mindkét munkakörre a Nógrád Me­gyei Tanács VB közlekedési osztály vezetőjéhez írás­ban lehet benyújtani. A Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár BÉRBE ADJA üzemeltetésre munka­helyi BÜFÉJÉT közületnek, magán- személynek. Jelentkezni lehet: 1988. november 10-ig a megyei könyvtár gazdasági igazgató- helyettesénél. Telefon: 14-954. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy Rétság Nagyköz­ségi Tanács ügyfélszolgálati rendjének megváltozta­tása miatt ÜGYFÉLSZOLGÁLATUNK AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL: 1988. november 9-én (szerda), ezt követően pedig a hónap minden első szerdáján 9 órától 18 óráig ál­lunk t. ügyfeleink rendelkezésére Rétság Nagyközségi Tanácson. Nógrád Megyei Adófelügyelőség A Salgótarjáni Ruhagyár felvételt hirdet: TERMELÉSI OSZTÁLYVEZETŐ, VALAMINT BELSŐ ELLENŐRI MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉRE. Mindkét állás betöltéséhez egyetemi, vagy főiskolai végzettség szükséges. Jelentkezni lehet: Salgótarjáni Ruhagyár személyzeti osztályán, Salgótarján, Schönherz Z. út 32. Telefon: 11-077/31 mellék. □ LJ □ Csomagolóanyag gyártását vállalom, kemény PVC-fóliából. Telefon: Eger, 06-36/20-713, Csörgő. □ an APRÓHIRDETÉSEK A KARANCS­HÍIS korlátozott számban felvesz gépkocsivezetőket C, D E kategó­riájú jogosítvány­nyal, valamint gépkocsikísérö­kct. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztá­Iyán. Programozói munkakörbe szakirányú fel­sőfokú, költség- vetési főelőadói munkakörbe számviteli főis­kolai végzettség­gel, munkatársa­kat keresünk. NM-i TAKEH megyei tanács épülete. Felveszünk co­hegesztőket, nő­kel hegesztésre betanítunk. Vasipari kis­szövetkezet, Jobbágyi. Fel­szabadulás 101. út ZI-S Dácia íriss műszakival eladó. Bátonyterenye. Pot- hornik József út 45. 750 kg összsúlyú, új utánfutó eladó. Telefon: 10-471, este 5 órától. Salgótarján, Vadaskerti út 7. ELADÓ 8 éves 126-os Polski. Megte­kinthető: egész nap, Szécsényfelfalu, Rá­kóczi út 62. ZART IZS Furgon eladó. Kisterenye, Táncsics út 43. MTZ 50, 80-as mo­torral beépítve, el­adó. Érdeklődni: Rétság. Jókai út 35. ÖTÉVES Lada Combi eladó. Balas­sagyarmat, Domb út 4. SKODA Cupe na­gyon jó állapotban eladó. Salgótarján, József Attila út 10. KY-OS Dácia 1310 és 12 négyzetméte­res faház eladó. Ér­deklődni: Salgótar­ján, 11-034 telefo­non. 17 órától. PT-S Wartburg. ’99-ig érvényes mű­szakival, sürgősen eladó. Érdeklődni: Czibulya Sándor, lpolyvece. Görgei út 4 IC. ELADÓ frissen mű­szakidőit Trabant, versenyzés céljára átalakítva. Érdek­lődni: Salgótarján, 11-716 telefonon. ARO tgk. hétéves, kétéves műszaki vizsgával eladó. Ugyanott Lada 130(f- as. 9 éves. 2 éves műszakival eladó. Mátramindszent. Pe­tőfi út 87. Érdeklőd­ni: délután 4 órá­tól. KARAMBOLOS 1200-as ZY-os Zsiguli sürgősen eladó. Gazsi Bertalan. Salgótar­ján. Mikóvölgy út (kazári völgy). JÓ állapotban le­vő 5 t német pót­kocsi eladó. Érdek­lődni az esti órák­ban. Kovács József Patak. Ifjúság út 4. UE Zsiguli eladó. Érdeklődni: End­refalva, Május 1. út 39. HÁROM és fél éves Dácia eladó. Érdeklődni: 16 órá­tól, Etes, Rákóczi út 34. INGAÍLAN EGT FEDÉL ALATT A BIZTONSÁGSAI. ^HUNGÁRIA OTTHON BIZTOSÍTÁS SALGÓTARJÁN Pécskö-soron garázs eladó. Érdeklődni: 14-528-as telefonon. KÉTLAKÁSOS hat­szobás sarokvilla el­adó Salgótarján. Fel­szabadulás út és a Rudas L. út sarkán. Megtekinthető: no­vember 6—7-én dél­után. Nyugati gyárt­mányú kocsit beszá­mítok. HOLLÓKON üzlet- helyiség sürgősen el­adó. Érdeklődni: An­gyal István, Salgó­tarján. Salgó út 6. SÜRGŐSEN eladó kertes családi ház Karancskeszi. Szé­csényi út 99. ELADÓ a Hunyadi körúton (Rokkant) kétszintes, nagymé­retű garázs. Villany bevezetve. Érdek­lődni lehet: 17—19 óráig a helyszínen, valamint Huszár Ti­bor. Salgótarján. Schuyer F. út 44. IV/2. BALASSAGYAR­MATON, Kodály út 19. sz. alatt családi ház. eladó. Irányár: 720 000 Ft. Érdeklőd­ni: 6—14 óráig, Hor­váth Mihály, szociá­lis otthon. Tel: 17. RÁRÓSPUSZTAN, 150 négyszögöles te­lek tetőtér-beépíté- ses faházz.al eladó. Villany, víz, van. Érdeklődni: Zoli­ánszkiné Petró Éva, Balassagyarmat, Rá­kóczi út 32—36. III. 9. Telefon: 116. ÉPÍTÉSI telek Sal­gótarjánban eladó. Érdeklődni: Gorkij krt. 71. II/6. Kaszás. CSALÁDI ház, nagy telekkel Hu. mokterenye, Kos­suth út 114. sz. alatt eladó. Ér­deklődni lehet ugyanott, egész nap. RIMOCON kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Rimóc, Széchenyi úi 1. Fiiijivyjsiiaw DÍSZFACANOK, pi­ros. sárga, ezüst és texán mondén ga­lambok eladok. Nagy Lajos, Nagyoroszi. Petőfi út i7. GOLD Star videó- lejátszó eladó. Irány­ár: 22 000 Ft. Érdek­lődni:* Salgótarján. Vörös Hadsereg út 103. 17.30 órától. FEHÉR óriás nyu- lak eladók. Kistere­nye. Rágváry út 7. Parádi. IMPORTVÉRÁGBÓL vadászmunkára és tenyésztésre jagdter- rier szukakölykök és egy NSZK-vérvonalú öt hónapos német­juhász szuka védő­oltva. törzskönyvez­ve eladó. Dúló Já­nos. Nagyoroszi. KÉT ötéves, 148 cm-es szamár, be­tegségem miatt eladó. Nógrádmarcal, Rá­kóczi út 51. ÜJ rexasztal sür­gősen eladó. Dré- gel.vpalánk, Honti út 11. Keresztes Jó­zsef. LEGÜJABB típusú TOSHIBA V—93—G japán távirányítós videómagnó műsoros kazettákkal eladó, vagy személygépko­csira cserélhető. Cím: Karancslapujtő, Lenin út 7. ELADÓ 100 wattos Bas erősítő hangfal­lal. Érdeklődni: Sal­gótarján, Beszterce étterem zenészeinél, 19 órától. VETÖBURGONYA eladó. Grácia, Kle­opátra. Kondor. Ér­deklődni: Dénes Já­nos, Balassagyar­mat, Hétvezér út 25. KART 2000-es csúcseszterga eladó. Cim: Nógrádme­gyer, Petőfi út 97. STIHL 045-ös mo­torfűrész eladó. Ka- rancsberény, Hon­véd út 15. FAIPARI gépek eladók, 400-as gyári kombinált gyalugép. 600-as szalagfűrész. 2 db másolós eszter­gagép, 1 db sájer- dob. Érdeklődni: egész nap. Szirák, Petőfi út 32. SELTRON típusú japán gyártmányú, távirányítású, 1 éves videomagnó, kifogástalan álla­potban, 23 000 Ft-ért eladó. Balassagyar­mat. Veres P. 10. Ugyanott Simson Stár eladó. OKTÖBÉR 22-én este elve­szett a sziraki Kastély Szálló lovardájából a Wesselényi Mik. los Sport és Ló­tenyésztő Egye­sület tulajdoná­ban levő 5 éves. Laci nevű, sár­ga, heréit ló. Bal nyakon PT 4, jobb nyakon a 42 sü­tés látható. Bal lába fehér. Kér­jük. hogy aki látta a lovat, vagy valamilyen felvilágosítást tud adni. a szi- ráki 13-as tele­fonon jelentkez­zen. Az állat megtalálója ma­gas jutalomban részesül. 1989. április 1-től Űzet helyiség és RAKTÁR bevezetett, forgalmas helyen ki­adó. Cim Szurdok- püspöki. Szabadság út 169. Érdeklődni lehel: Salgótarján, 12-065 telefonon. 18 óra után. 34 éves fiatalember szeretne megismer­kedni korban hozzá­illő hölggyel házas­ság céljából. Egy gyermek nem aka­dály. Leveleket ..Or­gona” jeligére a ki- adóba kérek. BALASSAGYAR­MATON, Nógrádi- lakótelepen egyéni központi fűtésű lakás kiadó. Telefon: Ba­lassagyarmat 493. ELCSERÉLNÉM Nagyba tony. Lenin úti. két és fél szobás, tanácsi la­kásomat, pásztói ta­nácsira. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat Pásztó, 417 telefonra kérek, 17 órától. ÁRVEREZÉSRE ke­rül Jászapáti, Ne­felejcs út 37/A. szá­mú üdülő. 1988. no­vember 8-án. 8—9 óra között. Kikiál­tási ár: 200 000 Ft. ANTIKVÁR KÖNYVEK VÄSÄRA SALGÓTARJÁN­BAN 1988. NOVEMBER 9 —10-ÉN. Könyvek vétele-eladása. Nagyobb mennj iségű könyvet lakásán értékelünk. X MŰVELT NÉP KÖNYVTERJESZTŐ kBySg V» 1 A1 AT Nyitva: 9-én: 10—18 óráig MISKOLCI WßßM ANTIKVÁRIUMA 10-én 10—15 óráig. Tel.: 46/15-871 A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád me­gyei szervezete középfokú szállítási tanlclyamot indít, 1988. november első felében. Jelentkezéseket még november 15-4g elfogadunk. Jelentkezni lehet a TIT székházában, Salgótarján. Mérleg út 2. sz. alatt személyesen, vagy a 14-082 sz. telefonon. t f

Next

/
Thumbnails
Contents