Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
6 NOGRAD 1988. NOVEMBER 5„ SZOMBAT 1 Lépjünk be a történelembe A Magyar Történelmi Társulat Nógrád megyei csoportjának munkájáról A Magyar Történelmi (Társulat elnöksége a közelmúltban tárgyalta a Nógrád megyei csoport munkájáról szóló beszámolót Budapesten, Balogh Sándor professzor, a társulat elnöke vezetésével, aki elismerően szólott a nógrádi csoport tevékenységéről. A hozzászólók is hangsúlyozták a tevékenység célratörő módszereit, a tudomány és a népszerű ismeretterjesztés kapcsolatának szervességét a munkában. Különösen elismerésre méltónak tartották a felolvasó ülések meghonosítását. A Nógrád megyei csoport munkájáról szóló beszámolót dr. Horváth István, a csoport el. nöke, illetve dr. Szvircsek Ferenc titkár készítette. Milyen munkálkodás húzódik meg 1 e hír mögött? A kérdés annál is inkább indokolt, mert hiszen napjainkban. amikor immár nemzedékeknek okoz gondot az azonosságtudat hiánya vagy zavara,/ korántsem nevezhető öncélú historizmusnak a múlttal való foglalkozás. Ellenkezőleg, a történelemtu- cíat és a történelmi megismerés hasznára, illetve a jelenben is érvényes használhatóságára éppen a nevelés és a művelődés szinterein van ellengedhetetlenül szükség. E nélkül legtöbb mai aktuális gondunk sem érthető meg. A történelemtudat zavarai természetesen országos gondot jelentenek. Nem véletlen, hogy a Magyar Történelmi Társulat elnöksége munkatervébe vette a História körök alapítására vonatkozó gondolatot azzal a ■szándékkal, hogy elmélyítse a tudomány és a tanítás, illetve a népszerű ismeretterjesztés kapcsolatát.. Miként javaslatukban meg is fogalmazták: ..ez igen sok pluszt jelenthetne a megyei csoportokban működő tanárok számára, beszámíthatna . a tanártovábbképzésbe is. E körök tevékenységén keresztül vállalkozhatnának arra a feladatra, amellyel felfrisít- hetnénk a történelem tantárgy oktatását, megkísérelhetnénk a történelefntudo- mány új eredményeit bevinni az oktatásba’’. Erre szükség is lenne, hi- íSzen a mostani történelem- könyvek túlpolitizáltak, túl- ideologizáltak, túldidakti- záltak, szemléletük több tekintetben még őrzi a sztálinizmus, illetve ennek hazai változata nyomait. Igaz. annak idején a társulat sem lépett fel hatékonyan e szemlélet, illetve a hamisítások ellen. A mostani vajúdó, forrongó helyzet mielőbbi minőségi és új szemléletű stabilizálásához azonban minden rendelkezésre álló eszközzel hozzá kíván járulni. Ezért — másokkal együtt — sürgősnek ítéli a történelemoktatásban a tankönyvek felülvizsgálatát, a túlideológizált formulák helyett a tényéké és ezek.elemzéséé kell legyen tankönyveinkben a meghatározó. Iskoláinkban ma még korántsem a tényeket tanítják, hanem egy ideológizált sémát. Ezgrt fordulhat elő' az, hogy a gyerekek égy része hosz- szú időn át azt sem tudta, hogy például Erdélyben és más szomszédos országokban magyarok élnek. Lépjünk be ismét a történelemibe, nincs ennél időszerűbb program. Ezek után szóljunk röviden a Magyar Történelmi Társulat Nógrád megyei csoportjának néhány általunk lényegesnek vélt törekvéséről. A megyei társulat újjáalakítása a hetvenes évek közepén történt meg dr. Schneider Miklós levéltárigazgató vezetésével. Halála után, a nyolvanas évek elején a megyei múzeumi szervezet vállalta a szervezést. Ebben az időben már jócskán tanúi vagyunk a történelmi érdeklődés hallatlan élénkülésének. Ez irányú tudatformáló munkáját a szervezet igyekezett mind hatékonyabbá tenni. Ennek egyik lehetséges színterének tekintették a Magyar Történelmi Társulatot is. A regionális szervezetet 1982 végén alakították újjá Nógrádban. 1983-tól a helyi sajátosságok, illetve lehetőségek figyelembe vételével, de a Magyar Történelmi Társulat ■elvei és feladatai alapján végezték a munkát. A Nógrád megyei csoportnak jelenleg hetven tagja van, kétharmaduk általános és középiskolai tanár, illetve az oktatási igazgatóságon dolgozik. A többi múzeológus, le_ véltáros, könyvtáros vagy más foglalkozású személy. Kevés a pályakezdő tanár. ami sajnálatos tény. A tevékenység során mindenek előtt arra törekednek, hogy a megyei történeti kutatás eredményeit s a kutatókat, köztük a múzeológu- sokat, levéltárosokat összefogják, illetve számukra fórumot teremtsenek. Ez utóbbiak közé tartozik például a múzeumi évkönyv, illetve a történeti évkönyv. A megyei csoport eredményeket ért el a történelem szakos tanárok, a történelem iránt érdeklődők tömörítésére. ezt a folyamatot erősíteni kívánják ,a megyei pedagógiai intézettel, a megyei művelődési osztállyal, a Hazafias Népfronttal közösen. Jelentős helyet foglal el a tevékenységben az országos történésztársadalom friss kutatási eredményeinek megismertetése, ennek érdekében konferenciák szervezése Szécsénybenl Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Szirákon. , Mára a megyei csoport jelenléte mind erőteljesebben érzékelhető a helyi tudományos közéletben. A munkaformák között országosan figyelmet keltett a felolvasó ülések rendszeressé tétele 1987-től. amikor Szomszéd András, Kosján László, Szvircsek Ferenc olvasott fel1 újabb munkájából. Az idei programban tanárokkal bővült ez a kör, Boldogné Smetana Zsófiával, Bagi Miklóssal, Pozsonyi Annával — Rozmán Vilmosáéval. A helyi csoportmunkál- kodás természetesen ennél változatosabb, s igen gazdag program készül 1989-re is. Itt azonban nem programismertetés a célunk, éppen ezért csupán azt említjük meg, hogy a társulat elképzeléseinek középpontjában a történelmi évfordulókhoz való kötődés foglal el jelentős helyet. Továbbá rendkívül izgalmasnak ígérkezik az az emlékkönyv, illetve tisztelgő évkönyv, amelyet Belitz- ki János születésének 80. évfordulója alkalmából jelentet meg a megyei múzeumok igazgatósága, a megyei levéltár és a Magyar Történelmi Társulat Nógrád megyei csoportja. Belitzky János az egyetlen országos hírű helytörténész, aki most is Salgótarjánban él. A társulat megyei csoportja egyébként idén választotta jelvényéül Nógrád megye régi címerét. Nógrád az elsők között volt, amely 1551-ben alkotta meg címerét. középpontjában egy páncélos lovaggal, aki baljával a magyar címeres pajzsra támaszkodik. A csoport ezáltal is jelképezni kívánja, hogy a történelmi Nógrád megye múltjának kutatását, feldolgozását, illetve publikálását vállalta fel. Ennek jegyében a jövőben is erőfeszítéseket tesz arra is hogy csehszlovákiai történészekkel is szakmai kapcsolat alakulhasson ki, egymás törekvéseinek jobb megismerése érdekében. T. E. Fodor Istvánná fazekas és Mlinárné Kolarovszki Mária népi ruhakészítő kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők november közepéig Magyarnándorban a Radnóti Miklós Körzeti Művelődési Házban. Szülőföldjük Nógrád Hűség Palóciéhoz Az utóbbi években közfigyelemre méltó módon gazdagodó helyi irodalmi élet egyik meghatározó jellegzetességévé vált 'az innen elszármazott alkotók hazatalálása. A ' kölcsönös újrafelfedezés könnyen és gyorsan ment. Tegyük hozzá mindehhez, hogy a helyi L- gyelmen és készségességen sok múlott. Hiszen intézményeinknek — főként a könyvtári hálózatnak —, valamint a Palócföld című folyóiratunknak nem mai keletű gyakorlata az itt születettek munkásságának követése, s a kapcsolatok ápolása. Ez a tevékenység azokra is kiterjed, akik hosszabb-rövidebb időt töltöttek közöttünk és írásaikban fel-felbukkannak itteni élményeik. Ebben a figyelemre méltó együttesben különleges helyzetben találjuk Onagy Zoltánt, a prózaírót. Budapesten látta meg ugyan a napvilágot, mégis a nógrádi tájat vallja szülőföldjének. Első komolyan vehető folyóirat-publikációjaként a Palócföld által közölt novelláját tartja számon. Három kötete jelent meg, mindhárom Budapesten, a Magvető gondozásában. Már hoszabb ideje Esztergomban él, de keresni kell azt az írását, amelyben nem találunk legalább egy utalást a vidékünkre. Helyszínek, talán még alakok is azonosíthatók. „Elszármazott” hát vagy „a mi fiunk”? írásai tanúsága szerint a kérdés értelmetlen. Éppen ezért nehezen magyarázható, hogy nem fedeztük fel még igazán a magunk számára. Pedig eddigi teljesítménye lokálpatrióta érzületünktől függetlenül is figyelemre méltó. Ne feledjük: Gerelyes Endre óta nem akadt Nógrádból indult prózaíró, aki ennyire vitte volna. Két regény és egy novelláskötet központi kiadónál — nem csekélység. Van mit kérdezni tő- le. — Kezdjük a legelején.. ! — A Izülőföldré vonatkozó kérdésed szinte sértő számomra. Mert - igaz ugyan, hogy Budapesten születtem 1952-ben, de nincsenek emlékeim a pesti gyermekkoromból. Orvosi tanácsra még négyéves koromban leköltöztünk Dejtárra, apai nagyszüleimhez. Valami gond volt a légzésemmel, nem tetszett a pesti levegő. Egészen pontosan a Lókos nevezetű tanyán laktunk, a vasútállomás közelében. Ha patak vagy folyó szerepel az írásaimban, az mindig a Lókos-patak. „Végiglak- tam" a partját, egészen az Ipolyig. Tolmács, Romhány, Rétság, Dimitrov-puszta, Vörösharaszt: gyermekkorom színterei. A várost meg lehet tanulni, mint ahogy meg is kell, ha valamirevaló prózát akar írni rz ember. De ami a gyermeki élmény erejével belédvésődik a természetről, a faluról..! Ez később már nem pótolható. — Ahogyan Katalin-pusz- ta felől beérkezik Nógrád megyébe az ember, az valami gyönyörűség... Emlékek fűznek Szécsényhez és Balassagyarmathoz is. Balassagyarmat az ifjúkorom legelejét jelenti. — Az évek múlása ellenére nem érzem úgy, mintha nem laknék a megyében. Változatlanul úgy megyek Balassagyarmatra is. mintha ott élnék. Nekem nem Mikszáth vagy Madách, meg a többiek jelentik ffalóéiát. ök olvasmányok, akiket persze szeretek és irigyelek, mert hol az én szobrom. Tudom kinek hol áll a kúriája, szobra, hol említi őket emléktábla. Nekem Nógrád a gyermek- és ifjúkorom. legtöbb, ami egy táj lehet, Vagyis a szülőföldem. Változatlanul kíváncsian figyelem a megye életét — Ilyen állandó és intenzív kapcsolat mellett miért lennék én elszármazott? — Diákéveidről alig tudok valamit. írásaidban sem bukkan fel ez a meghatározó időszak. — Édesanyám pedagógus volt, s mivel Dejtáron nem volt óvoda, magával vitt az elsősökhöz. így tanultam meg négyéves koromban olvasni, ötévesen már elolvastam az Egri csillagokat. Családi könyvtártunk eleve meghatározta az irányomat. Mikszáthunk, Mó- riczunk volt. Édesanyám könyvei között találtam r-í Nagy Lajosra is. Jókait nern olvastam, mert nekünk nem volt. Most már nincs lelkierőm nekifeküdni. Azt hiszem, gyerekkorban kellett volna kézbe vennem Jókait. Igazából nem tudom mit veszítettem. Ahogy a közmondás tartja: ..A ha! akkor tudja meg, hogy vízben volt, ha már kint vin a parton.” — Különben nem voltam jó diák. Mivel pedagóguskolónián nőttem fel, nekem a tanárok civilek voltak. Mint kisdiák, sok olyan dolgot láttam, amit jobo lett volna elkerülni. Tanáraimnak nehéz dolguk volt velem. Mint, ahogyan nekem is velük. Talán az egyetlen kivétel Lőke Zsuzsanna tanárnő. Pályakezdőként, zsenge titánként jött hozzánk, felsőben ő tanította az irodalmat, de az égvilágon mindent csinál;, szervezett. Még tízéves karomban megírtam az első novellámat — neki; aztán Lőke tanárnő kedvéért részt vettem életem első irodalmi pályázatán. Ki tudod találni akkori érzelmeimet...? — Ha már itt tartunk, mit jelentenek számodra a nők, a szerelem? Olvasóid ugyanis jól ismerhetik részletező, árnyalt, egyesek szerint már-már pornográf leírásaidat, ha az életnek erről a szeletéről szólsz. — Mit mondhatnék erre? Az olvasók véleményének, méginkább ízlésének megítélése nem a feladatom. De nem akarok kitérni a kérdésed elől. Robert Merie szavaival válaszolok: „Sokat! Sokat! Nagyon sokai!” — A könyvekkel is így vagy? — Tény, hogy édesanyám könyvei közé születtem. Természetes módon nyúltam a könyvek felé. Később — egy rövid mezőgazdasági technikumi kitérő után — nyomdász lettem. A könyvteremtés sávjába kerültem. Láttam, milyen koszban készül. A szedő keze fekete, a gépmesteré festékes a stégektől. Soha nem vettem áhítattal könyvet a kezembe, soha nem ájultam el egy könyvtől. Tán jobb lett volna, ha messzebb vagyok a szakmától. Azóta azt is tudom, mivel jár az írói munka. Átlátom a teljes folyamatot, olvasóig, kritikusig bezárólag. — Hogyan lettél mégis gázátadó? Hiszen írói tevékenységednek ez biztosítja most a létalapját. — 1979-ben bementem egy kocsmába, ahol megkérdezték tőlem, nem akarok- e olyan munkahelyre menni, ahol havi hét napot keil dolgozni, a többi szabad. Azt mondtam: dehogy nem, igyunk még egy sört. Azóta itt vagyok. Mi ez a munka? Magyarországot behálózzák a gázvezetékek, amelyek nagynyomásúak. A fogyasztó viszont csak 3—6 bárral tudja fogadni. A gázátadó állomásokon végrik el a csökkentést. Nekem azt kell biztosítanom, hogy a fogyasztó megfelelő nyomáson kapja a gázt. Remekül érzem magam. Itt egyedül vagyok, havi százegy- néhány órát. A többi idő az írásé. — A szerzői neved eredetét is felfedhetnéd. Egyesei: Nagyoroszi községre gyanakodnak. — A személyimben Nagy Zoltán áll. Édesanyám Ocsay Nagy Vilma. Kézenfekvő volt hozzáírni neve- nek kezdőbetűjét az enyémhez. — írásaidban gyakoriak a társadalom szélére szorult figurák. De a munkások világának is szerepe van bálád. — Őket ismerem, velük találkozom. A kocsmák, talponállók, utcai padok, vasútállomások, korai kelések, üzemi- öltözők, nyolcórai fizikai munka — mindez nem ismeretlen előttem. Ismerem az ezekhez kapcsolódó létformát. Különben munkásnovellákat egyáltalán nem előre megfontolt j szándékkal írtam. Hanem mert úgy láttam, sehol sem jelenik meg, hogyan telik egy napjuk. Nekem Makra Ferenc (Kertész Ákos regényének főhőse) volt az utolsó olyan munkásfigura a magyar irodalomban, aki halovánv körvonalaiban emlékeztet az általam ismert munkásokra. Egyébként az egész ún. munkás- irodalom elég komplikált kérdés. Nézd: aki munkás, az nem ír, aki ír, az nem munkás. Valami hamis csúszik be az egészbe, amikor a könyv íródik. — Irodalmi kapcsain raid. . .? — Nincsenek. Ismerek mindenkit, de független zagyok a csoportosulásoktól. A szerkesztőségek közül a Palócföldhöz tartozom. Ez tartós viszony: túléltem már négy főszerkesztőt, tízig bírom. Ha valami du- jom van, akkor ördogh Szilveszterhez megyek. Szerváé Józsefhez barátság fűz. Talán mert ő is nyomdászként kezdte, könyveink egyszerre jöttek ki. Szeretek hazamenni a Komjáthy Körbe, Balassagyarmatra. Akiket közülük igen-igen kedvelek, Ádám Tamás és Görög úr. Nálunk néha napokra elakadok. A kettőnk kapcsolatáról pedig gondolom nem akarsz vallomást tőlem... — Ugyan! Inkább áruld el, büszke vagy-e a három könyvedre? — Egyszerűen eszembe se jutnak. Ez nekem is furcsa. Amikor megkaptam a kiadótól, elolvastam mindegyiket, aztán k-ész. Lejárt az idejük. Mire a pénzt elköltöttem, a könyv sem érdekelt. A kritikával is így vagyok. — Jelenleg mit csinálsz? — Könyvem van bent a kiadónál. Regény is, novellák is. Még semmi sem biztos. A várakozás ideje alatt drámákat írok, hangjátékokat. 80—90 kg leközöletlen kéziratom van. Egyik ros.:- szabb, mint a másik. Nincs türelmem a régebbi anyagokkal vakaródzni. Másrészt nem szeretek határidőket betartani — te tudod a legjobban —, s emiatt nyakamon marad az anyag. — Köszönöm a beszélgetést! Laczkó Pál >
