Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-28 / 283. szám
Naptár 1988. november 28., hétfő. Stefánia napja. A Nap kel 7.07 — nyugszik 15.57 órakor. A Hold kel 20.29 — nyugszik 11.29 órakor. Évforduló Százkilencvenöt éve született Carl Jonas Almquist (1793—1866) svéd költő és drámaíró, ismert publicista. Várható időjárás Hosszabb időre kisüt a nap, de maradnak még tartósan ködös területek. Az északnyugati szél csak kissé élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 fok, a ködös tájakon 0 fok körül alakul. — A világ szépe címet Londonban, a 38. világszépségversenyein, a 18 éves iz- land Linda Petursdottár, hazája szépségkirálynője nyerte, a dél-koreai és az angol szépségfcirálynők, Yeon-He Choi és Kirsty Po- per előtt. — Szellemi vagy fizikai erőszakot életében legalárrb egyszer minden harmadik amerikai elszenved, derült ki egy felmérésiből. Ráadásul a megkérdezettek 15 százaléka számára ez nem is különlegesség, szinte minden hónapban megesik. — Összetört kocsik múzeumát avattak Törökországban, hogy elriasszák az ész nélkül vezető sofőröket. A világon állítólag itt uralkodik a legnagyobb káosz az utakon, tavaly is rekordot döntöttek: 7—800-nn haltak meg közúti balesetben. — A kikiáltási ár kilencszereséért kelt el a TÉKA szombaton befejeződött hagyományos őszi könyvauK- cióján a millenniumi kiállítás alaprajza. A kalapács alá került darabok nagy része elkelt, a görög és latin nyelvű klasszikusok művei iránt azonban kisebb érdeklődés mutatkozott. — A kisgazdapártról Bognár József akadémikus tart előadást ma, este 6 órakor, a Kossuth klubban, a tizenkét előadás a pluraliz, musról című sorozat keretében. — Az amerikai könyvkiadók díját a vele járó 10 ezer dollárral a 60 éves Jason Epstein, a Random House kiadói igazgatója nyerte el, aki olyan szerzőkkel működött együtt, mint Vladimir Nabokov, Norman Mailer, Gore Vidal, vagy E. L. Doctorov. — Két évtizede készült az első terv és szombaton végre Illés Béla szociális és eg és zségü gv i minisz te r n e lyettes felavathatta Szombathelyen a megyei közegészségügyi és járványügyi állomás új épületét. A korszerűen felszerelt, 4200 négyzetméter alapterületű épületben folyó vizsgálatok az eddiginél jobban segíthetik a Vas megyei kórházak diagnosztikai munkáját is. Ügyeletes riporterünk: Ádám Tamás Tel.: 10-977 — Képviselői fogadónap. Karancskesziban ma délután 4 órától a helyi művelődési házban Miklós Zoltán, országgyűlési képviselő fogadónapot, illetve képviselői beszámolót tart. — Paprika, szalámi, konzerv. — Szeged élelmiszeriparának világhírű termékei. Ezeknek a helyzetéről, s általában a Tisea-parti város élelmiszeriparáról tájékozódhatnak az érdeklődők a Budapesten élő Szegediek Baráti Körének legközelebbi összejövetelén, hétfőn délután fél 5-kor az ÉDOSZ-székházban (VI., Gorkij fasor 44.). — Palóc falu. Idén is folytatódott a Karancslapujtő építészeti hagyományait őrző és a közösségi mintát adó palóc falu építése. A Karancs Tsz kivitelezésében 3 lakásos' ház készült el szakembereik részére, emellett folytatták egy 800 méteres út létesítését, a megyei tanács támogatásával. Az út mellett 30 telken kezdődhet építés, Makovecz Imre tervei alapján. — AIDS-per Csehszlovákiában. A csehszlovák jog- gyakorlat történetében első AIDS-per újabb fejleménye, hogy a vádlott, az AIDS-beteg fellebbezett, ám a bíróság enyhítés helyeit súlyosbította az ítéletet. Emlékezetes, hogy az egyik prágai bíróság októberoen háromévi börtönbüntetésre ítélt egy fiatal, AIDS-beteg- ségben szenvedő homoszexuális férfit, aki az orvosok többszöri felszólítása ellenére megtagadta partnerkapcsolataiban a megfelelő óvintézkedésék betartását. Mind a férfi, mind az ügyész megfellebbezte az ítéletet és most a prágai városi bíróság. jogerősen' három helyett öt év szabadságvesztést rótt ki az AIDS-be- tegre. * Vastagodó jégpáncél a vízválasztói tavon.- I «* * HÍREK * ESEMÉNYEK ❖ Rugalmas alkalmazkodással Á pedagógiai intézet két éve A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 1986. augusztus 1-jén alakult. Az elmúlt két esztendő alatt bekövetkezett átszervezések és létszámcsökkentések hatására több helyen módosult az intézet feladatrendszere. Az új követelményeket szem előtt tartva átalakították szervezetüket, egyszerűsítették a belső irányítási rendszert. Széles közvélemény-kutatás, szakmai vita után korszerűsítették, a megváltozott körülményekhez, feltételekhez igazították a pedagógus-továbbképzést. A felsőoktatási intézmények keretében szervezett éves intenzív tanfolyamaikat kedvezően fogadták a megye pedagógusai. Ebben a szakmai érdeklődésen túl meghatározó tényezőként jelentkezett a központi alapból adható béremelés, valamint a 4—5 ezer forintos megyei céljutaiom. Azonban a legújabb tapasztalatok szerint a beiskolázhatok száma csökken az anyagi ösztönzők veszítettek reálértékükből. A továbbképzések rendszerébe szervesen beépültek a kétévenként nagy, átfogó témát feldolgozó pedagógiai napok. Ilyenkor a fő témához előzetesen téziseket adtak ki, ezáltal megkönnyítették, a ráhangolódást, a felkészülést, az újragondolást. A pedagógiai napokhoz kapcsolódik a több állami és társadalmi szervvel és szervezettel együttműködésben meghirdetett pedagógiai képző", fotó- és iparművészeti pályázat. * Nagy sikere van ezeknek a meg- méretésdknek. Évenként 80— 100 pedagógiai dolgozat, 200—250 művészi alkotás érkezik a bírálóbizottsághoz. Az anyagi elismerések mellett a legjobb pályamunkákat kiadványaikban megjelentetik, a műalkotásból kiállításúkat rendeznek. Fontos feladatának tekinti az intézet speciális tanfolyamok szervezését. A legnagyobb érdeklődés a számítástechnikai, videotechnikai, a tantárgyi és nevelési, pszichológiai kérdések megoldására felkészítő tanfolyamok iránt nyilvánul meg. Jelentős eredményként könyvelhető el. hogy kidolgozták a megyei pedagógiai információs rendszer modelljét. Ezt folytatni, bővíteni akarják, mert jelenleg a pedagógiai információk áramlása, feldolgozása, szolgáltatása esetleges, nem képez rendszert. Az intézet 'szolgáltatásait külön kiadványban jelentetik meg. Rendszeresen eljut az érdekeltekhez az információs lapjuk és az Iránytű című, szakmai, módszertani kiadványuk is. " A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet sikeres két évet mondhat magáénak. Rugalmasan alkalmazkodva, sok segítséget nyújt a megye pedagógustársadalmának. Leégett a lopott gépkocsi Szombaton éjjel Balassagyarmaton a Tűzoltó kocsma udvarából ismeretlen tettes ellopta Baranyii János helyi lakos tulajdonát képező, ZP 60—38-as rendszámú, 1500-as Zsiguli személygépkocsit, majd azzal Szügy irányába közlekedett Dezsőpusztáig, ahol a kocsi kigyulladt. A jármű teljesen kiégett, az anyagi kár mintegy 40 ezer forint. A gépkocsi 'eredetileg le volt zárva., a hűtővizét tulajdonosa leengedté. A tűz okának megállapítására vizsgálat indul. A rendőrség megkezdte a nyomozást az ismeretlen tettes felderítésére. Kigyulladt egy török kamion Lángokban álló török kamionhoz riasztották szombaton reggel 8 óra után a tűzoltókat Szegeden, az E—5- ös út melletti kamionparkolóba. A tűz átterjedt két másik — egy szintén török és egy nyugatnémet — kamionra is. Mindhárom gépkocsi gyúlékony rakományt: műszőrmét, bútorszivacsot, illetve cérnát szállított. Az eddigi vizsgálat megállapítása szerint a gépkocsi, vezető alágyújitott az üzemanyagtartálynak, hogy az éjszaka megdermedt gázolajat felmelegítse. A tartály meggyulladt, a tűz gyorsain terjedt. A gépkocsivezető váltótársa a vezetőfülkében aludt, a tűzoltók mentették ki a lángokból. Három török kamionvezető sérült, meg, őket a mentők a szegedi bőrklinikára szállították. A becsült kár 660 ezer forint. A vizsgálat tovább folyik. Csendes jubileum Egyéves a salgótarjáni Csarnok Vasáruház. A NÓGRAD- KER boltja a nyitás óta 58 millió forintos forgalmat bonyolított le. Árui 60 százalékát a lakosság, 40 százalékát közü- letek vásárolták a MÜÄRT márkaboltjaként is közismert áruházban. Palesztin szolidaritási est A palesztin néppel való szolidaritás napja és a pa- • lesztínok nemzeti felkelésének első évfordulója alkalmából szolidaritási estet rendeztek szombaton Pécsett a hazánkban tanuló palesztin és arab diákok részvételével. A megjelenteket Hilkmat Abu Zaid, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet budapesti irodájának vezetője köszöntötte, majd megemlékezett az egy éve kezdődött népfelkelésről, és szólt a palesztin nemzeti tanács Algériában tartott üléséről. Kassák Lajos baráti kör Kassák Lajos baráti kör alakult Budapesten, szombaton a Kassák-emlékmúze- umiban, az óbudai Zichy- kas'télyban. A baráti kör szervezői Kassák Lajos irodalmi, képzőművészeti és munkásmozgalmi tevékenységét, művészeti és társadalmi eszméit kívánják megismertetni szélesebb közönséggel, mindenekelőtt a fiatalokkal Országos tájfestészeti bienoálé Magyar tájak címmel a hatvani ' galériábain szombaton megnyílt a 8. országos tájfestészeti biiennálé, amelyre több mint száz festőművész küldte be alkotásait. A Művészeti Alap lektorátusának aranydiiplomáját és a fődíjat Simsay Ildikó nyerte el; ezüstdíplomát kapott Horváth János és — posztu. musz díjként — Miskolczi László kétszeres Munkácsy- díjas festőművész; bronz- diplomában részesült Bal-ár József, Elast Elena, Fazekas Magdolna és az Erdélyből menekült Balázs Imre. Már készül a kocsonyánakvaló A karácsonyi és újévi ünnepek húsellátása kielégíti az igényeket — tudtuk meg a KARANCSHÜS Húsipari Szövetkezeti Közös Vállalat termelési osztály- vezetőjétől. Az üzem a tavalyihoz hasonló mennyiségű, azaz 120 mázsa juhbeles virsli gyártására rendezkedett be. Beszerzései révén nagy mennyiségű kocsonyahús kerül majd az üzletekbe. mélynek a füstölését már megkezdték. A slágercikknek számító csülökből 40—50 mázsa várható, ami — feltehetően — idén sem fedezi az igényeket. Megfelelő kínálattal rendelkeznek hidegtálak készítéséhez alkalmas alapanyagokból. Űj tevékenységként kezdték meg a kolbász- hús gyártását, valamint a hasalja szalonna előállítását. Emellett heti 30 mázsia házi jellegű kolbászt készít a KARANCSHÜS, részint már az ünnepekre gondolva. A TÁRGYALÓTEREMBŐL fl sajtosdobozban 105 forint volt Azon az áprilisi hét végén azután kezdődött Oláh János „vesszőfutása”, hogy a vacsora befejeztével sehol sem találta élettársát. A kishar- tyáni, 24 éves Oláh János április 22-én este életltársá- val együtt nővérénél vendégeskedett Nógrádszakálban, amikor is az élettársa vízért ment ki a kútra, de megelégelhette a társaságot, mert vissza már nem ment. Egy jdő után Oláh János elindult keresésére, de mivel pénze nem volt, tudta, hogy n«m juthat messzire, előbb tehát pénz után nézett. A falu szélén álló' egyik házhoz kopogtatott be, ahol távoli rokona, egy hetvenéves asszony élt egyedül. A késő esti zörgetésre nem nyitottak neki ajtót, de ez nem volt számára akadály, betörte az ajtó üvegezett részét, benyúlt a résen, s belülről nyitotta ki a tolózárat. A váratlan látogatónak — akiben már volt ital is — nem adott pénzt az asszony, amire Oláh arcát, állat és egyéb testrészeit ütlegelni kezdte, majd nekiállt kirá- molnj a szobában. Csak egy sajtosdobozt talált és benne 105 forintot, amit magával vitt, otthagyva az ösz- szevert asszonyt az ágyban. A nógrádszaikáli vasútállomáson éjjel tizenegy óra után vonatra ült, és Litikére ment. Egyik távoli rokonánál töltötte az éjszakát, sőt még a másnapot is, és itt vették őrizetbe a rendőrök. Másnap délután ugyanis az idős asszonyban még volt apnyi erő, hogy átmenjen pár száz méterre lakó rokonaihoz. s elmondja, mi történt vele, ők értesítették a rendőrséget és a mentőket. Néhány hét múlva azonban az állkapocstörést és agyrázkódást szenvedett asszony a kórházban meghalt. A Balassagyarmati Városi Bíróság Oláh Jánost halált okozó testj sértés és kifosztás bűntette miatt vonta felelősségre, s számlájára írta még azt a tűzifalopást is, amelyet az idén januárban a helyi téesz erdejében követett el. Ezért halmazati büntetésül — mint többszörösen büntetett előéletűt — Oláh Jánost hétévi fegyház- ra ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős. — zs — «.» ^ *m. n BL r- \ ■ Magyar Szocialista Munkáapért Nógrád Magyal Bizottsága áa a Nógrád Magyal Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. IIU fi Iff ) Szarfcaaztóaág: Salgótarján, Palóci hnrs tár 4. Telefon: 10-977. FóazsritsszM: 11-604. Sportrovat: 14-696. Nadja a Nógrád Magyal Lapkiadó VáUaiaL FsMós Idadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Magyal Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imrs tár 4. Tataion: 12-642. Talsx: 22» 10«. Irányltóazám: 3101. Tsrjsaztl a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrtapkázbaaftő postahivatalnál, a hfrtapkézbeettóknál, a Poéta hírlapüzleteiben áe a Hlriapelóflzetáel áe Lapellátási Irodánál (HEUR) Budapest, V. József nádor tár. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR 216-96102 pénzforgalmi jebóezámra. Előfizetési díj ágy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 616 forint Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat 3101, Salgótarján, Palócz knra tér 4. Pl.: 90. FsMóá vázoló: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1558