Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-17 / 274. szám

6 NÖGRÄD 1988. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK . GYÁSZJELENTÉS Porifi; lesújtott fájda- lomm,al tudatom, hogy DR. DANIS ANTAL ,a szerető férj, 1988. no­vember 11-én örökre eltá­vozott. Temetése 1988. no- -vember 21-én, hétfőn, 13 órakor lesz a salgótarjáni új központi temetőben. 'A GYÁSZOLÓ CSALAD Méíy fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett fe­leség, édesanya, nagyma­ma deák imréné sz.: Megyeházi Erzsébet 64 éves korában elhunyt. Temetése 1988. november 17-én (ma), 13 órakor lesz a karancsaljai köztemető­ben. GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, s ismerősöknek, szomszé­doknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk- MAURER PAL 'temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. GYÁSZOLÓ CSALAD Felvétel: A DUNA Élelmiszer- és Vegyi- .Yiru kereskedelmi •Vállalat salgótarjáni {raktárháza felvesz, RAKTÁROST. A munkakör betölté­séhez kereskedelmi iskolai végzettség és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Cím: Salgótarján, Állomás út 4 a. (nagyállomás). A pásztói tejüzem felvételt hirdet: r"- 2 FŐ KAZÁNFŰTŐ — 1 Fő HŰTŐGÉP- KEZELŐ — 1 FŐ LAKATOS — X FŐ VILLANY- SZERELŐ állás betöltésére. A Salgótarjáni Ruha­gyár (központi munka­helyére) felvételt hirdet ENERGETIKUSI (középfokú iskolai és felsőfokú szakirányú tanfolyami végzett­séggel) ELEKTROMŰSZE­RÉSZ, KARBANTARTÓ LAKATOS ÉS VÍZVE­ZETÉK-SZERELŐ munkakörök betöltésére. Jelentkezés személye­sen a gyár fenntartási osztályvezetőjénél, Salgótarján, Schönherz Z. út 32. Az Ipoly Mgtsz ipari ágazata felvételre keres női dolgozókat. VARRÓNŐI, valamint ELEKTROMOS SZERELŐI munkakörbe. Bérezés: teljesítmény alapján. Jelentkezés: Egyházas- gergén az ágazat­vezetőnél. A ,,Salgó” Cipőipari Szövetkezet felvételre keres azonnali belé­péssel, gyakorlattal rendelkező SZTK-ÜGYINTÉZŐT. Jelentkezés: a szövet­kezet személyzeti ve­zetőjénél. Cím: Salgó Cipőipari Szövetkezet, Salgótarján’ Csokonai út 63. 3104. Telefon: 12-095. Az eresztvényi Nap­sugár vendéglő mindennap (szerda kivételével) ÉLŐZENÉVEL várja kedves vendégeit! Zenél: Schnétberger (DICKI) Róbert és zenekara. • A Salgótarjáni Síküveggyár felvételre keres * ■ 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező munka- vállalókat. VÁGÓ- ÉS HŐSZIGETELŐ ÜZEMBE — ládahordó (férfi) — csomagoló (férfi) — raktári segédmunkás (férfi) — automatagép-kezelő (férfi) , — anyagmozgató (férfi) — kitörő (nő) — keretgyártó (nő) EDZŐÜZEMBE — csiszoló (férfi) * — fúró (férfi) — kézi síküvegvágó (nő) ÜZEMFENNTARTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ GYÁRRÉSZLEG VILLAMOS ÜZEMÉBE — elektrikus (férfi) munkakörbe. • Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. i .A MÁR. nqchádkek) karácsonyra GONDOLUNK! ENGEDMÉNYES RUHÁZATI VÁSÁR ÁRUHÁZAINKBAN ÉS RUHÁZATI SZAKÜZLETEINKBEN. Az ajánlat mindenütt változó, azt felsorolni nem lehet. Engedményes áruk mindenütt talál­hatók, ezért érdemes rendszeresen felkeresni osztályainkat. Pécskő Üzletház ajánlataiból & Férfikabát Férfiirhadzseki Baikíiskabát Férfiing Férfipulóver Rózy harisnyanadrág Pamutgarbó Női sapka Tisza férficsizma Kallux ffi-csizma Duna női csizma Duna női bokacipő Kamaszpulóver Kamasztréningöltöny Fiúing Gyermeknadrág Bébitipegő Bébipizsama Sandra habfürdő Dália babakrém Barbon tusfürdő ÉVI-Divatház ajánlataiból Férfibőrkesztyű Iihakesztyű Fiúpizsama Fiúing Bébigarnitúrák, -tipegők, meknadrágok, -pulóverek 2780 helyett 1900 Ft 4970 helyett 3900 Ft 2730 helyett 1900 Ft 376 helyett 263 Ft 576 helyett 403 Ft 46 helyett 24 Ft 176 helyett 100 Ft 272 helyett 190 Ft 696 helyett 487 Ft 915 helyett 640 Ft 676 helyett 473 Ft 604 helvett 423 Ft 1080 helyett 756 Ft 1350 helyett 945 Ft 508 helyett 250 Ft 90 helyett 40 Ft 381 helyett 150 Ft 351 helyett 70 Ft 100 helyett 70 Ft 128 helyett 90 Ft 55 helyett 39 Ft. 669 helyett 468 Ft 437 helyett 306 Ft 218 helyett 153 Ft 392 helyett 279 Ft kocsikabátok, gyer- lánykakardigánok, fiúingek 30 % engedménnyel. Bébicsizma 520 helyett 312 Ft Gyermekcsizma 730 helyett 438 Ft Lánykacsizma 1040 helyett 728 Ft Fiúcsizma 1400 helyett 980 Ft KRAJCÁROS BOLT Salgótarján (ÉVI-Áruház mögött) Női szoknya Női kötény Gvermektréningöltöny Gyermeknadrág Pamutszövet Selvemszövet IPOLY AruhAZ ajánlatából: 464 helyett 320 Ft 82 'helyett 57 Ft 367 helyett 246 Ft 278 helyett 202 Ft 131 /m helyett 92/m 162 m helyett 115/m Női delén hálóing Kamaszpulóver Ágynemű-garnitúra Gyermek-szabadidőgarn. Kiskamasznadrág Férfi télikabát Szabadidő-garnitúra ■£$ KRAJCÁROS BOLT Balassagyarmat 281 helyett 197 Ft 359 helyett 250 Ft 609 helyett 390 Ft 839 helyett 640 Ft 1200 helyett 840 Ft 3550 helyett 2490 Ft 1230 helyett 700 Ft Szabadidő-ruhák MAR KARÁCSONYRA GONDOLUNK! 1680 helyett 1200 Ft 1340 helyett 940 Ft Pályázati felhívás A Salgótarjáni Városi Tanács VB hatósági osztálya pályázatot hirdet családvédelmi csoportvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: — állam- és jogtudományi egyetemi, vagy — államigazgatási főiskolai végzettség, — legalább 3 éves tanácsi gyakorlat. Bérezés: a 13/1987. (X. 25.) ÁBMH-számú rendelet alapján, megegyezés szerint. A pályázatot 1988. december 15-ig lehet benyújtani a városi tanács vb hatósági osztály vezetőjéhez. A SALGÖ CIPŐIPARI SZÖVETKEZET Salgótarján Arany János úti szalonjában NŐI DIVAT- ÉS TÉLI CSIZMA LÁBBELI termékeit és különböző típusú MUNKAVÉDELMI, valamint SZABADIDŐS-CIKKEK forgalmazását kezdi meg 1988. november hó 21-től. APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN L ............... 1 ........ Ék EGY FEDI A BIZTON ^ HUNGÁRIA OTTH :L ALATT ISÁGGAL ON BIZTOSÍTÁS\J ELADÓ szoba- konyhás, komfor­tos családi ház 170 négyszögöl gyümöl­csössel, garázs, ren­dezett udvarral. Ér­deklődni: Pásztó, Dankó-újtelep 15. BESZTERCE-TE- LEPEN garázs el­adó. Érd.: Salgótar­ján, 15-477 telefonon. ELADÓ salgótar­jáni üdülőövezet­ben levő két és fél szobás, kétszintes, gázfűtéses, lakó­házként szereplő üdülő. Ajánlatokat Bencsik István, Sal­gótarján, Pf.: 188­ra kérek. ELADÓ Karancs- lapujtőn, Rákóczi út 165.. tsz közelé­ben, kétszobás csa­ládi ház nagy föld­del, melléképület­tel. Érdeklődni szemben, Miklósék- nál. VENNÉK közmű­vesített (víz, vil­lany) építési telket Salgótarján belterü­letén. (Pintér-telep előnyben.) Ajánla­tokat: Handóné. Sal­gótarján. Marx—En­gels út 7. TANYA mellék- épületekkel, nagy gyümölcsössel, be­költözhetően eladó. Balassagyarmattól 2 km-re. Érdeklőd­ni: Balassagyar­mat. Széchenyi ut­ca 3 a. Naszály Ala­dár. GARÁZS eladó Zagyvap.-'i] falván. a bányagt ;*-:yár mö­götti garázssoron. Érdeklődni: Zöldfa út 11. Várszeginénál. a kisboltban lehet, délutánonként. TELEK eladó Ka- rancslapujtőn. Ér­deklődni: Ady E. út 27. JÁRMŰ IY-OS Zaporo- zsec olcsón eladó. Érdeklődni: Sós­hartyán, Petőfi út 26., mindennap 15 órától, Rácz Tibor­nál. FIXPLATÓS IFA-f 5 t pótkocsi el­adó. Fuvarral együtt. Érdeklődni: Pásztó, áfész-könyvesbolt. "*132 GLS Fiat 1600- as motorral eladó. Karancslapujtő. Rá­kóczi út 2,A. Sze­lei. PT-S Zsiguli 2 év műszakival, felújí­tott állapotban, 68 ezer Ft-ért eladó. Cím: Maszlik József, Becske. Fő út 22. WARTBURG Com­bi teljesen felújí­tott, újra fényezett, áron alul eladó. Te­lefon: Salgótarján, 13- 360, egész nap. IF-ES 1300 cm i-es Volkswagen meg­kímélt, 1 éves mű­szakival eladó. Ba­lassagyarmat. Klap­ka út 51. Tel»: 679. ETZ 250-es motor- kerékpár jó állapot­ban eladó. Salgótar­ján, Pintér-telep, Rudolfi út 3. UZ-S Zsiguli el­adó. Szécsény, Dó­zsa Gy. út 10. TA-S Wartburg 68 000 km-rel, jó ál­lapotban, sürgősen éladó. Érdeklődni lehet: Salgótarján, 14- 380 telefonon. ZN-ES Wartburg friss műszakival el­adó. Telefon: Salgó­tarján. 11-679. 15 óra után. TEREPES GAZ felújított motorral, friss műszakival el­adó. Karancsalja. Béke út 24. ADÁSVÉTEL DAIGÓ videomag­nó. új eladó. Cím: Bálint. Rétság, Ró­zsavölgy út 6. 42-ES női irha­bunda megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Szé­csény, Gábor A. út 6 A. 2 2. KÉT tüágyas kézi kötőgép és jó állapotú, mély ba­bakocsi eladó. Ér­deklődni: Balassa­gyarmat, Szontágh P. út 9. IV/35. ELADÓ 7 hl kör­tecefre. Érdeklődni: Pusztaberki, Kos­suth út 51. VÁGNI való csir­ke kapható. Kazár, Rákóczi út 9. Hét­köznap 15 órától, hét végén egész nap. Termelőszövet­kezetünk meg­vételre felajánl holstein-fríz F—1 4—5 hónapos vemhes üsző­ket. Érdeklődni: Ocsovai Pál fő- ágazatvezetőnél, Hazafias Nép­front Mgtsz, Örhalom. VEGYES PASZTÖN decem­ber l-i költözéssel szoba és garázs ki­adó. Érdeklődni: Művelt Nép köny­vesboltban. KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba ki­adó. Cím: Salgótar­ján, 10-977 telefonon. BALASSAGYAR­MATON bútoro­zott albérleti szo­bát keres egy fia­talember sürgősen. Érdeklődni lehet a balassagyarmati ta­karékszövetkezetnél. SALGÓTARJÁN, vagy környékén, autójavító-ipar cél­jára. nagyméretű garázst, vagy helyi­séget bérelnék. Ipa­ri áram és víz előnyben. Ajánla­tokat: méret-, hely­es ármegjelölés­sel a kiadóba ké­rők. telefon: 10-977. REDŐNY, reluxa. Köziéi. Kozárd. TAKSZER GT Salgótarján. Telefon: 10-977 A Salgótarjáni öblösüveggyár felvételt hirdet, gyártóeszköz-gazdálkodó üzemébe: — VASESZTERGÁLYOS, — SZERSZÁMKÉSZÍTŐ, — HEGESZTŐ SZAKMUNKÁS MUNKAKÖRÖKBE. A „G” automataüzemébe: — AUTOMATAGÉPÉSZ MUNKAKÖRBE, LAKATOS SZAKMUNKÁS VÉGZETTSÉGŰEK RÉSZÉRE. Bérezés: a kollektív szerződésben foglaltak alapján, megegyezés szerint. Munkarend: vasesztergályos munkakörben három mű­szak, szerszámkészítő és hegesztő munkakörökben két műszak. Automatagépész munkakörökben 6+2 műszak. Jelentkezés: a gyár munkaerő-gazdálkodási osztályán, 3101 Salgótarján, Hajek R. út 1. Tel.: 10-433/284 mellék. * * HIRDESSEN ÖN IS a lUOGRAD-ban! * *

Next

/
Thumbnails
Contents