Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-14 / 246. szám

1988. OKTÓBER 14., PÉNTEK NOGRAD Mindenre aludnunk kell egyet, kettőt?... Pomezánsky „porol” — és igaza van! Megalakult (?) a „Felkínálom” salgótarjáni klubja Soha nem irigyeltem Po­mezánsky Györgyöt, a „Fel­kínálom” televíziós műsor (és mindannak a sokoldalú tevékenységnek, ami ebből fakad) főszerkesztőjét, látva és tudva, hogy mit jelent egyszerre több témát és azok képviselőit mozgatni, bemu­tatni. Mindezt persze úgy, hogy egy pillanatra se lany­huljon a néző figyelme. El­lenkezőleg: ragadja meg — minél több — illetékes néző a telefonkagylót és tárcsáz­zon — az ország érdekében. Túlzók? Lehet, bár nem akarok, mindenesetre — re­mélem — kiderül majd az írás végén. Zúduló példák A XVIII. nógrádi műszaki és közgazdasági hónap egyik fő eseményeként jegyeztük a szerkesztőségben a „Felkí­nálom” salgótarjáni klubjá­nak a megalakulását. A program kezdete előtt 10 perccel mégis izgatottan járt-kelt a szervező SZMT egyik munkatársa.. . — Alig vagyunk négyen- öten, pedig rengeteg helyre küldtünk meghívót. Szurkoltam is neki ma­gamban, amikor a teremben egyedül ülve számoltam az • érkezőket. A kezdés után 10 perccel szerencsére már vol­tunk vagy harmincán. No, nem azért, mert szurkoltam, sokkal inkább azért, mert akadnak a mi megyénkben is „megszállottak”, (de mért ilyen kevesen?!. . .) Pomezánsky hamar bele­melegedett, „hátára vette a pályát”. Előadásában, (vagy inkább kötetlen, érdekes monológjában) előkészített ziccert dolgozott ki, és gólt lőtt, vagy lövetett —, ami­kor a jelenlévők nevetéssel, illetve mélyenszántó hüm- mögéssel fogadták észrevé­teleit. Igen. Alkalomadtán jókat kacagtunk. Tulajdonképpen önmagunkon: „hogy, miket művelünk az országban, amikor manapság már ki­csiket sem szabadna téved­ni ?” * Nyílzáporként zúdultak ránk a Pomezánskv-példák. ízelítőül néhány. Mi még mindig azt tartjuk, hogy jó bornak nem kell cégér (plá­ne, ha magyar. . .). A kö­vetkezmény: olyan borokat el tudnak adni — megelőz­ve minket — más nemzetek a nyugati piacokon, amik egyébként az Egri bikavér „patájáig” sem érnek fel. A cégér pedig megtérülne, de minek vele foglalkozni, ami­kor már az őseinknek is elég volt tudni: „a magyar Merítőkanállal fortyogó lémet Imre Attiláné törékeny alak­ja kitűnik az üzem férfias hangulatából. A merítőkana­lat ugyan illő módon fogja, azonban nem vasárnapi ebé­det porciózik. hanem a hét­száz Celsius-fokon fortyogó alumíniumot adagolja az ön­tőformákba. A Balassagyar­mati Fémipari Vállalat ön­tödéjében apró alkatrészek alakulnak kj keze nyomán, műszakonként olykor ezer­ötszáz alkalommal is az ol­vadt fémért nyúl. Miért a kemény munka? „— Kell a pénz, itt jobban fizetnek, mint korábbi helyemen. Két esztendeje dolgozom az ön­tödében, a munkatársak jó­kedve mindeddig elűzte a nehézségeket!” — szól mo­solyogva. —kulcsár— bornál nincs jobb”. De, ki hiszi ezt el a mai verseny­helyzetben a határainkon kívül? Más. Megtetszik egy hol­land üzletembernek egy magyar vödör. Nem kell mosolyogni. Ha neki tet­szik, akkor tudja, hogy mért tetszik. Vinne is belőle, akár tízezret. Hogy mikor? Hol­nap reggel jönne a kamion. A mennyiség hallatán sajog­ni kezd a gyártó feje, s ta­lán ennek tudható be a kér­dése: „mennyiért viszik?”, azaz máris a vásárló diktál. Más. Ha kitalálunk vala­mit, rögtön ügyvédet, fő­mérnököt, igazgatót, és -he­lyetteseket ültetünk, (per­sze enyhe túlzással.. .) köré. Holott elég volna csak a megszületett értékkel foglal­kozni. Az iparjogvédelmet és a „futtatást” pedig azok­ra bízni, akiknek hivatásból ez a feladatuk. A „vízfej” létrehozása helyett a szelle­mi és a fizikai kapacitást hasznosabban tudnánk ka­matoztatni. lobban lángra Hiába, szemléletbeli kan­csalságunk nehezen gyógyít­ható. A televízió október 4-i — amúgy 100.! — „Felkíná­lom” adásában is elhang­zott egy szakértőtől, hogy az innováció és a tulajdo­nosi formák jól összeférnek —' kicsiben. Ugyanis egye­lőre csak a maszekokat, 11-, letve a kisvállalatokat viszi igazán harcba, nem egyszer döntő ütközetbe az érdekelt­ség. Számos esetben az is elő­fordul, hogy a magyar öt­letszikra külföldön lobban lángra. Nyugaton értékelik a keleti ötletet, (akár szó szerint is) — „ha ezek a magyarok ilyen nagyvonalú­ak.” Arra is volt már pél­da, hogy itthon el nem fo­gadott és le nem védett műszaki-szellemi alkotások­hoz tökéletesen hasonlókat dobtak piacra külföldön, mondjuk egy márkás nyu­gati autóban elhelyezve. Az ominózus délutánon persze, nemcsak Pomezánsky bizonyult — joggal — fa­nyarnak. Szemere András, az Észak-magyarországi In­novációs Centrum (Park) Rt. szakfőmérnöke egy kis or- vosságos üvegcsével állt a hallgatóság elé. Tekergette jobbra-balra a tetejét, de az az istennek sem akart le­jönni. De nem is ez a poén az egészben. Szemeréék be­mutatták illetékes szervnek a gyermekek gyógyszerszer­zését meggátoló kupakot, amire azt a választ kapták, hogy „majd, ha szólnak a felsőbb szervtől, hogy kell ilyen...” Az USA-ban még a vi­taminokat is ilyenbe és ha- sonlóakba csomagolják — szólt közbe, az üvegre mu­tatva Pomezánsky. — Csak ott érték a gyer­mek? — dörmögött rá va­laki a széksorok közül. — Megnéztük a hiánycikk­piacot, mert van ilyen (nagy derültség...) — mondta Sze­mere András —. Amikor ér­dekes eszközök olcsó kínála­tával foglalkoztunk, mi ször- nyülködtünk el a legjobban azon, hogy a kereskedelem mekkora árrést tesz rá. Per­sze, hogy nem veszik... A ,,Felkínálom”-műsor le­hetőséget kínál a műszaki alkotóknak, feltalálóknak, újítóknak, a nyilvánosság előtt való megmérettetésre valamint bemutat egy kis tenderpolitikát, mozgósít, szervez. Hogy a műsor mennyit hozott a népgazdaságnak? Statisztika erről nem ké­szült, viszont szereplői jó pár millió forintot és elis­merő díjakat kasszírozhattak az elmúlt 9 év alatt — nem­csak a saját hasznukra dol­gozva. Ezzel a műsorral, ez­zel a szinte ország-világra szóló lehetőséggel mégis job­ban kéne élni. Az „új áram­latokat” szívesen fogadják — immár Nógrádból is, mely megye szintén a „szunnya­dók” közé tartozik. Pome­zánsky György javasolta, hogy itt is készüljön egy megyei termékkatalógus —, ami alapszempont a továb­biakhoz —, feltüntetve ben­ne egyben a szabad műszaki kapacitásokat. Csevely helyett alkotás A „Felkínálom” salgótar­jáni klubjának alakuló ülé­séről nem készült jegyző­könyv, névsort, sem írtak, nem rögzítettek alapszabályt, vezetőket sem választottak. Nem is ez volt a cél. A klubból ugyanis akkor lesz valóban klub, ha nem' feles­leges csevellyel töltik ki foglalkozásait, hanem egyéni és közösségi érdekeket egy­aránt figyelembe vevő. alko­tásokkal, az azokra irányuló figyelemefelkeltéssel. Vagyis: legközelebb már jó volna szellemi tőke társaságában belépni a klubhelyiségbe (bár az innovációs napok jelenlévő egy-két kiállítója már „tőkésként” nyilvánított véleményt). Benkő Mihály Pásztó környéki tanácsok „bankja** A tanácselnökök igent mondtak a városkörnyéki alapra Á falvakban csak rögeszme van ? Számolom a vitatkozókat, a közismert film címére rá­cáfolva a káliói tanácsel­nök dolgozószobájában ,.csak” tíz dühös ember szorong. Valamennyien tanácselnö­kök és hivatalból a város- környéki bizottság tagjai­ként vitatkoznak. Az itt- ott előforduló magas iiang forrása a „nincs”, a kevés pénz. Cáfolhatatlan igaz­ságnak tűnik az, amit Hu- gyecz Andrásáé vanyarci tanácselnök mond: — Meddig terjed az ön­állóság? Kj dönti ezt el? Választ az anyagiak adnak; önállóság addig van, amíg ki nem ürül a kassza. A mai döntést ugyancsak a pénz motiválja. közös kasszát kívánnak létrehoz­ni. A városkörnyéki alap megteremtéséről van szó, s ez ügyben — Fekete Attila pásztói tanácselnök idézi fel a történetet — három év­vel ezelőtt már teljes egyet­értésben egyezség született. Az asztal mellett. papíron — aztán mégsem lett az egészből semmi. Talán ez a magyarázata, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsá­gától is megkapták a kriti­kát. hiszen hiába Pásztó- környéki az ötlet, ha nem vált valósággá. miközben másutt jelentősebb összeg jött össze a’ közös számlán. A bíráló véleményeket Tolnay Béla osztályvezető, a pásztói tanács társadal­mi elnökhelyettese továb­bítja a jelenlevőknek. Hoz­zátéve: az állásfoglalás sze­rint kiváltképpen időszerű a szövetkezés ólyankbr, ami­kor kevés a pénz. A fel­adatterv nem véletlenül ösztönzi tehát a pénz forga­tását, a hatékonyabb össze­fogást. S annak a szemlé­letnek a gyakorlati megva­lósítását. hogy az együtt­működésben a működési fel­tételek javítását szolgáló törekvések kerüljenek elő­térbe. Az egykori elvetélt kí­sérletet most megismétli a testület: egyhangú állásfog­lalás születik a városkör­nyéki alap létrehozásáról. Nyemcsok Mihálynak, a vi­tát vezető káliói tanácsel­nöknek sem irigylésre mél­tó a helyzete: az eredeti javaslatot ugyanis tisztes­ségesen átírják, s emellett döntenek az alternatív ja­vaslatokban is. A többség arra hajlik, hogy a közös pénzügyi alap forrása ne egy fix összeg legyen, hanem a minden­kori népesség arányában fejenként ötven forintot' utaljanak át a közös szám­lára. A számítások szerint ily módon körülbelül két­millió forint jön össze, s ez­zel már lehet valamit kez­deni. Éppen ez magyaráz­hatja. hogy az ötvenforin- tos kvótában megnyugodó egyezség mellett elhangzott 100 forintos javaslat is: dupla pénz — dupla lehe­tőség. .. A káliói tanácskozás so- katmondóan bizonyította, hogy a tanácselnökök sze­retik a pénzt, azaz minden fillér sorsáról tudni akar­nak. A felhasználás fölött vitatkozva ugyanis ezernyi kérdés próbálta tisztázni: mikor, milyen feltételekkel, ki juthat hozzá kölcsönhöz az alapból; mikor lehet ki­szállni; ilyenkor mi a be­vitt összeg sorsa és így to­vább. A vitázók végül egyez­ségre jutottak abban, hogy gazdálkodási előlegként egy­éves, céltámogatáshoz két­éves időtartamra igényel­hető kölcsön a közös alap­ból, a társult tanácsok sa- játos bankjából. Apropó, bank. Előfordul­hat. hogy egy-egy tanács­nak nagyobb feladat meg­valósítása előtt1 ” ‘jelentősebb „fölös” pénze vari, s ez jó szolgálatot tenne á város- környéki alapnak. A kérdés azonban ott van a levegő­ben: milyen érdek ösztönzi erre, amikor más befekte­tésben — betét, kincstárjegy, stb. — sokkal jelentősebb . a hozadéka. Visszatérve a felhaszná­láshoz’: lehetőség nyílik rö­vid idejű támogatásra is, amikor — példának okáért — átmeneti pénzzavarba kerül egy tanács. Ez a tar­talék terhére fizethető, a városkörnyéki bizottság tes­tületé ugyanis bölcs előre­látással úgy döntött, hogy az első évben az összejött pénz 25' százalékát vissza^-, tartja. Aztán? Majd meg-, látjuk. Módosulhat a tarta­lék aránya, meg a befize­tendő összeg is — ezekről évente döntenek. Mégpedig egyhangúan, hi­szen így szól az egyezség. Valamennyi tanácselnök fel­tette a kezét ezúttal, amikor az alap létrehozásáról és az alkalmazandó szabályokról , szavaztak, bár részletkér­désnél akadt tartózkodás is. S ha már a rendkívüli, rövidebb időre szóló segít­ségről szót ejtettünk, a ta­nácselnökök abban is meg­egyeztek: kivitelezhető akár, a telefonon való szavazás is, tekintette! arra, hogy ál­talában egy évben csak л négy ülést tart a városkör­nyéki bizottság. A káliói döntés azzal ke-.: csegtet, hogy az összefogás segíthet, csak ne vetéljen az ismételt kezdemértyezés. Sok múlik a most igennel ; szavazó tanácselnökökön!, hiszen a döntésükhöz meg kell szerezni saját testüle­tük egyetértését. Még a tari tanácselnöknek is, aki ép­pen nem lehetett jelen a, mostani döntésnél. Bajainkról, nehézségeink­ről beszélgetve, a megoldás lehetőségeit kutatva a? egyik tanácselnök nem rmnT den él nélkül jegyezte meg: ’ a koncepció a megyénél van, ami a faluban tapasz­talható, az csak rögeszme. Fordítsuk meg: nem rög­eszme, hogy a megye szor­galmazza a városkörnyéki tanácsok hatékonyabb öszr szefogását. beleértve a pénzügy; ' lehetőségeket, így a városkörnyéki alap lét­rehozását ÍS. Madlena József, • a pász­tói városi pártbizottság munkatársa úgy vélekedett, hogy e pénzügyi lehetőség megteremtésére a hozzáju­tás reménye a legfőbb mo­tiváció. A társult tanácsok „bankja” tehát az érdekek­ben gyökerezik. Szomorú érv, hogy a még . rosszabb, gazdálkodási körülmények­re hivatkozunk, de talán ép­pen ez segít most a való- ’ sággá válásban. Kelemen Gábor « FEHER BOT... A fehér bot napja van. Fura képzettársításnak tarthatják, de erről nekem most egy újsághirdetés jut az eszembe. Tulajdonkép­pen nem is az a pár sor fogott meg, ,amely egy elve­szett, elkóborolté’) kutyára hívta fel a figyelmet, ha­nem az, akiért íródott. A nyomaveszett ebnek ugyan­is volt egy különleges is­mertetőjele: semmivel ösz- sze nem téveszthető. vörös­keresztes táblácska a nya­kában. .. A gazdájára gondoltam, s ismeretlenül is a helyzeté­be képzeltem magam. Be­hunytam a szemem, meg­próbáltam a lépteimet a lépcsőház felé irányíta­ni, mert sürgetett az idő, hiszen ma korán zár­nak az üzletek. Nem nyi­tottam ki a szemem, csak elgondoltam, milyen is le­het a tapintásra vásárolt kenyér, csörrenő hangjával a pénz, koppanó torlaszként a járdaszél. Nem tudtam választ adni a kérdéseimre, mert fehér botom tapogatózása csak tettetett volt, beleképzelé- sem minden pillanata eről­tetett. Hogyis lehetett vol­na más, hiszen EN láttam, — látok és szeretnék is lát­ni — mindörökké. En láttam azt a kutyát is, a felbe­csülhetetlen értékűt, a ki a gazdinak a szó szoros ér­telmében véve a ,, szeme világa". Elfigyeltem, amint óvatosan ránt egyet a pó­rázán, jelezve a zebra zöld­jét. Az út végtelenségét, s a végtelenség szabadságát. Mert annak, akit ez az okos állat vigyázva vezetett, kül- világi szabadságot adott a kettőjüket összekötő szíj minden rezdülése. Nem egy gazdi van! Nem csupán egyetlen embertár­sunk él, aki valóságos és jelképes hirdetésben /kere­si támaszát. Legyen az vak­vezető kutya, vagy segítő­kész embertárs. Aki nem­csak észreveszi, de tiszteli is a fehér botot. Aki alka­lomadtán meg is fogja a vakság tárgyi jelképét szo­rongató kezet. Becsülve ez­zel azt, akit valaha a tár­sadalom kitaszítottjaként emlegettek. Hányán és há­nyán nem lelhették örömü­ket a tanulásban annak el­lenére, hogy égett, izzott bennük a tehetség éppúgy, mint látó. embertársaikban. Hiszen — mint azt számos példa is igazolja — képes­ségeik semmivel sem kiseb­bek, mint bármelyik más emberé, aki a világra szü­letett a fények a színek, látható szépségek élvezeté­nek lehetőségével. Sorsuk napjainkra jelen­tősen megváltozott, korlá­tok százai törtek szét, hogy emberibb életet élhessenek: tanuljanak, dolgozzanak, ér­téket teremtsenek, családot alapítsanak, adottságaikhoz képest jussolhassanak mind­annyiunk járandóságából. ;;­Tudom, hogy nem egy ,,gazdi” van: szűkebb ha­zánkban több? ezer vak, illetve gyengénlátó él, je­lentős többségük folyama­tos segítségre, támogatásra szbrul. Sokan és pokat se­gítenek nekik, hogy teljes értékű embernek érezhes­sék magukat, mert nekünk jó látni, hogy ma már nemcsak seprőkötésből, zon­gorahangolásból, telefon­kezelésből vizsgáznak jeles­re, hanem például számító­gépek vezérléséből, idegen­nyelvi tolmácsolásból, zene- pedagógiából is. Kijár nekik a pálma — s nemcsak október 15-én, nemzetközi világnapjukon —. hogy megkoronázza ki­tartásukért, akaraterejükért a fehér botot... Szilvás István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents