Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-12 / 244. szám
\ 1586 OKTCBFR 12 . SZERDA NÖGRÄD 3 Kölcsönösen előnyős vállalkozás A marxizmus esélyei Gr6sz Karoly interjú ja a tengízí beruházásról A VEGYÉPSZER Vállalat üzemi újságjában, a Ve- gyépszer Dolgozók Lapjában kedden egész oldalas interjú jelent meg Grósz Károllyal. A lap munkatársainak tudomása szerint ez az első alkalom a magyar sajtó történetében, hogy a párt főtitkára, miniszterelnök interjút ad egy vállalati újságnak. A jamburgi egyezmény alapján hazánkra háruló kötelezettségeknek bő teret szentel az írás, hiszen a VEGYÉPSZER e munkák fővállalkozója. Grósz Károly leszögezi: — Tengiz megítélése nem változott, a vállalkozás kölcsönösen előnyös. A utólagos számítások szerint is ez a viszonylag leggazdaságosabb módja növekvő gázszükségletünk kielégítésének. Minden más megoldás ennél drágább lenne, csak megismételhetem korábbi kijelentésemet, miszerint sajnálatos, hogy nem tudunk nagyobb részt vállalni ebből a beruházásból —, hangsúlyozza az interjúban. A miniszterelnök tudomása szerint a VEGYÉPSZER és a mintegy negyven alvállalkozó magyar vállalat jól szervezetten, jó minőségű munkát végez Tengizben. A nehéz éghajlati feltételek ellenére a termelékenység meghaladja a hazait, s az óriási munkaerő-koncentráció igen komoly szervezési, irányítási feladataival is jól megbirkózik a VEGYÉPSZER. A beruházást bíráló magyarországi megnyilvánulásokat Grósz Károly úgy ítéli meg, hogy azok egy részét jó szándékú aggodalom táplálja; az ország nehéz helyzetében helyes-e ilyen nagy összegeket lekötni energetikai beruházásra. Ebben a tájékoztatás hiányai is tükröződnek. Az ellenvetések egy kisebb része a politikával való szembenállásból fakad, s ez esetben Tengizt egyesek csupán ürügyként használják fel. Végezetül Grósz Károly ismételten biztosítja a Tengizben dolgozó mintegy ötezer magyar munkást, hogy tevékenységük rendkívül hasznos, erőfeszítéseikre szükség van, s fegyelmezett munkájukkal egyúttal hazánk jó hírét is öregbítik. Targoncajavítási gondok a SKÜ-ben Sokszor a legkisebb jármű a legfontosabb... A Salgótarjáni Kohászati Üzemek targoncajavító műhelyének ' bejáratánál kétjegyű számok hangzanak el — egy noteszból olvassa fel egy férfi. Bóna Béla, a műhely vezetője „veszi a lapot”, kapásból adja a válaszokat, hogy melyik targoncát javították már meg, illetve a különböző számozással ellátott járművek közül, melyik milyen javítást igényel. — Telefon! — a műhely- vezetőt újabb érdeklődő keresi. Miután helyére teszi a telefonkagylót, a műhely előtti udvarra hív. A targoncatöltő épülete mellett egy „lenyakazott” targonca várja, hogy életre keltsék. — Javítás után az egyik szerelő előkészítette töltésre a targoncát, de a hét végén a kapcsolóegységet valaki tőből levágta — mutat re- zignáltan Bóna Béla az „ál- dbzatra”. — Gondolom, ez csupán egy része, méghozzá a pluszmunkát igénylő oldala a munkájuknak... — A problémák részét képezi ez is, mint ahogy a felhasználók hozzáállása, a járművek gondos kezelése is ebbe a kategóriába tartozik. Persze, a statisztikailag igazán mérhető gondot főként az alkatrészellátási hiányosságok okozzák. A gyárban 142 darab targonca van, ebből a mai napon 109 üzemképes. A termelőüzemek és a szállítás járműveit kiemelten kezeljük, ezek száma 44 és pillanatnyilag mind jó. Én, 15 éve dolgozom a műhelyben, de az alkatrészellátási gondunk még soha sem volt olyan súlyos, mint ebben az évben. Hozzáteszem, ez nem a gyáron múlik, hiszen a vezérigazgató szinte testközelből ismeri a problémáinkat és mindent i%egtesz a megoldásukért. A bolgár partner időben és összetételben nem azt produkálja, ami kívánatos volna. Hiába van meg értékben az alkatrészmennyiségem, ha például hidraulikus hajtóművi alkatrész hiánya miatt öt targoncám áll. — Csak az alkatrészeken múlik a targoncák kifogástalan műszaki állapota? — Főleg azon áll, vagy bukik. Természetesen a szerelők és a targoncavezetők hozzáállása sem elhanyagolható szempont. Ezt is figyelembe vette a gyár vezetése, amikor a közelmúltban olyan utasításokat hozott, amelyek az emberi tényezőket előtérbe állítják. A targoncavezetők ösztönzési rendszerét a kovácsoló gyárrészlegnél például úgy befolyásolják, hogy a targoncát személyre lebontva, névreszólóan adták ki. A prémiumfeltételek ilyen kötése — a megfelelő műszak- teljesítés mellett — már érezteti pozitív hatását. Az is igaz, hogy ezt a módszert nem minden termelőegységnél lehet alkalmazni, mivel a targoncavezetők száma máshol több a járműveknél, s a műszakokkal targoncát is váltanak. Ami azonban az egész vállalat kollektíváját és érdekeit egyformán érinti, az az exportösztönzés. Vagyis az anyagi juttatásnak a dollárelszámolású bevétel teljesüléséhez való csatolása. Ez egyrészt függőségi viszonyt teremt a különböző üzemegységek között, másrészt növeli belső önállóságukat, különösen a problémamegoldás tekintetében. Legutóbb — hogy a „targoncajavító vonalnál” maradjunk — a targoncajavító műhely két dolgozója például „önálló” alkatrészbeszer- zésre mehetett saját gépkocsijukkal Törökszentmik- lósra (a targoncajavítás egyik hazai fellegvára Törökszentmiklósi, mintegy felgyorsítva a megoldáshoz vezető folyamatokat. A jó szándék tehát ébren van... A műhelyvezető, az évek során napi feladatai mellett tanulmányok és pályázatok egész sorát dolgozta ki. — Legújabb szervezési elképzeléseink szerint — mondja — a járműveket egy központi helyre csoportosítanánk, s onnan vinnék. el, majd oda vinnék vissza az üzemek. Emberi és műszaki vonatkozásban egyaránt a jobbat, az egész gyár számára hasznos megoldásokat keressük. A műhely 18 targoncajavítója három műszakban dolgozik, 90 százalékuk itteni munkaviszonya, gyakorlata meghaladja az 5 évet. Nincsenek könnyű helyzetben. hiszen az SKÜ karbantartói közül talán ők a legnagyobb problémafelvevők. Nem kevesebb, mint 36 különböző típusú targonca bajait kell orvosolniuk... Benkő Mihály Napraforgóaratás Nagy üzemben takarították be a napokban a nagy- bárkányi termelőszövetkezetben a napraforgót Az olajos magvak száradt tányérjait kombájnok vágták, az esőzésektől laza talajon csak nagy erőfeszítésekkel mozoghattak a gépek. • —kj— Beszélgetés Bayer Jézsef politológussal, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének osztályvezetőjével — Aki egy kicsit is odafigyel a mai magyar szellemi életre, az azt látja, hogy miközben egyre no az ellenszenv a marxista ideológiával szemben az értelmiség bizonyos köreiben, eközben határozottan növekszik az ideológiaéhség is a társadalomban, s a marxista ideológia térvesztésével párhuzamosan a legkülönbözőbb szellemi áramlatok jelennek meg, és elégítik ki az ideológiai igényeket, ön szerint hogyan alakulhatott ki ez a helyzet? — Ennek a helyzetnek alapvetően az az oka, hogy a vezető politikai erő ideológiája nem képes betölteni azt a hegemon szerepet, amelyre hivatalosan igényt tart. Ez számos okkal magyarázható, így a hivatalossá lett marxizmus túlzott sematizmusával, amely mind a valósággal, mind a marxizmus eleven szellemével ütközik. Ez az ideológia megrekedt, sakkal inkább tükrözi a harmincas, negyvenes, ötvenes évek politikai viszonyait és körülményeit, mint a mai követelményeket. Elmaradt a marxista elmélet továbbfejlesztése, mégpedig elsősorban azért, mert túlságosan hozzákötötték a politikai bérén, dezkedés igazolásához. Így nem volt lehetőség arra, hogy kiteljesedjék a marxizmusnak az az ideológiai funkciója, hogy a társadalmi konfliktusok, a szocialista társadalmon belüli lehetséges alternatívák kihordója legyen. Túlságosan az egységre helyeződött a hangsúly, s ez a problémaérzékenység rovására ment. Ennek az ideológiának a belső problémáját az a jelszó fejezi ki a legjobban, hogy őrizzük meg az eszmék tisztaságát. Pedig a tisztaság sosem volt a termékenység jelképe, a Vesta-szűzek nem a termékenység istennői. Minél inkább meg akarnak őrizni egy eszmerendszert a maga eredeti tisztaságában, annál életidegenebb, annál kevésbé meggyőző lesz, és kialakul vele szemben egy egészséges szkepszis. Ilyen helyzetben óhatatlanul létrejön ellenhatásként az eszmék feketepiaca: mivel az ideológiai tájékozódás igénye létezik és kiirthatat- lan, ezért az emberek másutt keresnek eszméket, másutt keresnek a saját identitásukat megalapozó nézeteket. Ideológiai vákuum soha nincs. Д dogmatizmus kritikája — Talán nem túlzás azt állítani, hogy a marxizmust, pontosabban a marxizmus vulgarizált változatát a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején kívülről kényszerítették rá a magyar társadalomra. Az erőszakos eszközökkel monopolhelyzetbe hozott marxizmus azonban nem tudott igazán gyökeret verni szellemi életünkben. Ezt felismerve hirdette meg a politika 1956 után azt a programot, hogy a marxizmus hegemóniáját a társadalomban élő és ható más ideológiákkal vívott elvi vitában kell megteremtenie. Ezt a hegemóniát — véleményem szerint — a mai napig nem sikerült kivívnia a marxizmusnak. — A két világháború közötti ellenforradalmi korszak eltemetett egy egész tradíciót, megszakította a baloldali progresszió szerves fejlődését, s főleg a marxizmusét. Azok a társadalmi változások, amelyek a fel- szabadulás után kezdődtek, mégis sok ember számára a marxizmust egy alapvetően felszabadító és haladó ideológiaként mutatták fel. 1953-tól, főként a XX. kongresszus után jogos és súlyos kritika érte a korábbi időszak dogmatizmusát, és jó ideig a marxizmus megújulása mutatkozott annak az ideológiai közegnek, amelyben a társadalmi fejlődés alapvető irányát és az emberek identitását ebben a társadalomban el lehetett képzelni. Ezt a folyamatot az 56-os válság csak megszakította, de nem szüntette meg. Véleményem szerint, ha valamikor, akkor nálunk a hatvanas évek vége felé volt a marxizmusnak hegemóniája. Ebben az időszakban nagyon sokan hittek és reménykedtek a marxizmus reneszánszában, és a politika is új filozófiai alapokat keresett a gazdasági mechanizmus reformjához. Ekkor kétségkívül volt egy szellemi-kulturális fellendülés, és a marxizmus hegemóniája a mérvadó értelmiségi körökben realitás volt. Ezt azonban megtörte a gazdasági mechanizmus reformjának az elakadása. Ez nemcsak gazdasági és gazdaságpolitikai szempontból jelentett visszarendeződést, hanem politikai és ideológiai szempontból is. Ennek a visszarendeződésnek látványos jele volt a marxizmus bizonyos irányzatainak, nevezetesen a Lukács-iskolának, a fiatal szociológiának és másoknak az adminisztratív megregulázása, amely megsértette azt az elvet, hogy ideológiai harcban, tehát eszmei küzdelemben kell a konkurens irányzatoknak megvívni. Új tételek kellenek A marxizmus hitelét a fiatal, az ideológia iránt fogékony értelmiség szemében az is rontotta, hogy olyanok képviselték számukra ezt az ideológiát tantárgyi szinten, akik nem nőttek fel azokhoz a kérdésekhez, amelyek a fiatalokat foglalkoztatták. Eszme és valóság diszkrepanciája persze nemcsak képzési kérdés volt, hanem valóságos tendencia. De az ideológiai hegemónia stratégiájának oldalán is több hiányosságot találunk. Nincsenek nagy marxista teoretikusok, nincsenek jelentős művek, amelyek vitában kialakult szemléleti közeget jelentenének. Ilyen körülmények között nem lehet a marxizmus jegyében álló vita sem olyan színvonalú, hogy meggyőzően hasson az emberek világnézetére. De az igazi probléma nem a marxizmus terjesztésével, oktatásával kapcsolatos, hanem azzal, hogy a társadalmi, gazdasági és politikai gyakorlat, amelyet a hivatalos marxista ideológia igazolni vagy szentesíteni hivatott, egyre kevésbé igazolható akár a klasszikus nézetekkel, akár az egynéhány országra korlátozott szocializmus ideológiájával. Gyakorlatilag nincs kapcsolat a valóság és aközött, amit az ideológia állít. Ahhoz, hogy egységük helyreálljon, önkritikusan újra kell gondolni az egész szocialista fejlődést, és ennek megfelelően új ideológiai tételeket kell felállítani. De nem valósult meg az ideológiának az a funkciója, hogy a valóság tendenciáira kritikusan reagáljon, hogy a különböző fejlődési tendenciákat egymással vitában szembesítve próbálja feloldani a valóságban támadt konfliktusokat. Ez az elmélet és gyakorlat ellentmondásának elmélyüléséhez vezetett. Ma ott tartunk, hogy a vezető párt egy sor olyan gyakorlati lépés megtételére kényszerül, ami ellentmond saját politikai programjának, és korábbi ideolópjfci tétele- zéseinek, ezzel szemben az olyan politikai törekvéseknek, mint amilyenek a Magyar Demokrata Fórumban, vagy a FIDESZ-ben vagy más autonóm kezdeményezések programjaibiui kifejeződnek, gyakran e\pdendően szocialista követeléseket szegeznek szembe a kormánnyal és a párttal. — Véleményem szerint ennek a helyzetnek a kialakulásában döntő szerepe volt annak, hogy a hetvenes évek elejétől kezdve sokan kiszorultak a legális szellemi életből, akik a marxista ideológiát a hivatalos értelmezésen túl akarták végiggondolni. — Ez így van, és ez azzai függ össze, hogy a politikai és ideológiai szférát túlságoT san összekapcsolják egymással, nem gondolva, hogy a kettőnek más törvényszerűségei vannak. Mivel az államszocializmusnak ebben az egypárí- rendszerű berendezkedésében nem tűrték el a párton belül a vélemények nyílt kon- fortációját, és az irányzatok, a különböző Alternatívák nyílt megvitatását, ezért a politikai rendszert legitimálni hivatott ideológiában sem alakulhatott ki semmiféle irányzatosság. Ezzel olyan kérdéshez érkeztünk, amely ma mindenkit foglalkoztat: van-e a pluralizmusnak létjogosultsága a szocialista társadalomban? A helyzet az, hogy miiközben ideológiai értelemben tagadták a marxizmus irányzatosságát, az gyakorlatilag mégiscsak létrejött, azáltal, hogy a különböző szocialista, fejlődések’ igen’ eltérő -megoldásokat produkáltak, melyeknek- -eltérő . ideológiai igazolás felelt meg, és ebből máris kialakult egyfajta marxista pluralizmus. Nem szólva arról a territoriális bornírtságról, amely úgy osztotta fel a dolgokat, hogy csak a szocialista országokban születik ® hiteles marxizmus, az összes többi pedig gyanús. Ami pedig itt születik és hivatalos áldásban részesül, értelemszerűen marxista is. A hivatalos marxizmus, azzal, hogy kirekesztette magából a nemzetközi marxizmus fejlődését, érvektől fosztotta meg magát, egy sor olyan felismeréstől, ami a modem világ alapvető problémáira, többek között a szocializmus sorsára vonatkozik. Azzal, hogy a kritikai szellemet, politika! akadékoskodássá minősítette, lehetetlenné tette, hogy a marxisták szabadon gondolkozzanak a társadalmi prob-, lémákról és a fejlődés lehetséges útjairól. Az egyöntetűség látszata — ön szerint miért hajlamos a kommunista mozgalom saját tagjai kriminalizálására, a forradalom miért „falja föl a saját gyermekeit”? — A kérdést kitágítanám az ellenzék lehet^égére általában, akár Wnső, akár külső legyen is az. Az éles osztályösszeütközések elmúltával az embernek az a gyanúja, hogy a hivatalos vonalat bíráló nézetek képviselőinek ellenségként való kezelése elsősorban a politikai főhatalmon belüli kohézió megteremtését szolgálja; ez egy védekező, önmagában bizonytalan hatalom reakciója. Ha a párt nem tanulja meg a különböző alternatívákat párton belüli vitában kihordani, akkor nemcsak saját kezét köti meg, hanem lehetetlenné teszi az egész társadalom politikai életét is. Vörös T. Károly
