Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

SPORT «■не wcMwwiiwtowooMOKuwwMWCMOtwijiHtoaMHn'i'Hi " SPORT А Fussuk együtt аж olimpiai mérföldet! Labdarúgó NB III. Hátra-csoport Mészáros Tímea nógrádi Taroltak a tarján iák kislány a fődíj nyertese Szombaton már délelőtt labdapattogástól volt hangos a salgótarjáni városi sport- csarnok. A nap programját az SKSE női és férfikosár­labda bajnoki találkozói ve­zették be. Bár egyik mérkő­zésen sem termett babér a tarjániaknak, ez egyáltalán nem szegte kedvét annak a néh ány száz kisiskolásnak, akik időközben sorban ér­keztek a létesítménybe a mi- nikosárlabda-mozgalom me­gyei megnyitójára. Jó félháznyi közönség előtt Mátrai József, a Nóg- rád Megyei Tanács ifjúsági és sportosztályának vezető­je köszöntötte a megjelen­teket, majd az St. Gagarin DSE—St. Petőfi DSE nyitó- mérkőzés után került sor a sokak által várt gálaműsor­ra, az olimpiai mérföld fu­tásra felajánlott 37 díj sorso­lására. Zengő Árpád, a Magyar Rádió munkatársa ezen a délutánon is kiváló műsor­vezetőnek bizonyult. Több­ször megtapsoltatta a néző­téren helyet foglaló gyere­keket és felnőtteket, bár amikor a magyar aranyér­mek történetét figyeltük a vetítővásznon, nem kellett senkit sem buzdítani a szur­kolásra. Már-már szöuli hangulat uralkodott a csar­nokban, amikor visszaidéz­tük 1—1 olimpiai bajnoki cím történetét. Tizenegyszer zúgott a vastaps, 11-szer örültünk együtt — ki tudja hányadszor? — a csodála­tos magyar sikereknek. Közben pedig sorsoltunk folyamatosan. A nézők je­lentkezés alapján vállalkoz­tak a nyertes szelvények ki­húzására. Már minden dí­junk gazdára talált, amikor következett a műsor sokak által várt pillanata — olim­piai vendégünk élménybeszá­molója. Nagy taps és üte­mes „Buj-do-só” buzdítás közben lépett a küzdőtérre Bujdosó Imre, az aranyér­met nyert kardcsapat tagja. Mesélt pályafutásáról, szöuli élményeiről és egyéb érde­kességekről is. Élménybe­számolója után is maradt még tennivalója, gyerekek sokasága ostromolta őt autogrammért. A műsor Végén a magyar olimpiai csapat tiszteletére elhangzott a Himnusz, majd végül villámtotójátékunk díjkiosztására került sor, ahol 15-en vehették át a Balassagyarmati Városi Ta­nács meis osztálya és a Megyei Tanács iso által felajánlott díjakat. ☆ A Fussuk együtt az olimpiai mérföldeti-futóakció Munkában a sorsolási bizottság 100 db lottószelvényt Pen- derik Judit salgótarjáni, az Expressz Utazási Iroda 2 napos lengyelországi utazá­sát Horváth Norbert salgó­tarjáni, az SZKFI Sziráki Kastély Szállójának hét végi üdülését Juhász Ildikó rét­sági lakos nyerte. A diósjenői Általános Is­kola, a Síküveggyár SE és a Balassagyarmati HVSE által felajánlott futball-labdák nyertesei: Csonka Gábor (Kisterenye), Takács György (Örhalom), Rezsnyák Róbert (Rétság). A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat 500 fo­rint értékű vacsorajegyeit Tóth Péter (Salgótarján, Ru­dolf! út 1.), és Tóth Szilvia (Rétság) nyerte. Az SZMT központi könyv­tárának könyvcsomagjait Vajon kié tesz a fődíj? — képek: Bencze — fődíját, a Nógrád megyei Tanács ifjúsági és sport- osztálya által felajánlott 10 ezer forintos vásárlási utal­ványt Mészáros Tímea — Nógrád, Kossuth utca 38. — nyerte. Az i'so által felaján­lott 2 db 5 ezer forintos vá. sárlási utalvány nyertesei: Mocsári Gergelyné — Rét­ság, Búzavirág utca 10 — és Horváth Julianna — Balas­sagyarmat, Dózsa út. 11. — 5 ezer forintos vásárlási utalványt nyert (felajánló: St. Városi Tanács): Kollár István — Vanyarc, Veres Pálné út 18. A Nógrád Megyei Lapki­adó Vállalat 5 ezer forintos autónyeremény-betétkönyvét Berinkei Lászlóné — Nóg­rád, József Attila út 24 — nyerte. A további nyertesek: A Nógrád Volán 2 ezer forin­tos vásárlási utalványát Gábriel Gabriella, (Rétság), a Palóc Háziipari Szövetke­zet ajándékcsomagját Gaj­dos Barna salgótarjáni, az IBUSZ Nógrád Megyei Iro­dája 2 ezer forint értékű utazási utalványát Tapolcsik Éva tolmácsi, az OTP Nóg­rád Megyei Igazgatósága 100 db totószelvényét Deák Krisztina Szurdokpüspöki, nyerték: Botos Ibolya, Po. dós Gábor, Miklós Brigitta salgótarjáni, Gáborok István, Benkó Endre balassagyar­mati, Gál Gabriella nagy­oroszi, Mész Szilvia rétsági, Tuskó Erika és Bíró Emese diósjenői, valamint Keresz­tes Zsolt nógrádi lakosok nyerték. Az SBTC által felajánlott „SBTC Labdarúgó Krónika” nyertesei: Peregi Adrienn (Salgótarján) Hámor Ildikó (Salgótarján), Oláh András (Szécsény), Molnár Ferenc (Salgótarján), Járja Ildikó (Balassagyarmat), Rezes Ilona (Rétság), Sós Judit (Salgótarján), Kicsiny And­rea (Salgótarján), Perez Edina (Salgótarján), Nágel Zoltán (Bátonyterenye). A Nógrád Megyei Tanács iso díjai a SPORI salgótar­jáni székházában vehetők át. A könyveket és könyv- utalványokat szerkesztősé­günk postai úton juttatja el a nyerteseknek, a többi nye­remény szerkeszőségünk tit­kárságán minden munka­napon átvehető. — vaskor — Budapest, 100 néző, v.: Ács, Kékedi, Kiss I. Győztek: András 4, Sala­mon 3, Bari 3, Makiári 2, Ivanics 2, ill. Holló 5, Pázsi 3, Hajdú 2, Bohus 1. Az ifjúsági válogatott Hollót felvonultató hazai gárda számított a mérkőzés esélyesének, s játékosai en­nek megfelelően nagy önbi­zalommal! álltak asztal mel­lé az idén még nyeretlen bá­nyászokkal szemben. Mégis, már a találkozó kezdeti történései sejtették, hogy nem egészen fővárosi­Isztalitenisz NB I. Végre győzelem — idegenben! MSI—NagvbátORY 11-14 ak szájíze szerint fog ala­kulni a végeredmény. And- rásék gyorsan elhúztak 7— Зта, és úgy tűnt, fölényes vendéggyőzelem kerekedik. Ám ekkor, a vezetés tuda­tában kicsit visszakapcsolt a bátonyi gárda, s a hazai­ak, érezve a lehetőséget, felzárkóztak, sőt időlegesen a vezetést is átvették. A hajrában azonban ismét ösz- sZeszedte magát Kövendi edző legénysége és nem adott esélyt a sportiskolá- sofcnak. Kövendi József: — Na­gyon kellett már ez a győ­zelem! Remélem, a siker meghozza a fiúk önbizal­mát, s a folytatásban sem maradnak el a jó eredmé­nyek. В A LASS AGY ARM AT— ST. SÍKÜVEGGYÁR 0—3 (0—1) Balassagyarmat, 500 néző, v.: Ágoston. Bgy. HVSE: Halász — Paumann Zs., Slechmann, Kaliczka, Stark — Kovács, (Magos), Tréznik (Mátyás), Szedlák — Jámbor, Vanda, Szőczei. Edző: David Ró­bert. Síküveggyár SE: Hiesz — Verbói, Babcsán, Gyetvai, Szalai — Zsély (Dóra), Bal­ga, Tolnai — Garai (Bodor), Mohácsi, Szekula. Edző: Szalay Miklós. Már a 2. percben megsze­rezhették volna a vezetést a hazaiak, de Jámbor 11 mé­terről, tiszta helyzetből le­adott lövését Hiesz hárítot­ta. Nagy iramban kezdett mind a két csapat, a hazai­ak rohamoztak, a listavezető viszont jól lassította a játé­kot. A 25. percben Vanda bonyolódott bele a cselekbe ígéretes helyzetben, majd 4 perc múlva Jámbor lőtt centiméterekkel a jobb sa­rok mellé. És ilyen a fut­ball: az ellentámadásból a vendégek megszerezték a ve­zetést. Szekula viharzott el a jobb oldalon, középre ívelt, és az érkező Mohácsi 10 méterről a léc alá bom­bázott. 0—1. Nagyobb sebességre kap­csoltak a gyarmatiak. A 36. percben Vanda beadását Kovács a kapu torkából vág­ta a léc fölé, 3 perccel ké­sőbb Vanda 17 méteres lö­vése zúgott el a kapu fö­lött. Szünet után tovább ostro­molt a hazai gárda, ám a listavezető védelme jól ver­te vissza a próbálkozásokat. És az ellencsapás se vára­tott sokáig magára. Az 57. percben szabadrúgáshoz ju­tottak az üvegesek a kapu­tól 18 méterre, a balössze­kötő helyén Mohácsi állt a labda mögé és látványos mozdulattal a bal felső sa­rokba csavart. 0—2. Két perc múlva szépíthe­tett volna a hazai csapat, ám Jámbor jobb oldali be­adását az ötösön tisztán álló Stark magasan a léc fölé fejelte. A 74. percben Sző­czei ügyetlenkedett el nagy helyzetet, majd a követke­ző támadásból az előretörő Kalicza Hieszbe lőtte a lab­dát. A 76. percben Balga 20 méteres szabadrúgását a léc alól ütötte ki Halász. Aztán a 79. percben egy védelmi hiba megpecsételte a hazaiak sorsát. Verbói csí­pett el a felezővonalon egy másnak címzett labdát, majd miközben négy támadó né­zett farkasszemet két védő­vel, a 16-osig araszolt, ott keresztbe gurított a bal ol­dalon érkező Szekula elé, aki közelről nem is hibázott. 0—3. Nagy iramú, változatos küzdelmet hozott a megyei rangadó. Mindkét oldalon gyakran kerültek veszélybe a kapuk, de a hazaiak — hűen eddigi szokásukhoz — a legjobb helyzeteiket is rendre elpuskázták. A tar- jániak jól képzett, összeszo­kott csapat benyomását kelt­ve könnyed játékkal, maga­biztosan szerezték meg a három bajnoki pontot. Jók: Paumann Zs., ill. Verbói, Babcsán, Gyetvai, Szalai, Mohácsi, Szekula. Szilágyi Norbert APCI VASAS—SKSE 1—2 (0—1) Apc, 500 néző, v.: Lut­heran. SKSE: Somodi — Rigó, Mihály, Simon, Tamás — Bódi, Palkovics, (Nyerges L.), Bérezi, Néméth — Tő- zsér Zs., Tőzsér F. (Sisa), Edző: Horváth Gyula. 2. perc: Németh indítot­ta a bal oldalon kilépő Tő­zsér Ferencet, aki 18 méter­ről megcélozta a bal felső sarkot, s a labda a megle­pett kapus kezéről a kapu közepén jutott a hálóba. 0—1. 60. perc: Kovács J. be­szédért a kiállítás sorsára jutott! 63. perc: Szakolczai bal oldali szögletét az elmélázó védők között Fekete a jobb alsó sarokba fejelte. 1—1. 78. perc: Tőzsér F. tálalt a középen kiugró Bódi elé, aki mintegy 14 méterről a kifutó kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtt. 1—2. A rendkívül izgalmas, változatos mérkőzésen a ha­zaiak birtokolták többet a labdát, ám a Kohász villám­gyors ellentámadásokat ve­zetve számtalan helyzetet alakított ki és nagy küzde­lemben megérdemelten nyer­te a találkozót. Jók: Rigó, Mihály, Bódi, Bérezi, Németh. — Horváth — SBTC—RECSK 2—0 (1—0) Salgótarján, tóstrandi pá­lya, 700 néző, v.: Herbály. SBTC: László — Kecskés, Juhász, Kajli, Csikós, — Ta­mási, Paksi, Lipták — Ve­res (Kölln), Skoda (Sváb), Hunyás. Edző: Répás Béla. 15. perc: Paksi nagyszerű ütemű átadásával Hunyás lépett ki a balösszekötő he­lyén és 14 méterről laposan a kapu jobb oldalába helye­zett. 1—0. 72. perc: Sváb viharzott el a jobb oldalon, kiszorí­tott helyzetben is nagyszerű­en játszott középre és közé­pen az érkező Lipták 10 méterről pompás kapáslö­véssel talált a bal alsó sa­rokba. 2—0. Ismét vegyes benyomá­sokkal telve és némi hi­ányérzettel tértek haza a mérkőzés után a csapat mellett kitartó leghűsége­sebbek. Mert a Stécé ezút­tal is a lehető legmagabiz- tosabban nyerte a találko­zót, játékosai végig ellenőr­zésük alatt tartották a já­tékteret, s csak a támadók szeszélyétől függött a találko­zó végső számszerű kimene­tele. Ámde valami megint hibédzott. Hiányzott az el­képzelés, a szervezett, egy­behangolt csapatjáték, s az- a fajta produkció, amely a harmadosztályban is a lelá­tóra csalogathatja a nagyér­deműt... Jók: Kecskés, Csikós, Ta­mási, Lipták. — Balás — HEVES—ROMHANY 0—0 (11-esekkel: 2—4) Heves, 200 néző, v.: Oláh. Romhány: Szunyogh — Józsa, Varga Z., Gál, Filicz- ki — Sági, Benyó, (Csapó), Keresztes — Kottesz, Bera, Varga S. (Varga J.), Edző: Pincze László. A tizenegyes párbajban a hazai csapatból Dománszki és Dudás betalált, Borics és Kolozsvári hibázott. A ven­dégek közül Sági, Gál, Fi- liczki és Keresztes egyaránt eredményes volt. A Kerámia okos, taktikus játékkal végig kezében tar­totta a mérkőzés irányítását, és ha adódó helyzeteit ki­használja, három ponttal térhetett volna haza a lel­kesen, de sok hibával ját­szó hevesiek otthonából. Jók: Varga Z., Gál, Józsa, Filiczki. —Kaliczka— NAGYRÄTONY—MÄD 1—3 (1—2) Bátonyterenye, 300 néző, v.: Osvárt. Nagybátony: Reviczki —■ Kiss K., Bertók, Mákos, Nagy — Hajdara, Bocsi, Orosz (Kovács) — Kiss Gy., Szőke, Balogh. Edző: Toldi Miklós. 1. perc: Óriási védelmi hi­bát követpen Csányi a kifu­tó kapus mellett a hálóba lőtt. 0—1. 7. perc: Szabó lépett ki a védők közül, kicselezte Re- viczkit és az üres kapuba gurított. 0—2. 40. perc: Bocsi jó labdá­val szöktette Baloghot, aki a kapu bal oldalába lőtte a labdát. 1—2. 87. perc: Mákos felvágta Szabót, amiért a játékveze­tő kiállította! 88. perei A csereként be­állt Barcsa a rosszul helyez­kedő Reviczki fölött talált a hálóba. 1—3. A durva védelmi hibák­ból született két villámgyors találatot követően nehezen álltak talpra a hazaiak. Az első játékrész derékétól fö­lényben játszott ugyan a bátonyj gárda, de a csatá­rok gyenge teljesítménye miatt nem sikerült az egyen­lítés, sőt, a vendégek egy gyors ellentámadás végén, bebiztosították megérdemelt győzelmüket. A hazai csa­patból senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. «, — Veres — További eredmények: Bor­sodi Bányász—Bag 2—1, H. Köteles SÉ—Gyöngyös 3—0, Edelény—Bélapátfalva 1—0. A bajnokság állása 1. St. Siküv. 2. Köteles SE 3. SBTC 4. B. Bányász 5. Edelény 6. Mád 7. Gyöngyös 8. Bag 9. Apc 10. Bgy. HVSE 11. Romhány 12. Recsk 13. SKSE 14. Nagybátony 15. Heves 16. Bélapátf. 11 7 3 - 1 20- 9 27 11 5 4 1 1 23-14 24 11 7 1 - 3 19-12 23 11 5 3 1 2 20-14 22 11 6 - 1 4 13-13 19 11 5 - 2 4 18-16 17 11 4 1 2 4 16-15 16 11 3 2 2 4 15-14 15 11 3 2 2 4 15-18 15 11 3 2 1 5 16-20 14 11 2 3 2 4 5- 9 14 11 2 3 1 5 12-15 13 11 3 2 - 6 8-17 13 11 2 - 5 4 13-16 11 11 1 2 4 4 8-13 11 11 1 1 5 4 14-20 10 Eredmények, táblázatok Labdarúgó NB I.: Békéscsa­ba—Siófok 2—0, Haladás—Ü. Dó­zsa 0—4, Pécst—Veszprém 1—2, Rába ETO—Vasas 4—2, Bp. Hon­véd—Dunaújváros 3—0, Zala­egerszeg—Videoton 2—2, (tizen­egyesekkel 5—3), MTK-VM—Vác 4—0, Tatabánya—Ferencváros 2—1. 9. Vác 10. Békéscs. 11. Haladás 12. Veszprém 13. PMSC 14. Vasas 15. Ü. Dózsa 16. Dunaújv. 11 4 2 1 4 18-18 17 11 4 1 2 4 17-13 16 11 4 1 1 5 15-20 15 11 3 2 1 5 6-12 14 11 3 1 2 5 15-16 13 11 2 1 3 5 16-25 11 11 2 - 3 6 16-20 9 11 - 3 2 6 9-24 8 A bajnokság állása 1. MTK-VM 11 6 3 1 1 22-15 25 2. Videoton П 7­1 3 25-10 22 3. Bp. Honvéd ll 5 3­3 16- 9 21 4. Rába ETO 11 6 1­4 15-13 20 5. Ferencv. ll 6 1­4 15-14 20 6. Tatabánya 11 5 1 2 3 14-15 19 7. ZTE 11 3 3 2 3 15-11 17 8. Siófok 11 5­2 4 14-13 17 Megyei bajnokság: ÖMTE— SVT SC 1—2, Balassi SE—Kis­terenye 1—1, örhalom—Bércéi 1—1 (félbeszakadt!), Mátrano- vák—Nagylóc 2—0, Karancsla- pujtő—Salgó öblös 2—1, Né- zsa—Szécsény 2—1, Szőnyi SE— N. Volán 4—0, Pásztó—Érsek- vadkert 2—1. Totóeredmények 1. Rába ETO—Vasas 4-2 1 2. Zalaegersz.—Videoton 2-2 x 3. Eintracht F.—- Hamburg 0-1 2 4. Karlsruhe—VfB Stuttg. 2-0 1 5. Waldhof M.—Bayern M. 0-3 2 6. Darmstadt—Osnabrück 1-1 x 7. Schalke 04—Bayreuth 4-0 1 8. Blau-W. 90—Wattens. 1-0 1 9. Ascoli—Juventus 1-1 x 10. Verona—Internazionale 0-0 x 11. Pisa—Sampdoria 1-1 x 12. Ancona—Padova 1-0 1 13. Empoli—Taranto 3-2 1 Pótmérkőzések: 14. Nürnberg—Bayer L. 1-1 X 15. MTK-VM—Váci Izzó 4-0 1 16. Bp. Honvéd—DunaújV. 3-0 1

Next

/
Thumbnails
Contents