Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-10 / 217. szám
4 NOGRAD 1988. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT A tanévnyitó mindent feledtetett A félpénzen megújult iskola története Elnök asszony népviseletben Az 1988—89-es tanévet kor' szerűsített, bővített iskola- épületben kezdhették a szendehelyi diákok. Régóta vártak már erre, ők, a szülei}?, és a pedagógusok. Az általános iskola osztályait kénytelenek voltak ugyanis különböző helyeken — például a faluhoz tartozó Katalin- pusztán — működtetni, s a gyerekek higiénés ellátottsága is alatta maradt a mai követelményeknek. Az oktató-nevelő munka tárgyi feltételei tehát nem éppen a legideálisabbak voltak Szendehelyen. Éppen ezért nem volt nehéz dolga az elöljáróságnak, a Nőtin- csi Községi Közös Tanácsnak elfogadtatni a lakossággal a tervet: új szárnnyal bővítik az iskolát, központi fűtést kell felszerelni, vizesblokkokat kialakítani. A megvalósításról még 1985-ben, a VII. ötéves tervi célok megfogalmazásakor döntött a tanács. Szűkös anyagi lehetőségei miatt nem csupán a településfejlesztési hozzájárulásra számított, hanem a lakók kétkezi társadalmi munkájára is. Mindez azonban még mindig kevés volt. Keresni kellett egy olyan kivitelezőt is, aki vállalja a korszerűsítést és bővítést úgy, hogy közben elfogadja, tevékenységébe belekalkulálja a tanácsiak által szervezett társadalmi munkát is. Ilyen partnernak a rétsági tanács költségvetési üzeme mutatkozott, s a döntés után nemsokára teljesen helyi erőforrásból elkezdődhetett az építkezés. Minthogy ilyen jellegű építkezés —, amelyben - a vállalati és a társadalmi mun|?a szervesen és szorosan egymásra épül — megyénkben még nem volt, tapasztalat híján a kezdeti lendület hamarosan megtört, az együttműködők között nézeteltérések támadtak, kapcsolatuk is megromlott. Elkezdődött az ilyenkor szokásos egymásra mutogatás, a mulasztások és hibák áthárítása, közben az építés egyre csak húzódott, többször módosult a határidő. A jó szándék kevésnek bizonyult, miközben a megvalósítást objektív tényezők — például a nem várt mértékű anyaghiány és áremelkedés — szintén hátráltatták. Nem tudták egy évvel ezelőtt, majd az újabb határidőre sem átadni az épületet, csak a mostani tanévkezdésre. A felújított iskola igazán kellemes látványt nyújt, s az újonnan épített. szárnyban járkálni nagyszerű érzés. A régi épülethez három új, modernül berendezett tanterem, két-két férfi- női vizesblokk, kazánház — kiegészítő helyiségekkel — épült, s úgy alakították ki a padlásteret, hogy, bármikor beépíthető legyen, míg a tervkészítéskor számítottak arra is, hogy majdan tornatermet építenek. A tanévnyitó ünnepségen már feledve volt minden harc és keserűség, ami az építkezés évei alatt felgyülemlett a generálkivitelezőben, a községi tanács és az elöljáróság tisztségviselőiben. Megbékélten, újra mosolyogva és barátian fogtak kezet. Az úttörő tettnek ára volt, és ők ezt tisztességgel megfizették. Napokat, hónapokat idegeskedtek, gyakran nem is saját hibáik, hanem a kényszerű helyzet miatt. Cserépért, fa: és egyéb építőanyagért szaladgáltak, megyén kívül is, és nagyon sokszor nem sikerült a kívánt időre megszerezni. Embereket mozgósítottak munkára, hiába. Csoda-e, ha olykor elkedvetlenedtek, egymásba martak. Mert amit egyszer elkezdtek, azt be is kell fejezni; persze egyáltalán nem mindegy, hogy előbb, vagy utóbb, azaz mennyi pénzért. A nőtincsi ' tanácselnök érthető büszkeséggel újságolta, hogy az általuk vállalt kivitelezési formában valamivel több mint 8 millió forintba került a bővítés, míg megyei beruházásban az összeg megközelítette volna ennek a kétszeresét. Milliókat spóroltak meg saját munkájukkal. A tanács bevetette saját építőjavító brigádját, míg a szendehelyi lakosok háromezer óra társadalmi munkát végeztek. Megérte a fáradozást. Olyan külső feltételek teremtődtek a pedagógiai munka számára, amilyen ezen a településen még nem volt. Mfest már végre egy épületben lehet elhelyezni mind a 174 általános iskolást, az elsőtől a nyolcadik osztályig. Bevezethető a hatékonyabb oktatást nyújtó kabinetrendszer, gazdagodott eszközállománnyal. S, ezekről ma nem számolhatnánk be, ha három évvel ezelőtt a tanács a kényelmesebb megoldást választja; nincs rá elegendő pénze. A szendehelyt iskolaépítés nem volt diadalmenet, résztvevőinek még sincs okuk a szégyenkezésre. Nemes céllal vállalták az újat, s végül is szép és jó építményt adtak át a diákságnak, a pedagógusoknak. Most már igazából csak erre illő és érdemes emlékeznünk. Külön érdeme a résztvevőknek, hogy példát mutattak: ha egy ügynek sikerül megnyerni a lakosságot, akkor kevés pénzzel, ismeretlen ösvényeken is elindulhatunk. Hogy ennek nagy a kockázata? Igen. De kockázatvállalás nélkül ma mór csak begubózhatunk. (ok) A fényképalbumokat lapozgatva évek történései elevenednek meg előttem. A képek nemcsak Va- nyarc gyarapodásáról adnak számot, hanem a település tanácsi vezetőjének sokféle arcát is megmutatják. Munkaruhában, téglát adogatva mosolyog a gép lencséjébe az egyiken,, az iskolaépítésnél segédkezik; a másikon fehér-fekete tinnep- lőbe öltözötten áll a pódiumon, a széksorokban a falu apraja-nagyja, míg a háttérben a felépült oktatási intézmény tornyosul. A másik fényképgyűjtemény- ben a fotók egyikén mázolóecsettel a kezében bukkanok rá a sök asszony között, akik társadalmi munkában festették épp a játszótér kerítését. Ám a múló pillanatok megörökítői a legtöbb mozzanatot a hagyományőrző együttesről rögzítették; mindegyik fényképen ott az elnök asszony is. Ném holmi protokollképek ezek, hiszen Hugyecz Andrásné is a vanyarciak sokszoknyáját, főkötőjét, ingvál- Ját, fekete csatps cipőjét viseli. Nincs mit csodálkozni ezen, ha tudjuk, hogy hajdanán legfőbb szervezője volt a Röpülj páva-körnek, ahogyan akkoriban nevezték a helyi kulturális csoportot. Vezetője máig is a nemzetiségi együttesnek, amely augusztusban megkapta a Szocialista kultúráért kitüntetést és a bánki nemzetiségi napon a mvódíjat. — Tizenöt év nem semmiség az amatőr együttesek életében. Mi a titka, hogy ennyi idő alatt sem hunyt ki a helybéliek érdeklődése a csoportmunka iránt? — A legfontosabb talán az — mondja csupa mosollyal — hogy nem felülről irányítva jött létre, hanem a helyiek érdeklődésére alapozva, általuk, velük. Meg akartuk mutatni, -Vanyarcon is voltak olyan hagyományok, amelyeket érdemes óvni, bemutatni. Bizonyítani akartuk, az itteni asszonyok-lányok hangja is van olyan szépen csengő mint bárhol az or-' szágban... A másik nagyon fontos tényező pedig — úgy vélem — az, hogy nem elég csupán a táncot, az éneklést, a szereplést kedvelni, hanem érzelmileg is köfődnie kell mindenkinek a faluhoz, amely esetünkben együtt jár a nemzetiségi léttel. Az idősebbekkel nincs is hiba e téren, hiszen beszéli mindegyik a szlovák nyelvet; beleszülettek; egyptt élnek ma is. Legtöbbjüknek nem is olyan régen még mindennapos öltözéke volt a mostani fellépőruha. A fiataloknak pedig mindebből jobbára már csak a rácsodálkozás öröme maradt. Nekik nagy- szüleik emlékei alapján elevenednek fel a régi idők szokásai — a lakodalmas. a kiszejárás, a fonóház —, ők már betanulják a szlovák nyelvű rig_ musokat, nótákat, amelyek a korosabbak számára természetesek. — De ha íelöltik a népviseletet — tudajta Hu- gyeczné —, úgy átélik a szerepet,, hogy senki nem gondolná: nekik mindazt tanulniuk kellett. S aki belekóstolt egyszer a játék örömébe, az mindenféle gondja ellenére — mert kár lenne tagadni, abból is van elég — újra magára ölti az elődök lakkos csizmáját, a máig őrzött korcos szoknyákat. S amikor fellépés előtt felöltözve végigvonulnak a falun, a mezőről hazafelé tartó anyóka is megáll batyuját a lába elé. téve kapájára támaszkodva, és örömmel, el- érzékenyülve .mondja: — Jaj, édes gyermekeim, mint mikor fiatal voltam... — Mostanában is lépten- nyomon kérdezgetik a faluban — tudatja örömmel az együttes vezetője —, nekik mikor mutatjuk már be a farsangolást. Kíváncsiak rá nagyon. S hogy ne legyen hosszú az érdeklődők várakozásit, úgy tervezik — ha a kísérő zenekarukkal, a Rege népzenei együttessel sikerül időpontot egyeztetniük —, a hónap végén, a nemzetiségi kongresszust előkészítő küldöttválasztó. kibővített népfrontülésen színpadra lépnek — a farsangi játékokkal. — ,.,a — Attól tartok, akkor szűk lesz a helyiség ~ — gondolkodik el az elnök asszony. — A kibővített ülés még szélesebb rétegeket hív egybe, egy kisebb falugyűlésre biztosan számíthatunk. Tuza Katalin — Új Mikszáth■ relikviák a horpácsi emlékházban Új tárgyakkal gazdagodott Horpácson a Mikszóth-emlék- ház. A nyár eleji belső tatarozás után, Balassagyarmatról kerültek ide az iró bútorai, személyes használati tárgyai, így az idelátogatók, főleg diákok nagyobb bepillantást kapnak megyénk nagy szülöttjének életéről. Képek: Bencze w te/c?;;: fifty Tíz kot a pádon ^ Idős bácsi ül egy pádon a városi parkban. Látszik, nemigen szokott az üldögéléshez, szívesen szót is váltana valakivel. Valahányszor egy-egy idősebb ember vagy asszony elsétál mellette, kissé odábbhúzódik, mintegy jelezve: kérem, van itt hely, tessék csak nyugodtan leülni. Várok a lányomra, a szemben lévő pádról figyelem, mi történik, (vagy hogy mi nem történik). Jó negyedóra eltelik, mire egy hasonló korú bácsi az öreg mellé ül. Szemmel látható, hogy az első ember falusi, a második, aki most mélléül, városi ember. Biccentenek egymásnak, de beszéd még nincs. Most a városi ember egy zacskót vesz elő nagyobb nejlon- szatyrából. Apróra vágott kenyérmorzsa van benne. Komótosan belenyúl, egy kis adagot maga elé szór. Egy galamb, még egy, és percek múlva már ott az egész sereg a környékről. A falusi ember megszólal: — Máskor is szokott nekik hozni? A városi csak bólint, és szórja a kenyérkockákat. — És megismerik magát? — Persze, hogy megismernek. Van, hogy nem hozok semmit. és akkor is idejönnek. A falusi elgondolkozik, aztán folytatja: — No, ezt jó, hogy láttam. Tudja, nemrég költöztem fel a lányomékhoz, merthogy meghalt a szegény feleségem, és a gyerekek erőszakoskodtak, hogy költözzek fel, merthogy itt el tudnak látni engem. A városi: — Na, és mi a baj? Nem látják el? — Hát, ellátni, ellátnak. Csak napközben unalmas. Már az unokáim is felnőttek, azok is dolgoznak. Én meg csak egész nap otthon. És még csak egy macska vagy kutya sincs a lakásban. A városi megszólal: — Ami azt illeti, én is egyedül vagyok — és keserűen hozzáteszi —, de én este is egyedül vagyok. Igaz, a gyerekeim itt laknak a városban, de jó, ha karácsonykor meg húsúéikor rám nyitják az ajtót. . . Maradnak a galambok. A vidéki ember ii: hallgatott egy darabig, aztán felállt: — Ha nem zavarom, bemutatkoznék. És ha úgy gondolja, akkor holnap tízkor íjra itt leszek a pádon. . . (sűrűi)
