Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-06 / 213. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV ÉVF 213 SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1988. SZEPTEMBER 6., KEDD Két korszak határán (3. oldal) Napi postánkból (5. oldal) Labdarúgás, megyei bajnokság (7. oldal) A szocializmus megújításával bizonyítsuk rendszerünk életrevalóságát Grosz Károly előadása a politikai főiskolán Nyilvános egyetemi tanácsüléssel kezdődött meg hát­ion az MSZMP Politikai Főiskolájának új tanéve. A Ma­gyar Néphadsereg Művelődési Házában megtartott ün­nepi ülésen Romány Pál rektor köszöntötte a résztvevő­ket, közöttük Grósz Károlyt, az MSZMP főtitkárát, a Mi­nisztertanács elnökét. Berecz Jánost, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, valamint a KB osztályainak, intézményeinek vezetőit, a KB több tagját, a társegyetemek főiskolák rektorait, főigazgatóit, illetve az első éves hallgatókat. Tájékoztatót adott arról, hogy az intézmény új tar­talommal és felépítéssel. új tanszékek alakításával kezdi a reformtanévét. Újdonság, hogy a levelező tagozaton kizárólag egyetemi, illetve főiskolai oklevéllel rendelkező hallgatók kezdhetik meg tanulmányaikat. A hároméves képzésre több mint kétszeres volt a jelentkezés közülük minden eddiginél többet — 231-et — vettek fel. A nap­pali kurzuson 55-en kezdik meg a következő napokban tanulmányaikat, hogy négy év múlva politológusi okle­véllel lépjenek ki a főiskola kapuján. A most már egye­temi szintű intézményben csaknem 1100-an bővítik po­litikai ismereteiket. A tájékoztatót követően Grósz Károly tanévnyitó előadást tartott. Először az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte az ün­nepségen megjelenteket, mindazokat, akik hallgató­ként és oktatóként az elmé­leti, ideológiai. politikai képzés és továbbképzés leg­különbözőbb formáiban. a marxizmus—leninizmus esz­méinek terjesztésében és megismerésében részt vesz­nek. Bevezetőjében emlékez­tetett arra, ho^y a politikai oktatás minden évadja ter­mészetszerűen kapcsolódik az adott időszak legfontosabb feladataihoz. Hozzátette: most az MSZMP májusi országos ér­tekezletének jegyében. az ott elfogadott állásfoglalás szellemében a legcélszerűbb számba venni a teendőket. A pártoktatás mai feladatait vizsgálva szélesebb mezőt kell tekintetünkkel átfogni. A pártértekezlet állásfogla­lására utalva hangsúlyozta: nemzetünk sorskérdése, hogy társadalmi rendszerünk mű­ködését ésszerűvé, hatékony- nyá, eredményessé tegyük és korszerű, a magyarországi viszonyoknak megfelelő szo­cialista megoldásokat talál­junk a fejlődés új problé­máira. — Miközben napi gond­jaink .sokaságával birkó­zunk — s a bonyolult hely­zet gyakran nem teszi lehe­tővé, hogy a legkézenfek­vőbb megoldásokat alkal­mazzuk, sőt nemegyszer távlati érdekeinket sértő, azonnali intézkedésekre is kényszerülünk — még in­kább fontos tudatában len­ni annak, hogy a szó-dal iz­mus megújulásának aktív részesei vagyunk. Felelőssé­günk valóban történelmi. A kor követelményeihez kell igazítani egész politikai rendszerünk működését, amelynek egyik célja is, de eszköze is egyben a ma­gyar gazdaság modernizálá­sa. Mindez meghatározó módon érinti jövőnket, a szocializmus perspektívá­ját, hazánk és népünk fel­zárkózását a világfejlődés élvonalához. Jól tudjuk azonban, hogy a gazdasági elmaradottság felszámolá­sa önmagéban és automati­kusan nem vezet el egy magasabb minőségű társa­dalom létrehozásához. Ezt csakis és kizárólag a szo­cializmus demokratizálása segíti elő, ami természete­sen összekapcsolódik a gaz­dasági és kulturális fejlő­déssel. A szocializmust ezért úgy is értelmezhetjük, mint a gazdaság demokratizálá­sát. — Így és ezen a ponton kapcsolódunk a nemzetközi méretekben folyó rendszer­vitához — jelentette ki. — Nem kevesebbre vállalkoz­tunk, mint arra, hogy a szocializmus megújításával bizonyítsuk rendszerünk életrevalóságát, fejlődésre való képességét, történelmi küldetését. Lehet, hogy esz­mei és politikai ellenfeleink megmosolyognak bennün­ket naivitásunk miatt. Tud­juk, hogy kortársaink egy része, köztük a szocializ­mus egykori hívei sem mind társaink a bizakodás­ban. Azt is világosan látjuk, hogy a fejlett tőkésorszá­gok gyorsabban és határo­zottabban tudtak reagálni a gazdasági világfejlődés új tendenciáira. Mj mégsem a kapitalista út követésében látjuk a megoldást — noha annak számos módszerét bátrabban és tudatosabban s zándé koz urnk felh asz ná In i —, hanem a szocializmus megújulásában leljük meg a kiutat. — Nem állítjuk, hogy a marxizmuson kívül nem gondolható el — önmagá­ban teljesen logikus — esz­merendszer,« de mi a marxi és a marxista elméletet olyan értéknek tekintjük.' amelyet feladni semmikép­pen nem akarunk, vele sok­kal többre vagyunk képe­sek, mint nélküle. Amikor hazai feladatainkat átgon­doljuk, nélkülözhetetlen számunkra a marxi mód­szer következetes alkalma­zása. Ezen. a nyomvonalon tartjuk égetően szükséges­nek a párt mai funkciójá­nak tisztázását, benne az el­méleti-ideológiai munka megújítását a pártroozga- lomban. — A szocializmus: moz­galom — állapította meg Grósz Károly. — Történel­mi küldetését a korábbi fel­fogásunkkal szemben csak hosszú idő alatt tudja tel­jesíteni. A mozgalomjellegből az is következik, hogy a párt korszerűsége éppen a foly­tonos elevenségben gyöke­rezik. A párt az a tényező, ami teljessé és élővé teszi (Folytatás a 2. oldalon) A háztájiban a burgonya betakarításával, a mezőgazdasági üzemeinkben a talaj - műveléssel kezdték a hetet. Felvételünkön. Endrefalván, az Aranykalász Termelő- szövetkezet földjén a szerves trágyát szórták. — bp — lfb-iiles Pásztori és Bátonyterenyén Túlteljesítették az ár- és díjbevételi tervet Az ütemezésnek megfelelő a gazdaságfejlesztési terv teljesítése — állapította meg tegnapi ülésén Pásztón, a városi tanács végrehajtó bi­zottsága. Az első félévi gaz­dálkodáshoz adottak voltai: a pénzügyi feltételek, es a tanácsi gazdálkodásban nem voltak fennakadások. Az éves bevételek módosított előirányzata több mint 57 százalékban teljesült, s biz­tosított volt az intézmények zavartalan pénzellátása. Ennél is nagyobb arányú­ak voltak a lakossági adó­bevételek, aminek oka egy­részt a határozott adóbehaj­tási tevékenység, másrész: a megváltozott adórendszer. Túlteljesítették az ár- és díjbevételi tervüket az in­tézmények: a Tittel Pál Kollégium szobáit a nyári szezonban szálláshelyként adták ki, míg a Lovász Jó­zsef Művelődési Központban a kaszinó és a diszkó folya­matos működése hozott be­vételt. Nem várható viszont a tervezett összeg a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás­ból, annál is inkább, mert a módosított tanácsrendelet 300 városlakó tehofizetési kötelezettségét törölte el A működési és fenntartá­si kiadások terén összessé­gében az intézmények gaz­dálkodása a tervezettnek megfelelően alakult. A szi­gorodó körülmények között az intézmények törekedtek az olcsóbb árfekvésű, nagy­kereskedelmi beszerzések­re. Meglehetősen alacsony színtű viszont a kommuná­lis feladatok teljesítése, üt­és hídfelújításra, belvízren­dezésre csak a második fel évben kerül sor. A park- fenntartásra és úttisztításra előirányzott összeg pedig még a legminimálisabb mun. kákra sem nyújt fedezetet. Az éves terv teljesítése és a pénzügyi zavarok elke­rülése érdekében Pásztori a testület úgy határozott, hogy fokozott figyelmet kell for­dítani a bevételek és hát­ralékok beszedésére, fel kell tárni a többletbevételi lehe­tőségeket, s továbbra is ösz­tönözni kell az intézménye­ket a nagyobb takarékos­ságra. Ezt követően a végrehajtó bizottság utasította a város- fejlesztési és -gazdálkodási osztályt, hogy a településfej­lesztési hozzájárulásról szóló tanácsrendelet felülvizsgá­latára terjesszen javasiaiot a tanácstestület soron kö­vetkező ülésére. ☆ Ugyancsak tegnap lanott ülést Bátonyterenyén, a ta­nács végrehajtó bizottsága, ahol a tanácsülés előkészí­téseként megvitatták a ta­nács és szervei munkarend­jéről és az ügyfélfogadásról szóló rendelettervezetet, s napirenden szerepelt a gaz­daságfejlesztési terv és költ­ségvetés első félévi teljesí­tése Is. Foglalkoztatási nehézségek Szécsényben és térségében Magas az ingázók aránya - fl megyei átlag felét sem keresik Súlyos gondban a fiatalok — Megoldás csak segítséggel remélhető A BRG gyárának újszerű feladatai több fiatal fog­lalkoztatását igénylik. Felvételünkön: Barák Barna okleveles villamosmérnök programfejlesztő munkát végez, számítógép alkalmazásával. Az állami közigazgatás és a politikai irányítás te­rületét figyelembe véve, Szécsény városban és tér­ségében mintegy 26 ezren élnek. Csökken a lakosság száma, sokan úgy vélik, eZ a tendencia összefüggésben van a térség gazdasági helyzetével. Valóban ha a gazdasági egységek össze­tételét, fejlettségét, foglal­koztatási lehetőségeit vizs­gáljuk, nem éppen szív­derítő az összkép. Tudniillik a munkaképes korú lakosságnak csak a 36.6 százaléka tud elhelyez­kedni lakóhelyén. A mun­kavállalók 47,9 százaléka segéd- és betanított mun­kás, s az ingázók aránya eléri a 61,3 százalékot. So­kan szakmájukat feladva, a jQbb kereseti lehetőségek reményében, megyén kí­vül vállalnak munkát, s napi kétszáz kilométert utaznak, vagy munkás­szálláson laknak. Különö­sen jellemző ez a térség déli peremén élőkre. Szécsény ipari struktúrá­ja minőségileg kevésbé vál­tozott az utóbibi időszak­ban. Kivételt jelent ez alól a BRG gyáregysége, a tég­lagyár és a helybeli terme­lőszövetkezet. Irreális arányok alakul­tak ki a jövedelmekben, mivel a város ipari üzemei­ben foglalkoztatottak het­ven százaléka nő. Átlag- keresetük a minimum­szinthez közeli. Megyénkben a havi átlagbér 1987. vé­gén 6800 forint volt, a tér­ség dolgozói viszont mind­össze 3300 forintot vihet­tek haza havonta. Vagyis a megyei átlagnak csak a 47.9 százalékát keresték! A fenti adatok és meg­állapítások a városi KISZ- bizottság által kezdemé­nyezett széles körű felmé­résből való. A vizsgálat ar­ra kereste a választ, hogy a jelenlegi ipari termelés mennyire befolyásolja és befolyásolhatja a Szécsény­ben és vonzáskörzetében lakó fiatalok életkörülmé­nyeit és jövőbeni sorsukat. Egyébként a város párt- és állami vezetése is fog­lalkozott már a meglehető­sen súlyos gondokat magá­ban rejtő témával. A KISZ-bizottság hely­zetfelmérését indokolja, hogy a munkavállaló la­kosság 30 százaléka har­minc éven aluli. A 15 ezer keresőből 4500 a fiatal. A helyben foglalkoztatott 5500- ból számuk meghaladja az 1400-at. A közigazgatási te­rületről naponta 2200 fia­tal ingázik, a vonzáskör­zetben csak 67fl-en talál­tak megfelelő munkát, s többségben betanított mun­kásként keresik kenyerüket. A város vezető testüle­téi foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai kérdés­ként kezelik a súlyos prob­lémát, mivel a kettő szo­rosan összefügg. A termelő- egységek nem terveznek létszámleépítést, de szigo­rúbb munkaerő-gazdálko­dást vezetnek be. Szakkép­zett és magasabb szintű alapképzettséggel rendel­kező munkaerőre van szük­ség. Megnövékedett a fel­sőfokú végzettségűek irán­ti igény a BRG gyáregysé­gében, míg a termelőszö­vetkezet több szakmunkást kíván foglalkoztatni. A jövő nem sok bizta­tóval kecsegtet, a pálya­választás előtt álló fiata­lok helyzete korántsem könnyű. Elhelyezkedésükre, teljes körű foglalkoztatá­sukra nincs remény a tér­ség ipari üzemeiben. A megoldás csak megyei, köz­ponti támogatással lehet­séges.

Next

/
Thumbnails
Contents