Nógrád, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-03 / 211. szám
4 NÖGRÄD 1988. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT « Mindenki sírt a szobában, amikor a fiú a paplanra lökte a százast. Anyja félszegen, hetek óta fogalmazgatta magában, hogyan mondja meg majd legközelebb, ha nyugdíjosztás idején eljönnek hozzá a fiáék. — Nekem is jó lenne naponta az az egy feketekávé. Csak kellene rá száz forint. .. Már a fiú zsebében volt a pénz. Anyja nyugdíjából a gondozási díj levonása után megmaradó alig ezer forint, amikor az anyja kibökte ezt a néhány szót. Mintha kés állt volna meg a levegőben. Szegény asz- szony, olyan régóta megitta volna azt az egy adag négyforintos kávét, vajon kap-e rá pénzt? — tekintettek fel a .szomszéd ágyakon. És mikor repült a százas, megkönnyebbülést senki nem érzett. A kiszolgáltatottság legyintette meg őket, és csalt könnyet a szemükbe. Nem mai történet ez a szociális otthonból. Nem is általános. Ám, ha szélsőséges is, megtörtént. Ma más a rend a gondozottak pénzügyeiben. Annyi adminisztrációval, túlbiztosítással terhelt, hogy kézenfekvő, ebből fakadnak gondok. s Mizserfán az otthonban 167-en laknak. Kevés kivétellel valamennyien szabadon rendelkeznek nyugdíjukkal, miután abból a gondozási díjat levonták. Letétbe adhatják, s amikor úgy kívánják, bármikor bármire kérhetnek ebből a letétkezelőtől. Takarékbetétkönyvbe tehetik, maguknál tarthatják, rokonaiknak elküldhetik, vagy magukra költhetik. Harminc gondozottnál a szabad rendelkezés nem szabad. Ök azok, akiknél az otthon pszichológusa és orvosa úgy ítéli meg, nem tudnának kellő meggondolással, körültekintéssel bánni a pénzzel. Elhagynák, szétosztogatnák, elfelejtenék, hová tették, hiábavalóságokra költenék, s még 'a négyforintos napi egy feketekávéra sem maradna belőle. öregkori súlyos szellemi leépülés — valahogy így nevezik az orvosok ezt az állapotot. Velük azért még jól el léhet beszélgetni, társalogni, minden dolgukban önállóak, de a mindennapos pénzügyeket — ami végtére is minden embernél az egyik legérzékenyebb pont ma — nem lehet rájuk bízni. Az ő nyugdíjmaradványuk felhasználása most kettős —, vagy, ha lenne ilyen: hármas! — könyvelésen futnak keresztül. A letétből apránVan-e pénze Szilárd bácsinak ? ként vándorolnak ki a pénzek: kávéra fizetnek be, átutalják belőle a kétforintos párttagsági díjat, bemutatott számlára kifizetést kap a hozzátartozó... És még ki tudja, mi minden. Palencsár Szilárd e harminc gondozottuk egyike, 87 éves, másfél esztendeje a mizserfai szociális otthon lakója. Kezdettől lánya, Lip- ták Józsefné látogatja, hol egyedül, hol férjével együtt. Négyezerhatvanegy forint a nyugdíja Szilárd bácsinak. Ebből 2070-et vonnak le a gondozásra, a többi letétbe kerül. Azelőtt Liptákné kezelhette a pénzt. — Ami apukának kellett, megvettem. Nagyon kívánja a folyadékot. Üdítőt, gyümölcslevét, gyümölcsöt vittem neki. Soha nem mentem üres kézzel. Azt tartottam, az ő pénzé, ő élvezze fel. Januártól nem adják ki a nyugdíját. Azt mondják, ha viszek valamit, vigyek róla számlát, s kifizetik. Kérdem én, ki ad nekem számlát egy kiló narancsról? Szorcsik Imréné, az otthon pénzügyi csoportvezetője azt feleli erre: bárki. Elém tesz egy ilyen számlát. A salgótarjáni ÉVI ABC — vegyes élelmiszert feltüntetve rajta — 200 forint 90 fillérről állította ki. Nem Liptákné, hanem más gondozott hozzátartozója kapta meg a letétből ezzel az összeget. Tehát lehet számlát kérni, hozni, és benyújtani. No, persze, hogy pénz is legyen belőle, még kell az is, igazolja két nővér aláírásával a számlán, hogy gondozottjuk át is vette á dolgokat: a nápolyit, édességet, üdítőt, narancsot... (Vajon összeadják a tételeket is?) Mondom, bürokratikus. Sőt, lehet, több annál, megalázó. Majdhogynem kunye- rálni kell. — No azért, nem —mondja Nagy Mária főnővér. — Mi azért foglalkoztatunk külön egy szociális nővért, hogy a gondozottaknak bevásároljon. A látogató nem min-, dig van itt. Mondhatnánk, helyettük végezzük, és nem volt még ezzel gondunk. S, hogy januártól már nem adjuk ki a pénzt a hozzátartozónak, erre azt mondhatom, sajnos, a tavalyi gyakorlat volt a szabályellenes. Nem is vitatható: kell az otthon, kell a gondoskodás, kell olyan nővér is, aki ezt-azt bevásárol, kávét főz. . . De Liptáknénak is igaza van, ha nem számla után szeretne pénzt apja nyugdíjából, hogy neki ő vásároljon. Ezért bírósági döntést kezdeményezett. Orvosi vélemény alapján az otthonból ■ is javasolták, helyezzék cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá Palencsár bácsit, állapotára tekintettel. S, ha a döntés megszületik Szilárd bácsi 87 évesen már nem rendelkezhet 100 ezer forinton felüli vagyonáról gondnoka — amire lánya a jelölt — beleegyezése nélkül. De hát ki beszélt itt százezrekről ! A nápolyi, gyümölcslé, narancs még nem kerül any- nyiba. . . Zsély András József Attila ismeretlen kézirata Makóról elszármazott budapesti lakostól vásárolta meg a makói József Attila Múzeum névadójának eddig ismeretlen kéziratát. Felső képen: a kézirat két oldala. Alul: Dr. Tóth Ferenc, a múzeum nyugalmazott igazgatója a kötettel. (MTI-fotó) — Ha valakit meglátok szemetelni, megetetem vele — törtek elő az indulatos szavak a hatodikos Smolek Ádám ajkairól. — Még a felnőttek közül sem veszi mindegyik a fáradságot, hogy a papírfecnit, almacsutkát és egyebet a szeméttárolóba dobja... > Mesélnivalója nem csak a fiúniák van az iskolaév első napjaiban, hanem másfél tucat társának is; azoknak a 12—15 éves gyerekek mindegyikének, akik a vakáció tíz napját a pásztói városvédő táborban töltötték. Má- sabb volt ez a tábor a többinél, különbözött formailag és tartalmilag a megszokottaktól. A délelőtt munkával telt, a* nap hátralevő részében pedig jutott arra is idő, hogy a város régi és új arculatával ismerkedjenek a gyerekek. — Értelmesen s — úgy érzem — hasznosan is töltöttük az időnket — mondta Bene Orsolya, a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Posta- forgalmi Szakközépiskola leendő elsőse, majd sorolni kezdte, mii mindent végeztek együtt: — Parkcsinosítás, a kástélykertben és a Felszabadulás téren, a kőtár anyagainak rendezése. A strand környezetében végzett munka, bár nem volt könnyű, megérte mégis: tiszta és szép lett, s talán az arra járók meggondolják ezután, elcsúfítsák-e ismét. — Sok elfoglaltságot adott a Kövicses-paitak medrének tisztogatása is — vette át a szót Bagyik Barbara, aki Anett barátnőjével együtt a tízórai készítésben is éppúgy jeleskedett, akárcsak az apát úr, dr. Nagy Lajos értékes könyvgyűjteményének rendezésében, ami egyébként mindannyiuk számára maradandó élményt jelentett. — Annyi régi könyvet még sosem láttam — tudatta a Bene kislány. — Rengeteg 1600-as és 1700-as kiadású kódexek, enciklopédiák vannak ott, amelyeket mi évszázadonkénti bontásba rendeztünk. Amikor aztán az üveghur ta helyreállítási munkálatairól esett szó, — lévén beszélgetésünk idején, épp’ játékdélután —, még a cigány- szátván is összegubancolódtak a fonalaik. Nemcsak szóval, kézzel is magyaráztak, mutogattak a gyerekek, mik kerültek felszínre az üveghutánál ; pénzérmék és nyakék, cserépkamcsó darabjai és ki tudja mire használt vasdarabok töredékei. Amikor pedig a szervező Pásztói Városszépítő Egyesület titkárát, Tóth Imré- nét arról kérdeztük, lesz-e folytatása az idei — augusztusi— kezdeményezéseknek, pillanatok alatt elcsitult a lárma, hogy aztán az üdvrivalgás hangjai töltsék be a Lovász József , Művelődési Központ .klubját, amely az aznapi játékfoglalkozásnak helyet adott. Mert megtudhatták, hogy az egyesület jövőre is pályázni kíván, nem is egy, hanem két turnusra is, a mostani sikerén felbuzdulva. Bízvást segít a következő évben is a városi tanács. S a fogadtatásból ítélve számíthatnak helybéli üzemek, intézmények támogatására is, akárcsak a mostaninál. Nevezetesen a tejüzemére, az állami gazdaságéra, a könyvtáréra, amelynek dolgozói a várostörténeti játék — mert ilyen is volt több fordulóban — kérdéseit összeállították. — Tennivaló lesz bőven — tervezgetett a jövőről a városszépítő egyesület titkára. — Ügy gondoljuk érdeklődésre tarthat számot a jövő évi résztvevők körében például a háromszintes, középkori eredetű pincék felkutatása a főutcán. . . Ám a további elképzelésekről nem sikerült számot adnia, mert ezt meghallván, a gyerekek túlkiabálva Tóthnét, sorra bejelenteti ték: — Én is jövök akkor, én is ... — S Pusztai Ákos nem rest, azt> sem kcteölni, ő mind a két turnus rrfun- kájából részt kér. T. K. Szelíd prófétaság Magén István képei Hidak, folyók, kupolák, rengeteg virág, életigenlő szépség keleti és honi szín, bizonyos csönd, ami mindenre ráborul, vagy ami mindezek körül leng — ez lehet Magén István festőművész salgótarjáni kiállításának első körülpillan- tásta való „összegezése” a Képcsarnok bemutató termében. Hogy mi is egy város, egy falu lényege, azt nagyjából tudni véljük, ám gya" korta tapasztaljuk magunk körül, hogy tudásunk elemei nem elegendőek valamely emberi település összességének megragadására. Mégpedig azért nem, mert egy település sohasem egyenlő pusztán azon gazdasági- célszerűségi szempontokkal és szereppel, amelyek létét jelentik, még csak szociológiai összetételében, vizuális megjelenésében, tájképi környezetében sem merül ki, hanem talán mindez együtt. És még valami, amit ezen kívül sem lehet meghatározni, legföljebb érezni. Ezt a valamit szoktuk— jobb híján — szellemiségnek, légkörnek nevezni, amiben élünk vagy aminek szenvedjük hiányát. S amihez — ne feledjük — a történelem is hozzátartozik a maga teljes folyamatában és összetettségében a sokszor legendákba nyúló múltig. Nem véletlen hogy a festők szívesen mennek Kelet- re^ a legősibb városok nyomában járnak, ha tehetik. A gácsi patikárius, a zseniális Csontváry is bejárta a bibliai városokat, hogy értelmezze önmagát a világban, s a világot önmagában, végső soron a gyönyörű, ősi fa a cédrus segítségével. És még sok .minden mással, mindenekelőtt emberi arccal, mohos rommal, vibráló vízzel, sejtelmes holddal, szakadékkal és az azt átívelő híddal, mindazzal, ami az ember életének része. De térjünk vissza a városba és jussunk el képzeletben legalább Ninivéig. A mesés légkör vibrálásában a város kupolái látszanak. Ehhez a városhoz kötjük évezredek óta az ószövetségi Jónás történetét, akit elhívött az Űr, habár szegény — Babits szavaival élve —, „rühellte” a próféta- ságot. , Messzemenően egyetértek vele, jóllehet nyilvánvaló, erre a „foglalkozásra” is szükség van, ha rendszerint semmibe is veszi ezt a szerepet a kor, a mindenkori éra. A baj csak az, hogy a szerep vállalása nem az elhatározás kérdése. Aki ugyanis prófétának születik, nem térhet ki annak vállalása elől. Ha más nem, az Űr gondoskodik erről, miként azt Jónás története is egyértelműen mutatja. Minden eszközét beveti, ha kell, egészen a cethalig. Vele szemben tehát kevés az esély. Magén István is megfestette Jónás elhivatása címmel azt a képet, amelyben a küldetésről igyekszik kifejteni művészi hitvallását. Kelj fel, menj Ninivébe — mondja az Úr. És Jónás megy. Aztán megpróbál elbújni, végül mégis csak pró- fétálnia kell. A képen ott van az elképzelt Ninive, a nagy kihívás, az önmagában való Város. Mindazonáltal Magén Istvánt nem tartom prófétának. A festő ecsetjével inkább azt a művészi magatartást testesíti meg, amelynek lényege másutt van, ha nem is függetlenül az eddig mondottaktól. Ez a máshol az életigenlést jelenti, mindenekelőtt a szépség fölmutatásának közvetett módján. Színei és formái szép fogalmazások, vonzásukban, ámulatukban bontakozik ki a művész világa. Kicsit „törökösen”, keleti kupolás házakkal, kicsit mesésen, álomi középkori lovagvárakkal, kicsit „természetesen”, csokorba gyűjtött virágokkal, virgonc csikókkal. szelíd tájakkal, öreg vízimalommal, híddal, folyóval, halásszal, egyszóval emberrel. Persze, ha úgy tetszik, ez is prófétaság, csak szelídebb változatban, aminek hatása talán az, hogy ezt a festői világot, a 28 olajképet szemlélve egy-egy pillanatban az lehet az érzésünk, hogy a világ mégis csak jó, az élet pedig szép, habár valószínűleg nem egészen így van. Tóth Elemér Most A r • ■■ #/ ■ ÜSPMi es ^ jovobecL' * __ Városvédő ßucrckok Pásztort
