Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-05 / 186. szám
Naptár 1988. augusztus 5. Péntek. Krisztina napja. A Nap kel 5.27 — nyugszik 20.14 órakor. A Hold kel 23.24 — nyugszik 14.55 órakor. r Évforduló Hetvenöt éve szüléiéit Birkás Endre (1913 —1975) könyvtáros, író. Várható időjárás Az északi szél élénk, időnként erős lesz, majd északkeletire fordul és főként a Dunántúlon viharossá fokozódik. Folytatódik a hűvös idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. — Elhunyt Tomanek Nándor. Tomanek Nándor kiváló művész, 66 éves korában, hosszas betegség után, csütörtökön elhunyt. Kívánsága szerint, a végső búcsún csak a legszűkebb család vesz részt. — A Fogyasztók Kiváló Boltja cím odaítéléséről döntött csütörtöki ülésén a fogyasztók nagyközségi tanácsa Bátonyterenyén. A pályázatok elbírálására eredményhirdetésre, augusztus 20-án kerül sor. — Emberölésért életfogytig. Emberölés bűntettében hirdetett ítéletet csütörtökön, a Veszprém Megyei Bíróság Turbán Jakab bün- tatótanácsa. Merzsán Tibor 35 éves, vöröstói lakos, aki idült alkoholizmusából eredő durva és agresszív maga*- tartása miatt már többször állt bíróság előtt, 1988. január 7-én halálra verte feleségét, 3 kiskorú gyermekének anyját. Ezért a bíróság életfogytig tartó fegy- házra ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. — Lakásépítésre és -vásárlásra 710 ezer forint kamatmentes kölcsönt fizetett ki az idén a Mátraterenyei Községi Közös Tanács. A támogatás tíz fiatal házas-, párt érint. — Szociális étkeztetésben 44 személy részesül jelenleg Nemtiben és Dorogházán. A helyi óvodákban készítik az ebédet erre a célra, ezenkívül Dorogházáról a mén- kesi aknaüzem ötven dolgozója is kap meleg ételt. — Nemzetközi tánc- és mozgástanfolyam. A Budapesti Műszaki Egyetem köz- művelődési titkársága, az idén augusztus 5—18-a között rendezi meg Budapesten nemzetközi tánc- és mozgástanfolyamát. A műhelyfoglalkozásokon nemzetközileg ismert tanárok tanítanak, többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Francia- és Olaszországból, Angliából, Japánból. Hegedűs Csaba halála A keddi osztrák lapok közlése szerint Bécs külvárosában, a rendőrség rátalált Hegedűs Csaba magyar állampolgár holttestére. Hegedűs Csaba sorkatonai szolgálatát teljesítő 20 éves dorogi lakos, június 26-ig engedélyezett szabadságáról nem vonult be alakulatához. A felkutatására tett intézkedések eredménytelenek voltak. Az illetékes hatóságok az ügyben a vizsgálatot folytatják, A lottó nyerőszámai: 28, 33, 48, 49, 58 — Arnóti András kiállítása. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szervezésében pénteken 16 órakor nyitják meg a Horváth Endre Galériában (szerb templom) Arnóti András festőművész tárlatát. A műveket Végh- Alpár Sándor újságíró ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A közönség augusztus 25-ig láthatja a kiállítást. — Eleget tett csehszlovákiai exportmegrendelésének a Salgó Cipőipari Szövetkezet, s határidőre, jó minőségben leszállította a megállapodásban szereplő 18 ezer pár női szandált. Jelenleg hazai kiskereskedelmi vállalatoknak női téli csizmát készítenek a szövetkezetben, naponta 500 pár lábbeli kerül le a gyártó- szalagokról. — Alapkőletétel után. Az ünnepélyes alapkőletételt követően már készül a NOTTÉV kivitelezési programja a beregszászi kórház rekonstrukciójához. A nógrádi építők társvállalkozóként vesznek részt a szovjetunióbeli beruházásban, s már szeptemberben hozzálát tíz szakemberük'az alapozási munkákhoz — ugyanennyi szovjet szakember segítségével. A NOTTÉV ez év végére megháromszorozza kinndolgozó munkásai számát. — A Nógrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat felvásárlásét az eső nem hátráltatja. Az augusztus eleji adatok szerint a vállalat 76 ezer tonna étkezési búzát, 3 ezer tonna takarmánybúzát, 2 ezér tonna takarmányárpát, mintegy 3 ezer tonna söripari célú tavaszi árpát és 200 tonna takarmányborsót vásárolt fel. — Egymillió adóból. Az év első hat hónapjában, a Balassagyarmati Városi Tanács, a lakossági adóból kereken egymillió forint ösz- szegű bevételt könyvelhetett el. Ez azt jelenti, hogy a lakosság, a tervezett éves összeg több mint 65 százalékát már kifizette. * HÍREK * ESEMÉNYEK * Kidőlt fák, megrongálódott vezetékek lfiharkörok megyénkben A hetekig tartó hőség után hirtelen hidegfront tört be hazánkba, s több helyütt jelentős károkat okozott. Az időjárás drasztikus változása kiadós esővel, helyenként vihar erősségű széllel járt. Különösen ez utóbbi idézett elő távközlési és közlekedési zavarokat megyénkben. Domonkos András zászlós, a tűzoltóság megyei ügyeletese elmondta: az erőteljes szélmozgás több helyen okozott közlekedési gondokat szűkebb pátriánkban. A csesztvei elágazásnál egy terebélyes topolyafa dőlt az úttestre, s egy Zsiguli személygépkocsit is megrongált. A balassagyarmati tűzoltóknak kellett elhárítaniuk a nem várt akadályt. Ügyszintén nekik adott munkát az Érsekvadkerthez tartozó Dimitrovpusztán az úttestet eltorlaszoló fa eltávolítása. A salgótarjáni tűzoltóknak a Ceredre vezető utat kellett megszabadítaniuk egy rádőlt fától. Jancsi László, a Közúti Igazgatóság ügyeletese arról tájékoztatta lápunkat, hogy szerdán estefelé öt esetben kellett kivonulniuk Salgótarján kornyékére. Minden alkalommal fa kidőlése okozott problémát, a műútra zuhanva akadályozták a közúti közlekedést. Viszonylag rövid idő alatt sikerült elhárítaniuk az akadályokat, s így tartósabb fennakadás nem keletkezett a forgalomban. Szekeres László, az ÉMÁSZ salgótarjáni * kirendeltségének vezetőhelyettese több üzemzavarról számolt be. Somoskőújfalun a 20 kilovoltos vezetékhálózat meghibásodása okozott áramkimaradást- Hat órán át dolgoztak a szerelők, mire éjfélre kijavították a meghibásodásokat. Ezzel egyidőben az ózdi 20 kilovoltos rendszer is felmondta a szolgálatot, mivel tönkrement a szigetelő. Ezen a szakaszon csütörtökön reggel 4 órára szüntették meg az üzemzavart. Salgótarján környékén a 0,4 kilovoltos vezeték több helyen meghibásodott, a javítást csütörtökön a reggeli, kora délelőtti órákban végezték el az émászosok. Lencsés Sándor, a Nógrád Megyei Távközlési Üzem hálózatos osztályának vezetője szerint megyeszerte keletkeztek károk a villamos vezetékekben, de ezek anyagi értéke nem jelentős. A meghibásodások főleg Rét* ság, Bánk, Romhány, Nézsa, Alsópetény, Borsosberény, Diósjepő környékén számottevőbbek. A légvezetékekre rászakadt fagallyakat folyamatosan szedik le a szakemberek, s a légkábelek elszakadt tartó kötelét újakkal cserélik ki. Kiss György mentőtiszt, megyei szolgálatvezető érdeklődésünkre azt közölte, hogy a hirtelen jött időjárásváltozás elsősorban a keringési és légzési betegségben szenvedőket viselte meg, közülük többen orvosi segítségre szorultak. Balesethez nem riasztották a mentőket. (K. L.) Könyvtári szolgáltatások A salgótarjáni Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár a korábbinál sokkal kiterjedtebb szolgáltatásokkal várja új épületében az olvasókat, és az egyéb érdeklődőket. A könyvek mellett hangzóanyagokat, dia- és videofilmeket kölcsönöznek, s mindezekre előjegyzést vesznek fel telefonon és postai levélben is. Információkhoz szintén hozzá le- 3 hét jutni telefon segítségéI Vel’ Az igények szerint a ; könyvtárosok könyv- és szaktájékoztatást adnak, segítenek egy-egy témakör : irodalmi kutatásában, sajtófigyelésében, s műsorok ; összeállításához javaslatokat nyújtanak. Az elmélyül- ten érdeklődők számára rendelkezésre állnak a ku-* tatószobák. Kívánság szerint lehetőség adódik dokumentumok másolására és átjátszására, sokszorosítására, elkészült írásos munkák bekötésére. Az intézmény bérbe adja helyiségeit és eszközeit is, illetve fölöslegessé vált könyveiből kedvezményes árusításokat I tart. Tűz a Debreceni Konzervgyárban Tűz keletkezett csütörtökön reggel 8 óra után, a Debreceni Konzervgyár területén. ötszáz négyzetméternyi területen égtek műanyag hordók és ládák, valamint különböző csomagolóanyagok. A lángok átterjedtek egy 36 ezer négyzet- méter alapterületű raktárépület egy részére is. A nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók, valamivel 10 óra után megakadályozták a tűz továbbterjedését. Az oltás közben négy tűzoltó megsérült, közülük hármat a helyszínen elsősegélyben részesítettek, egyet pedig kórházba szállítottak. A vizsgálat eddigi adatai sze- i rint a becsült anyagi kár 15 millió forint. (MTI) 10-977 Átalakítják az OTP-fiókot Szabó Béla salgótarjáni olvasónk (Malinovszkij u. 57.) telefonon tájékoztatott bennünket, hogy április közepe táján* bezárt a körzetükben működő OTP- fiók, s ezért kénytelenek a városközpontba bejárni pénzügyi dolgaik intézése végett. Megemlítette azt is, hogy korábban kitették az épületre a „Betegség miatt zárva” táblát, de az szőrén- szálán eltűnt. Kíváncsi lenne olvasónk arra, mi lesz a sorsa a bezárt fióküzletnek. Tudakozódásunkra Zsidai László, az OTP Nógrád Megyei Igazgatóságának a vezetője ■ válaszolt. Sajnálattal közölte, hogy a kétszemélyes fiók egykori vezetője ma is betegeskedik. Az üzlethelyiség bezárásáról egyébként tájékoztatták a tanácstagokat és a NÖG- RÁD hasábjain a lakosságot is. A fiók átlagos forgalma naponta száz személy alatt volt, s a mai időkben a gazdaságossági szempontokat is figyelembe kell venni. Ezért a fiókot nem nyitják ki újra. A központi épületben sokkal kulturáltabb körülmények között tudják ügyfeleiket kiszolgálni. Az OTP megyei igazgatója mindamellett kedvező hírrel is szolgált: az egykori fiókhelyiséget felújítják és valamilyen üzleti célra hasznosítják. Egyelőre még a célt illetően nincs végleges döntés, ám könnyen meglehet, hogy — a belvárosit mentesítendő — totó- zót létesítenek az OTP-fiók helyén. Cigányklub Pásztón A Pásztói Városi 1 Tanács cigánycsalád-gondozójának kezdeményezésére csütörtökön cigányklub kezdte meg működését a Lovász József Művelődési Központban. A városban körülbelül 500-ra tehető a cigányok létszáma. Az ő aktivitásukra számítanak, és úgy szeretnék, ha a foglalkozásokat rendszeresen legalább húszán látogatnák. Beszélgetnek gazdálkodási, kertművelési, kulturális és egészségügyi témákról, s igyekeznek megfelelő szakemberek bevonásával válaszolni minden közérdekű kérdésre. A klub segítségével megvalósuló kölcsönös informálódás hasznára válhat mind a cigány, mind a város egész lakosságának. A cigányklub vezetését egy fiatal kőműves — jelenleg rokkant-nyugdíjas vállalta. Nein divat a cső lei szia Ki gondolta volna, hogy Meryl Streep és Woody Allen halovány fehérsége valaha is győzedelmeskedhet Robert Redford vagy Sylvester Stallone napsütötte bronzszíne felett? Szinte hihetetlen, hogy az Egyesült Államokban a képes magazinok címoldalán, vagy reklámfotóin manapság nem a villogó mosolyú, csokoládészínű kaliforniai szörfözők hódítanak, hanem sokkal inkább azok, akiknek sikerült egyfajta „érdekes sápadtságra” szert tenniük. A barnasággal szépített külső immár csak megtűrt jelenség a Cosmopolitan vagy a Vogue fotóin és a manökenügynöksé-- gekben. Pedig egy közelmúltban készült amerikai felmérés adatai éppen ezt látszanak alátámasztani- A túlzott napozás ellenzői persze már korábban is hallatták szavukat. Balassagyarmat, mint olajemirátus A címben jelzett „státus” ugyan még nem fenyegeti az Ipoly-parti várost, ám az első lépés már megtörtént efelé. A Murár Lajos utca egyik házának kertjében áll egy negyven évvel ezelőtt ásott, kilenc méter mély kút. A háztulajdonos a vízkorlátozás bevezetése után, július 28-án locsolni akart a kút- ból, lévén sok haszonnövény a kertben. Felemelve a kutat takaró falapot, lett figyelmes arra, hogy a víz felszíne nem hasonlít a víz felszínére, sokkal inkább valamiféle olajféleséghez. Gondolta, csak felszíni szennyeződés, hát nekiállt vödörrel kimereget- ni. Ügy 130—140 liter gyorsan gyulladó folyadékot kiemelgetett már, amikor megünta, s nekiindult végigjárni az esetleg illetékes szerveket. Járt a Köjálnál, a városi tanácson, a rendőrségen, a tűzoltóknál, a Kövizig szakaszmérnökségén, az Áfor-telepen. — A vett mintában nem is azt kellett vizsgálni, hogy mi került a vízbe, hanem hogy van-e benne víz? — tájékoztatott a Köjál helyszínen járt szakembere. A háztulajdonos érthető nyugtalansággal kereste fel mindezek után szerkesztőségünket, mondván fél, hogy a kútban lévő folyadék berobban. Végül is hétfőin az Áfor füzesabonyi üzemigazgatóságának szakemberei mintát vettek a folyadékból, az elemzése jelenleg is folyik. Külön pikantériája a dolognak, hogy a szomszédos kutakban semmiféle szennyeződés nem észlelhető. Az Áfor után szerdán a vízügyesek szakembere is megérkezett Gyarmatra, ő is az ismeretlen folyadék származását kutatja (ez, gyanítjuk, még jó ideig eltarthat). A tényleges veszély már megszűnt, mert szerdán az áforosok kiszivattyúzták a kútból a még benne lévő 200 liternyi szennyezett folyadékot. — Tizenkilenc éve dolgozom a cégnél, de ilyen még nem volt — mondta az egyik munkás méregetés közben. Egy kicsit sajnáljuk, hogy megszűnt (?) az olajkút, mert jó ideig még téma lehetett volna. Az mindenesetre jó lenne, ha a vízte- len gyarmati kutakban sorra bukkanna fel az olaj, s a „palóc főváros” olajnagyhatalom lenne... (hlavay—bencze) T IIACR Afl a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558