Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-31 / 208. szám
1988. AUGUSZTUS 31., SZERDA NOGRAD 3 Naponta félezer darab csatornaváltót szerel nek össze az ORION Rádió- és Villamossági Vállalat részére az Érsekvadkerti Építőipari Szövetkezetben. Ezeket az elektronikus egységeket színes és fekete-fehér televíziólTba építik be. (fotók: Bábel L.) lUlegszii nőben a TÜZEP „monopóliuma”? Sajnos, többéves tapasztalat már, hogy a fűtési szezon kezdetén hosszú tömött sorokban várakoznak az emberek a TÜZÉP-tele- peken. Ugyanakkor az is tény. hogy a fakitermelő erdőgazdaságok néha kénytelenek nagyobb mennyiségben raktározni a tűzrevalót, mert az értékesítők nem tudják átvenni. Ezen a két problémán segítendő, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság új kezdeményezéssel lépett ki a piacra, melynek részleteiről Fodor Imre műszaki igazgatóhelyettes adott tájékoztatást. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 30 ezer tonna tűzifa áll a telepeiken, közel 47 millió forint értékben. Éppen ezér.t felhatalmazták erdészeiket, hogy minden lakossági igényt elégítsenek ki. Vagyis nem szükséges valamelyik TÜZÉP-telepre ,.zarándokolni” a fáért, hanem a megyében működő öt erdészetnél — Salgótarjánban, Szécsényben. Bérceién, Romhányban és Diós- jenőn — közvetlenül megvásárolhatják azt. A korábbi éveknél nagyobb arányú felhalmozódás oka nem új keletű, csak mértéke haladja meg a korábbi éveket. Jó volna — ahogyan Fodor Imre is mondta —, ha folyamatosan tudnának szállítani, ám erősen érezhető a Tüzép-telepeken a kampányjelleg az átvételnél: a fűtési szezon közvetlen közelében élénkül meg csak igazán az igény a tűzifára. Ugyanakkor a készletek mielőbbi értékesítésének az is a célja, hogy a felhalmozódás miatt kiesett első féléves eredményeket javítsák. De a lakosság szempontjából sem kisebb pénzügyi előny, ha közvetlenül az erdészettől vásárolja meg a fát, egy köbméter átlagosan 200 forinttal olcsóbb így. Aniilágitős külföldi es magyar szemmel „Nincs szakállas termékünk...” Pataki Sándor, az ÉLGÉP 3. számú pásztói gyárának igazgatója. Még a „legszárazabbnak” tűnő termelési-gazdálkodási témákat is olyan hévvel, lelkesedéssel tolmácsolja, hogy az ember nehezen tudja hatása alól kivonni magát. Most is a téma elevenjébe vág: — Nem azért, mert mostanában unos-untalan a megújulást kérik számon a vezetőktől, hanem mert van mit mondanom. Ezért én is erről kívánok beszélni. Szakosodással — energiatakarékos berendezések — A termékszerkezet-váltásra gondol? — Igen. Nálunk a vállalaton belül erős szakosodással járó, belső átszervezéssel oldódik ez meg. Ennek megfelelően Pásztón megmarad a takarmányfeldolgozó gépek, berendezések gyártása, ugyanakkor abbahagyjuk a tej- és hűtőipari termékek előállítását. Az újak közül tovább fejlesztjük a gabonaszállító gépeket, a csapágygyártást, a láncos szállítókat és a felvonókat. A berendezések energiatakarékosak, és gyártási kultúránknak is jobban megfelelnek. A végső szót azonban megrendelőink mondják ki. — Mikor kezdenek az új berendezések gyártásához? — A láncos szállító és felvonó előállítását a második fél évben kezdjük meg. Erre megfelelő a szellemi felkészültségünk is. Mivel az egyszerűbb csigák termelése jelentős kooperációs háttért kíván, ennek megteremtése időbe telik. — Az előbbiekhez kapcsolódik-e valamilyen műszaki-technikai-technológiai fejlesztés? Világbanki hiteiből — A többi között az előbbieket szolgálja a vállalat tevékenységének átvilágítása, amelyre a PE Inbu- con külföldi és magyar partnere, a Szanzer szervező vállalat kapott megbízást. Feladatuk, hogy olyan termelési-szervezési-irányí- tási információs rendszert dolgozzanak ki, amelynek segítségével ésszerűen szűkíthetjük termékválasztékunkat. Kijelölhetjük azokat a jó nyereséget hozó termékcsaládokat, amelyek találkoznak a piac kívánalmaival. Olyan naprakész utókalkulációt alakíthatunk ki, amely gyorsan visszajel- zi a gazdálkodás különböző területein jelentkező előnyöket, hátrányokat újabb, gyors intézkedésekre, beavatkozásokra kényszerít. Ebben a tanulmányban szerepelnek az előbbi célokat szolgáló műszaki-techni- kai-technológiai követelmények is. Sőt, ezen kívül megismerhetjük még az értékesítés tennivalóit és a számítógépes ügyviteli rendszer követelményeit. — Honnan teremtik elő a szükséges pénzt? — Vállalatunk a Világbank által meghirdetett élelmiszer-fejlesztési programokhoz kíván kapcsolódni. Pályázat alapján kapunk majd hitelt. Ennek alátámasztására kell a szervező intézetek által összeállított tényanyag. A kért összeg elnyerése után termékszerkezetünk átalakulása már a következő évben felgyorsul. — S, addig? — A tanulmány alapján a rendelkezésünkre álló fejlesztési pénzből elképzeléseinknek megfelelően felfrissítjük meglévő megmunkáló gépparkunkat. A két marógép beszerzéséhez szükséges pénz fele még hiányzik csak az egyikhez tudtuk biztosítani, a másikat béreljük majd. Nem okoz viszont gondot a két korszerű védőgázas hegesztőgép és egy forgácsoló megvásárlása és munkába állítása. — Üton-útfélen halljuk, hogy a termékszerzet- váltás új szakmai igényeket is kíván a fizikai dolgozóktól. — A jelenlegi szakmai tudásszint elfogadható, ezt azonban képzéssel, továbbképzéssel bővíteni szükséges. — Ne vegye kötözködés- nek, de az ön által vázolt elképzelések ellenére olyan érzésem van, mintha késésben volnának a termék- szerkezet-váltással. Határozott nem Kissé megütközve néz rám. — Nem. Hadd bizonyítsam! Ez év végére 40 százalékban megújul a termékskálánk. A fennmaradó 60 százalék 50 százaléka pedig alig néhány éves múltra tekinthet vissza. Nekünk nincs szakállas termékünk — állítja határozottan Pataki Sándor. Hogy az előbbiek igazságát a piac mennyiben és mikor igazolja vissza, arról sem feledkezünk majd el. Venesz Károly Egy kudarc anatómiája g\ külföldi működőtőke bevonása a magyar gazdaságba két okból különösen fontos számunkra: belső beruházási forrásaink mára szinte teljesen elapadtak, ugyanakkor a tőkeimport révén a mienknél lényegesen fejlettebb technológiákhoz, munkakultúrához juthatnánk hozzá. Ezért figyelemre méltó minden olyan információ, amely a magyar és a termelési együttműködésre kész nyugati vállalatok kapcsolatfelvételéről, ezek eredményeiről — vagy mint esetünkben — fiaskójáról számol be. A gazdasági válságövezetként számontartott Borsod megyébe látogatott a közelmúltban az olasz gyáriparosok szövetségének küldöttsége, Az olaszok a termelési együttműködés, közös gyártás szándékával keresték fel Miskolcon többek között a Lenin Kohászati Műveket, a Diósgyőr Gépgyárat és a Medicor gyáregységét. A látogatás befejeztével, a küldöttség vezetője, a megyei lápnak adott nyilatkozatában a következőket mondta: „... most nagyon őszinte, talán még nyers is leszék. De hát a gazdásági életben, a piac törvényei uralkodnak, nem lehet mellébeszélni. Nos, őszintén megmondom, csalódást jelentett számomra és kollégáim számára ez a kétnapos látogatás. Ügy vélem, akikkel találkoztunk, nincsenek felkészülve kellően az ilyen tárgyalásokra. Csak nehezen jutottunk hozzá termékismertető prospektusokhoz, katalógusokhoz. Ahol jártunk, szinte egyetlen helyen sem tudták konkretizálni az elképzeléseket, nem voltak .elfogadha- tó javaslatok, nem voltak határozott elképzelések. Ez a szituáció természetesen számunkra sem tette lehetővé, hogy konkrét javaslatokat tegyünk.” Kemény szavak ezek és aggasztóak. Az ilyen és hasonló üzleti kudarcokból áll össze az a végeredmény, amelyet a Központi Bizottság legutóbbi ülésén a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke azzal a számpárral jellemzett, hogy míg Törökország az idén már egymil- liárd dollár működőtökét importál — s ezt egyik évről a másikra duplázta meg — mi a sorozatos próbálkozások, jogszabály-módosítások ellenére sem tudunk kétszázmillió dollárt összehozni. Sok oka van a nyugati működőtöké és a hazai vállalatok közötti termelési kapcsolatokban oly gyakori kudarcoknak, ezek közül most csak egy mozzanatra, nevezetesen a vállalatméretekből adódó nehézségekre hívnám fel a figyelmet. A mai reformviták egyik központi kérdése: miként lehetne hatékonnyá tenni a hazai nagyvállalatokat, amelyek néhány kivételtől eltekintve, általában alacsony jövedelmezőséggel, vagy éppenséggel veszteségesen termelnek. Kis túlzással azt mondhatnánk, szinte nem is számít, hogy mit gyárt a nagyvállalat: ha „nagy”, jó esélye van arra, hogy veszteséges legyen. Ennek a helyzetnek a kialakulása arra, is visszavezethető, hogy évtizedeken keresztül sajátos politikai preferenciát élveztek a nagyvállalatok. Emlékezzünk csak az ötven nagyvállalat „klubjára”, rájuk minden gazdasági racionalitás mellőzésével, külön, előnyösebb szabályozás volt érvényben még a közelmúltban is. |U| a már elvben egy tíz■” ezres nagyvállalat ugyanúgy tönkremehet, mint egy kisvállalkozás, ám a gyakorlat egészen mást mutat. Persze el kell fogadni, hogy egy Lenin Kohászati Művek méretű mammutgyár gazdasági bajainak a társadalmi-politikai következményei egy egész megyét sújthatnak, természetes tehát, hogy a gazdaságtalan termelés megszüntetése különös körültekintést igényel. Gyanítom azonban, hogy nem csak ezért megy oly’ lassan a nagyvállalatok áramvonalas]' tása, példánkban a nyugati partnerrel való kapcsolatépítés. Ma is létezik és hat, ugyanis az ipari nagyvállalat fogalmához társult, s a valós teljesítménytől évtizedeken át mesterségesen elszakított társadalmi-politikai töltet, s legyenek bár termékeik eladhatatlanok, a nagyvállalatoknak úgymond ma is sokkal többet elnéznek a főhatóságok, mint a kis gazdálkodó szervezeteknek. Ez a megkülönböztetett pozíció is belejátszik abba, hogy a nagyvállalatok bajaik orvoslását változatlanul főleg a külső gazdasági környezet számukra méltányos változásától remélik. ^ sakhogy a külföldi ^ tőke képviselői ezt a történelmi hagyományt, előjogot nemiigen tisztelik, gyanítom, nem is értik. Számukra önmagában nem pozitívum, hogy egy gyár létezik, jó nagy, sok dolgozója van, és sok terméket állít elő. Számukra a világpiacon elismert munka által létrejött, profitot hordozó termék az egyedüli mérce. Grósz Károly amerikai útja után így fogalmazta meg az ottani gazdasági életről szerzett benyomásait: „Nincs olyan barátság, rokonság, még politikai érdek sem, amely a rossz teljesítményt jónak minősíti. Nevén nevezik a dolgokat, és csak a teljesítményt értékelik.” Reményeink szerint hamarosan sók nyugati üzletember keresi meg vállalatainkat az együttműködés szándékával. Akik az olasz gyárosokéhoz hasonló tapasztalatokat szereznek, valószínűleg nem jönnek többet. P. É. Edzőkemence-köpenyek Svájcba Rövid határidejű tőkésmegrendeléseket teljesítenek a drégelypalánki Szondi Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezet lakatosüzemében. Jelenleg is a megrendeléstől számított 6 héten belül szállítják Svájcba tizenkét edző kemence köpenyét. — bp —