Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-25 / 203. szám
■V CDODT • £ iwwnn!iuMsiiwiiiinunsw!nl|iim'iimwwmssisssssssmmi ....C3 "T SPORT bPUH 1 —r— - örUn 1 * > Magyarok az öt karika bűvöletében (III.) Kárpáti Rudolf Született 1920-ban, Budapesten. Gimnazista kóréban több sportággal megpróbálkozott, így atletizált, tornázott, birkózott és futballozott. Azt mondják, hogy véletlenül lett vívó. Egyszer azért ment a budapesti Mátyás Gimnáziumba, mert azt hitte, hogy ott sportköri gyűlés lesz. A helyszínen derült ki a tévedés. Ekkor ugyanis az iskolai vívóbajnokságot tartották meg. Kárpátit társai örömmel üdvözölték, mert azt hitték, hogy ő is indulni akar. Valósággal erőszakolták, hogy vegyen részt a küzdelemben. A kezébe adtak egy kardot, a fejére nyomtak egy sisakot, és rákötötték a plasztront. Kárpáti ekkor már nem ellenkezett és úgy istenigazából, de teljesen ösztönösen elkezdett vívni. Néhány óra múlva kiderült, hogy neki van a legtöbb győzelme, és így ő lett az iskola vívóbajnoka. Tehetsége arra késztette gimnáziumának sportkörét, hogy írassa be a hírneves San tel M mester tanítványai közé'. Fél esztendeig az iskolája költségén az olasz mester tanítványa volt, 1940-ben indult először versenyen. Nyolcvan vívó közül végül is holtversenyben az első helyet szerezte meg. Ez már arra ösztönözte, hogy rendszeresen edzzen. Közben azonban nemcsak a karddal, hanem a tőrrel és a párbajtőrrel is meg- .póbálkozott. 1948-ban a londoni olimpia évében különösen nagyszerűen vívott. Hat első os/m tályú hazai verseny közül négyet nyert, és ő szerezte meg az országos bajnoki címet. 1948 márciusában találkozott először az olasz vívókkal. San Remóban került először szembe Pibton- nsl és a többi itáliai világhírű vívóval. Akkor a magyarok 9—7 arányban lélegzetelállító izgalmak közepette tudtak csak győzni. Ez a verseny döntő fordulópontot jelentett Kárpáti sport pályafutásában. Itt ismerte fel, hogy nemzetközi versenyen nem lehet konvencionális akciókkal operálni, stílusa nem lehet kiismerhető. Ilyen előzmények után következtek Kárpáti naiv nemzetközi diadalai. Különösen emlékezetes számára . az 1948-as esztendő, mert akkor . lett először magyar bajnok. Két alkalommal, 1956-ban és 1960-ban került fel az olimpián egyéni győzelme után a dobogó legfelső fokára. I Különösen a római verseny marad sokáig emlékezetes, minden sportrajongó számára. A kard egyéni nyolcas döntőbe akkor csak két magyar, Kárpáti Rudolf és Horváth Zoltán jutott. Először ők ketten egymással mérkőztek. Ezt az asszót Kárpáti nyerte. A folytatás azonban már nem sikerült számára ilyen jól, mert kikapott a szovjet Rilszkijtől, és az olasz Ca- leresetől. Ekkor a hazai közönség már azt hitte, hogy megszakad a magyarok 1908. óta tartó sorozata. De nem így történt. Calerese háromszor vesztesként hagyta el a pástot és az idegein jobban uralkodó Kárpáti került az élre. Vitathatatlan találatokkal szerezte meg a győzelmet, az aranyérmet. öt is éppen úgy, mint Gerevich Aladárt es Kovács Pált, a fölényes biztonságú technikai tudás, a lendület és a lelkesedés jellemezte. A vívás mellett másik nagy szenvedélye a zene. Egyszer azt mondta: „Elárulom, hogy életem tartalmát, szépségét és örömét nemcsak a sport, hanem egy mások szenvedélyem/is jelenti. Ez pedig a zene. Elvégeztem a zeneakadémián a hegedű tanszakot. És, ha az életben, vagy a vívópáston valamilyen igazságtalanság ér, akkor a zene világába menekülök, hogy Beethoven és Bach társaságában vigasztalódjam meg.” Értékes hanglemeztára van és gyakran tart muzsikával színezett élmény- beszámolót. A magyar vívószövetség elnökségi, a bírák bizottságának a tagja. Több kitüntetés tulajdonosa. Sporttémájú könyvei: Karddal a világ körül és Szemüveget a bírónak! Számtalan olimpián szerepelt vívószakemberkénf. Ott lesz Szöulban is. (Folytatjuk!) » Molnár Károly SAKK Gál (Nógrád Volán) sikere a Gázláng Kupán RLabdarúgó MNK St. Síküveggyár —Csepel 2-t (1-0) Labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzésen Salgótarjánban az NB lll-ban szereplő hazai gárda Jaszik és Kovács, illetve Stefanov) góljaival elbú- 'csúztatta másodosztályú ellenfelét és bejutott a legjobb 32 közé. (A kupanapról szóló részletes tudósítást ■'holnapi számunkban közöljük.) Hajdúszoboszlón a hagyományos . Gázláng Kupa nemzetközi sakktornán nagy, számban indultak Nógrád megye szakosztályainak versenyzői. Az A csoportban szép sikert ért el Gál Gábor, a Nógrád Volán mesterjelöltje, aki túlteljesítette az elvárást és holtversenyben az 5—6. helyet szerezte meg, s ezzel a díjasok közé verekedte magát. A végeredmény: (60 induló) 1. G. Bogdanovics (Szovjetunió) 8, 2. Máté L. (Mereszjev) 7,5, 3. V. Volo- gyin (Szovjetunió) 7, 4. Paksa R. (Ajka) 6,5, 5—6. Kovács J. (Kaba) és Gál (N. Volán) 6—6, 7. Menyhárt (Mereszjev) 6, 8. Keresztúri (Borsodi T.) 5,5 ponttal. A nógrádiak közül Ponyl (N, Volán) 5,5, Gaillai (N. Volán) 5, Szabó E. (N. Volán) és Szabó T. (Síküveggyár) 4,5—4,5, Frink (N. Volán) és Koltányi (Szécsényi SE) 4—4, Szarvas (N. Volán) 3,5 és Lukács (Síküveggyár) 2 pontot szerzett az A csoportban, ahol 9 fordulós svájci rendszerben rendezték a tornát. A többiek közül a B csoport legjobb nógrádi eredményét Banda (Szécsényi SE) érte el 5,5 ponttal, míg a D csoportban az ifjúsági korosztályú Molnár Viktor (Szécsényi SE) élete első rangos tornáján, ugyancsak 5,5 pontot szerzett sz. 1. Sipka Róbtrt-emlékverseny a Kazár Kupáért Élvonalbeli teniszezők Salgótarjánban A temiszsport népszerűségét érzékeltetendő, botorság lenne új,, eddig be nem járatott jelzőket keresni szerte a világon milliók játsszák, még többen kedvelik; se szeri, se száma a tetemes pénzdíjakkal „megtámogatott”, a világ közvéleményének figyelmét éberen tartó álom- tornáknak. .Szinte minden, magára valamit adó ország. nagyváros törekszik egy-egy jelentős versennyel bekapcsolódni a „fehér sport” vérkeringésébe. Nos, ebből a sorból ezentúl a nógrádi megyeszékhely sem kíván kimaradni. Bár az első ízben kiírt Kazár Kupa nagyságrendjében nem vetélkedhet egy Wimbledonnal, egy Roland Garros-sal, és nem is McEnroe vagy Becker teszi tiszteletét szőkébb hazánk teniszkedvelő tábora előtt, ám az augusztus 26—H0. között megrendezésre kerülő, összesen százezer forintos ' pénzdíjazású, első osztályú férfi egyéni verseny minden bizonnyal. az év egyik jelentős sporteseményeként íródik be megyénk rendezvénynaptá- rába. Ezzel a tornával a St, Lendület SE, valamint a Kazári Zöldmező Mgtsz egy régebbi keletű törekvése realizálódott. Nevezetesen, hogy a tarján! teniszsport fiatalon elhunyt, köztiszteletben álló alakja, Sipka Róbert emlékére évenként megrendezett vlada] fejlődjék mielőbb . országos jelentőségű tornává. A nagyszabású program során az élversenyzők mellett pályára lépnek az ország különböző részeiről érkező másod- és harmad - osztályú, valamint ifjúsági, serdülő, újonc és gyermek korosztályú versenyzők. A tornát a St. Lendület SE sporttelepén, . valamint az ifjúsági sportcentrum pályáin bonyolítják le, egyenes kiesési rendszerben. A péntek délutáni sorsolást követően négy napon keresztül reggel nyolc órától sötétedésig, megállás nélkül ütik a labdát a versenyzők, h'ogy aztán 30-án, kedden délelőtt a legkitartóbbak eldöntsék a kupa végső' kimenetelét. A fő műsorszám győztese a 24 ezer forintos pénzdíj mellett egy évig őrizheti a Kazár Kupát, s ugyanannyi ideig tudhatja magáénak a Sipka Róbert- emlékverseny vándorserlegét, a legjobb másodosztályú és az ifjúsági játékos. Érdekesség, hogy. a legjobbak versengésében — lévén, pénzdíjas tornáról van szó — a renitenskedők- re „zsebet érintő” büntetés is kiszabható. Juhász Györgytől, a versenybizottság titkárától kapott információk szerint szerdáig tizenkét első osztályú versenyző jelentette be hivatalosan indulási' szándékát, de a nevezési határidő lejártáig — péntek délig — még számos, a hazai mezőnyben jó nevű teniszező jelentkezésére számítanak így várhatóan magas színvonalú, izgalmas játékot tartogató négy nap lesz hivatott eldönteni a Kazár Kupa sorsát. Palóc ősz ’88 Száztizenhat sakkozó indulása már biztos Újabb ülést tartott Bala- sagyarmaton a Palóc ősz ’88 nemzetközi nyílt sakkverseny szervezőbizottsága. Koltányi Imre. a torna főszervezője örömmel újságolta, hogy 14 nappal a szeptember 7-i rajt előtt már 116-an jelentkeztek a balassagyarmati versenyre. A főszervező mondja: — Nem kevesebb mint 52 ország sakkszövetségének küldtünk meghívót, s 'ennek is köszönhető, hogy négy NSZK-beli versenyző [s bejelentkezett : jelezte indulási szándékát. Közülük Georg Senl 2315, Fritz Roland pedig 2365-ös Élő-számú. Nyeresége versenyünknek, hogy jelentkezett a 2365-ös érték- számú lengyel Dojkolo is. és a jugoszláv Plesec indulásával most már a magyarokkal együtt 7 ország (Szovjetunió. NDK. NSZK, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Magyarország) sakkozói indulnak a nyírjesi KISZ-táborban szeptember 7-én kezdődő nyílt versenyünkön. Az A csoport jelenlegi létszáma 46, a B csoportban 40-en, a C-ben pedig 30-an indulnak. A szervezők szeretnék. ha a rajtig mind a három csoport 50 főre egészülne ki, ez lenne ugyanis az ideális indulási szám A verseny alappénzdíja 156 ezer forint, s ebből az A csoportban 125 ezret, a B-ben 22 ezfet. a C-ben 9 ezret osztanak ki a díjasok között. Káposztás Miklós nemzetközi mester is segített a szervezésiben, s a legutóbbi megbeszélésen megjegyezte: ' — Igen rangos tornára van 'kilátás, s ez elsősorban a szovjet résztvevőknek köszönhető. Biztos, hogy egymás között döntik el az 1—3. hely sorsát, bár a nyílt tornákon minden lehetséges. Mindenesetre a Palóc ősz ’88 a jelenlegi mezőnyt nézve igen rangos helyet foglal el a hazai nyílt versenyek között. Természetesen nagyon fontos — s ezt a rendezők kezdettől fogva hangsúlyozták — hogy minél nagyobb számban Nógrád megye szakosztályaiból is asztalhoz üljenek sakkozók. Közben gyűlnek a nevezések a C csoportban is. Nagybátonyból Kormos József és Berzák István nevezett. A Nagylóci SE versenyzője Szabó Bertalan is leadta nevezését. Nézsáról négyen jönnek Befczeli István, Nándori János dr. Kam kuk Attila és Grenács Ferenc. A rendezők még további nevezéseket várnak, hiszen a Vízmű SE és az SVT még nem jelentkezett, pedig ez utóbbi szakosztályból kilencen ültek asztalhoz Hajdúszoboszlón. (sz. 1.) mmmmmmmmmtmam Természetbarát-tábor Ráróspusztán Az Idén ellő Ízben rendezték meg a megyei természetbarát- bizottság szervezésében, Ráróspusztán, általános és középiskolátok számára a természetbarát-tábort. Itt '5 nap alatt *4 tanulóval 5 pedagógus és I természetbarát szeretteti meg a természet szépségeit, az egészséges életmódot. Angyal Barnabás, jaz Országos Természetbarát Szövetség választmányának tagja túraismeretekkel gyarapítja a tábor lakóinak eddigi tudását. Ismerkedés a tájolóval A növénymeghatározás is feladata a tábornak. Képek: Bábel László