Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-04 / 158. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF., 158. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1988. JÚLIUS 4„ HÉTFŐ maaamammam Kezdeti hadmozdulatok a málnaháborúban (3. oldal) Rajt előtt a vezérkombájnos (5. oldal) Gondolatok az utánpótlás-nevelésről (7. oldal) Grósz Károly megbeszélése vállalati vezetőkkel Az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke ma utazik Moszkvába 66. nemzetközi szövetkezeti nap A szövetkezetek példaértékűek reformtörekvéseinkben Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Miniszterta­nács elnöke szombaton a Parlamentben megbeszélést tartott a magyar—szovjet gazdasági és műszaki együttműködésben leginkább érdekelt vállalatok ve­zetőivel. A tanácskozáson részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, 'kereskedelmi mi­niszter is. A tanácskozás résztvevői — Fotó: Rigó— Grósz Károly bevezetőben hangsúlyozta, hogy hétfői moszkvai látogatása, vala­mint a KGST prágai ülés­szaka előtt azért hívták be­szélgetésre a szovjet partne­rekkel leggyakrabban együttműködő magyar vál­lalatok vezetőit, hogy a ta­pasztalatok közös értékelé­sével sikerüljön reális ké­pet kialakítani a jelenlegi kapcsolatok tartalmáról, fő irányairól. Rövid vitaindítójában Marjai József hangsúlyoz­ta: a szovjet piac változat­lanul rendkívül jelentős a magyar gazdaság számára. A gazdasági árucsere ered­ményességét népgazdasági szinten itt is javítani kell, s e folyamatot befolyásolja néhány, a napjainkat jel­lemző sajátosság. Hazánk­ban és a KGST-országok mindegyikében gyors át­alakulás zajlik, s bár az eb­ben rejlő konkrét előnyö­ket még nem lehet felmér­ni, fontos, hogy a kapcsola­tok minden szférájában fo­lyamatos legyen az együtt­működés. Nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a partnerorszá­gok is egyensúlyproblé­mákkal küszködnek, és Aratják a gabonát az or­szágban, vasárnap főként az őszi árpát vágták. A ker­tekben, gyümölcsösökben a termés betakarítása, szüre­télése adott munkát a nagy­üzemekben és a kiskertek­ben egyaránt. Vasárnap Pest megyében főleg a homoktalajokon, az őszi árpát aratták, a késő esti órákig dolgoztak a ha­tárban a gépek. Szolnok megyében a gazdaságok 85 százalékában befejeződött tízezer hektárt meghaladó területű őszi árpa aratása és cséplése. A baranyai ha­tárban vasárnap véget ért ugyancsak a mai helyzet jellegzetessége, hogy a cse­rearányok a jelenlegi idő­szakban folyamatosan a mi javunkra változnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szocialista országokkal, — különösen a Szovjetunió­val — való kétoldalú elszá­molásunkban egyre na­gyobb magyar aktívum ke­letkezik. Nyilvánvaló, hogy ez az aktívum ellentételezés nélkül exportszállításokkal nem növelhető, tehát lét­kérdés újabb és újabb szov­jet importlehetőségek fel­kutatása. Marjai József elmondta, hogy az importlehetőségek bővítésére szervezetet hoz­tak létre, amely folyamatos kapcsolatban van a Szovjet­unió ágazati minisztériu­maival, valamint a köztár­sasági irányító szervekkel. Grósz Károly ehhez kap­csolódóan megjegyezte: az Országgyűlés ülésszakán el­hangzottakból azt a konzek­venciát lehetett levonni, hogy a képviselők határo­zottabb, markánsabb vál­tozásokat hordozó tervet kí­vánnak. A kormány készen áll ar­ra, hogy határozottabb le­gyen, igazodjon a parlamen­a 9000 hektárnyi őszi árpa betakarítása. A munka ne­héz volt; a vetés 90 száza­léka megdőlt, emiatt las­sabban tudtak dolgozni a kombájnok. Az aratás első menetével a baranyai gazda­ságokban elégedettek. Győr- Sopron megyében a Rába­közben, a Szigetközben és a Hanság vidékén szintén az őszi árpa adott munkát, betakarítását 11 ezer hek­táron befejezték, és sokfe­lé hozzákezdtek a másod­vetéshez. Csongrád megyé­ben a közös gazdaságok 656 kombájnja közül vasárnap még csak hatvanat küldtek ti követelményekhez, de azzal ország-világ előtt szá­mot kell vetni, hogy a meg­fogalmazott igény kielégí­tésének társadalmi, gazda­ságpolitikai következmé­nyei nagyon kemények. A július 13-d központi bizott­sági ülésnek az a legfonto­sabb feladata, hogy megje­lölje a fő kontúrokat, csak ezután lehet kialakítani a szabályozó rendszert. Az már látszik, hogy eredeti elkép­zelésünk, a stabilizációs munkaprogram szellemé­nek megfelelő lassúbb, szolidabb mozgást felelősen fel kell gyorsítani. A csaknem hatórás esz­mecsere végén Grósz Ká­roly összegezte a tanácsko­zás tapasztalatait. Hang­súlyozta többek között, hogy a megbeszélésen egyszerre, egymás mellett volt jelen az elmélet és a gyakorlat. A vita meggyőzte őt arról, hogy a vállalatokat nagy élni akarás jellemzi, egyre inkáb kibontakozóban van az öntevékenység, az alkal­mazkodókészség a gyorsan változó szocialista piachoz, gazdasági szerkezethez. _ Egyértelmű volt a be­szélgetésből, hogy közös az a vélemény: számunkra a szocialista világpiac, és ezen belül a Szovjetunióval való együttműködés nemcsak po­litikai szükségszerűség — sőt nem elsősorban az —, hanem gazdasági létünk fel­tétele. Ha pedig így van, akkor csak egyetlen rende­ző elv működhet: a kölcsö­nös érdek. a gabonatáblákba, főleg a homokos területeken dol­goztak a gépek. Az aratási nagyüzem, a búza vágásá­val itt is várhatóan a jövő ihéten kezdődik. A kertekben is nagyüzem ivóit, megkezdődött a sza­badföldi zöldségek betaka­rítása. A Börzsöny és a Dunakanyar termőhelyein tegész nap szüretelték a (málnát, amelynek jelentős irésze exportra kerül. A Sze­ged környéki fűszerpaprika­tájkörzetben vasárnap a gyomokat irtották, pusztí­tották. Berecz Frigyes ipari minisz­ter felszólalása közben. A 66. nemzetközi szövet­kezeti nap országos rendez­vényének színhelyén, a ba­lassagyarmati Bottyán Já­nos honvédkollégium előtt, a Nógrád megyei szövetke­zetek életét bemutató szí­nes tablók fogadták az or­szág minden részéről ér­kezett vendégeket szombat délelőtt. Odabent aztán, a díszte­remben, az ország legkülön­bözőbb tájegységei szövet­kezeteinek alkotásaiból nyílt kiállítás majd a balassa­gyarmati városi és szövet­kezeti vegyes kar rövid, nemzetközi dalcsokor-bemu- tatója fokozta az országos rendezvény megnyitásának ünnepi hangulatát. Szalai László, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottsága titkára köszöntötte a több, száz résztvevőt, valamint az elnökségben helyet foglaló vendégeket, köztük Szabó Istvánt, az MSZMP Politi­kai Bizottságának a tagját, a Termelőszövetkezetek Or. szágos Tanácsának elnökét és Berecz Frigyest, az MSZMP KB tagját, ipari minisztert. A megyei párt- bizottság titkára bemutatta megyénket a rendezvény résztvevőinek, ezen belül is a színhelyet, Balassagyar­Ifjúság és család Nyári egyetem Mindenütt a világon meg­nőtt az érdeklődés a család iránt. Változásáról beszé-. lünk napjainkban, amelyek sokmindennel összefüggenek. Az iparosodási, városodási folyamatok mellett hatással vannak rá a népesedési gon­dok és problémák, a család funkcióinak átértékelődése. A Tudományos Ismeretterjesztő társulat Nógrád megyei szer­vezete Ifjúság és család címmel július 6—14 között rendezi meg a hagyományos ifjúsági nyári egyetemét, immár tizennegyedik alka­lommal. S hogy miért éppen e tárgykört választották idén témául? Az indokok többfélék, tudtuk meg Hor­váth Józseftől, a Nógrád megyei szervezet titkárától: — Az 1987-es rendezvény az egészségvédelem, a szen­vedélybetegségek kérdéseit tűzte napirendjére, s kiemelt helyet kapott köztük az el­matot, majd átadta a szót Lendvai Istvánnak, az OKISZ főtitkárának, az Or­szágos Szövetkezeti Tanács soros elnökének. Az OKISZ főtitkára a Szövetkezetpolitika meg­újulásának iránya és fő fel. adatai című írásos előter­jesztéshez fűzött szóbeli ki­egészítést. Rövid történelmi visszatekintésben utalt a nemzetközi szövetkezeti mozgalom 1895-ös megala­kulására, továbbá 1922-re. amikor elhatározták, hogy évente, július első szombat­ján nemzetközi szövetkezeti napot tartanak. Az azóta eltelt évtizedek­ben megerősödött a szövet­kezeti mozgalom. Hazánk­ban, a nemzeti jövedelem 24 százaléka származik a szövetkezeti szektorból. Az ipari, a mezőgazdasági, és a fogyasztási szövetkezetek tevékenységének fontossá­gát a következő adatok igen jól hangsúlyozzák. Az ipari termelés 17, a mezőgazda- sági termelés 69, a kiskeres­kedelmi forgalom 36 száza­lékát biztosítják, valamint a lakossági szolgáltatások fe­lét végzik. Az Országos Szövetkezeti Tanács soros elnöke persze nemcsak a közelmúlt ténye­a fiataloknak hagyott gyerekek problémá­ja. Az akkori hallgatók — huszonkét ország kettőszáz- hatvan fiatalja — kérése az volt, hogy a következő ren­dezvénysorozat, vagyis a mostani vizsgálja meg az ifjúság és a család kapcsola­tát, azt, hogy valóban vál­ságban van-e napjainkban a kisközösség? — Milyen témák szerepel­nek a programban? — Több mint húsz elő­adást hallgathatnak a részt­vevők. így a család és a társadalom kapcsolatáról, a magyar családok helyzetéről a nyolcvanas évtizedben, a család és a gazdaságról. Szó esik a gyermeknevelésről, a többgenerációs családról és arról is, válságban van-e a család és a családi életre való nevelésnek melyek a hatékony módszerei- Már a (Folytatás a 2. oldalon) iről szólt, hanem előrevetí­tette a mozgalom jövőbeni feladatait is. Többek között hangsúlyozta, fontos, hogy véglegesen elháruljanak az akadályok a szövetkezeti fejlődés elől. Tisztázni szük­séges a szövetkezeti tagság vagyonérdekeltségét, meg kell teremteni a szövetke­zeti gazdálkodás biztonságát hosszabb távon, szélesíteni szükséges a szövetkezeti élet demokratizmusát, bő­víteni a testületek hatáskö­rét. Lendvai István előter­jesztését követően nyolcam szólaltak fel. Részt vett a vitában Berecz Frigyes ipa­ri miniszter is. A Minisz­tertanács nevében üdvözölte a szövetkezeti mozgalom képviselőit. Foglalkozott az Országgyűlés nyári üléssza­kán is programpontként szereplő ipari szerkezet- átalakítás témájával, meg­említve, hogy a szövetke­zeti ipar egyre jelentősebb arányt képvisel az ország ipari termelésében, s a munka hatékonysága is na­gyobb, mint az iparvállala­toké. A szövetkezeti tevé­kenység követhető modell­je a^ hatékony, az eredmé­nyes munkának. (Folytatás a 2. oldalon) Megyénk ökölvívóinak sikere A hét végén Pakson rendezett országos egyé­ni ökölvívó-bajnoksá­gon jól szerepeltek me­gyénk sportolói. Az év egyik legrangosabb ha­zai viadalán ezúttal! sem maradtak arany­érem nélkül bökszoló- ink. Botos Tibor, azSBTC versenyzője „trónján.” maradt és aranyérmet szerzett. Ezüstérmet ve­hetett át az ünnepé­lyes eredményhirdetés­kor Hranek Sándor (SBTC és Szikora István Balassagyarmati HVSE). (Részletes beszámolónk a 7. oldalon olvasható.) A Varsányi Cj Kalász Termelőszövetkezet hatvan hektáros burgonyatábláján ezekben a napokban a kártevők elleni permetezést 'végzik. —RT— Vasárnapi munka a földeken, kertekben

Next

/
Thumbnails
Contents