Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-13 / 166. szám

NÓGRÁDI TÁJAKON.is

telexen Érkezett...

ki r I r "Ifi

Meg egyszer a „vasszekerrol

Levélbeszélgetés Hajdán Jánossal

Lapunkban megjelent már egy rövid recenzió Majdán János A vasszekér diadala című könyvéről. A balassagyarmati származású szerzőt felkerestük levélben is néhány kérdéssel.

— ön Balassagyarmatról indult, rokonai, családjának egy része ma is itt élnek. Hogyan került Pécsre?

— A debreceni egyetemen

végeztem, majd az egri főiskolán tanítottam, de nem tetszett igazán a munkahelyi légkör. Ezért, amikor a pécsi főiskolán hirdettek XIX—

XX. századi magyar történelem oktatására állást, megpályáztam.

— Az elmúlt évben jelent meg A vasszekér diadala című könyve, amelyben a magyarországi vasúthálózat megépítésének körülményeit dolgozza fel. Mi inspirálta ezt a kötetet? Talán gyakran utazik vonaton?

— Életem első tizenhat évét Szügyben töltöttem- Édesanyám gyarmati volt, nagyszüleien ott éltek, így gyakran utaztunk vonaton- Manapság lassúnak, koszosnak tűnő gőzösök jártak akkor az aszódi vonalon. Emlékszem, még gázlámpás ko- osikkal is utaztam. (Ahogy a kutatások során megismertem a különféle vasúti kocsikat, akkor döbbentem meg, hogy az 1960-as években még az eredeti, az átadáskor használt szerelvényeken jártunk.) Egy idő után kivívtam magamnak azt a jogot a családban, hogy én vettem a jegyeket mindenkinek. Akkortájt ez komoly feladatot jelentett, mivel rengeteg utas állt a pénztárnál. Sokszor előfordult, hogy a vonat nem indult, mert az állomásfőnök még mindig jegyet adott. Középiskolás koromban bejáró voltam. Létezett még a diákkocsi, ahol különféle beavatási szertartásokkal fogadták az újoncokat.

Debrecenbe, az egyetemre, szintén sokat kellett vonatoznom. Az életem szorosan ösz- szekötődött a vaspályával, így amikor Pécsre kerültem, és kutatási területet kellett választanom, a vasút mellett kötöttem ki. Pontosabban, a XIX—XX. század magyar történelmét tanítom, és ennek az időszaknak sok részterületét feltárták már. A szolgáltatásokkal — mai

Modern idők vonala

szóval infrastruktúra — azonban nem, vagy alig foglalkoztak. Ügy láttam előzetesen, hogy ezen a területen van még mit vizsgálni. Ma már a leghatározottabban állítom: a vasút kiépítése teremtette meg a polgári Magyarországot.

— Hogyan látja napjainkban a vasút helyzetét?

— Az 1940-es évek végén átkeresztelték a MÁV felső és középső irányítási szintjeit. Az addigi üzletvezetőségek helyett igazgatóságokat működtettek tovább és ez jelzi a szemléletbeli változást. Az üzletvezetőségek feladata a gazdaságos és nyereséges működtetés volt, míg az igazgatóságok „igazgatnak”, és nem üzleti alapon tevékenykednek- Amíg ez nem változik meg, és nem lesz újra üzletvezetőség, addig előre jelezhető a MÁV minden gondja- Baross Gábor három év alatt rendbe tette az addig veszteségesen gazdálkodó MÁV szénáját, igaz, a „vasminiszter” jelzővel illették, és nem a vasút kapcsán kapta ezt a nevet. Az általa bevezetett tarifarendszer a mai napig — kisebb megszorításokkal — működik. Az elveit figyelembe véve ma öt-hat év alatt lejátszódhatna az akkori csodálatos fellendülés. A MÁV azonban nem üzletel, hanem igazgat és költi az állam- kincstár — polgárok adójából feltöltött — hatalmas összegeit.

— A téma gyűjtése idején nyilván sok érdekes történettel is találkozott. Említene egyet-kettőt?

— Elmondanám, bár ez nem sztori, de hátha valaki nem tudja: a becskei alagutat — ugyanúgy, mint a többit, olasz kőfaragók építették és borították.

A salgótarjáni vonal építését a kőszénbánya rt. kezdeményezte. A munkálatok során derült ki, hogy a tervezett összeg kevés a kivitelezés befejezéséhez. Részben elszámolták magukat, részben minden szakasz vállalkozója azon az építkezésen akart meggazdagodni. Mindenki „csak” egy kicsivel számolt többet a munkáért, s az összegeket rokonai vagy nem létező személyek neve alatt felvetette.

— A mostam könyv 1914- ig dolgozza fel a témát. A továbbiakban várhatjuk a folytatást is?

— Igen, szeretném a témát folytatni, és feldolgozni a trianoni béke utáni korszakot is. Különösen az izgatja a fantáziámat, hogy a két világháború között Magyarország és az utódállamok között nagyon komoly politikai feszültség volt, s mindezek ellenére a gazdasági kapcsolatokban meglévő egymásrautaltságot elismerve dolgoztak. A vasutak területén sikerült egyenrangú szerződéseket kötni és minden létező határátkelőhelyen közlekedtek* szerelvények. Ma a megváltozott viszonyok ellenére sem sikerül fenntartani a forgalmat, gyakran meg is szüntettek határátkelőket. Van mintegy 1200 állomás, amelynek a történetét feldolgozva lehet egységes képet rajzolni a hálózatról. A vasút után tervezem az egyéb infrastruktúra feldolgozását is- Ezekkel a témákkal köteleztem el magam egy életreV. M.

Csúcsforgalom a levegőben

A nyaralókat és a sokat utazó üzletembereket egyaránt késleltető, idegesítő és megizzasztó repülőtéri és légi csúcsforgalom, amely már tavaly is elviselhetetlen volt, az idén tovább nő Nyugat-Európában. erre figyelmeztetett a napokban az európai légitársaságok (21 tagú) szövetségének főtitkára.

Július első felében úgy megtelt a legtöbb nyugateurópai repülőtér, hogy sok helyütt képtelenek voltak időben „ledarálni” az utasokat: előfordultak 24 órás késések is. Az indulások közül sokat még ezen a héten is el kellett halasztani.

A főtitkár szerint a forgalmat az is lassítja, hogy Nyugat-Európa légtere több mint 40 ellenőrző zónára van osztva. Azt ajánlja, hogy szervezzenek egységes légiirányító hatóságot. Ügy vélte, hogy a légiirányító szakemberek és a pilóták megterhelése a tűréshatár felé közeledik és ez a biztonságot veszélyezteti.

Szerinte a légiirányítást magánvállalatok kezébe kellene adni. attól növekedne hatékonysága.

A zsúfoltság oka a repülés iránt gyorsan növekvő kereslet: a légi forgalom váratlanul megugrott Nyugat- Európában. Az utasszám már azelőtt növekedni kezdett. hogy a Közös Piacban sikerült az év elején megegyezni új légifolyosók megnyitásában és abban, hogy igyekeznek csökkenteni a repülőjegyek árát. Tavaly 13 százalékkal növekedett a légi forgalom, pedig az előrejelzések csak 2.5 százalékos bővülést jósoltak. A nemzetközi szervezet becslése szerint az idén 15 százalékos forgalomnövekedés várható, s ezzel akkora lesz a légi csúcsforgalom, mint amekkorát korábban csak 1995-re vártak.

A főtitkár főleg arra panaszkodott. hogy a problémával foglalkozó állami bürokrácia túl lassú a nyugateurópai országokban.

„Nagyon vigyázz az egészségedre"

A szálkás, gondosan formált betűkkel írt sorok néhol kuszává, nehezen olvashatóvá válnak. Panasszal, megkönnyeb- bültséggel, intelemmel átitatottak. Életmódról, betegségről és érzékenységről vallanak. Mindettől eltekintve egy látszólag banális történetet mondanak el, melynek főszereplője Rusz István, aki Salgótarjánban, a Bajcsy-Zsilinszky utcában lakik.

0 az írás szerzője is, hetvenesztendös, s már évek óta magas vérnyomással küszködik. Néhány napja hajlott kora és az egészségét ostromló kór figyelmeztető jelei ellenére kimerészkedett az utcára, megszédült, elesett, de jótevője — egy kamaszfiú — felsegítette. A levél írója valójában hozzá intézi sorait, s erre nem pusztán a hála ösztönözte.

Tudatja, hogy az ő nyavalyája mint támad megalázón és alattomosan újra és újra: „Hol fázol, hol izzadsz, elveszi a légzést, az étvágyadat, bármilyen jó falatok vannak, s elveszi lassan a józan eszedet is. Ezért kérlek kedves, fiatal pajtásom, nagyon vigyázz az egészségedre, s ezt add át társaidnak is.”

Sovány testalkatú, erős akaratú embernek képzeltem Rusz Istvánt, kifejező írása s a vele történtekből kiragadott, aprócska mozaik olvasása nyomán. Betegsége miatt kórházi ápolásra szőrül, így hát szokatlan környezetben beszélgettünk. Állapota rendkívül fogékonnyá tette őt minden emberi iránt, de mint elmondta, főként a bántó, igaztalan megjegyzések, s a kényszerű helyh ezkötöttség az oka keserű-'1 ségének. Lassan \már egy lépést sem tehet kísérő nélkül, mert a rosszullét bárhol, bármikor elérheti„Minek a jajveszékelés?” — csattant fel valaki nemrégiben a közelében, mikor épp két gyerekkéz támogatta fel. „Biztosan részeg” — állapította meg magabiztosan egy másik, s voltak jó néhányan, akik hittek is neki.

Az idős ember mindennapjai elképzelhetetlenek gyógyszerek nélkül, és sérüléseinek nem a láthatóak a legmaradandóbb nyomai. Bár nem vigasz, de sokan járnak vele egy cipőben, s éppen ezért adta közre a fentieket, hogy abból mások is okuljanak. Köszönetét mások iránti féltése, aggódása fejezi ki, így tiszteleg a fiatalság, az emberség előtt.

M. J.

Gyermekjátékok

népviseletben

Gondtalanul telik az erdökürti gyerekek vakációja is. A diákokból szerveződött néptánccsoport tagjai is pihennek, tanév közben ugyancsak gyakran találkoztak próbák és fellépések ürügyén. A Budai József vezette öntevékeny művészeti együttes magyar és szlovák gyermekjátékokat sajátított el és mutatóit be közönségének, a helyi és megyénkben rendezvények gyakori szereplői voltak. Képünkön népviseletben táncolnak a/ erdőkürti gyerekek.

—kulcsár—

Nők a h i va ta I ba n...

■fányás, Verebély, Csen- gerháza, Szentkút — négy település, mintegy 2000 ember életének, boldogulásának útját igazgatja a Mátraverebélyi Községi Közös Tanács. A kiutalások, értssítések, utasítások végett ide zarándokolok zömének talán már fel sem tűnik, hogy az apparátus tagjai egytől egyig nők.

Számukra ez a reggel is úgy indul, mint a többi. Ma is ugyanolyan illatos a kávé, amit kevesen kortyolgatnak, mivel még nem teljes a stáb. Editke — Oláh Tiborné — érkezett elsőként, mint mondja csendes, ügyfélmentes napra számít (az ajtón tábla is jelzi!). Az ő asztala a pénzügy, s a még mindig „sok- ismeretlenes” adóügy.

— Kezdetben — két éve mikor idekerültem, bevallom, bántott a hozzám fordulók durvaság határát sértő magatartása. Kérni jöttek követelőzőn. Nem •volt időm az okokon té- pelődni, igyekeztem türelemmel, külön-külön elmagyarázni mindenkinek a homályosnak tűnő rendelkezéseket.

Az ügyfelek azóta csendesebbek, köszönnek illedelmesen, meghallgatják a tanácsait, esetleg kérdezik. Elvétve akad ugyan köztük kétkedő, de a többség elégedett, megbízik tanácsadójában.

A fiatalasszony tanácstag, a helyi pártalapszerve- zet propagandistája, s, itt a számvizsgáló bizottság elnöki teendőit is ellátja. Öröme a nemrég vásárolt használt fénymásoló, hét végeken a szentkúti búcsúba igyekszik — helypénzt szedni.

Erzsiké — Oláh Sándorné — egy gyors mérleggel kezdi a beszélgetést:

— Egy csomó kiutalást csináltam meg idáig. A tarjáni városgazdálkodási vállalat átutalási számláját is intézni kellett, aztán itt a többi papíros, unatkozásról szó sem lehet délután négyig.

Oláhné a falu anyakönyvvezetője. Névadót kevesebbet, ellenben esküvői szertartást annál többet vezet e ház mutatós házasság- kötő termében.

A megszokás miatt még az effajta ünnepi esemény is veszít a csillogásából, de azért mindegyiknek megvan a bája — mondja és emlékezetében kutat.

ő rögtön érettségi után, 64-ben ide került.

— Itt kezdtem és itt őszültem meg. „Elnyűttem” eddig három elnököt —

jegyzi meg tréfás rezignáltsággal. — Azért jó felidézni a múltat, például a két szentkúti otthonlakó egybekelését, ök az „előző életükben” is kedvelték egymást, de a sors különös játékaként öregen, betegen, csak itt találtak egymásra.

Zagyi Sándorné — Piri, jön meg kifulladtan, a melegtől felhevülten a kör- nyezettanulmány-útról.

— Fiatalkorúak házasságkötéséhez kértek engedélyt, ilyenkor felmérjük a lakás- és egyéb körülményeket. A véleményünket pedig írásban adjuk a további elbíráláshoz — mondja, s közben fel-alá sétál arcát legyezgetve-hűsítve.

— Mi a benyomása, megkaphatják?

— A kislány a fiatalkorú, bátonyterenyei, ezért ak •ottani kollégával még konzultálnom kell mielőtt bármit tennék. A látottak-ta-f pasztaltak egyébként nem hangoltak le — feleli.

Az adminisztrátor, Margitka, Szekacsek Zoltánná „nem kíván szerepelni”. Később mégis hozzánk csapódik, megtudom, hogy várja a jövő esztendőt, a nyugdíjazását.

— Elfáradtam — suttogja szemlesütve. — Kicsit tartok a változástól, de valójában azt hiszem, jól elleszek majd egy másik körben.

— Jövő héten tanácsülésünk lesz — pillant rám a tanácselnök asszony, Hartmann Józsefné (Klárika), mialatt szorgalmasan kör- möl. S hogy ne értsem félre buzgalmát, a tanítómesterét hozza szóba:

— Mindig arra intett, ne sajnáljam a kezem, egyenként szépen, minden iratot írogassak alá, s ne feledkezzem meg a névre szóló címzésről sem. Hajdanán hittem is, nem is a szavát, ma már tudom: igaza volt.

Kezembe nyom egy iratcsomót, ami a 87-es költségvetési és gazdaságfejlesztési terv végrehajtását dokumentálja sokoldalúan, alaposan, hiszen hamarosan testület elé kerül megvitatásra.

— Erzsi is sokat dolgozott ezen — mondja és súlyát meghazudtoló fürgeséggel a telefonhoz siet.

— Ja, a B. ügy, mindjárt előkeressük az aktát — harsogja a kagylóba. — Mór megint bajok vannak vele? — kérdi, s címszavakban végigfut a zűrös egyén múltján. Aztán csípőre tett kézzel nevetve kiszól a többieknek:

— Na, ha megint megjelenik ittasan itt ez a B., ki sem tudjuk rakni!

— Van itt is tüöj, de én megvallom, nemigen szoktam búnak ereszteni a fejem — fordul . hozzám, s felnevet.

Hartmanné nyolc esztendeje elnöke a verebélyi tanácsnak. Ennek a benti s a másik, kétezres közösségnek is ő a lelke, s nem éppen a jólelkűségével, inkább a bizakodásra serkentő, magával ragadó derűjével, kiegyensúlyozottságával. Magáról így beszél:

— Mindenbe bele kell kontárkodnom, mert már nyolc éve hol van titkárom, hol nincs. Otthon? Ó, szinte egyfolytában torlódik a munka. Egyszer-egyszer azért rendet teremtünk, de nemsokára megint azt veszem észre, hogy minden a feje tetején áll. A reggelek sürgés-forgása szinte szédítő: Csinálom a reggelit, főzöm a kiscsirkéknek a kamillateát, közben hallom, amint Jóska, a férjem viszszaszól a kapuból, nehogy zárva felejtsem a fóliát) Ugrok ide, csinálok százfélét, míg ideérek.

Más mederben igaz, de a hivatali élet is megállás nélkül zajlik:

— Nemrég, sajnos, kisebb betörés volt az óvodában, a tettesek még nem kerültek kézre. A felújításra váró postát a napokban költöztettük ki. A bánya a régi faluban a lakóházakat erősíti meg, oda egy műszaki ügyintéző kellene sürgősen. Jönnek a lakók, panaszolják, hogy az új lépcső nem olyan jó, mint a régi volt, kérdőre vonnak, mi miért nem vagyunk ott ennél a munkánál. Azért a legtöbbükkel sikerül szót érteni — summázza a gyors áttekintést -a tanácselnök asszony.

Piri közben meghozza az ebédet, míg esznek, Klári felveti, hogy jó lenne már egy közös bográcsolás.

^Jélutánra már kissé só- padtabb az arcuk, a hangjuk is kopogósabb. Gondolataik már otthon járnak a gyerek, a vacsorafőzés, a kerti munka körül. Néha ők is érzik a „szorítást”, a fullasztó nehézségeket, de megtanulták már mi a légszomj orvossága : tempózva ár ellen úszni.

Mihalik Júlia