Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
CDnDT CDnDT orUn 1 % bPURT SPORT ÍGY LÁTTÁK ŐK... Ez a csoda nem három napig tartott. Az SBTC labdarúgóinak dicstelen szereplése, és búcsúja a másodosztálytól még mindig beszédtéma. Várhatóan az lesz még hosszú ideig... Az alábbiakban négy véleményt közlünk olvasóinkkal, abban a reményben, hogy a sportág és a klub kedvelői újabb információkhoz jussanak e sokat vitatott témában. Az elnökségi tag Az edző hogy az egyesület továbbra is fennmarad. A családos játékosok a tavaszi szezonNincs irigylésre méltó helyzetben Répás Béla, az SBTC vezető edzője. Huszonhét évig szolgálta a kluUtcán és munkahelyen, irodákban és baráti körökben az elmúlt napok sokszor emlegetett témája: miért esett ki az SBTC az NB II- ből ? Eszmefuttatásomban néhány kérdéskörrel kívánok foglalkozni. A teljes válaszadás nem célom. Az SBTC valamennyi hazai és idegenbeli mérkőzését láttam. Statisztikám Szerint az edzőn kívül egyedüli személy vagyok, aki valamennyi találkozójukat megtekintette. Mint az egyesület labdarúgó-szakosztályának elnökségi tagja, a játékosokkal több esetben kollektív és egyéni beszélgetéseket is folytattam. Nem szakmai oldalról közelítem meg a témát. Erre nem vagyok illetékes. Ugyanakkor megjegyzem: az edzéseket irányító Répás Bélát korrekt, felkészült, felelősségteljes embernek tartom, akinek elképzelései okosnak, célszerűnek minősíthetők. Játékosmúltja, szakedzői végzettsége és korábbi tevékenysége predesztinálta edzői tevékenységének ellátására. Az SBTC ez idáig jól ellátott, pénzügyileg stabil klub volt. A labdarúgók — elnökség által kidolgozott — premizálását az ország egyik legjobb módszerének tekinthetjük. Az anyagiak húzóerőként hathattak volna. Az osztályozóra kitűzött prémium is az egyik legmagasabb összeg volt az országban erre a sorsra jutott csapatok között. Egy több éves folyamat utolsó felvonása volt az 1987—88. évi bajnokság, amelyben minden erőfeszítés kevés volt ahhoz, hogy a lejtőn lévő együttest valaki megállítsa, vagy fölfelé ívelő pályára irányítsa. Sokan úgy vélekednek, hogy az együttesben nem volt megfelelő játéktudás, kvalitás. Mások azt mondják: az élmezőny együttesei elleni eredmények bizonyítják, megvolt a megfelelő játéktudás! Bizonyítja ezt, hogy a szezon befejezésének utolsó stádiumában a játékosok többségét több egyesület megkörnyékezte. Ennek ellenére meghökkentően rossz teljesítményt nyújtottak azok a labdarúgók, akiktől a legtöbbet vártunk. Tény, hogy a csapatszellem megromlott. Klikkek alakultak. A fegyelmi eljárások ellenére akadtak olyanok, akik a pohárban lévő italt helyezték előtérbe. Meg lehetett volna ezt akadályozni? Igen. De az egyesületi fegyelminél hatékonyabb lehetett volna, ha a gárda erkölcsi, morális tartása nagyobb erővel hat. A csapat szétesésében a Nógrádi Szénbányák gazdasági helyzetének alakulása lenne az ok? A játékosok többsége ezzel indokolt. Abban senki sem tudott felelősségteljesen nyilatkozni, ban keresték a kivezető utat, az új egyesületet, a lehetőséget. Ezt meg kell érteni. Azt mondani dolgozz, és nem mondani: mi lesz a jövő, ellentétes. A közvélemény előtt nem lehet titkolni, hogy bizonyos mérkőzéseket, bizonyos játékos, vagy játékosok „lebundáztak”. Bizonyíték hiányában az egyesület, illetve a labdarúgó-szakosztály nem tehetett semmit... A patinás egyesület évtizedeken keresztül Nógrád megye labdarúgásának meghatározó, vezető ereje volt. Tudjuk, hogy az NB I-es csapatokban sok Salgótar- jánbó' és megyénkből elkerült játékos van. Szinte nincs magyar válogatott, volt salgótarjáni, vagy Nógrád megyei játékos nélkül. Oda jutottunk, hogy az ország egyetlen egy megye- székhelye Salgótarján, ahol nincs legalább NB Il-es csapat. Hosszadalmas lenne a mélypontra jutás további tényezőit vázolni. Minden további helyett az okokat kellene megtalálni, hogy előrelépjünk a sportban, hogy a labdarúgás, a legnépszerűbb sportág kerüljön vissza Nógrádban is arra a helyre, amit elődeink kivívtak, kiharcoltak. bot. Játékosként részese volt a labdarúgócsapat fénykorának, edzősége idején viszont a látványos mélyrepülésnek, csapata gyászos produkció- való kiesésének. A szakvezető a sikertelenül végződött osztályozó után néhány nap türelmet kért, hogy megemésztve a kudarcot, indulatoktól mentesen értékelje szakmailag csapata gyászos produkcióját. Beszélgetésünk kezdetén Répás hangsúlyozza: szakvezetőként ő is felelősnek érzi magát a kiesésért, de természetesen nem rajta múlott elsősorban. Mert — s itt már a szakmai fejtegetés következik — arra egy profi labdarúgót nem lehet edzésen megtanítani, hogy két méterről, vagy a gólvonalról a hálóba kell rúgnií a labdát, hogy az üresen álló hátvédnek illik a beívelést kifejelnie... Igen, az SBTC bajnokságban és osztályozón nyújtott teljesítményének két gyenge pontját említi Répás. A gárda olyan gólínségben szenvedett, mint talán sosem. Voltak mérkőzések, amikor ötgólos győzelem helyett egygólos vereséggel hagyták el a pályát, mert a legnagyobb gólszerzési lehetőséget is elhibázták. A véde" lem ugyanakkor több alkalommal „szedett össze” iskolás gólokat, s ezek többsége az adott találkozón megpecsételte a két pont sorsát. .. Jól kezdett tavasszal a Stécé. Az első két forduló" ban három pontot gyűjtöttek. Ezután kezdődött a zuhanórepülés. A legkritikusabb időszak az 5—8. forduló volt. Ekkor a tervezett öt pont helyett csupán egyet szereztek a tairjániak. Megjelent Damoklész kardja s a bajnokság következő részében végig ott lebegett felettük. .. Répás Béla mondja: kár, hogy nem pontozásos sportág a foci! A találkozókon nyújtott produkciók láttán több pontot érhettek volna el, olyankor is, amikor veszítettek. Bravúrnak számított viszont az éllovas, később az NB I-be jutott Veszprém legyőzése és a másik, szintén feljutó. Dunaújváros elleni pontszerzés. Ugyanakkor ebben a nehéz periódusban — Veszprém, Metripond, Csepel. Szolnok, Dunaújváros, Volán — a többi ellenféltől vereséget szenvedtek. Az utolsó négy találkozón még volt reális esély a bennmaradásra, a csapat önbizalma és hite azonban alaposan megcsappant. A szakvezető szerint játékosainak hetven százaléka — a bizonytalansági tényezők kíséretében — inkább jövőjével, sorsának további alakulásával foglalkozott. Nem szükséges magyarázni, a mutatott teljesítményeket ez mennyire határozta meg. Répás Béla egyénileg Zi- monyi, Babcsán, Kajli, Sí- mon és Lipták játékával elégedett. Többet várt Kisstől, Svábtól, Verestől, Kovács Bélától és Oláhtól. A többiek — összességében — elfogadhatót nyújtottak. A vezető edző szakmai értékelésének végén a jövőről illene diskurálni. Ennek, a klub és a szakosztály helyzetét ismerve nem sok értelme lenne. így Répás Béla búcsúzóul csak annyit jegyez meg: jóleső érzés volt számára, hogy csapata gyenge teljesítménye és a másodosztálytól való búcsú ellenére sokan voltak, akik segíteni próbáltak, együttérez- tek a gárdával. Nem az együttes és a vezetők pocs- kondiázása. a nézőtéri bekiabálások voltak a jellemzők, hanem a Stécé buzdítása, a jobb szereplés segítése. Mint Répás Béla mondja, az egész szépséghibája csupán annyi, hogy a kiesés után sokkal több a szimpatizáns. mint a „mélybe vezető úton” volt... Vaskor István Kálovits Géza A kapus Az újságíró Ismerős kopogtatott a minap szerkesztőségi szobám ajtaján: László László, az SBTC kapusa. A 32 éves labdarúgó 1982- ben Jászberényből került Salgótarjánba. Azóta szolgálta a fekete-fehéreket és annyit kért: hallgassam meg! Olyan dolgokat szeretne elmondani melyek — véleménye szerint — a csapat zuhanórepülésének okai, okozói voltak. „— Nem kívánok senkit sem megbántani- Egyébként is jelenleg még a klub alkalmazottja vagyok, tehát csak nekem van veszíteni valóm. Jómagam azon kevés játékos közé tartoztam, akik szerették a klubot, kötődtek a fekete-fehér színekhez, s akik óhajtották az NB II-ben maradást. Az osztályozóra való felkészülés és a négy mérkőzés időszaka teljesen megviselt. Már-már megalázó és kellemetlen volt, hogy idáig jutottunk. Sajnos a társak többsége közel sem így gondolkodott-.. — Az osztályozó első két mérkőzésén én védtem kamunkat. A Gyöngyös elleni hazai döntetlen után az öltözőben Kiss Gyula, az edzőnkhöz fordulva kifakadt: „Te, Béla, vannak itt emberek, akik eladják a meccset!” Az egyik vádlott én voltam. Répás Béla szerint is, aki megerősítette a feltételezést és meggyőződéssel mondta: szerinte sem volt tiszta az első két találkozó! Az utolsó két meccsen már nem én álltam a kapuban... — Az alaptalan vádakat azzal indokolták, hogy Debrecenben, a Kinizsi elleni találkozó előtt hosszasan beszélgettem egy ismerősömmel, a Gyöngyös elleni hazai meccs előtt pedig néhány játékossal. Akiket egyébként régóta ismerek. Erről minden további magyarázat helyett ennyit! — Nem titok, hogy az osztályozókat megemelt prémiumért j'átszottuk, s az utóbbi években sosem kapott összeget ajánlottak fel bennmaradásunk esetére, hogy mennyit, azt nem mondom el. Tény, hogy sokat. Az viszont tény, hogy csapattársaim egyszerűen nem tudták felfogni: az NB Il-es tagság kivívásával tízezrek üthették volna mindannyi- unk markát! Ez sem volt motiváló tényező! Nem érdekelte már a csapat felét, mi lesz az SBTC- vel? Akik szerződése lejárt, különösebben nem titkolták: nekik úgyis mindegy. Hozzájuk csatlakoztak még néhá- nyan, így alig maradtunk a csapaton belül, akik szívügyüknek tekintették a szereplést. — Sajnos klub- és szakosztályvezetőségünk nem lépett fel határozottan mindazok ellen, akik demoralizálták a gárdát- Azt csinált mindenki, amit akart. A legjobbnak mondott kezdőcsapatunk majd fele, jobban szerette az alkoholt, mint az edzéseket. Tudta ezt mindenki, gyakran látták elhajolva néhányukat, mégis hétről hétre pályára léptek. Ez a sportszerűtlen életmód nem segíthette elő a jobb szereplést. Mint ahogy más egyesületeknél megtették, nálunk is időben kellett volna útilaput kötni egyesek lába alá... — Más kérdés, hogy a bajnokságban szerepelt játékosok bármelyikének elküldése után kellemetlen helyzetbe kerültünk volna. Együttesünk két embere hiányát sem tudta volna pótolni, már ami a keret többi tagjának játéktudását illeti... — Évről évié mindig új labdarúgókat igazolt a klub. Olyanokat is, akikről a közönség is egybehangzóan állítja, s én is azt mondom: a megyei I. osztályban szereplők tudásszintjét nem érik el- Mégis kellettek Tarján- ba, egy, esetleg két esztendei vendégszereplésre. Akik ellenben tehetséges fiatalok voltak, kötődtek a Stécéhez, a városhoz, azok minden marasztalás nélkül mehettek.-. — Úgy érzem, hogy a sok probléma, és a kiesés ellenére csak köszönettel tartozhatunk a Nógrádi Szénbányák és az SBTC vezetésének, akik minden feltételt biztosítottak — még nehezedő gazdasági helyzetünkben is — a csapat, az NB Il-es működéséhez. Ügy .érzem, a város és a bánya is a másodosztályú szereplést kívánta, csak a csapat nagy része nem... Nem felejtem el kitartó szurkolóinkat, főleg az idősebb generáció tagjait, akik mindig mellettünk álltak. Azt az ősz hajú, öreg bácsit pedig, aki a Debrecen elleni találkozó utón elsírta magát, mintegy érzékeltetve, hová jutott a salgótarjáni labdarúgás, szintén nem... (—sk—) Az SBTC sorsdöntő osztályozó meccséről én tudósítottam. Néhónyan mondták is: „Nem irigyellek, hálátlan feladat ez”. Igen, legalább olyan izgatott lehet a tudósító, mint azok a játékosok, akik utolsó NB Il-es mérkőzésükhöz kötik a masnit futballcipőikre. A tóstrandi öltözőben kiesés előtti hangulat vett körül mindenkit. A folyosón a stoplis cipők kopogásán túl nagyjából csend uralkodott, ugyanis a lemondó legyintések zajtalanok... A nézőtéren, a mérkőzés előtt már latolgatások folytak. Nem a meccs kimeneteléről, hanem arról, hogy ki hová megy, illetve arról, hogy ki nyúlhatna a csapat hóna alá. És elkezdődött a játék. Körülöttem vérbeli stécések izgultak. Buzdították, űzték, hajtották a csapatot. Én nem izgultam. A hetvenes években igen sok Stécé- meccsre kijártam, és akkor volt miért izgulni, szurkolni. Most csak a mez színe emlékeztetett az „egykori” SBTC-re... Akarnak ezek a srácok, látszik rajtuk, meg — ki tudja... — el is gondolkoztak a szakadék szélén a jövőjükről — de nem megy nekik. .. Görcsösek. Hofi Géza azt énekelte volna: próbálj meg lazítani... Csakhogy Hofi nincs a pályán, se a szélén, és a lazítást az SBTC sajnos már jóval előbb elkezdte. A Stécé vezető gólja után a fanatikusok még egyet követelnek, hozzáfűzve: Gyöngyösön majd gólokkal győzünk! A szünetben beszélgetések folynak játékosokról, milliós támogatásokról. Utóbbit a címzett vállalat jelenlevő képviselői mosolyogva fogadják a szurkolóktól. De ne menjünk messzire... Maradjunk a helyünkön, mert kezdődik a második félidő. A meccset és az NB Il-őt még nem fújták le. Furcsa. Azon kapom magam, hogy reménykedem. Miért? Hát a szünetben hallottak ..., meg 1—líra vezet a Stécé. Tényleg jó volna, ha bentmaradna ez a patinás nógrádi csapat, hátha elkezdődhetne valami, hátha ... Puff!!! A debreceni Kerekes bepöccinti az egyenlítő gólt, s ezután a „hátha” is egyre jobban halványodik az idő múlásával. A Debreceni Kinizsi focizik, az SBTC is, de érezni, hogy a szereposztás már megtörtént: a Kinizsi NB Il-es, a hazaiak pedig ... A remény halványuló percei miatt érthetően durva a játék. Nemcsak az SBTC oszt a rúgásokból. A Debrecen legalább annyira vitézül állja a sípcsont- és bokaháborút. Nem messze tőlem egy fanatikus szurkoló rekedten ordít — immár 85 perce. Szegény bírónak van mit hallgatnia... Sokan még a 90. percen túlra is megpróbálják kitolni az időt. — Még mindig van három perc! — kiáltja valaki. Nagyobbrészt azonban már a beletörődés jellemzi a lelátót. A pályán három, de plusz harminchárom perc alatt sem sikerült volna kicsikarni a győzelmet. Három perc alatt elintézendő csodában nem lehet bízni. Már három, sőt több bajnoksággal ezelőtt kellett volna ráhajtani. Nem az NB Il-re, hanem az NB I- re. Mert mindig a legjobbat kell ahhoz akarni, célként magunk elé tűzni, hogy a maximumot tudjuk produkálni. Természetesen ez nemcsak a sportra vonatkozik. A „hosszabbításban”, a pályáról kifelé menet, az „erdei szurkolók” köréből még be-berepül egy-két csípős búcsúzás, megjegyzés, de a komor, döntetlennel vert játékosok és a szurkolói derékhad füle mellett szinte már észrevétlenül száll el. Mint ahogy az NB II............... A régi nagyokat emlegették még a _ parkírozóban: Szojkát, Bástit, Répást, Fe- renczet, meg a többieket, természetesen pozitív értelemben. Ismerősöm szerint korán „szerelték le” Básti Pityut is. Talán akkor kezdett el csúszni a lavina. Tényleg: talán, ha a szertáros, Pattogató Feri bácsi Bástiékat öltöztette volna be a meccs előtt... Benkő Mihály
