Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-07 / 161. szám
1988. JULIUS 7., CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 Az adószakértő válaszol Ismételten a bérbeadásról Bérbeadásról már többször volt szó, legutoljára 'a május 24-i számunkban, de azóta is számosán érdeklődtek (Bércéi, örhalom, Mátraterenye és más községi tanácsok szakigazgatási szervei) arról, hogy az általános forgalmi adórendszer gyakorlati alkalmazása során, miként kell kezelni, illetve milyen adók terhelik a lakás, illetve a nem lakás célú helyiségek bérbeadását. Tekintettel arra, hogy 1988. június 1-i hatállyal részben módosításra, részben értelmezés szempontjából pontosításra került a Statisztikai Tevékenységek Jegyzékének idevonatkozó része, ezért ezeket most közreadjuk. Az sztj 714—1 csoportba tartozik, így tárgyi adómentes — tulajdonformától függetlenül — a lakások, a lakóépületek kezelése, ü»e- meltetése, bérbe«dása, valamint a lakóépületekhez kapcsolódó egyéb helyiségek (garázs, üzlethelyiség, műhely, stb.) bérbeadása. A nem lakás céljára szolgáló bérlemények közül lakóépületekhez kapcsolódónak kell tekinteni azokat a helyiségeket, amelyek műszakilag a lakóépülethez kapcsolódnak (azzal egybeépítettek) és azokat is, amelyek a lakóépület telkén, udvarán találhatók. A nem lakóépületben levő, illetve nem lakóépülethez kapcsolódó építmények, helyiségek (üzlethelyiség, raktár, stb.) bérbeadása üzleti szolgáltatás (sztj 712— 11), s így 25 százalékos áfakulccsal adózik. A helyiségek fizetővendéglátó-engedéllyel történő bérbeadása fizető-vendéglátásnak minősül (sztj 507—53—06), s 15 százalékos áfa-fizetési kötelezettség terheli. Amennyiben a nem lakóépületben levő, illetve nem lakóépülethez tartozó építmény bérbeadásakor a bérbe adó egyéb, adóköteles szolgáltatásokat is nyújt (fűtés, világítás, takarítás, stb.), úgy kétféleképpen adózhat. Ha ezeket a tevékenységeket nem elkülönített formában, hanem egyösszeg- ben számlázza, akkor a teljes bérleti díjat 25 százalékos áfa terheli. Ha viszont az e'gyéb szolgáltatásokat külön-külön, a szerződésben rögzítetteknek megfelelően számlázza, akkor az áfakulcs is ennek megfelelően, eltérően alakul. Melyek az sztj módosításából adódó kötelességek? Azok a bérbe adók, akik eddig nem jelentkeztek be, de az új besorolás alapján adóköteles tevékenységet folytatnak, 1988. június 30- ig voltak kötelesek az adóhatóságnál bejelentkezni, illetve a változást bejelenteni. Számunkra kedvező lehetőség, hogy az 1988. január 1-től június 30-ig terjedő időszakra — tekintettel az adókötelezettséggel kapcsolatos bizonytalanságra — adófizetési kötelezettségüknek visszamenőlegesen nem kell eleget tenniük. Hol lehet a Szolgáltatási tevékenységek jegyzékét megvenni? (őrhalmi szak- igazgatási szerv). A Szolgáltatási tevékenységek jegyzékét a Statisztikai Kiadó Vállalatnál (Budapest 3. Pf.: 99. 1300), vagy az egyik fővárosi könyvesboltban (Budapest II., Keleti Károly út 10. szám) lehet megrendelni, illetve megvásárolni. CB-rádiósok segítsége Szerszámgépek Kölnbe A moszkvai Szergo Or- dzsonikidze gyárral közös vállalat létrehozására készülő nyugatnémet „Heine- mann” cég a minszki „Októberi Forradalom” szerszámgépipari termelési egyesüléstől kívánt nagy termelékenységű, számjegyvezérlésű maró-fúró berendezést vásárolni. A külgazdasági kapcsolatok bonyolult „gomboljjp- gát” mindenki megelégedésére a minszki szerszámgépipari egyesülés önálló külkereskedelmi vállalata „bogozta ki”. Most egy újabb szerződés keretében egymillió rubel értékű új szerszámgépet szállít az egyesülés Kölnbe. Az aratóknak nyújtott segítségről kötött megállapodást a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a CB-Rádiósok Országos Egyesülete a kenyér- gabona betekarításának idejére. Az egyesület felhívást intézett tagjaihoz, hogy eszközeikkel és rádiós munkájukkal segítsék az aratókat. Az országos hálózat több miint 70 állomásán kívül ez évtől több vidéki klubnál is megszervezték az aratási ügyeletet, így például Székesfehérváron, Sopronban és Baján. A CB-rádiósok a betakarításban elromlott gépek alkatrészeinek pótlására — ha a gazdaságok CB-n megkeresik őket — szükség esetén akár a legtávolabbi kereskedelmi vállalattal is összeköttetést teremtenek. Bejelentéseiket telefonon, telexen vagy CB-készülé* ken keresztül a legrövidebb időn belül továbbítják az AGROTEK és a megyei AGROKER vállalatok alkatrészraktáraihoz. A CB- sek segítségét az egész ország területén az AM—9-es csatornán éjjel-nappal, az AM—19-es csatornán pedig 7 órától 22 óráig igényelhetik a gazdaságok. Az állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek, szakszövetkezetek kérésére a betakarítást akadályozó egyéb körülmény, például tűz esetén is kapcsolatot teremtenek a kárelhárító szervezetekkel. Ma már a gazdaságok többsége is használ CB- rádiókat. Ezeken kívül az idénymunkákra, így az aratás idejére, az egyesület is kölcsönöz számukra készülékekét; az utóbbiakat az egyesület szakemberei szükség esetén soron kívül javítják meg. Hfiség az öntödében A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár öntödéjében igazi kánikulai meleg van. Az itt dolgozók a több mint ötvenfokos hőségben végzik a kemény fizikai munkát, a különféle alkatrészek előállításával járulnak hozzá az anyaghiánymentes termeléshez. Rigó Tibor képriportja Gondolatok a tervezett bérreform elé M ostanában arról folyik a nagy vita, hogy a bérpolitikusoknak változatlanul a dogmává merevedett tétel szerint kell-e gondolkodniuk: tudniillik, hogy elosztani csak annyit lehet, amennyit megtermelünk. Ez ugyanis lényegében azt jelenti, hogy az emberektől és a gazdálkodó szervezetektől változatlanul elvárjuk a gazdasági növekedés teljesítményekkel történő „megelőlegezését” annak ígéretében, hogy majd a remélhető növekedés gyümölcsét is élvezhetik. Ez azonban a régebbi, még a „jobb” időkben, s beváltatlan, ezért aztán manapság már hitel nélküli ígéret. A magyarországi bérpolitikának — így a konkrét bérezési gyakorlatnak is — általános hibája, hogy elvileg elismeri és szorgalmazza, praktikusan azonban elutasítja és kizárja a tényleges teljesítmények szerinti bérdifferenciálást, illetve annak lehetőségét. Az 1985-ös keresetszabályozási kísérlet is részben amiatt bukott meg: bizonyos körökben képtelenek voltak elviselni azt, hogy a módszer alkalmazásának eredményeként, alig fél év alatt, jelentős bérdifferenciák alakultak ki az egyes munkahelyek között. A gazdaságirányítási reform eredeti koncepcióját legelőször azok támadták — és nem eredménytelenül — akik nem értettek egyet a személyi jövedelmek valóságos és erőteljes differenciálásával. Ettől függetlenül, a reform mégis elindított egy olyan folyamatot, amelynek következtében megélénkült a munkaerőmozgás, mert a vállalatok anyag' helyzete nagy hirtelen differenciálódott, s csak a nyereség függvényében fizethettek bért. Rögtön akadtak és fölléptek olyan politikai erők, amelyek ezt keményen, s megint csak nem eredmény nélkül tették szóvá, történetesen a hetvenes évtized első éveiben. Az ilyen és rendre megújuló törekvésekre vezethetők vissza a sűrűn ismétlődő állami beavatkozások, a központi költségvetésből történő egyszeri béremelések, amelyek a manapság már megengedhetetlen és elviselhetetlen bér-, illetve keresetnivellációt erősítették. A nivelláció hirdetői és a gyakorlati nivelláció kicsi karói tetszetős és lényegében támadhatatlan politikai érvvel hadakoznak, mondván, hogy az erőteljes differenciálás a társadalom tűrőképességébe ütközik. És valóban: néhány évvel ezelőtt, sok ezer embert megkérdezve, a kutatók arra az álláspontra jutottak, hogy a társadalom legkülönbözőbb munkahelyeken és beosztásokban dolgozó tagjai nem szívlelik az erőteljes differenciálást, óhajuk, hogy az alacsonyabb keresetűek többet, a magasabb fizetésűek pedig lényegesen kevesebbet keressenek. Amiből is ugye az következik, hogy a jobb fizetésű- ektől vegyenek el azért, hogy a „szegényebbeknek” adhassanak. Ebből a gondolkodásmódból teljesen hiányzik a teljesítményelv, hogy a nagyobb és hasznosabb teljesítmény mindenképpen több fizetséget érdemel. De miért is ne hiányozna ez az összefüggés a lakossági gondolkodásmódból? A magyarországi bérpolitika soha nem .akceptálta a feltűnően kiugró, kitűnő egyéni teljesítményeket, soha nem ösztönözte a kreativitást, az anyagi haszonnal kecsegtető vállalkozókedvet. A politikailag is szándékolt bérreform elméleti kidolgozóit szerencsére mindez nem nagyon zavarja. Egyértelműen elvetik alközponti bérgazdálkodás minden lehetséges variációjának fenntartását. Abban is több-kevesebb az egyetértés, hogy a remélhető bérreform nem jelenti a korábban használatos szabályozási módszerek valamelyik változatához való visszatérést. Óvatosan kezelik a bérgazdálkodás radikális liberalizálásának lehetőségét, tehát a minden szabályozás nélküli bérgazdálkodást. Viszont új elemként és egyre többször jelenik meg a munkáltatók és a munkavállalók — illetve ezek érdekképviseleti szervezeteinek — közös megegyezésen alapuló bérmegállapodása, mint sajátságos szabályozási eszköz és módszer. Magyarországon ez vadonatúj dolog lenne. Ma még nem tudni, hogy a magyarországi bérreform végül is milyen formában ölt testet. Az viszont nyilvánvaló, hogy ez a reform tovább nem halogatható, s az is nyilvánvaló, hogy teljesen új irányba kell elindulni. A szakmai és a politikai dilemma sokkal összetettebb és a kérdés úgy hangzik: sikerül-e végre olyan bérpolitikai alapelveket kidolgozni, és elfogadtatni, s olyan bérezési gyakorlatot meghonosítani, amely valóban megfelel a legalapvetőbb, eddig is sokszor hangsúlyozott — ám gyakorlatilag mindig is mellőzött — kritériumnak, miszerint a bér, mint egyfajta költség a sok egyéb között, a gazdaság bonyolult egyensúlyrendszerének szerves, ám csak egyik része. Merev szabályozásával jottányit sem segítheti az egyensúlyi helyzet megteremtését, korlátok nélküli liberalizálásával pedig ösztönzési funkciójának érvényesülése is veszélybe kerülhet. Maradna még egy nagyon lényeges kérdés, s ha ez az olvasónak eszébe jut, akkor okkal-joggal fogalmazhatja meg: ha egyszer Magyarországon mindig is a pénzhiányra hivatkozva maradt el a racionális bérszabályozás, akkor most, a gazdaságilag vitathatatlanul nehéz esztendőkben ugyan mibe reménykednek a bérreform előkészítői? A válasz roppant egyszerű: ha már ma is kidolgozott lenne a bérreform és akár holnap bevezethető lenne, akkor ehhez nem feltétlenül kellene sokkal több pénz! A jelenlegi bérkeretet kellene ésszerűbben fölhasználni. A többi pénzt majd azok hozzák — hozhatják —, akik nemcsak képesek a hasznot hajtó teljesítményekre, de azt is belátják, hogy a lényegesen több fizetség ellenében egyrészt érdemes, másrészt meg elemi érdekük többet és jobban dolgozni. Vértes Csaba
