Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
A NOGRÄD Retsagon Pusztaszántót megeszik a juhok Az ember minduntalan megborzong, ha a múlt egy-egy darabját, építészeti, kulturális örökségét pusztulófélben látja. Nógrád dimbes dombos, kacskaringós útjait járva gyakran adódik ok a borzongásra, a meditációra: ennyire gaz' dagok lennénk, hogy odadobjuk az enyészetnek a néhai kúriákat, kastélyokat, azokat az egykor volt építészeti ' remekeket, melyek számtalan lehetőséget hordoznak magúkban mai nemes céljaink megvalósításához? Szóval ennyire gazdagok lennénk? Be kellett látnom, hogy a kérdésfeltevés helytelen, az igazsághoz akkor közelítünk ha kimondjuk, sokszor éppen szűkös anyagi lehetőségeink miatt áll vagy bukik régi építményeink sorsa. Rétság határában, a kettes út mentén áll a tábla, mely Pusztaszántó irányába mutat. Hányszor elhajtottunk már mellette, hogy figyelemre sem méltattuk? Rohanó világunkban még a fantáziánk megmozdítására sem szakítottunk időt: vajon mi van a tábla mögött? Élnek-e ott emberek? S ha igen, hogyan, milyen környezetben? Ügy tűnik azonban, hogy Rútságon — ha egy kicsit megkésve is — megmozdult az emberek fantáziája. — Ha a községről írnak, Pusztaszántót ki ne hagyják lemetlen „apró szárnyasok”? . Nos hát, itt volnánk a senki földjén, a valaha szebb napokat is megélt Puszta- szántón. A kastély, vagy kúria — ki tudná azt eldönteni mi volt valaha a rendeltetése — környékén néhány ember ólálkodik. — Dolgoznánk mi szorgalommal, de nem lehet. Nincs még hivatalos pecsét az építési engedélyhez. Amíg a műemlékvédelmi felügyelőség nem adja áldását a tervekre, nekünk az állag- megóvás a feladatunk. — Egyszerű ember vagyok Gresina István az elkészült tervrajzokkal belőle. Legalább mi is megtudjuk, mi az igazság a sok szóbeszédből. Mert foglalkoztatja ám a népet, mit ákarnak azzal a vidékkel! — tanácsolja a zöldségespavilon előtt ácsorgó fiatalasz- szonv. Kovács Ferencné. — Maga talán járt már arra? — Bár ne jártam volna- A gyerekekkel kirándultunk a környező vidéken, hát tudja fájt a szívünk, hogy ennyire eltékozolják a természetet. Kérdeztem is a szomszédunkban lakó öreg nénit, az ő ifjúsága idején is romhalmaz volt Pusztaszántó? Megtudtam, hogy a régiek még odajártak majálisozni, szórakozni, hűsöltek a kastély udvarán, a kis tó partján. Most meg? — legyint egyet keserűen és javasolja, menjünk el, győződjünk meg saját szemünkkel mi lett a területből. Zötykölődik az autó a hepehupás földúton, fotós kollégám élesre állítja fényképezőgépe lencséjét. Dolgozik bennünk a kíváncsiság. Lakatlannak tűnő, kopott házak mellett lavírozunk, a csendet kutyák vonyítása szakítja meg. Aztán feltűnik a kastélynak' nevezett épület, se ajtaja, se ablaka, málló vakolat, erre mondják, csak a szentlélek tartja össze. És feltűnnek a békésen legelésző lovak, élelmes egy állatfajta, a nyírfasor kérgét, ameddig tudták becsülettel lehántották- Az egykoron jobb napokat látott tulipánfa, japán akác, a park zöldjeibe tudj’ isten milyen rovarhadak telepedtek. Csiklandozzák az ember nyakát, karját, ám a domb oldalán legelésző birkanyájat ez egy cseppet sem zavarja. Lehet, hogy éppen az ő kedvükért gyűltek itt össze ezek a kelkérem, de azt meg nem értem, hogy ha negyven évig a kutya se törődött ezzel az épülettel, akkor most a magas hivatal miért gáncsosko- dik a talpraállítása miatt? És ha összedőlt volna, hogy tudnának a romok között értékeket keresni? — vélekedik Bagyinszky János, az ÉPSZÖV kivitelező brigádjának tagja, amúgy berceli ember, aki falujában már több kastély felújításának is részese volt. A haverja szintén méltatlankodik: — Kijött ide egy művészhölgy, elkezdte ka* pirgálni az omladozó falakat, a hámló vakolat alatt talált egy kék színű festést. No, mondta, látják, ez lehet, hogy múlt századi. Nem vagyunk szakértők, de megkuncogtuk, mert tudjuk, hogy lakott itt valamikor egy agronómus, ő festett kékre két szobát, még "csíkot is húzott a tetejébe, tíz-húsz éve az a divat járta. .. — Hát a jószág? A lovak, a birkanyáj? — Vannak itt, kérem szépen, grófok, afféle szocialista kiskirályok, akik hasznot húznak a Csáki szalmájából, ingyen birtokolják a területet. Egyeseknek még rabszolgára is futja. Az Árpád gyerek, a szellemi fogyatékos naphosszat dolgozik, ellátja az állatokat, élelmet meg tőlünk kunyerál, mert egyszer egy nap, ha hoz neki a gazda. Itt lakik valamelyik pajtában- No, szóval, nem embernek való az... ☆ Nem csak mi vagyunk fel* ajzottak, amikor beállítunk a Rétsági Városi Jogú Nagyközségi Tanács elnökéhez, de felajzott maga Gresina István tanácselnök is, amikor elmondjuk, hogy Puszta- szántó ügyében nyomozunk. — Jó, hogy foglalkoznak a kérdéssel, mert nekem az öröm mellett rengeteg bősz* szúságot is hozott ez a téma. Örülök azért, mert a kúria, s a hozzátartozó • kéthektárnyi terület jó kezekbe került, pénzzel rendelkező szponzor vállalkozott a felújítására, rendbetételére. És bosszús vagyok, mert úgy tűnik, nem. nézi mindenki jó szemmel a köz javát szolgáló elképzeléseket. Gán* csoskodnak, fondorlatoskodnak ide-oda futkosnak csak azért, hogy a saját érdekeiket védjék. A rövid történeti áttekintésnek azt a címet is adhatnánk, hogy ment a kastély vándorútra- . . Pontosabban a volt Dolnay—Kovács-kúria, amelyet egy korábbi épületrész felhasználásával a múlt század második felében épített Nógrád megye alispánja. Hosszú ideig a Magyarnán* dori Állami Gazdaság gyümölcsöse virágzott a területen, mintegy tíz éve a kastély átkerült a budapesti műszeripari ktsz fennhatósága alá, akik üzemet akartak telepíteni az épületbe. A tervből nem lett semmi, a kúriát marta az időjárás, meg a környékbeli „anyag- beszerzők” leleményessége. — Egyszer bekopogott hozzám a hivatalba a műkorcsolyázónő, Regőczy Krisztina az édesanyjával, meg egy amerikai rokonnal. Nagystílűén tárgyaltak, közölték, hogy ők megvennék a pusztaszántói kastélyt. Legközelebb jött az építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes a tolmácsi kastély ügyében, hát megmutattam neki a Kovács-kúriát is. ö azt mondta, buldózert neki, felejtsük el — meséli a tanácselnök. Sem így, sem úgy nem történt. A kúria megyén belül maradt, mert egy éve átvette a drégelypalánki Szondy Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezet a rétsági tanácstól. Szándékuk a bontás helyett Hessz Mihály az újjáépítés. A minisztérium műemléki főosztályának jóváhagyásával a Lakóterv készítette el a rendezési tervet. Az elképzelések szerint a kastély felújítása 30—50 millió forintba kerül majd, a zöldövezetben lesz tenisz-, tekepálya, római-kert, szabadidős-park, s ami lényeges, a terület közművesítése után hétvégi telkeket vásárolhatnak az érdeklődők, a környék lakói. — Eddig az öröm, s most sorolnám a bosszúságokat. Amikor a Szondy átvette az épületet a körülötte lévő gazdasági épületekkel és területekkel együtt, felszólítottuk az önkényesen és ingyen több éve ott tartózkodókat, hagyják el a pusztát. Maguk is látták a birkanyájat, a lovakat, a vandál pusztítás nyomait. Annak ellenére, hogy a fent említett emberek jogtalan előnyökhöz jutottak, éveken keresztül hasznot húztak a területből, még ők gáncsoskodnak, hangulatot szítanak a hivatalos álláspont ellen. Bérleti díjat sem hajlandók fizetni, sőt, bírósággal fenyegetőznek— Mivel tudnak hangulatot szítani? — Pusztaszántón, ahol tizennyolc család él, falugyűlést hívott össze a Hazafias Népfront, s a szóban forgó „telepesek” azt mondták a lakosságnak, hogy mi elkülönített területet, zárt utakat akarunk építeni, ahová ők be nem tehetik a lábukat. Sikerült eloszlatnunk a szóbeszédet, mert meggyőztük az embereket, hogy abból, ha utakat javítunk, odavezetjük a vizet, a gázt, az áramot, nekik is hasznuk származik. Zárt utakról, magánérdekekről szó sem lehet. Nógrád község tanács^ elnöke Hessz Mihály, egyébként a rétsági tanács végrehajtó bizottságának is a tagja, a nagyközségi népfrontbizottság elnöke az előbbiekben említett „önkényes” helyfoglalók közé tartozik. Százötven birkája és lovai vannak Puszta- szántón, immáron tizenöt éve. Egy szerződést mutat, amelyet még a fővárosi műszeripari ktsz-szel kötött. Ennek értelmében ő ingyen foglalja a terület egy részét, cserébe őrzi a kúria állagát. Amellett, hogy ez a szerződés már idejét múlta, felvetődik a kérdés: mit' tud tenni egy ember egy romos épület megmentéséért ? — Én is találtam volna szponzort, aki pénzeli a tei'ület felvirágoztatását, nevezetesen a fővárosi Rációnál Szövetkezetét — válaszolja. — Nem jobb így. hogy a kastély megyehatárokon belül hajt hasznot? Kérésünkre vélt, vagy valós érveket sorakoztat, a vitát eldönteni azonban nem a mi asztalunk. Sokkal inkább tartjuk érdemlegesnek Németh János, a városi jogú nagyközségi pártbizottság titkárának válaszát: — fagyon örülünk Pusztaszántó - megmentésének, a kúria újraépítésének, amikor határainkon túl faluromboló tendenciákról beszélnek. örülünk, mert egy sorvadó településrész, a természetes múlt támad fel, s kap új funkciókat. A térségben Bánk, Diósjenő mellett lesz egy kirándulásra. kikapcsolódásra, szabadidős-programokra alkalmas új üdülőövezetünk. Kivitelezését természetesen átgondolt tervnek kell alávetni, ki kell alakítani a sajátos, egységes stílust, a kulturált infrastruktúrát. Tény, hogy ilyen környezet az érdekek konfliktusához vezet. Az új minőségű gondolkodás lényege azonban éppen az, hogy rangsoroljuk az érdekeket. Nem károsodhat az őslakosság, de nem támogathatjuk sem az önző, sem az öncélú községi csoportok érdekeit. Pusztaszántó olyan elképzelés, amit már az unokáinknak tervezünk. Ha a műemlékvédelmi felügyelőség is úgy akarja, meg az önkényeskedők is jobb belátásra térnek, talán nekünk, felnőtteknek, is jut belőle valami egykét év múltán. Méterei gyomnövények veszik körbe a Delnay—Kotáeo* kúriát Omladozó vakolat, szú ette fagerendák — összeomlás előtt, a valaha szép időket megélt épület. A naketnberek már elkezdték az állagmegóvást Kiss Mária Fotó: Kulcsár József A gazos advaron száradó ruhák az innen eljárd lakók «I Várják —képek: kulcsár józsef — ;
