Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-02 / 157. szám
fi nögrád Romhanyban Piros kezű emberek „Várható Időjárás ma estig..." Aligha létezik a* iménti kezdető hírnél fontosabb dolog a rornhánjiak s/amara, ezekben a napokban. Rajtuk a bogyósok szürete, így hát nem mindegy: süt-e a nap, vagy szakad az eső. Érkezésünk napján nem lehetett panasz az ősiekre. Ki-ki gépjármüvet, vagy kézi kocsival indult cl a földekre, hiszen a szedéssel nem tehet Várni, s akad munka a kaszálón, no meg a krumpli között ts. Az ilyenkor szokásos dömpingszerű szabadságolást már régóta bekalkulálják a helyi üzemek. Nemcsak az ő érdekük, hogy a lakosság közérzete javuljon a háztájiban megtermelt bevétel állal! De tegyük hozzá: ezekben a hetekben a lomhányiák számára egy-egy munkanap — nem ritkán — 12-15 órából áll... A tanácsháza körülállványozott épületében találkozunk Varga Rafael tanácselnökkel. Ahogy mondja, rájuk akart szakadni a tető, s nem lehetett tovább odázni a cserét. „Könnyű nektek, van miből!” — jegyzik meg a mostanában arra vetődő kollegái. Fel is említi, mikor helyet foglalunk ideiglenesen kialakított szobájában : — Könnyű nekünk — ismétli újra meg újra. — A néz'saiaknak nincs vize, az itteniek viszont már nem is emlékeznek ilyen problémára. Sőt, hogy megkezdődött a gázprogram, senki sem sajnálja a 34 ezer forint hozzájárulást. Valljuk meg, gyarapodik a község. Évente 15—20 magánerős lakás épül, s családonként nem ritka a 4—5 gépkocsi, vagy a teherjármű. Eddig ez talán dicsekvésnek hangzik, de van valami, amit a kívülálló nem lát. Azit ugyanis, hogy az itteni ember nem elégszik meg a gyárban kapott fizetéssel. Alig akad olyan, aki nem tartana állatot. ne művelne földet, hogy az iparosokat most ne is említsem. S ez a bútor, amin ülünk, nem csúnya! Igaz? Azt nézzék meg, milyen akad egy-kát háztartásban... Rászánjuk magunkat, s a tarn ácselnök kel együtt útnak induiunk. A tanácsházától alig néhány méterre kezdődik a Dózsa György út. Takaros házak — mit házak: villák — között vezet utunk. Mellettünk öreg néne „húz el” az egytengelyessel. Kapálni készül közeli parcellájára, meg a levágott lucernát gereblyézni. Vadonatúj Dácia áll meg a közeli ház előtt, s vezetője mosolyogva üdvözli az elnököt. Megcsodáljuk a szépmívű garázsbejárót, s a fával gazdagon díszített épületet. Varga Sándor, a gazda hamarjában képeket is hoz, majd szinte gondolatunkat kitalálva beljebb invitál. — Betegszabadságon vagyok — mondja —, ezért találnak itthon. Hát nézzenek szét bátran! Ez itt a fürdőszoba. A csempe Pestről van, a padlólap olasz. A lambériát magam csináltam. Kerülgetjük a szobában leterített birkabőröket, mert bár szőnyeg gyanánt szolgálnak, vétek lenne összetaposni. Szabódik a nyitott ágy miatt, de épp a javító mestert várják, mert kipattant benne valami. Felesége is abbahagyja kis időre a házi munkát, s szinte átmenet nélkül meséli: — Kilenc éve vagyunk házasok, de régebbi az ismeretség: négy évig udvarolt a Sanyi — mosolyodik el. — Ne gondolja, hogy köny- nyű volt az indulás — így a férj. — Szátokon kezdtük anyósoméknál, majd később fogtunk bele a házépítésbe, itt, anyámék mellett. Mindketten a „csempegyánban” dolgozunk, s bizony, a kezdet kezdetén, alig futotta többre sódernél, meg cementnél. A többit apránként, sok-sok munkával teremtettük elő. Másodállásban kőfaragó vagyok — mutatja az udvaron heverő hatalmas köveket —, hát ez is kellett hozzá. (Gerincsérv műtétjét említi, amj feltehetően összefügg a megerőltetéssel, de nem panaszkodik.) — Most a disznóhizlalást fontolgatjuk, saját ellátásra, meg eladásra is — folytatja. — Egy tucat jószággal szeretnénk indulni... — Van másfél hold krumpli is — súgja az asz- szony —. most is oda készülök. Száz mázsát remélünk, de hat forintjával nem sok! Egy másik telkünkön bab és mák terem, s persze málna is akad egy kevés. Ebből lett a padlószőnyeg. Férjem kisiparosnál dolgozott, hogy a jugoszláv garnitúrát megvehessek. Szóval, nem adták ingyen... — Fel is jelentettek szinte rögtön — teszi hozzá a férj, ami azt mutatja, hogy sok az frigye Vargháknak. — Irigyelték volna a sok munkát: annak idején mi vertük a salakiblokkot, oltottuk a meszet, a tetőt szinte egymagám raktam. A gyári 4500-ból nem futotta volna... A másodállások garmadája viszont már annyira leköti a családot, hogy a családfő talán vissza sem megy dolgozni. Most számítgatják, bírják-e? Az viszont már tisztán látszik, hogy ilyen tempó mellett a második gyerekre aligha van kilátás. Kifelé menet még felfezünk néhány jóléti csodát: HI-FI-tornyot, képmagnót. A központifűtés már szinte természetes. Nem ingyen adták, de nem is várták a LOTTÓ-szerencsét.. Varga Rafael tovább invitál bennünket, hiszen ilyentájt legizgalmasabb téma Romhányban a felvásárlás, illetve az árak alakulása. Málnaháború ide, ribizliütközet oda: gyűlik a termés a jól szervezett begyűjtés révén. Ahogy a telepre kanyarodunk az elnök elmondja: kilenc felvásárló szorgoskodik — és lesi az átvételi árakat — ezekben a napokban. Köny- nyű megismerni a lerakato. kait, hiszen színes műanyag rekeszek magasodnak egy- egy átvevő háza előtt Spitzer Lászlóné arra is ügyel, hogy a tárolt árut minél kevesebb meleg érje, ezért ponyva alatt rakodnak. — Naponta hívom a főnökömet, mert félelmetes sebességgel szöknek fel az árak — magyarázza. — Most 75 a málna kilója, holnap 'már 82 lesz. Hatvanról indultunk és a jelzések szerint elérheti a százat is! A fekete ri'bizlit jórészt már beszállították, most a piroson a sor. Egy hete kezdtük a szezont, s volt olyan nap, hogy csak nálam másfél vagon gyűlt össze. Igaz, tegnap csak harminc mázsát hoztak, de sok függ az időjárástól is — teszi hozzá a tapasztalt felvásárló. Majd némi aggodalommal fűzi hozzá, hogy bár nyolcvan gazdának adott ki rekeszt, nem biztos, hogy mind hozzá kerül. A termelők először körbejárják a begyűjtő helyeket, s annak adják a termést, aki többet kínál. A „rekorder” Gönczi István, aki egymaga 11 mázsát hozott tegnap. Az elnök invitál, nézzünk ki hozzá, hiszen egészen biztos, hogy a Brsznyákon található ültetvényén dolgozók. A nap talán a legerősebb sugarait küldi felénk: ilyenkor bizony jót tenne egy kis fürdő, vagy a hűvös szoba rejteke. A pirosló terméstől rogyadozó bokrok viszont nem veszik figyelembe az ember gyengeségeit. A felkínálkozó hatalmas málnaszemek, a gyönyörű ribizlifürtök mesés birodalmában találjuk az egyébként postás foglalkozású Gönczi István. Kicsiny csapatuk szinte elvesz a zöl- dellő-pirosló ágak sűrűjében, így csak vidám nótázásuk igazít útba. — Megkóstolták-e a málnát — fogad a gazda igen szívélyesen, s pírosló kézzel. — Az első szedés már megvolt, nemsokára újra kezdhetjük. Addig meg itt vám a ribizli; láthatják, lesz vele munka elég. Tízéves a telepítés, melyhez a tanácstól bérel földet. Még sötét a határ, mikor érkeznek és már a hold is látszik, mikor távoznak. Segítői valamenyien rokonok, ismerősök, ennek ellenére az „adóellenőrrel” élcelőd- nek. — Nem titok: évi két-há- romszázezer bejön, de hát sok elmegy a vegyszerre, egyebekre. A málna gyökerét például előszeretettel fogyasztja a pajor, ami ellen csak drága szerrel lehet védekezni. A drótot Salgótarjánból hoztam, a karókat meg magam cövekeltem. hogy ilyen legyen, amilyennek látják. Kell a pénz, hiszen az egyik fiamnak már felépült a háza, s most itt áll a másik. Csak a felvásárlás bizonytalan — teszi hozzá —, mert nem- tudja az ember, mikor adnak érte többet. Azzal, hogy korán kezdtem a leadást, legalább 10—12 ezer forintot vesztettem. Várni sem lehet vele, mert akkor meg tönkre megy... Majd útba igazít, hói találjuk a legérettebb szemeket, mert hát a vendéget nem illik üres kézzel elengedni. Teherautójáig kísér, majd a csapat „hívoga- tására” visszaindul. Ha elmarad a sorral, nehezebb lesz behoznia a többieket... Visszatérőben az elnök egy gazdasági épületet mutat, ahol csirkét nevel egy másik szorgos gazda. — A nyulat például ma adták le — mondja a tanácselnök, miközben a község felé vesszük az irányt. .— A bogyósok után meg indul az uborka, mert annak is nagy a keletje. De úgy látom, elérkezett iq felvásárlók órája: nézzük meg, gyűlik-e már á tároló? Két felvásárló háza előtt is elhaladunk, de nincs nagy mozgás. így hát visszatérünk Spitzerékhez, ahol viszont épp egy Zsigulit szabadítanak meg terhétől. Lederma- yer Róbert családi vállalko* zásban szedi a gyümölcsöt; most épp a fekete ribizli utolját rakják a mérlegre. — A „gránitban” dolgozom — áll meg egy szóra —, de most szabadságon vagyok. Kétszáz négyszögöles területen termesztjük a bogyósokat, amiből úgy 40 ezer forint lesz idén. Hogy mire szánjuk a pénzt? Már a jövő évit is „elköltöttük”, hiszen négy testvér összefogásával vásároltunk egy vi'kendtelket. Ősszel meg jön a gáz, arra is kell. Tizenegy ezret kell készpénzben kifizetni, de megéri, mert kényelmes... Azzal rakják tovább a rekeszeket, hiszen újabb szállítmányt kell ma még begyűjteni ük. Bár kimutatásunk nincs rqla, hányán foglalkoznak másodállásban efféle tevékenységgel Rom. hányban, aligha lepődnénk meg, ha egy-egy családból nem akadna valaki, ha nem 'mindenki! — No persze vain itt nap- lopó is, csak a kocsmák táját cserkésszék be — így az elnök. — A többségre viszont ez jellemző, amit láttak. Ettől gyarapodunk, ettől telik gázra, utéákra, s a tanács helyrehozatalára is. Egy nagy közösség ereje teremti meg a jólétet, csak okosan kell gazdálkodni. Jelenleg ugyan nem tudunk a szemnek is tetszetős dolgokra költeni. de hát az egyszeri ember is azt mondta a csokiért síró fiának: először cipő kell, meg nadrág, s a mindennapi kenyerünk, aztán gondoskodhatunk a csoki felől is... Szöveg: T. Németh László Képek: Bencze Péter Lederinaycffck vállalkozása évente <0 ezret családi kasszába. „induláskor csak a sóderre, meg a cementre m a pénz...” Cihán az átvevőhöz. Gönczi István mos* Abol gondos a gazda, a haza sem gynmns.. Vargaéknak nem adták ingyen a szépen berendezett lakást!-r. - - . - Ha » község gyarapodik, » tanácsnak is telik új tetőre...
