Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-16 / 169. szám
IO NOGRAD 1988. JÚLIUS 16.. SZOMBAT datjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama ÖZV. CSÍK VENDELNÉ 92 éves korában elhunyt. Temetése 1988. július 18- án, hétfőn, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÄD köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik MÁTÉ SÁNDOR elvtárs, Szécsényi ÉPSZÖV igazgatója temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétüket nyilvánították a mély gyászban. GYÁSZOLÓ csalad MSZMP Szécsényi Városi Bizottsága ÉPSZÖV dolgozói Áramszünet VII. 19-én, 7—16 óráig: Salgótarjánban, a Petőfi úton 45. és 48. szám és az Erkel úton 1/A, 2 A számnál. VII. 18—22-ig, naponta 7— 15 óráig Mátraszele területén egy-egy utcában felváltva az épületek csatlakozóinak átszereléséhez. Felveszünk női és férfi BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT két műszakra gépsor mellé. Jelentkezni: Karancs Sörpalackozó GT. Salgótarján, Vásártér út 1/b. Telephelyünkre felveszünk BŐRDÍSZMŰVES és BETANÍTOTT bőrdíszműves dogozókat. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Pásztó, Park út 1. sz. A József Attila Városi- Megyei Művelődési Központ 2 ÉVES NÉPMŰVELŐ SZERVEZŐ- ÜGYINTÉZŐI tanfolyamot indít szeptembertől. Jelentkezési határidő: augusztus 15-ig. Jelentkezés levélben a VMMK hálózati osztályán. Szezonban olcsóbban AZ ÉVI DIVATHÁZBAN, július 18—19—20-án, csak 3 napig, Női, lónykaruhák, -szoknyák, női blúzok, pólók 30 százalék engedménnyel. A CIPÖOSZTÄLYON MOST MINDEN női és gyermekszandál 30 százalékkal olcsóbb! NÓGHÁDKEk) Felhiivas Felhívjuk Salgótarján körzetében lakó szövetkezeti tagjaink figyelmét, hogy az 1987. évre járó részjegy utáni osztalékot és a vásárlási visszatérítési átalányt a következő üzletekben lehet átvenni: Körzet megnevezése Salgótarján (Tarján vendéglő) Vásárcsarnoki munkás Síküveggyári munkás Zagyvapálfalva (felsőfalu) Zagyvapálfalva (alsófalu) Üzletek neve 8. sz. ABC (biztosító mellett) vásárcsarnok 10. sz. élelmiszerbolt Gorkij-telep 19. sz. ABC Gorkij-telep 19. sz. ABC 22. sz. élelmiszerbolt (Tükrös mellett) Az utalványok a szövetkezet minden bolti kereskedelmi egységében beválthatók 1988. szeptember 30-ig. Az utalványok átvételéhez szíveskedjenek a tagsági könyveket magukkal vinni. Akiknek az utalvánnyal kapcsolatban problémájuk van a szövetkezet központjában (Salgótarján, Rákóczi út 13.) a szövetkezetpolitikai csoporthoz forduljanak. Kérjük, hogy a megadott határidőig szíveskedjenek az utalványokat levásárolni. Salgótarján és Vidéke Áfész Igazgatósága Leltározás miatt zárva lesz a cipő-, konfekció-, . méteráru-, kötött- és ajándékosztály. A szécséittfi Palóc Skála * Áruházban július 18-tól 23-ig. A kedves vásárlóinktól elnézést kérünk, a zárva tartásért. A Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat PÁLYÁZATOT HIRDET számviteli és pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. A kinevezés meghatározott időre szól. A munkakör betöltésének feltételei: Felsőfokú szakirányú iskolai végzettség és legalább 3 év szakmai gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. Vállalati bérlakást biztosítanak. A pályázat tartalmazza a jelentkező: életrajzát, eddigi szakmai tevékenységének részletes leírását, jelenlegi munkakörének, besorolásának és jövedelmi viszonyainak ismertetését. Pályázatokat a közzétételtől számított 20 napon belül a vállalat személyzeti vezetője részére küldjék be, vagy személyesen juttassák el: 5201 Törökszentmiklós, Pf.:' 102. A pályázatokat bizottság értékeli, döntéséről a pályázók levélben kapnak értesítést. További részletes felvilágosítás személyes beszélgetés alkalmával. A pályázókat rövid határidőn belül folyamatosan behívják. Pályázatokat bizalmasan kezelik. Julius 18-an, Hétfőn NYITJUK az ÉVI ÁRUHÁZ mögött a felújított olcsó áruk boltját melynek uj neve: jmummummmmmmmmm—m—mm—mm I krajcároSI A boltban ruházati cikkek, méteráruk, kötött-divatáruk olcsó áron! Régi és új közületi vásárlóink figyelmét felhívjuk, hogy továbbra is értékesítünk munkaruházati cikkeket. c A megkötött szerződések alapján a munkaruházati utalványokat a KRAJCÁROSBOLT munkaruházati osztályán beváltjuk. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat külföldi munkavégzésre felvesz — bádogos — vízszigetelő szakmunkásokat. Német nyelvismerettel rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: Salgótarján, Munkás út 8. 10-911/43 mellék. JÁRMŰ NCASCO BIZTOSÍTÓ TF-ES Trabant Combi eladó. Ság- újfalu, Kossuth út PG írsz. 1600-as Lada megkímélt állapotban eladó. Érd.: Salgótarján. Zrínyi út 27. sz. alatt vagy a 11-152 telefonon, 17 óra után. MOST műszakizott platós Barkas, külföldi munkavállalás miatt sürgősen eladó. Karancs- keszi, Fő út 35. UL-ES 1200-as Lada Combi eladó. Érd.: Herencsény, italbolt. ZN-ES Trabant Combi friss műszakival eladó. Érd.: 17 órától, Karancs- keszi, Fő út 24. JÖ állapotban levő ZK-s Lada Combi vonóhoroggal eladó. Érdeklődni: Pintér, Mátratere- nye, Bányatelep, Liget út 22. KARAMBOLOS Trabant műszakival, egyben eladó. Irányár: 15 000 Ft. Érd.: Szarvasgede. Kossuth út 91. 15 óra után. KJ-S Trabant eladó. Salgótarján, Ybl M. út 49. III/21. 16 órától. TD-S Trabant Lim. Spec, kitűnő állapotban eladó. Salgótarján, Rózsa F. út 45. (Ferenc-tp.) SIMSON N 51 S eladó. Cím: örha- lom, Kossuth út 46. IR-ES Lada karosszériahibás eladó. Érd.: Balassagyarmat, Április 4-ltp. 30. fsz. 1. TI írsz. 1200-as Lada eladó. Salgótarján , Móricz Zs. út 10. 15 órától. PF-ES Trabant eladó. Kányás B/26. Érd.: egész nap. TE írsz. 1600-as Lada eladó. Vizslás. Mező I. út 31. Vincze József. FORD Capri II. 1600 GT eladó. Salgótarján, Eperjes- tp., Katona József út 19. Pl írsz. 1200-as Zsiguli Combi eladó, vagy kis Polskira cserélhető. Érd.: Pásztón, a 21-es út melletti gumisnál. NÉGYÉVES, 1310es Dácia eladó. Salgótarján, Fazekas Mihály út 26. (Eperjes-tp.) INGATLAN ÖBLÖSÜVEG- GYARI sportpálya fölötti, 133-as garázs villannyal eladó. Megtekinthető: vasárnap délelőtt. HÉTVÉGI ház eladó Muzsla-üdülő- ben, PásztóhjDz 7 km-re. Érd.: Salgótarján, Vörös Hadsereg út 29. Tel.: 13-671. ROMHANYBAN, Kuruczok út 20. sz. alatt 3 szoba, fürdőszobás, családi ház nagy kerttel kp-ért eladó. Irányár: 750 000 Ft. Gáz bevezethető. Érd.: Bahorecz Ilona, Né- zsa, Ady E. út 1. ELCSERÉLNÉM kertes, családi házamat salgótarjáni lakótelepire, kp + OTP-átvállalással. Érdeklődni: Jobbágyi, Lenin út 67 Baranyi István. SALGÓTARJÁN, Beszterce-lakótele- pen egy + két félszobás, szövetkezeti lakás kp -f OTP- átvállalással eladó. Érd.: 18 órától, Salgótarján, Ybl M. út 63. VII/1. BALASSAGYARMAT, Lenin-ltp. 15 C. lh. 2/2. 55 m2 OTP-lakás kp-ért eladó, valamint ör- halom, Alkotmány út 24. sz. alatt levő, 1000 m2 építési telek ármegegyezés szerint. ELADÓ Ipolytar- nócon, 2 hektár jó karban levő termőföld, 3 szobás lakóházzal, villany, vezetékes víz, fürdőszoba van. Többféle hasznos foglalkozásra alkalmas hely. Nyugodt környezet. Cím: Be- nyus Imréné, Ipoly- tarnóc. GARÁZS olcsón eladó, a Beszterce- lakótelep fölötti garázssoron. Tel.: Salgótarján. 14-181. KÉTSZINTES családi ház eladó. Balassagyarmat, Honti út 54. SZÉCSÉNYBEN szinteltolásos családi ház eladó. Érd.: 17 óra után, Petőfi út 22. NEMTIBEN kertes, családi ház eladó. Érd.: Nemti, Határ út 9. SALGÖTARJANI, egy -f két félszobás öröklakás eladó. Irányár: 870 000 Ft -f OTP. Telefon: 14-130. NEMRÉG épült, szép környezetben családi ház eladó. Karancsalja, Arany J. út 41. BALASSAGYARMATON, 2 szoba, összkomfortos, 81 m2 öröklakás áron alul eladó, 10 000 Ft/m2. Garázs, telefon, erkély. Szabadság út 5. II. 2. NORVÉG típusú, 82 m2, háromszobás lakás kerttel, garázzsal eladó. Salgótarján, Besz- terce-ltp. Mező I. út 27. KETTŐ és fél szobás, gázfűtéses, földszinti, 70 m2-es szövetkezeti lakás Salgótarjánban, a Beszterce-lakóte- lepen, a strandnál, megegyezéses áron, sürgősen eladó. Érdeklődés a 11-592 telefonon. KISTERENYE, Árpád út 13. sz. alatt 1400 négyszögöles telek, közművesített. Népkert bejáratánál, sürgősen eladó. Érd.: Kisterenye, Rákóczi út 94. BALASSAGYARMAT, Hunyadi út 33. sz. alatt 3 szobás családi ház eladó. MÁSFÉL szobás, 47 m2-es, OTP-s lakás eladó. 1989 őszi beköltözéssel, Salgótarján, Arany J. út 21. fsz. 1. ADÁSVÉTEL KÉT évet használt, KCSM—2, 21 000 kalóriás szovjet öntöttvas kazán eladó. Salgótarján, Kun Béla út 45. GYÁRI új szovjet fejőgép eladó. Ara: 10 000 Ft. Mohóra, Petőfi út 85. 400 db gázszili- kátblokk eladó. Mátramindszent, Vasút út 4. 3 db csikó, építőanyagok, bontott cserép, faanyag, bő választékban kapható. Somos Bod- bükki-tanya. 1 pár kétéves, sodrott csikó beko- csizva eladó. Pat- varc, Gyarmati út 21 . BETONKEVERŐ 220 V-os eladó. Somoskő, Somoskői út 24. TÖRZSKÖNYVEZETT kuvasz kiskutyák eladók. Érd.: Fodor Pál, Karancs- berény, Krúdy út 5. 1 db németjuhász- kankölyök 4000 Ftért eladó. Bessenyei Csaba. Pásztó, November 7. út 24. HÓFEHÉR, hosz- szú szőrű szobacicák eladók. Érdeklődni az e.^ti órákban Balassagyarmat, Battyány út 21. ELADÓ 6x8 48 férőhelyű, Környei típusú nyúl- ketrec. önetetős, önitatós Ar megegyezés szerint. Pásztó, Nagymező út 18. 4 db vemhes, le- gelős tehén eladó. Farkas József. Dej- tár, Ady E. út 7. A VIDEOTECHNIKA Leányvállalat azonnali belépéssel felvételre keres: — 1 Fö MŰSZAKI RAJZOLÓT, — 1 Fö GYENGEÁRAMÚ VILLAMOSMÉRNÖKÖT, VAGY ÜZEMMÉRNÖKÖT, — 1 Fö RAKTÁRI ANYAGKÖNYVELŐT, (közgazda- sági szakközépiskolai végzettséggel), — 3 Fö SZAKVIZSGÁVAL RENDELKEZŐ GÁZKA- ZÁNKEZELÖT. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Cím: Salgótarján, Erdész út 5. (Károlyi.) Janiit? Szeretettel várjuk a POLI-DOM Kisáruházba Címünk: Salgótarján, Fürdő út 5. sz. (Vásárcsarnok mellett) Nyitás: 1988. július 18-án, 12 órakor. iTov°